Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)

1987-09-12 / 251. szám

Hétről tietre _________ B eépítésre váró terület Pécsett, az Irányi Dániel téren Pécsi korkép Csütörtökön átadták az épí­tési területet a BÁÉV-nek a Lánc Utcai Rendelőintézettől délkeletre, a hetvenkét OTP- lakás építését megkezdhetik. A közművesítés a városi tanács beruházása, de a megállapo­dás értelmében az OTP-től la­kásonként százezer forintot visszakap, ez az összeg jelent­kezik majd a lakások árában. Az első otthonokat a jövő év novemberében adják át. * Az OTP-garzonlakásokból hatvankét egy- és kétgyerekes fiatal családot juttatnak vég­leges otthonba. A lakásügyi hatóság az INKOZ Irodával megkezdte a lakások felaján­lását. Ugyanakkor a városi ta­nács végrehajtó bizottsága jó­váhagyta a garzonházba költö­ző fiatal házasok névjegyzékét. Szeptember 14-től kifüggesztik a lakás- és helyiséggazdálko­dási osztály (Pécs, Bajcsy-Zsi- linszky u. 2/A), valamint a V. B. Hivatal központi ügyfél- szolgálati irodájának (Pécs, Kossuth tér 1-3.) hirdetőtáb­láján. * Telkeket értékesít a városi tanács: Hirden gazdálkodásra is alkalmas, részben közműve­sített telkeket lehet vásárolnia Csizmazia utcában, négyzet- méterenként 120 forintért, és a Latinca Sándor út 17-ben, 160 000 forintért. Mólomban, a Veres János utcában zártso­rú beépítésű, közművesített te­rületet ajánlanak fel négyzet- méterenként 800 forintért. Ma- gyarürögön, a Park utcában négylakásos társasházakat építhetnek a jelentkezők. Víz, villany, út van, lakásonként 200 000 forint a telkek ára. A Felsővámház utcában is eladó az 58-as számú foghíjtelek, teljes közművesítéssel 310 000 forint. A Kossuth Lajos utca 46-ban építőközösséget szer­veznek. Eladó egy első emeleti két-, és egy háromszobás, va­lamint e§y második emeleti háromszobás és egy tetőtéri két-, két és fél szobás lakás. Az egész telek ára 1 665 000 forint. A költségeket szerződés alapján osztják meg a lakók. * Az augusztusi és az elmúlt napokban elvonult felhőszaka­dás jelentős károkat okozott az út- és a járdahálózatban, va­lamint a közterületeken. Több ezer köbméter hordalék elta­karításáról, illetve az eltömött csatornák tisztításáról kellett gondoskodni. Mindez várha­tóan nyolc-kilenc millió forint többletkiadást jelent a tanácsi költségvetésben. Ezért a hely­reállítási munkákat iqyekeznek a mór megkezdett, illetve ter­vezett útfelújításokkal együtt végezni. Az elkerülhetetlen munkákat megkezdték: a Bálicsi úton át­ereszt helyeznek le a víz elfo­gásának biztosítására. A Kő­virág utca alsó szakaszán a Daru dűlőben kijavítják az ár­kot és átereszt építenek be a hegyoldalról lezúduló víz el­vezetésére. Kitisztítják az árkot az Alsóbalokány-Basamalom utcánál. A Koksz utca-Pala­H Hét kérdésé Megkérdeztük a városi tanács építési és közlekedési osztályát: mikor teszik rendbe a Fürdő és a Munkácsy Mihály utcát? A belváros forgalmát ugyanis erre a két szűk utcára terelték. A válasz: bár az éves terv­ben nem szerepel, a szakembe­rek úgy határoztak, hogy pénz­ügyi kereteiket átrendezik és július—szeptember között rend- beteszik ezeket az utakat, mert véleményük szerint is a munka már nem halogatható. Közben kiderült, hogy a POTE megrendelte az Építő és Tata­rozó Vállalatnál a klinika épü­letének felújítását. A két terv nem keresztezte volna egymást, ha az épületet felújító vállalat július végén visszaadja az utat, eddig szólt ugyanis a közterü­letfoglalási engedélye. Hosszab­bítást kért, amelyet a V. B. Hi­vatal műszaki osztálya elutasí­tott, mert ellenőrzései során azt tapasztalta, hogy júliusban nem dolgoztak az építők. A vállalat augusztusban fellebbezett és a héten az építési és közlekedési osztály méltányolva indokait — rossz időjárás, a díszítő elemek készítésén jelentkező többlet- munka — szeptember ‘20-ig meg­hosszabbította az engedélyt. A héten az építkezésen látványos munkába kezdtek, de kétséges, hoay a meghosszabbított határ­időig befejezik azt a munkát. Mi várható szeptember 20. után? — A város érdeke az épület és az úttest felújítása is. Ebben a kényszerhelyzetben ne­hezen tud a hatóság érvényt szerezni a határozatainak. Mi­kor teljesíthetik a közlekedők jogos kérését? A Munkácsy Mi­hály utcában még visszavan «9f egyeztetett gázvezeték-re­konstrukció, míg a DÉDÁSZ a napokban jelezte, hogy a Fürdő utcában közvilágítási munkát kezd. Csak reménykedni lehet abban, hogy az utak kibírják a telet, hogy a következő évi ter­vek egyeztetését komolyan ve­szik a céaek. S érdemes az épületfelújitásokat is összehan­golni. * * * hegy utcánál a tönkrement fo- lyókót cserélik ki. A Rét utcá­ban a zárt csatornát tisztítják. * A város áramszámlája hat­hétmillió forinttal lesz több a júliusi árintézkedések utón. * A héten együttműködési meg­állapodást kötött a városi ta­nács és a DÉDÁSZ o hosszú távú munkaprogramra. Üj köz- vilógitási szerződést kötöttek, többek között az energiataka­rékos lámpák elhelyezéséről, valamint a rekonstrukciós mun­kákat és a fejlesztéseket egyeztették. * A Pécsi Nemzeti Színház év­adjának indításakor derült ki, hogy mintegy hárommilió fo­rintos többletköltség az- új ka­maraszínház energia- és fűtés­számlája. A végrehajtó bizott­ság a héten úgy döntött, hogy támogatást ad saját pénzügyi kereteinek módosításával, de számít arra, hogy a hiány egy- harmadát a színház saját be­vételeiből ellensúlyozza. * Mólomban több közműépítő társulás alakult, de a munkák a lakossági befizetések elhú­zódása miatt nem indulhattak. Hogy megkezdhessék az épít­kezést, a tanács a hiányzó 421 400 forintot megelőlegezi. Pécs-Somogyban a Pécsi Fodrász Kisvállalat férfi-női fodrász, kozmetika üzletet nyit, amelyhez 800 000 forinttal hozzájárul a városi tanács. Az első vendégeket áprilisban fo­gadják. * Ideiglenes gyermekkörzeti orvosi rendelőt rendeznek be a Hajas Imre utca 6-ban, egy üzletnek szánt helyiségben. Az átalakítást az Egyesített Egész­ségügyi Intézmények saját for­rásból fedezi. Október végén megkezdik a rendelést. Szintén a gyerekekért: meg­kezdték az óvodákban és az iskolákban az anyagilag foko­zottan veszélyeztetett gyere­keknek a segélyek kiutalását. Idén a V. B. Hivatal igazgatá­si osztályának gyámügyi cso­portja részletes iavaslatot kér az intézményektől, és csak in­dokolt esetben tud segélyt ki­utalni. ü| földtörvény Dr. Ásvány Lajos, a városi tanács igazgatási osztályveze­tője:- Szeptember 1-jén lépett hatályba a földről szóló 1987. évi I. törvény, valamint a vég­rehajtásáról kiadott 26/1987. (VII. 30.) MT. számú rendelet. Az új jogszabályok szerint a jogellenesen külföldön tartóz­kodó magánszemélyek ingat­lantulajdonának rendezésére vonatkozó eljárást a közjegyző folytatja le. A megelőző állam­igazgatási intézkedések a jö­vőben nem a városi tanács V. B., hanem a V. B. Hivatal igazgatási osztályának hatás­körébe tartoznak. Ha a tör­vény hatálybalépése előtt a jogellenesen külföldön tartóz­kodó magánszemély ingatlaná­nak állami tulajdonbavétele céljából már indult államigaz­gatási eljárás és az még fo­lyamatban van, a városi ta­nács igazgatási osztályának az eljárást 1989. szeptember 1- jéig fel kell függesztenie, mert az a belföldi magánszemély, aki az ingatlant a törvényes öröklésre vonatkozó szabályok szerint a tulajdonos halála esetén örökölné, a közjegyző­nél kérelmet terjeszthet elő. Gáldonyi Magdolna Lakossági „őrjárat” Lvov-kertváros éjjel felé, ahol még építkeznek, koromsötét. A nagyárpádi építkezés fölött járunk, ami­kor Piros Attila főhadnagy hirtelen lefékez. Az út men­tén, a sötét, bokros dűlő- úton egy piros, külföldi rend­számú Volvo mellett fekszik valaki. — Útlevélellenőrzés - vil­lantják lámpáikat Piros At­tila főhadnagy és Gál György hadnagy a hálózsákból ká­szálódó fiúra. A kocsiban pi­zsamás férfi, egy fiatalasz- szony és két gyermek alszik. Az ellenőrzés után ismét álomra hajtják fejüket. — Szerencséjük van, hogy mi tévedtünk erre az elha­gyott helyre — mondják a járőralosztóly munkatársai. A nagyárpádi építkezés előtt egy újabb karszalagos csoporttal találkozunk. — Minden rendben, az éj­jeliőr ébren őrködik, láttuk a naplóban, hogy előttünk el­lenőrizte a munkahely veze­tője - számol be Kerek Ist­ván nyugalmazott rendőr­őrnagy. zöld egyenruhás fiúk. Ifjú­gárdisták. — Az utcában több helyen kiverték az alagsori helyisé­gek ablakait - mondja De­ák Zoltán. Az óvoda nagy­kapuja — ide már kétszer be­törtek — tárva-nyitva. A Var- sány utcában, a játszótér mellett, leszakítva a kan­deláberoszlop fedele, az elektromos vezetékek szaba­don. Deák Zoltán 17 éves tanu­ló külön engedéllyel vesz részt az őrjáratban. Bátyja, Deák Attila 22 éves önkéntes rendőr is itt van. A csoport büszke a másik fiatal ifjú­gárdistára, Labancz Istvánra, aki 13 (!) nyitott gépkocsit fedezett fel. — Az egyikben bentfelej­tették a jogosítványt és a forgalmi engedélyt is — mondja. — Felébresztettük a tulajdonosát. * Hajnali két óra. Szőke Attila rendőrszázados oszta- lán hosszú lista -, az első lakossági őrjárat eredmé­nyei. Lvov-Kertvórosban az el­lenőrzött lakóépületek 80-90 százaléka a késő éjszakai órákban is nyitva volt —, mind a bejárati ajtók, mind az alagsori tárolók ajtajai. Az alagsori helyiségekben televíziók, motorkerékpárok, kerékpárok, babakocsik, szer­számok. 56 gépkocsit talál­tak nyitva! Kettőben benne volt a sluszkulcs is. Ezen­kívül nyolc lelakatolatlan mo­torkerékpárt és kerékpárt. A közintézmények, óvodák, iskolák egy részénél nyitva hagyták a földszinti bukó­ablakokat. Több helyütt a parkolókban és az utcákon rossz a közvilágítás. Példá­ul a Melinda utcai garázs­sornál, a garázsok között egyáltalán nincs közvilágí­tás, a garózssor végén pedig hónapok óta rossz a világí­tás. A Nevelési Központ fö­lött, a butiksornál mindösz- sze egy lámpa ég. A tele­fonfülkék állapota viszonylag jó, kettőnek azonban kiver­ték az ablakát, üvegcserepek borítják a padozatot. * A soronkövetkező lakos­sági őrjáratokba újabb lakó­társakat is bevonnak. Az ellenőrzés során szóvátett hiányosságokra két hét múl­va visszatérünk. Marton Gyöngyi Este kilenc óra. A kertvá­rosi tízemeletesek ablakai fényesen, kivilágítva, de lent már csendesek a parkok, a játszóterek, és csak ritkán tűnik fel egy-egy járókelő. A Németh László utca kör­nyékén négyes-ötös csopor­tokban zseblámpás férfiak si­etnek a Mozgalmi Ház felé, ahol o parkolóban rendőr­autók sorakoznak. Bejára­tánál a lépcsőn, a járdán karszalagos férfiak várakoz­nak: Kertváros lakosai közül hetvenen — önkéntes rend­őrök, munkásőrök, ifjúgái- disták, a Tanácsadó Szol­gálat tagjai — jöttek el ezen az estén, hogy részt vegye­nek a Bűnmegelőzési Tanács­adó Szolgálat szervezésé­ben indult, első „lakossági őrjáratban”. Szőke Attila rendőrszáza­dos, Kertváros körzetekre osztott térképéhez lép, s ké­ri az őrjáratba beosztott tíz csoport vezetőjének jelent­kezését. A feladatát minden­ki tudja: lakóépületek, alag­sori helyiségek, garázsok, gépkocsik, parkok, közterü­letek. építkezések — óvodák, iskolák, más intézmények, telefonfülkék és a közvilá­gítás ellenőrzése. * Tíz órakor indul a lakos­sági őrjárat. Negyedóra sem telik el. s rádión kapjuk az első jelzést. Indulunk a Haj- I du Gyula utcába. Szerleticsné Biró Edit mun- ' kásőr mutatja a kék Buda taxit. — Alig akartam hinni a : szememnek, amikor megpró- ! báltam nyitni az ajtaját; egyik sem volt bezárva. A taxiban az üléseken, a hátsó ablaknál csomagok, tömött szatyrok, kézitáskák I és egy halom ruha. — Tegnap délután óta itt I áll - szól le az egyik lakó. Aliq két méterre a taxitól I egy Trabant, benne az indí­— Miért vállalkoztak az éj­szakai „őrjáratra"? — Egy reggel arra ébred­tünk, hogy az Egri Gyula utcában, parkoló gépkocsik­ról letörték az ablaktörlő­ket, a visszapillantó tükröket — mondja egy szemüveges fiatalember. — Az Egri Gyula utcai há­zunk alagsori helyiségeiből már három babakocsi eltűnt — teszi hozzá Barchá Miklós.- Nem beszélve a Krisztina tér, a Diána tér és a Var- sány utcai tizenegy emeletes házak szárítóiról, amelyek november-decemberben mór benépesülnek ..csövezökkel”. A ruhaszárító helyiségek egyszerű típuszárai könnyen nyithatók. * A járőrkocsival az Illyés Gyula utca felé vesszük utun­kat. Az utca első fele fé­nyesen kivilágítva, a vége Az llku Pál és a Csatlós János utcai építkezéseket ellenőrzők tapsztalatai má­sok. Éjjeliőr sehol, az építke­zési anyagok, gerendák, ce­ment szabadon, sőt az oxi­gén- és gázpalackok is. * A Melinda utcai 57—59. számú épület. A hőfogadó kivert ablakai előtt fiatal. Hálózsákban a Volvo mellett tókulcs, és mindkét ajtaja nyitva. Szerleticsné már üzent ; a tulajdonosának. Őszhajú, I fürdőköpenyes férfi siet le az emeletről. — Igen, az enyém a kocsi. A kisfiámra bíztam, hogy zárja be... * A Boros István utca vé­gén az őrjárat egyik csoport­jának vezetője számolt be az eltelt egy óra alatt tapasz­taltakról : — A Boros István utcai parkolóban egy Trabant ab­laka letekerve, ajtaja nyitva. Egy UO-s Zsiguli nyitott aj­tókkal. A Siklósi úton és a Laki István utcában mind­össze négy lakóépület be- í járati ajtaját találtuk zárva. A Laki István utca 4/1-ben, i az alagsorban nyitva a vil- i lamos kapcsolóberendezés ajtaja. Az alagsori helyisé­gek ellenőrzésénél televízió­kat, Simson kismotort, kerék- ! párokat találtunk - a nyi­tott tárolókban. A csoport minden tagja itt lakik a közelben. I ____________ H ÉTVÉGÉ 1987. szeptember 12., szombat A taxi ajtaja tárva-nyitva

Next

/
Oldalképek
Tartalom