Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)

1987-09-19 / 258. szám

Tanácskozik az Országgyűlés őszi ülésszaka Képünkön a födijat nyert balassagyarmati Palóc Kertbarát Kör bemutatója. Proksza László felvétele Megnyílt a kertbarátok és kistenyésztők IX. országos kiállítása Hosszú távon szükség van a kistermelők munkájára Napirenden az új adó­rendszer törvényjavaslata Pénteken folytatta munkáját az Országgyűlés őszi üléssza­ra. A parlamenti padsorokban nelyet foglalt Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke, Ká­dár János, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt főtitkára és Grósz Károly, a Miniszterta­nács elnöke. Az elnöklő Sarlós István bejelentette, hogy — az elfogadott napirendnek meg­felelően - az általános for­galmi adóról és a magánsze­mélyek jövedelemadójáról szó­ló törvényjavaslatokat tárgyal­ják meg a képviselők. A két jogszabály tervezetét Medgyessy Péter pénzügymi­niszter terjesztette az Ország- gyűlés elé.- Egy nagy és szerteágazó munka döntő szakaszához, a törvényhozáshoz érkezett. Vita folyt az országgyűlési bizott­ságokban, képviselőcsoportok - oan és közéleti fórumokon. A sajtó, a rádió és a televízió a legkülönbözőbb vélemények megszólaltatásával szolgálatot tett abban, hogy társadalmunk ■ lyen aktívvá vált, hogy együtt gondolkodunk a jövőnkről, s az azt szolgáló eszközökről. Élve o lehetőséggel, ezúton mondok köszönetét mindenki­nek, aki részt vállalt a javas­latokat megalapozó közös gon­dolkodásban. Amikor a kormány elkészí­tette munkaprogramját - ta­nulva a múlt tapasztalataiból - arra törekedett, hogy ne csak a célokat, a kibontakozás­hoz vezető utat jelölje ki, ha­nem azt az eszközrendszert is, amellyel ezt az utat végig tudjuk járni. Ahhoz, hogy a vliággazdasági követelmények­hez igazodó gazdasági szer­kezetátalakítás igazán megin­duljon, új ár- és adórendszer szükséges. Ennek lényege: csak azoknak a vállalatoknak le­gyen jövedelmük, amelyek tel­jesítménye magas szintű és azt a piac is elismeri, önálló vál- alatok kellenek, önálló fele- ősséggel. A mi ár- és adó­rendszerünk azonban közel sem teremti meg ehhez a feltétele­ket. Többek között ez az oka A gazdasági reformfolyamat döntő láncszeme a pénzügyi rendszer gyökeres megváltoztatása az ár- és adóreform Önálló vállalatok kellenek, önálló felelőséggel annak, hogy hiányzik a gaz­dasági tisztánlátáshoz, a gaz­dálkodó szervezetek egységes megítéléséhez szükséges mérő­eszköz. Az elmúlt években a vál­lalati források szabadabb ára­moltatásának, a lakossági pén­zek termelési célú felhaszná­lásának sok feltételét terem­tettük meg. Megújítottuk a bankrendszert. Olyan fogal­makkal ismerkedtünk, mint a kötvény, a váltó, a jegybank, □ kereskedelmi bank. Mindez azért van, hogy a vállalkozók­nak érdemes legyen mérlegel­niük: saját vállalkozásaikat bővítik, avagy megtakarítanak, vagy éppen más vállalatokba fektetik pénzüket. Ma olyanná vált a pénzügyi rendszerünk, hogy 100 forint nyereségből kereken 90 forint a költségve­tési elvonás, de más oldalról a nyereség egyik döntő alko­tó eleme lett az állami támo­gatás. Ilyen esetben nincs az a formagazdagság, amely ellen­súlyozná azt, hogy a vállala­toknak alig érdemes — kizáró­lag önerejükre támaszkodva - ésszerűen gazdálkodniuk. 1986-tól létrehoztuk a rosz- szul gazdálkodó vállalatok fel­számolásának jogi feltételeit. Csakhogy ez nem elég. Az adózási és támogatási rend­szer olyan átalakítása szük­séges, hogy a nyereségesen gazdálkodókat biztosan jóknak minősíthessük, s a veszteség valóban a rossz gazdálkodás kifejezője legyen. A gazdasági reformfolyamatnak ma ezért is döntő láncszeme a pénzügyi rendszer gyökeres megváltoz­tatása, az ár- és adóreform. A valós feltételek és köve­telmények érvényesítésével összhangban a jövőben a nye­reséget nehezebb lesz megsze­rezni, de a már megküzdött nyereséget a vállalatok belá­tásuk szerint, szabadabban lasználhatják fel. Ezt célozza a vállalati jöve­delemszabályozás konstrukció­jának tervezett változása, (Folytatás a 2. oldalon) SzBvjet—amerikai megállapodás Még az idén csúcs­találkozó Reagan elnök és Se- vardnadze szovjet külügy­miniszter pénteken Wa­shingtonban bejelentette, hogy a háromnapos szov­jet-amerikai külügyminisz­teri tárgyalások során a Szovjetunió és az Egyesült Államok között megálla­podás jött létre a köze­pes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati nukleáris rakéták . felszá­molásáról. Ugyancsak meg­állapodtak a felek abban, hogy még az idén sor ke­rül Mihail Gorbacsov egye­sült államokbeli látogatá­sára, ennek időpontját azonban egyelőre nem kö­zölték. A megállapodások­ról közös közleményt ad­tak ki. (13. oldal.) Több hónapon át készültek az ország minden megyéjének és a fővárosnak a legjobban értékelt kertbarátklubjai, -kö­rei, tervezgettek, féltő gonddal nevelték, majd válogatták ter­mékeiket, hogy méltó módon képviselhessék tájegységüket, közösségüket Pécsett, a kert­barátok és kistenyésztők IX. országos kiállításán. A Pécsi Városi Sportcsarnokban már csütörtök délutántól az ország 54 legjobbnak számító kertba­rátközössége rendezte be a nemes verseny számára pavi­lonjait, itt tartották meg este több mint háromszáz kertba­rát részvételével békegyűlésü­ket, amelyről békevágyukat és a magyar békemozgalom tö­rekvéseit támogató szándéku­kat táviratozták meg a Deb­recenben épp most ülésező Országos Béketanácsnak. A kiállítás tegnap délelőtti ünnepélyes megnyitóján részt vett dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságá­nak első titkára, Szentirányi József, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának első titkára, Ba­ranya és Pécs állami és tár­sadalmi szerveinek vezető tisztségviselői, Bosánszki La­jos, az MSZMP KB munkatár­sa, a MÉM képviseletében dr. Misi Sándor főosztályvezető, a Kertbarátok és Kistenyésztők Országos Szövetségének veze­tő tisztségviselői, az NDK, Csehország és Szlovákia kert­barát-szövetségeinek küldöttsé­ge is. A megnyitó résztvevőit dr. Földvári János, a Baranya Me­gyei Tanács általános elnök- helyettese üdvözölte, s beve­zetőjében méltatta a mező- gazdasági kistermelésnek a megye gazdaságában, lakossá­gának ellátásában évtizedek óta betöltött, évről évre foko­zódó jelentőségű szerepét, amely 170 000 mezőgazdasági kistermeléshez valamiképpen kapcsolódó baranyai lakos te­vékenységének eredménye. A kiállítást megnyitó beszé­dében dr. Molnár Béla, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának titkára közéletünk je­lentős eseményének minősítet­te a kertbarátok és kistenyész­tők IX. országos kiállítását. „Jogos ez a minősiés több ok miatt is - mondotta. - Egy­részt azért, mert az a moz­galom, amely ezt a kiállítást létrehozta, értékőrző és gyara­pító, tömeges, társadalmi sú­lyú mozgalom, másrészt olyan, amelynek szerepe, feladata van és lesz az ország stabilizá­(Folytatás a 11. oldalon) Tegnap ünnepélyesen megnyílt a 86. BNV. (Tudósítás o 11. oldalon). Képünkön a Hunor Pecst Kesztyű- es Borruhazati Vállalat divatbemutatója. r°tó: Lau,er Lasll° Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLIV. évfolyam, 258. szám 1987. szeptember 19., szombat Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Társadalmi súlyú mozgalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom