Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)
1987-09-12 / 251. szám
Keveseknek adódik meg, hogy röpülhetnek a szelek szárnyán: az érvényesülésért, az eredményekért keményen meg kell dolgozni. Nincs kivétel a nagyvilágban, nincs kivétel szőkébb pátriánkban sem. A többség szívós munkával teremti elő napi szükségleteit: a bort, a gabonát, a húst. S lehet, hogy most nem értenek velem egyet, de valamiféleképpen így van rendjén, így igazságos, így kell ennek lennie; a beleszületés privilégiuma az elenyésző kisebbség privát szerencséje, irigylésre tán okot adhat, de nem álmodozásra, mert annak semmi értelme, az nem visz előre egy jottányit sem. Talán éppen akkor, amidőn e sorokat olvassák kúszik fel az Adrián és köt ki Opatija kikötőjében egy magyar felségjelekkel megkülönböztetett hajó, a Szent Jupót. Mindenki hallott róla. tud róla: két vállalkozó szellemű, feltehetően bátor fiatalember vágott neki fedélzetén két éve a nagyvilágnak, az annyiszor bejárt, de mégis ismeretlen tengereknek-óceánoknak. Törékeny dióhéjban. Vállalva akár a kudarcot is, vállalva akár az önfeláldozást is, mert hiszen a vállalkozás nagy kosarába azt is bele kellett tenni. Megpróbálom magamban tudatosítani a vállalkozás nagyságát. Megpróbálom elgondolni, hogy vajon mi mindenen mehettek keresztül az ötlet megszületésétől a mai napig. (Talán holnap vagy holnapután már közkinccsé is tudom tenni, hisz az eredendő tervek szerint a mai napon én is ott vagyok az opatijai mólónál lapunk képviseletében.) Előkerestem korabeli lapokat: az ‘indulásukkor alig-alig szentelt közvéleményünk figyelmet, a sajtó nem vert ekkora csinadrattát. Biztosan sokan legyintettek a hír hallatán; értelmetlen kockázatvállalásnak, torz agyszüleménynek, ki tudja minek gondolták. Volt, ahol adakoztak költségeikhez, de a vállalatok többsége elutasító volt; nem bíztak e könnyű reklámlehetőségben, nem merték vállalni a szponzor szerepét. Magyarán; nem bíztak a fiúkban. Jó volna számba venni: vajon hány ötlet — akár világra szóló is - hullt hamvába születésekor? Szómba venni: hány idea vált valóra, mert szívós, kemény, kitartó emberek merték fölvenni a közömbös környezettel a harcot? Számba venni, hogy .. . hány ilyen vállalkozó szellemű, kockázatvállaló, szívós, kitartó fiatalra van szüksége Magyarországnak? Különösen ma. Képünkön a Szentlőrinci Állami Gazdaság vajszlói burgonyafeldolgozó üzeme. (Tudósítás a 7. oldalon) Proksza László felvétele Hét kilométer hosszan húzódik a mohácsi szőlőhegy: Mohács és Bár közötti részét a hetvenes évek első felében üdülőterületté nyilvánították, s azóta száz-százhúsz hétvégi ház épült ott. — A földek egy része magántulajdonban volt, a többit a mohácsi és a dunaszekcsői termelőszövetkezet parcellázta fel, 200--300 négyszögöl nagyságú telkeket alakítottak ki — mondja Zimmermann Ferenc, a városi tanács elnökhelyettese. — Az 56-os út mentén már minden telket beépítettek, de fenn a hegytetőn még van szabad terület. Négyszögöle 300—500 forint. De van út a hegyen, víz és villany. Az út két-három éve épült társulati alapon. Az egyik vízműtársulat, c Platón évekkel ezelőtt alakult, c másodikat pedig most szervezték. Eckert Ákos, a városi tanács dolgozója kísér el a hegyi sé- tá ra. — Gépkocsivá! is fel tudunk hajtani - mondja. — Bár a mohácsiak szerint vétek kocsival járni, hiszen naponta három-négy helyi járat is indul Bár és Szobor felé. A gyepes utak mentén gondozott szőlők, a sorok között bab, sárgarépa, hagyma és eper - minden talpalatnyi földet kihasználnak. Elnézem a dús fürtű szőlőket, teli lesz az idén is a hegyiek pincéje. Roskadoznak a terméstől a barack- és a szilvafók. A szőlőparcellák végében hófehér, teraszos villák - majd mindegyik tetőtér-beépítéses, homlokzatán sötét faburkolattal, az udvarokban virág, kerti zuhany, itt-ott kék vizű fürdő- medence. * — Nyolc éve vettem a szőlőt 140 000 forintért - fogad egy farmernadrágos fiatalember, B. Sándor. — Akkor még hagyományos művelésű volt, azóta lugasrendszer: alakítottunk ki és felhúztuk o házat. A pince klinkertéglával, csiszolt mészkövei burkolt falain busófei díszítés, a török hagyományt az ablakok őrzik, a rómait a keresztboltozatos mennyezet. — A földszinten lesz o nappali, a konyha az étkező és a fürdőszoba. az emeleten pedig három szoba — mutatja a házigazda. Az emeletre még ideiglenes lépcsőn jutunk fel. A szobák tágas ablakaiból elénk tárul a Duna, a Szabadság-zátony mintegy 800 méteres homokos fövenye. — Mennyibe került ez a háromszobás villa? — Egy ideig írtuk, aztán abbahagytuk — mondja B. Sándor. — Az anyagot mór akkor elkezdtük gyűjteni, amikor megvettük a szőlőt. Azóta a hét négy napján itt kint dolgozunk a feleségemmel és a szüleimmel. — Az élet itt a hegyen? — Régen még divat volt a szomszédolás. Ma már nem sok idő jut erre. A tavasz és a nyár a munka ideje. De Vince nap táján azért van ám társasági élet. Akkor illik kijönni minden szőlősgazdának, hogy jó legyen az évi termés. Zenekarra! járjuk a pincéket. * E. Józsefhez feltétlenül el kel! látogatni — mondták a hegyiek — mert nólo terem a legfinomabb barack. Idős ember siet felénk, és hellyel kínál az óriási császárfa árnyékában. Rózsás-piros barackok és a friss, rostos baracklé kerül az asztalra. — A barackost 1957-ben telepítettem • - mondja Józsi bácsi —, s van olyan fa, amelyik azóta is él. Tizenhatféle barackom von, o legkorábbi a fehérhusú Madleine június végén érik, s sárgahusú Elberta zárja a sort szeptember végén, A termésből befőttet, dzsemet, rostos levet készítünk, s jut eladásra és piacra is. Józsi bácsit itt mindenki ismeri, s ő is ismer mindenkit ci környéken. Amikor én idejöttem, messze elláttam a tetőn, csak a régi nagy szőlők voltak. Aztán 1972—1975-től szinte egyik napról a másikra benépesült a hegyoldal. Építkezett mindenki — nyugdíjasok, bányászok, gyári munkások, főmérnök éj igazgató. Körbejárjuk a barackost, közben bemutatja a szomszédokat is. — Ott, az a faragott erké- lyes. ház négy év alatt épült- mutatja. - A gazda most ment nyugdíjba. Ö és két fia- halászok mindketten - építették. Az édesapjuk sajátke- zűleg faragta az erkélyt, ő építette a gyepes udvart tartó támfalat. Itt lent, ez a sárga, gyönyörű fafaragással díszített ház nagyon régi, úgy 1907 körül épült. A pincéje negyven méter hosszú, s valamikor három katasztrális hold szőlőt szolgált, két-háromszáz hektoliter bort tartottak benne.— Guter Tag! - köszönt egy magas, őszes úr. A mérnökék vendége Hamburgból - mondja Józsi bácsi. — Évek óta idejár nyaralni. Amott, az a piros cserepes, kortyolt tetejű a házuk. Ott aztán összefogtak az öregek és a fiatalok az építkezésnél. A munka nagy része, a csempézés, a padló- burkolás, a korlát, a lépcső - házilag készült. * Megállunk néhány percre fent a tetőn. Pici, fehér ház búvik meg a gyümölcsfák alatt.. Eckert Ákos mondja: — Ez volt az egyetlen ház itt, amikor én először a hegyre jöttem. Marton Gy. 37. hét Szent Jupát A mohácsi szőlőhegyen
