Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-01 / 210. szám
BERTÓK LÁSZLÓ Aki többet tud az van itt Korszak múlik el kapkodunk a második az most a sikk tüsténkedik a harmadik s mind a négyen magunk vagyunk ami történik már a múlt aki többet tud az van itt s mintha ősz volna megtelik madarakkal a vándorút senki sem akar háborút csak még egy kicsit hazudik és azért lő mert lelövik s hogy reszkessenek a tanúk s mindenki lesi a kaput mert megölelne valakit. Káldi János Amíg látlak Szélsebes madárszárny - ifjúság - hol suhansz, mely óceán fölött, mely ég alatt? Miféle alkonyat vérzi be tollad, ahogy meg-megvillansz egyre távolodóan, beleveszve olykor a semmiségbe? Hova viszed a szivárványt, a hajdani cseresznyefák vakító szirom-hóesését, álmokkal teli régi időmet? Mi lesz, ha eltűnsz - végképpen és mindörökre - a megmérhetetlen végtelenben, $ nem idézed már az egyszeri dalt, a sejtelmeset, a hamvasat? Szélfútta madárszárny - ifjúság - ne rejtsenek még el > az elkéklő, messzi egek, ne födjön még el a végső förgeteg függönye, ne tépjenek még szét a körmös évek, mert amig látlak, beleállhatok az égő tűzbe, nem árthatnak a lángok, és szórhatom szüntelen a szegfűt a világnak. ■HHHEB&333SB3SBHHH r Érdekességek, újdonságok a Janus Pannonius Múzeumban Munkácsy Mihály vázlata Szenzáció a pécsi /anus Pannonius Múzeumban: egy kanadai műgyűjtő a pécsi múzeumnak adományozott három képet, köztük Munkácsy Mihály Milton című művének egy vázlatát. Az ajándék másik két darabja: Benczúr Gyula női portréja és Mednyónszky László férfiportréja. Mindegyik ismert, számon tartott kép, amelyek korábban kerültek a Vancouverben élő Eva Bene tulajdonába, s most haza Magyarországra. A Janus Pannonius Múzeum az utóbbi időben számos értékes művet kapott ajándékba hazai és külföldi művészektől. A magyar kortársművészek rendszeresen adnak műveikből a pécsi múzeumnak, hiszen a Modern Magyar Képtárban szerepelni szakmai rangot is jelent, és hazánkban a Szépművészeti Múzeumon kívül csak Pécsett van jelentős huszadik századi, ill. kortárs anyag. De a hasonló külföldi gyűjtemények közti kapcsolatok, kölcsönzések, kiállítások révén a pécsi intézménynek olyan nemzetközi ismertsége és tekintélye van, amely sok gyűjtőt és alkotót indított arra, Hogy felajánljon műveket. Ez a magyarázata annak, hogy „miért éo- pen Pécs” kapta ezeket a képeket, szobrokat. S hozzátehetjük ehhez a művészettörténészek személyes kapcsolatait, tudatos, rendszeres kapcsolatépítő munkáját. Nemrég például a Dél-Afrikai Köztársaságból érkezett egy értékes küldemény: Borbereki Kovács Zoltán szobrászművész Kiss Ödön előbb átgondolja a dolgot. Ugyanis már kétszer adott fel ilyen szöveggel apró- hirdetést, kétszer ment el hiába, de nem volt ott az illető, illetve lehet, hogy mégis ott tartózkodott, csak éppen a megbeszélt jel hiányzott előle. — Ahogy megláttak, nyilván eldugták az újságot. De megértem őket, hiszen én valóban borzasztóan kövér és nagyon csúnya vagyok, a férfiak meg ugye . . .- Ne is folytassa — vágott közbe Kiss Ödön —, csak sajnálni'tudom azokat a szerencsétleneket. Ők még nem tudják, hogy az őszinteség mindennél fontosabb. Sőt to- vábbmegyekj az őszinteség szépít, tehát én máris csinosnak látom magát.- Ez igazán nagyon kedves - mondta a nő -, de azért csak legyen mindenre felkészülve. Ha akarja, adhatok egy kis előzetes jellemzést önmagomról . . . — Isten őrizz — tiltakozott Kiss Ödön —, hová gondol? Megfosztana a megismerkedéssel járó meglepetés izgalmától ... A hangja igazán kellemes, a többit bízza a képzeletemre. küldött öt szobrot Pécsre. Borbereki a két világháború között Magyarországon élt, jelentős szobrásznak számított, emigrált, majd Dél-Afrikában telepedett le. Szerepelt már Budapesten a Tisztelet a szülőföldnek című kiállításon, az idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál idején a Vigadóban volt tárlata. A pécsi művészettörténészek évek óta leveleztek vele, míg néhány hónappal ezelőtt öt szobor érkezett postán: 30-40 cm nagyságú különleges kövekből csiszolt absztrakt szobrok. A Párizsban élő Pierre Szé- ke/y/e/ a nagyharsányi szobrá- szatszinpozion idejéről származik az ismeretség. Székely a pécsi „múzeum utcában” elhelyezendő, több plasztikából álló szoborcsoportozatot ajándékozott a városnak: ezek gránitszobrok, szabadtérre valók, tervek szerint a Modern- Magyar Képtár udvarán állítják majd fel őket. Erről még csak szerződés van, a művek nem érkeztek meg, de amikor Pierre Székely legutóbb Pécsett járt, magával hozta a Meztelen művészet című szobrát mellékletével, a lapidáris kiáltvánnyal együtt, amely a művész ars poétikáját tartalmazza. Verner Vitschi svájci kortárs szobrász fém- és műanyag plasztikákból álló kollekciót ajándékozott nemrég a pécsi s korábban ugyancsak ajándékozás révén került a JPM tulajdonába - Petrá Sándortól — Berényi Róbert Ciliiíderes önarckép című festménye. G. T. V. Molnár László Kanizsa vára Munkácsy Mihály: Milton című művének vázlata Pierre Székely: Meztelen művészet Aztán megállapodtak egy presszóban, a napban, az időpontban és az ismertetőjelben. Kiss Ödön az Új Tükör legújabb számát teszi majd az asztalra, a nő meg egy színes esernyőt hoz a hóna alatt. Ha véletlenül elkerülnék egymást, Kiss Ödön természetesen újra jelentkezik telefonon. — Azért a Mirigy jelige túlzás — kockáztatót meg Kiss Ödön búcsúzóul. - Hogy lehet valaki ennyire engesztelhetetlen önmagával szemben? Nem is beszélve arról, hogy sajátmagunk esztétikai hovatartozását a legnehezebb megítélni.- Csak várja ki a végét - nevetett halkan a nő —, és maga is tapasztalni fogja, hogy nem írhattam Tündét vagy Csipkerózsikát. .. Sőt, ha belegondolok, talán még egy kicsit elnéző is voltam magammal szemben. Kiss Ödön felajzottan készült ,a találkozóra. Sok kalandban volt már része, de úgy érezte, mindegyik között ez lesz a legizgalmasabb. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a nő olyan csúnya legyen. Akárhányszor próbálta elképzelni a találkozásukat, mindig egy nagyon csinos’ nő perdült be a presszóajtón, aki majd kicsit csúfondáros nevetéssel honorálja az ő meglepődését. És ha mégis? Ha valóban nagyon csúnya? Akkor meg az őszintesége lenyűgöző. Aki képes ilyen kegyetlen önkritikával nézni saját magát, az kemény jellem, egyéb dolgokban is következetesen egyenes lehet. Vagyis mindenképpen megéri, hogy mégis- merje. Ha nagyon csinos, ak- íor ugyan hazudott a hirdetésben, de a szépsége menti, ha nagyon csúnya, akkor meg az őszinteségé vonzó. És negyvenévesen már Tnegengedheti magának az ember razt a luxust, hogy ezt az erényt a szépség fölébe helyezze. A megbeszélt időpont előtt már egy jó negyedórával ott ült a zsúfolt kis belvárosi preszóban, és feszülten leste a bejáratot. Az Új Tükör legújabb számát a kólásüveghez támasztotta. Ha nagyon csinos, fene bánja, ha nagyon csúnya, üsse ikő - latolgatta, amig lassan kortyolgatta a kóláját, ahogy vánszorogtak a percek. Aztán a megjelölt időpontban pontosan megjelent a nő. Hóna alatt a színes esernyőt szorongatta, és Kiss Ödönnek első döbbenetében az jutott eszébe, hogy az a színes esernyő az egyedüli, ami valamicskét mutat rajta. Ez a nő nagyon őszinte...!- ismerte el tárgyilagosan, míg gyorsan becsúsftatta aktatáskájába az Új Tükröt, és kicserélte egy Esti Hírlappal. A nő tétován elindult az asztalok között, arcán zavart, kicsit rófagyott mosollyal nézegetett szét, és amikor az eredménytelen körséta után kilépett az utcára, Kiss Ödön sajnálattal kevert lelkifurdalást érzett. Mintha egy ember féltve őrzött titkába pillantott volna felelőtlenül,^ hogy aztán szemérmetlen mó-^» dón visszaéljen vele. Szeretett volna felugrani és utánasietni, hogy visszahívja legalább néhány szóra, egy kis beszélgetésre, de úgy érezte, a lábait láncos vasgolyók húzzák, akár a középkori elitélteknek. Pedig — villant át az agyán — talán ez lehetett az egyetlen nő az életemben, aki igazán őszinte volt hozzám! A modern kor történelmet szerető, a múltat vizsgáló, faggató emberét nagy érdeklődéssel foglalkoztatja a vártörténet, főleg, ha az illető vár szőkébb pátriája területén található, örömmel zarándokol el — turisztikai célból is - a história ezen sok érdekességet, megfejthetetlen talányt őrző emlékhelyeire. Ezt a vártörténet iránt fokozódó érdeklődést kívánja sorozatával a Zrínyi Kiadó segíteni, mintegy kielégíteni, amelynek eddig megjelent tíz kötete a magyar politika- és társadalomtörténetet átfogó és az adott tájegység (ti. ahol a vár állt, ill. ma is fennáll) szőkébb keretei közé ágyazva kísérelte meg egy-egy vár hosszú évszázadokra elnyúló történetét színesen, olvasmányosan, többnyire az eddig feltárt források alapján és a tudományos eredményekre támaszkodva a népszerűsítés eszközeivel megeleveníteni. A sorozat most napvilágot látott legfrissebb, tizenegyedik kötete a középkori és török hódoltság korabeli Magyarország történetének egyik, ma már romjaiban sem látható legjelentősebb vára, Kanizsa históriájának bemutatását választotta témájául. A mű szerzője, V, Molnár László hosszabb ideie foglalkozott behatóan Dél-Ma- gyarország, nevezetesen Somogy és Zala megye történelmével, elsősorban a 16— 17. századi végvárak sorsának alakulásával, a bennük élő katonák életével. Könyvében Kanizsa várának és a környező vidéknek a honfoglalástól és a várépítés első szakaszától fogva a török hódoltság vérzivataros másfél évszázadán át 1702-ig, a vár megsemmisitéséig kiséri nyomon az eseményeket. V. Molnár a magyar történelem főbb eseményei, fordulópontjai köré építi fel művét, ezzel mintegy utalva arra, hogy Kanizsa várának sorsa elválaszthatatlan volt az ország sorsának alakulásától. A vár középkori periódusát tárgyaló fejezetben képet kaphatunk annak építéséről, az építkezés különböző fázisairól, a védművek kiépítéséről, megismerhetjük első urait, a 13. században fel- emelkedő Osl nemzetség tagjait és utódaikat, a Kanizsai család néven szereplő, azánk 14—15. századi törnelmében meghatározó szerepet játszott nagyhatalmú bárókat, kiterjedt birtokaikat: V. Molnár a vár történetével kapcsolatos eseményeket az egykorú okleveles forrá-sok és krónikák fényében világítja meg. V. Molnár könyvének és tartalmilag legfontosabb része (ebben is hasonlít a vársorozat már publikált műveihez) Kanizsa törökkori történetét tárgyalja egészen a ku- ruckor kezdetéig. A szerző otthonosabban mozog ezen eseményekben bővelkedő periódus bemutatásában. Megismerteti az olvasót a vár új uraivaly a Nádasdyakkal, a Batthyányakkal, a vár élén állt kapitányok - köztük is elsősorban a legendás Thury György életével és hőstetteivel, Kanizsa török kézre kerülésével, a várnak a török félhold uralma alatti történetével. ’ Külön fejezetet szentel V. Molnár a vár visszafoglalására irányuló törekvéseknek, elsősorban Zrínyi Miklós, a' költő és hadvezér terveinek, végül pedig a vár 1690. április 13-i visszavételének és az 1702. évi felrobbantásának. V. Molnár mindezt színesen, élvezetesen, az érdeklődést és figyelmet fel kel - tőén, lendületes tollvezetés- sel tárja az olvasó elé, szinte megelevenednek a szereplők: kapitányok, pasák, ostromlók és ostromlottak. A szerző szivesen idéz az egykorú magyar és török forrásokból, krónikákból, "amelyek egyrészt segítik mondanivalójában, sokszínűvé változatossá teszik gondolatait, másrészt azonban több helyütt megszakítják a folyamatos előadásmódot és így némely esetben az olvasmányosság rovására szolgálnak. A sorozat többi köteteihez hasonlóan könyvében V. Molnár is kitér a várnépek hétköznapjainak, a Kanizsához tartozó uradalom területén megtelepedett lakosság élet- körülményeinek, a végvári katonák mindennapi küzdelmeinek megvilágítására, továbbá a török berendezkedés bemutatására. Az általa felvonultatott adatok, források ugyan hasznos adalékokat nyújtanak a váréskör- -nyéke 16—17. századi történetéhez, de a behatóbb vizsgálatok érdekében érdemes lett volna olyan, szintén még 'kevésbé feltárt levéltári kútfőkhöz folyamodni, mint nevezetesen a Nódasdy és Batthyány családok misszilis anyagai, valamint a bécsi Staatsarchivnak a magyar végvárakra vonatkozó forrásai. Ez utóbbiak - a várkapitányok, katonák folyamodványai, kérvényei, levelezések, ihventáriumok stb. — birtokában még világosabb képet lehetne nyerni a végvári katonaság nehéz életviszonyairól. V. Molnár László könyvét gazdag képanyag (93 illusztráció, ebből 30 Kanizsáról) egészíti ki, mely segít a korban történő tájékozódásban, összességében meaállapit- ható, hogy V. Molnár munkája élvezetes olvasr ány és remélhetőleg az olvasó ugyanolyan haszonnal fogja forgatni, mint a sorozat előző köteteit. (Zrínyi Katonai Kiadó) Soós István 1987. augusztus 1., szombat HÉTVÉGE □ »
