Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)
1987-09-14 / 253. szám
Eduard Sevardnadze Washingtonba utazott Washingtonba utazott vasárnap délelőtt Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. Sevardnadze amerikai kollégájával, George Shultzcal fog tárgyalni s kedden találkozik Reagan elnökkel is. A szovjet külügyminiszter részt vesz az ENSZ közgyűlésének 42. ülésszakán, majd hivatalos látogatásra Brazíliába, Argentínába és Uruguay- bb utazik. Létrejön-e az idén a szovjet pártfőtitkár és az amerikai elnök újabb találkozója? Sikerül-e ogen- fi tárgyalások eredményeként megállapodni a nukleáris rakétafegyverek két teljes osztályának felszámolásáról? SoK más mellett ezekre a kérdésekre várnak választ Moszkvában is a kedden Washingtonban mégkezdődő szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozótól. A szovjet fővárosban várakozással, de minden illúziótól mentesen tekintenek Eduard Sevardnadze és George Shultz három napra tervezett megbeszéléssorozata elé. A szovjet elemzők rámutatnak, hogy egyfelől naponta hangzanak el az Egyesült Államokban politikai optimizmust sugárzó kijelentések a küszöbönálló csúcstalálkozó várható sikeréről, a rakétamegállapodások karnyújtásnyi közelségéről, másfelől azonban olyan lépések jellemzik az amerikai politikát, amelyek fegalábbis gondolkodóba ejtik a moszkvai politikusokat az amerikai szándék komolyságát illetően. Az amerikai politika belső ellentmondásait elemezte a héten a Pravda hasábjain az Amerika- szakértő Arbatov akadémikus, aki. rámutatott: a washingtoni vezetést egyfelől tényleg sok minden sarkallja a Szovjetunióval való megállapodásra, másfelől azonban az amerikai tervek között sok olyan van, amely éppen a megkötendő megállapodások szellemével és betűjével ellentétes. ^ Textiles hétvége Orfűn (5. oldal) Hódított a Csilla és a Lilla Volt egyszer egy áramszünet A fényező „fénytelen" napjai Világ proletárjai, egyesüljetek Dunöntoii napló XLIV. évfolyam, 253. szám 1987. szeptember 14., hétfő Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Krécsó Ferenc házánál már a belső faburkolások készülnek Családi műszakok Pécsett, a Bolgár közben Vasárnap is dolgoztak az otthonteremtők Segítenek a rokonok és a vállalatok A vakítóan napfényes vasárnap délelőttön zúgnak a betonkeverők, csattognak a kalapácsok és az ácsszekercék, si- vítanak a körfűrészgépek Pécs legújabb — most kialakuló és bővülő — részén, a Bolgár közben. Iker- és sorházak vakolva és vakolásra várva, cse- repezve és még anélkül . . . Ahány most épülő ház, annyi majdani szép otthon ígérete. Krécsó Ferencéknek jövő év június végéig át kell adniuk az OTP-lakásukat, tehát sürget az idő, hogy legkésőbb a jövő nyár elején már beköltözhessenek az újba, az ikerház nyugati oldalán lévő otthonukba. — Falusi gyerek vagyok, mindig is családi házat szerettem volna. Tavasz óta építjük az ünnepi házat — mondja, miközben a külső tető alatti lambériát szegezi fel. Látva, hogy nem értem ezt az „ünnepi" kifejezést, készségesen megmagyarázza: — A nagyobb munkák a két-három napos ünnepek alatt készültek, szerencsére volt elég . . . Segít a felesége, testvéröcf- cse is eljött segédkezni. A típusterv alapján épülő ház belső része a saját elképzelésük szerint átalakítva — télre már olyan állapotban lesz, hogy a gázfűtéssel száríthatják belülről. Energiával, munkával és látás-futással még úgy-ahogy győzik. És pénzzel? „A költség- vetésből nem lehet kijönni. Már a pénzünk vége felé járunk. Szerencsére „C" menetlevéllel sokat segített a vállalatom, a BÉV .. . Őrült drága manapság a fuvar" — legyint és megy a dolgára. Tovább menve az új 6-os út felé a Dévényi Sándor tervezte sorházak mentén a 36-os szá(Folytatás a 2. oldalon,) Lassú motorra állítva haladt a Szent Jupát Opatija kikötője felé; lélekvesztő motorosunk majdnem súrolta az oldalát. Nehéz volt a tömegben idekormányozni, de sikerült. — Szevasztok! — Szevasztok! Köszönjük fiúk, csodálatos itt minden! Higgyétek el, csodálatos!... Gál József megilletődve állt a hajó farában, a keménykö- tésü Fa Nándor arcát törölgpt- te. Nem az izzadtság miatt..'. Mellettünk egy hajón komplett zenekar; jugoszláv fiúk valamiféle örömzenét püföltek . . . — Mi lesz a következő út? A válasz alig hallható: — Talán egy pizza! Odakint .. . A part még vagy 6-8 kilométer. A szerencsével határos módon szerzett járművünk — Fekete János, a Budapest Tourist csoportvezetője és a jugoszláviai Kvarner Expressz ajándékának tudjuk be - még bírja a strapát. A két magyar világjáróról útitársunk, Starnleld Iván, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára mesél: — Eredményük fantasztikus .még nemzetközi mércével mérve is. Ilyen hajón végigmenni 70 000 kilométert kész csoda! Egyedülálló a magyar sporttörténetben ! Nándor családjával még reggel, az indulás előtt beszélgettem a Brioni Hotelben. István bátyja szerint 1990-ben Nándi egyedül vág neki a nagyvilágnak, a Sydneyből induló „magányos regattán” . . . — És Jóska ...? A feleség, Gálné Bernáth Judit válaszol: — Amikor néhány hónapja beszélgettünk, azt mondtam: ha újból cél az óceánok világa, (Folytatás a 2. oldalon.) Tízezrek az opatijai fogadáson... 716 nap alatt 70000 kilométer Heget ért aei lägfärö Szent Jupát útja Cuellar erőfeszítései ■ ■ az Öböl-menti feszültség enyhítésére Irán képviselői a hét végén a Teheránban tárgyaló ENSZ- főtitkárnak kifejtették: az öbölmenti viszály tárgyalásos rendezését országuk csak abban az esetben fogadhatja el, ha előzőleg Irakot agresszornak nyilvánítják és megbüntetik. Bagdad viszont leszögezte, hogy Iránnak teljes egészében el kell fogadnia az ENSZ BT július 20-i tűzszüneti határozatát, vagy ellenkező esetben a folytatódó háború még keservesebb, még pusztitóbb szakasza köszönt be. Javier Pérez de Cuellar vasárnap, az esti órákban találkozott és hosszasan tárgyalt Hasemi Rafszandzsanival, a parlament elnökével. Erről egyelőre nem tettek közzé tájékoztatást. Irakban vasárnapra virradóan ülésezett Szaddam Husszein elnök irányításával a forradalmi parancsnokság tanácsa. Ezt követően közölték: az ENSZ BT határozata ügyében egyértelmű és világos választ várnak Irántól. Az öböl-menti országok együttműködési tanácsa hat tagállamának külügyminiszterei a szaudi Dzsiddában kétnapos tanácskozást tartottak. Támogatásukról biztosították az ENSZ vezető tisztségviselőjének térségbeli misszióját, s újólag kiálltak Szaúd-Arábia és Kuvait mellett, az őket fenyegető, ahogy fogalmazták, felforgató és beavatkozó akciókkal szemben. Hermész Antalék tegnap meg kezdték a korai érésű csemege szőlők szüretelését. (Riport az 5. oldalon.) L---------------------—............................................—......—. — .. . . ----------------- -------------