Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)

1987-09-13 / 252. szám

Labdarugó HIB NB III., Dráva-csoport Megérdemelt újpesti győzelem Újpesfi Dózsa—PMSC 1-0 (0-0) Újmecsekalja, 12 000 néző. V.: Roxin. Újpest: Kakas — Szélpál, Varga, Kovács E. — Schneider, Herédi, Kozma, Kecskés — Katona (Dobos a 87. percben), Rostás (Balogh I. a 67. percben), Steidl. Edző:. Göröcs János, PMSC: Bodnár — Kónya, Torna, Hámori, Brez- niczky dr. — Megyeri, Csoboth (Szabó J. a szünetben), Lutz, Lőrincz— Nagy, Lovász (Schnei­der G. a 15. percben). Edző: Garami József. Ragyogó időben, szépszámú nézősereg előtt ismétlődött meg a tavalyi MNK-döntő két csa­patának párharca. Már az első percekben kiderült, hogy Gö­röcs János, az újpestiek mes­tere nem a levegőbe beszélt, amikor a mérkőzés előtt úgy nyilatkozott, hogy amióta ő az edző, Pécstől még nem kaptak ki a lila-fehérek, s ezúttal sem fognak. Támadólag lépett fel a fővárosi csapat, és Rostáséknak az első tíz percben több veszé­lyes akciójuk is akadt. A pécsi nézők persze nem erre vártak, és hálásan megtapsolták az el­ső veszélyes hazai támadást. A 8. percben Lovász több jó csel­lel szétküldte őrzőit, de végül elakadt Kozmán, akiről a labda a középen érkező Megyeri elé pattant. A középpályás lövését Kakas csak üggyel-bajjal tudta hárítani. Ekkortájt úgy tűnt, át­veszi a kezdeményezést a PMSC, de erre még várni kellett, mert a vendégek újabb támadások­kal késztették óvatoságra Ló­ri nczéket. A 15. percben egy pécsi akció során Lovász a földre huppant, és rövid ápo­lás utón jelezte: cserét kér. Helyére az élete első NB l-es mérkőzésére váró, saját nevelé­sű Schneider Gábor állt be. Visszafogottabbá vált mind a Dózsa, mind a piros-feketék iá­téka. A meddő mezőnyjátékot csak a 34. percben tudta fel­élénkíteni egy pécsi helyzet. Lő- rincz mesteri emelése után Nagy I. húzta el a labdát Kakas mellett, de mielőtt □ hálóba lőtt volna, Roxin lest látva sípjába fújt. A félidő befejezéséhez kö­zeledve egyre inkább magához ragadta a kezdeményezést a PMSC, de igazi helyzetet nem sikerült kialakítania, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. (A szünetben . kiderült, Lo­vásznak a bal sipcsontja felett felszakadt a lába, s az igen mély sebet valószínűleg varrni kell. Hogy erre sor került-e vagy sem, nem tudni, mert a mentőautó — szerencsére — a helyén maradt.) Fordulás után Kónya a fél­pályánál felrúgta Katonát, ezért sárga lapot kapott. Az 50. perc tájékán óriási helyzetet hagyott ki a Pécs. Szabó J. beadása után a megpattanó labda a védőkről Megyeri elé került, aki mesterien pördített a ka­putól 8 méterre, üresen álló Nagy Imréhez, de a csatár el­hamarkodottan a jobb sarok mellé továbitotta a labdát, öt perccel később a másik kapu­nál adódott izgalom. Lutz kö­rülményeskedése után Kozma csente el a labdát, de ohelyett hogy rávezette volna Bodnárra, 16 méterről lőtt, a kapus pe­dig bravúrral mentett. A 65. percben Schneider G. szabály­talan akadályozásáért Katona kapott sárga lapot. Újra magá­hoz ragadta az irányítást a pé­csi együttes, sikerült is kapujá­hoz szegeznie ellenfelét, gól­veszélyt azonban nem sikerült teremtenie. Támadott a hazai csapat, s ahogy az lenni szo­kott, a hazaiak bánták. Előbb a 68. percben adódott helyzet c lilák előtt (ekkor még Bod­nárnak sikerült hárítania az ajtó-ablak helyzetben), majd két perccel később megszerez­ték a vezetést is. Schneider jobb oldalról ívelt be egy sza­badrúgást és a késlekedő vé­delemből Kovács Ervin magas­ra emelkedve fejesgóllal vette be Bodnár kapuját. (1-0). A hátra lévő 20 percben mindenki azt hitte, egyértelmű lesz a koreográfia: a PMSC majd kapujához szegezi ellen­felét és mindent megtesz a gólszerzésért. Igaz, a pécsiek hatalmas akarással játszottak, de ellenfelük beszorítását csak tíz percen keresztül sikerült megvalósítaniuk. Igaz, a 83. percben majdnem megszerez­ték az egyenlítő gólt, a Nagy Imre-beadást követő Szabó J. bombát azonban Kakas hallat­lan robinzonáddal a léc fölé tudta tolni. Az utolsó 10 perc­ben a vendégek szervezetten és ügyesen tartották az ered­ményt, s így a mérkőzés állása már nem változott. Bánhatják a . pécsiek a két pont elvesztését! Annál is in­kább, mert az Újpest nem ki­emelkedő teljesitménnyel, ha­nem szervezetten futballozva, de mondhatni szürke játékkal lopta el a két pontot Újme- csekaljáról. Az első félidőben mindkét csapatnak sikerült ki­alakítania egy-két lehetőséget, de a csatárok átlagosnál is gyengébb formája miatt még a legjobb szimatú vadászku­tyák sem érezhették igazi gól­szagot. Szó se róla, mentek, hajtottak a csapatok, de mind­két társaságból hiányzott az az ember, aki szellemes meg­oldásaival, váratlan húzásaival meglepte volna az ellenfelet. A második félidőben aztán — mivel mindkét társaság miha­marabb döntésre szerette vol­na vinni a dolgot - felélénkült a játék, $ hogy gólt csak a vendégeknek sikerült elérniük, az a pécsiek balszerencséjé­nek számlájára irható. Vég­eredményben a döntetlen lett volna az igazságos eredmény, de mivel az újpestiek nem­Békéscsaba—Zalaegerszeg 0-0. Békéscsaba, 6000 néző. V.: Vargo S. Sárga lap: Árky (39.), illetve Czigány (53.). Debrecen-MTK-VM 2-1 (1-0). Debrecen, 7000 néző. V.: Pó- dór. Gólszerzők: Melis (11-es- ből), Szűcs, illetve Boda (11- esből). Sárga lap: Szűcs (22. p.), illetve Lőrincz (39.), Boda (74. p.). Piros lap: Boda (80. P-). Az MTK-VM előre rúgdosott labdákkal próbált eredményt elérni, ezek azonban a szer­vezett debreceni védőfalon rendre elakadtak, s a fellazult védelmük mellett a DMVSC még több gólt szerezhetett volna. Rába ETO—Tatabánya 1-0 (1-0). Győr, 25 ezer néző. V.: Huták. Gólszerző: Szabó (8. P-). A nagy fölényben játszó Győrnek több góllal kellett volna nyernie a szürke teljesít­ményt nyújtó vendégekkel szemben, de játékosai a leg­jobb helyzeteket is kihagyták. Vasas-Videoton 1-0 (0-0). Fóy utca, 5000 néző. V.: Győ­ri. Gólszerző: Tuboly (86. p.). Sárga lapok: Komjáti (28. p.), illetve Végh (53), Németh (84.). Csere: Galaschek helyett Bodnár (52. p.), Pecha helyett Tuboly (70.), illetve Csucsán- szky helyett Kovács F. (46.), Gyenti helyett Wittmann (67.). Bp. Honvéd-Siófok 0-0. Kis­pest, Bozsik stadion, 7000 né­ző. V.: Szilágyi S. Csere: Si- kesdi helyett Bodonyi (66. p.), Fodor helyett Gyimesi (77.). Sárga lap: Kovács K., (78. p.). csak helyzeteket teremtettek, hanem egyet azokból értékesí­teniük is sikerült, győzelmük megérdemeltnek mondható. A PMSC kapujában Bodnár két alkalommal is bravúrosan mentett, a gólról csak annyi­ban tehet, mint védőtársai. Kónya, Hámori és Brezniczky dr. ezúttal nem tudott kiemel­kedőt nyújtani, Torna viszont a sor legjobbjaként értékelhető. A középpályán nem akadt ki­emelkedő teljesítmény. Szabó J. beállásával valamivel élén- kebb lett a játékuk, de hiába mentek előre Megyeriék, a fi- (ika ezúttal hiányzott a pont­szerzéshez. A csatársorban Nagy Imre végig idegesen, kapkodva játszott, a korán megsérült Lovász helyére álló Schneider pedig elveszett a mezőnyben. Rozin játékvezető több hibát is vétett a kilenc­ven perc során, döntései azon­ban nem befolyásolták a vég­eredményt. Az Ú. Dózsa leg­jobbjai Kakas, Kovács Ervin és Steidl voltak. Göröcs János: - Örülök, hogy nem szakadt meq a Pécs elleni jó sorozatunk. A helyze­tek alapján úgy érzem, meg­érdemeltük a győzelmet, s idegenből két pontot elvinni mindig nagy fegyverténynek számit. Garami József: - A sérülé­sek az első félidőben nagyon megzavarták a csapatot. A szünet után feljöttünk, de a kritikus időszakban gólt kap­tunk. Az Újpest győzelme megérdemelt. Pauska Zsolt Ai NB I. állóid 1. Rába ETO 6 4 2 __ 11- 6 10 2. Ú. Dózsa 6 4 1 1 14- 4 9 3. Vasas 6 3 3 — 12- 8 • 9 4. Bp. Honvéd 6 3 2 1 6- 5 8 5. Tatabánya 6 3 1 2 19- 9 7 6. Haladás 5 2 3 _ 7- 3 7 7. ZTE 6 3 1 2 8- 7 7 8. Pécs 6 2 2 2 4- 4 4 9. Békéscsaba 6 2 2 2 6- 8 6 10. Siófok 6 2 1 3 8-10 5 11. Debrecen 6 2 1 3 7-14 5 12. Vác 5 — 3 2 2- 4 3 13. Ferencváros 5 1 1 3 5- 8 3 14. Videoton 6 —• 3 3 3- 7 3 15. MTK-VM 6 1 1 4 6-17 3 16. Kaposvár 5 — 1 4 5-11 1 Pécsi BTC-Dombóvári VMSE 2-1 (0-0). Pécs, Bőrgyár-pálya, 300 né­ző v.: dr. Csapó. Pécsi BTC: Bérces - Bari,'Georgiu, Mato- ritz, Pánczél — Bodró (Sütő), Mikolics, dr. Zsolt, Takács - Getto, Jelena. E.: Vincze György. DMVSC: Reisinger — Vészi, Banai, Mács, Péter — Magyar (Herbst), Barka, Urbán - Kovács, Iván (Zsuró), Jakab. Góllövők: Sütő, dr. Zsolt, il­letve Jakab. Óvatos játékkal kezdtek a csapatok, a két kapu ritkán for­gott veszélyben. A második fél­idő elején rákapcsoltak a ha­zaiak, és megszerezték a veze­tést. Ezután feljött a Dombó­vár, egyenlített és még vezetett néhány veszélyes támadást. A hajrában viszont újra a PBTC volt jobb, és végeredményben megérdemelten győzött a mér­sékelt teljesítményt nyújtó lis­Megyebajnokság Vasasi Bányász—P. Gázmű 2-0 (2t0), Gázmű-pálya, 100 néző. V.: Ottló. Megérdemelt vendéggyőzelem. G.: Karel, San kő. P. Postás—Újpetre 1-1 (1-1), Postás-pálya, 100 néző. V.: Tóth I. Végig jó iramú mér­kőzésen, az erősen tartalékos Postás közelebb állt a győze­lemhez. G.: Ábrahám, ill. Hoffmann. P. Kinizsi—Universitas PEAC 1-0 (0-0). PVSK-pálya, 100 né­ző. V.: Kulcsár. Akárcsak első mérkőzésükön, ezúttal is egy büntetőből kapott góllal vesz­tettek az egyetemisták. G.: Tamás (11-esből). Mai sportműsor Labdarúgó». Komié—Volán, NB li­es mérk.. Komló, 16.36. Területi baj­nokság. Sellye—MÁV NTE, Sellye. 15.30, Siklós-Mohács, Siklós, 15.30, Mázaszászvár-PVSK, Mézaszászvár, 15.30, Paksi SE—D. Vasas, Paks, 15.30, Megyebajnokság: P. Zselnoy- Geresdlak, Zsol na y- pálya, 10.30, Be remand—Harkány, Beremend, 16.30, Villány—Szigetvár, Villány, 16.30, S'rent lóri ne—Steinmetz SE, Szentlő- rinc, 16.30, Somberek-Sásd, Sombe­rek, 16.30. Tenisz. Sopianae Kupa, Balokány- liget, 6.00. Ökölvívás. Komló—Paks, NB l-es CSB-mérkőzés, Komló, 16.30. TOTŐ 1. PMSC—0. Dóua 0-1 2 2. RÁBA ETO—Tatabánya 1-0 1 3. Schalk* 04—B. Leverkusen 2-2 x 4. 1. FC KKIn—B. München 3-1 1 3. Nürnberg—Hamburg 2-2 I 6. Karliruhe—B. Uerdingen 1-0 1 7. Hannover—VFB Stuttgart 3-3 x I. Oberhäuten—Eiten* t. Solingen—Offenbach* 10. Ulm—Fortuna Kiln 3-1 1 11. Aiceli—Rena* 12. Avellino—Torine* 13. Ceiena—Napeli* Pótmerkőxéiek: 14. Haladái—Ferencvároi* 13. M.gladbach-fC Hamburg 2-0 1 14. St. Pauli—Retntcheid* A *-al jelzett márMxáieket vaiár- nap játiizákl tavezető ellen. Jók: Getto, dr. Zsolt, Sütő, ill. Jakab. Honvéd Táncsics SE-Bonyhád 2-1 (2-1). Kaposvár, 400 néző, v.: Ba- lajti. Táncsics: Bita — Bekker, Nagy, Virágosi, Pósa - Takács, Bruder, Uhrik - Horváth, Kádár, (Szalai), Mihovecz. Edző: Köves László. Bonyhád: Mucska — Ju­hász, Hübet, dr. Sebestyén, Vendég (Darabos) - Beke, László, Suba — György, Bulla, Pfeiffer. Edző: Kovács István. Kitűnő mérkőzésen, az első 10 perc elteltével, a Táncsics átvette a játék irányítását és egyre-másra vezette gólveszé­lyes támadásait. A taktikusan és okosan futballozó hazai csa­pat első félidei nagyobb arányú vezetését Mucska kitűnő védé­sei akadályozták meg. A látot­tak alapján az eredmény a vendégcsapatra nézve hízelgő.. G.: Mihovecz (2), ill. György. Jégkorong Kanada Kupa Utolsó, több „felvonásos” részéhez érkezett a Kanada Kupa nemzetközi jégkórong- torna. Éurópai idő szerint szombatra virradóra Montreal­ban játszották le a két győze­lemig tartó döntő első mér­kőzését. Szovjetunió-Kanada 6-5 (3-1, 1-1, 1-3, 1-0). Gólütők: Ka- szatanov (9:34 perc), Krutov (13:53), Makarov (17:44), Ka- menszkij (22:10), Hamutov (57:33), Szemak (65:33), illetve Gartner (1:49), Bourque (39:18), Gilmour (41 :35), Ander­son (54:39), Gretzky (57:01). Óriási lendülettel kezdtek a hazaiak, s mór a második percben vezetést szereztek. Ezt követően azonban fordult a kocka, a szovjet válogatott sorozatban néqy alkalommal vette be Fuhr kapuját. A ka­nadai kapus ebben az idő­szakban nem állt feladata ma­gaslatán, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Kasztanov és Kamenszkij is 17 méterről szerzett aólt. Úgy tűnt, a találkozó eldőlt, de a hazai játékosok nem íay gon­dolták. Még a második har­mad végén szépítettek, majd a harmadik iátékrészben, szi­porkázó játékkal 5-4-re fordí­tani is tudtak. Vezető góljuk után már csak 179 mp volt hátra, a szurkolók ünnepelni kezdték csapatukat. Nem so­káig azonban, Homutov alig fél perccel később egyenlített. Mivel a 60 perc nem hozott döntést, így következett a „avors halál”, azaz az első gólig tartó hosszabbítás. Pá­ratlan izgalmak utón Szemak szerezte meg a győztes talála­tot, ezzel a szovjet csapat ke­rült lépéselőnybe a döntőben. V.t*o profét*«!». VCKSCiriKípj Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenó Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Előfizetési dí) egy hónapra 11,— Ft negyedévre 33,— Ft i’élévre 66,— Ft egy évre 132,— Ft Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János cr. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-217 Felelős vezető: Forkos Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforqalmi jelzőszámrc* ISSN 0133-2007 Indexszám: 2S 054 A PMSC—Újpesti Dózsa mérkőzés végeredményét egyet­len pályázónknak sem sikerült eltalálnia, ezért a Békés­csaba—ZTE mérkőzés tippjeit vettük figyelembe. Ennek alapján a szerencse Micek Zsolt, Szentlőrinc, József Attila u. 17. szám alatti lakosnak kedvezett, aki nyereményét pos­tán fogja megkapni tőlünk. Az e heti szelvények beérkezési határideje péntek déli 12 óra. Pályázni csak a lapból kivá­gott szelvénnyel lehet. Címünk: Pécs, Hunyadi út 11., 7602. Főmérkőzés: Vasasi B.-U. PEAC: ................................................ Pótmérkőzés: Steinmetz SE—Villány: .................. ....................... A pályázó neve: .................................................................................... i Lakcíme: ..................................................................................................", ! A PANNON VOLÁN [Áruforgalmi Üzemigazgatósága I » ■■ m 979IVWROÍ VM0MBBBP szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettségű műszaki üzemvezetőt keres azonnali belépéssel felvételre. Kiemelt kereseti lehetőség. Dolgozónknak és családtagjainak ingyenes illetve kedvezményes utazási lehetőséget biztosítunk. pannon] VOLÁN r PÉCS Bővebb felvilágosítást ad: Erdélyi János ötemigazgató (Pécs, Diéfa u. 4. I. em. 24.) További eredmények Nagy Imre torz arckifejezése mintha azt tükrözné: ezúttal nem megy a játék. Fotó:-Läufer László

Next

/
Oldalképek
Tartalom