Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)

1987-08-28 / 236. szám

í*' f* Világ proletárjai, egyesüljetek! 1) Dunqntu napló A tartalomból: XLIV. évfolyam, 236. szám 1987. augusztus 28., péntek Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Szükséglakás vagy albérlet"? (3. oldal) A közös vagyon védelme a t"sz-ekben (5. oldal) Minőségi termelés a pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezetnél (5. oldal) Kormányszóvivői tájékoztató Ulest tartott a Minisztertanács Üj feladatok előtt a faluegészségügy A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hi­vatal elnöke, a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács megvitatta a gazdasági-társadalmi sta­bilizációs munkaprogramot, és úgy döntött, hogy az Or­szággyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács a gazdasági verseny élénkítése, a piac szerepének kiterjesztése érdekében, az adóreform beveze­tésével összefüggésben határozatot hozott az árrendszer, valamint az ármechanizmus 1988. évi továbbfejlesztéséről. A kormány módosította az erdőkről szóló törvény végre­hajtására kiadott minisztertanácsi rendeletet. Javasolta az Elnöki Tanácsnak az atomenergiáról szóló jogszabályok korszerűsítését. A kormányülést követő szóvi­vői tájékoztatóján Bányász Re­zső mindenekelőtt d most vég- legesítétt stabilizációs munka- programról szólt. — A Minisztertanács 1990 végéig szóló munkaprogramja — amihez a képviselőknek be­mutatják még az ipari és a mezőgazdasági tárca ágazati végrehajtási programját, vala­mint az Országos Tervhivatal tájékoztatóját is — alapjában az 1985-ben elfogadott kor­mányprogramból és a VII. öt­éves terv általános célkitű­zéseiből indul ki. Ugyanakkor az időközben számunkra lénye­gesen kedvezőtlenebbé vált kül­ső és belső gazdasági és tár­sadalmi körülményeket tekinti a munka alapjául. Népgazda­ságunk fejlődését hosszabb ideje halmozódó feszültségek és ellentmondások kísérik. A teljesítmények és a jövedel­mek közötti összhang meg­bomlott, a fogyasztás megha­ladta a termelést, s emiatt a belföldi pénzügyi egyensúly megingott. A termelés korsze­rűtlen szerkezete növelte elma­radásunkat a fejlett országok­tól Gazdasági teljesítményünk a világpiacon fokozatosan le­értékelődött, exportkészségünk csökkent. — A kormány munkaprog­ramja azt célozza, hogy a ked­vezőtlen folyamatokat lefékez­ze, majd megállítsa. Ellenke­ző esetben ugyanis az ország lakossága még súlyosabb hely­zettel volna kénytelen szembe­nézni. A gazdaság stabilitása csakis következetes, kitartó munkával és áldozatvállalá­sokkal érhető el. A munka- program célul tűzi ki: az adós­(Folytatás a 2. oldalon) Aczél György Pécsett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja tegnap délután Pécs­re érkezett; a vendéget Rajnai József, az MSZMP Baranya Megyei Bizottsá­gának titkára és Takács Gyula Baranya Megye Tanácsának elnökhelyette­se fogadták, majd első­ként a Lénau-házi ásatá­sokat tekintették meg. Itt Kárpáti Gábor, a Janus Pannonius Múzeum mun­katársa, az ásatásokat ve­zető régész számolt be a munka állásáról, a leg­újabb eredményekről. Hét órakor a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban találkozott. Aczél György a 300-dik évfordulóját ün­neplő oktatási intézmény vezetőivel, köztük dr. Ke- lenli Elemér igazgatóval és Kromek Sándor párttit­kárral, s többek között ar­ról esett szó, hogy miként készülődnek az ünnepre. Megtekintették ezt köve­tően a középiskola könyv­tárát, mely az ország egyik legnagyobb és legpatiná­sabb középiskolai könyv­tára. Végezetül a megye és a város vezetőivel, köztük dr. Dányi Pállal, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkárá­val és Horváth Lajossal, a Baranya Megyei Tanács elnökével találkozott Aczél György, eszmecserét foly­tatva aktuális megyepoli­tikai kérdésekről. Nemzetközi neveléstörténeti konferencia Pécsett A kontinens első óvodája Tolnán volt Dr. Kovács Sándor tanárkép­ző kari dékánhelyettes francia nyelvű köszöntőjével érdekes konferenciasorozat kezdődött meg tegnap este Pécsett. A Nemzetközi Neveléstörténeti Állandó Bizottság (ISCHE) tartja itt 1987. évi tudományos üléseit. Dr. Komlósi Sándort, a konferenciák elnökét kértük meg, mutassa bé a sokak szá­mára bizonyára ismeretlen nemzetközi szervezetet.- Az ISCHE társadalmi szer­vezet, nem tartozik sem az UNESCO sem az ENSZ égisze alá. Tagjai neveléstörténészek, akik önköltséges alapon tart­ják fenn az Állandó Bizottsá­got. Valamennyi kontinens képviselve van a szervezet munkájában, amely immár má­sodszor rendez konferenciát hazánkban. Figyelemre méltó dolog ez, hiszen sok-sok or­szág verseng a rendezés jo­gáért, s eddig mindössze ki­lenc konferenciát tartottak. A szervezet intéző bizottságának jelenlegi elnöke is magyar, dr. Vágh Ottó, az ELTE pro­fesszora. Azt hiszem joggal le­hetünk büszkék arra, hogy a szervezet fennállásának törté­netében éppen Pécsett válik teljessé a kör, vagyis hogy minden kontinensről érkeznek neveléstörténészek. Mint megtudtuk, Magyaror­szág tekintélyét a jeles szerve­zet előtt — a honi kutatók munkásságán túl — egy jóval korábbi tény alapozta meg: 1837-ben Tolna községben ala­pította Festetics gróf a konti­nens első óvodáját! Az intéz­mény 1843-ig működött. Egyko­ri épületét sajnos néhány évti­zede lebontották (tanácselnök nézte ki magának a területet), s ma csupán emlékoszlop őrzi a világhíres kisdedóvó emlékét. A kisgyermekek neveléstörténe­tével foglalkozó munkabizott­ság pénteki programjában sze­repel az emlékhely megkoszo­rúzása. Holnap a felvilágosodás ko­rának neveléstörténetét kutató munkabizottság kezdi meg két­napos ülésszakát a Janus Pan­nonius Tudományegyetem köz­ponti épületében. Ä jövő héten - augusztus 31-e és szeptem­ber 1 -je között - kerül sor az ISCHE plenáris konferenciájá­ra a „Nemzetközi kapcsolatok története a pedagógiában" té­makörében. Az előadások anyaga nyomtatásban is meg­jelent, a résztvevők a helyszí­nen már olvashatják. A konfe­renciára 18 országból mintegy kétszázötven neveléstörténész jelezte érkezését. H. J. Az ünnepélyes megnyitó a POTE aulájában Fotó: Läufer László lfílagkongresszus kezdődött Pécsett 30-nál több országból 400 résztvevő Zsúfolásig megtelt a pécsi Orvostudományi Egyetem aulá­ja tegnap este, hiszen 30-nál több ország, mintegy 400 részt­vevője akart részt venni az ün­nepélyes eseményen. A Nem­zetközi Mezőgazdasági és Fa- luegészségugyi Társaság X. vi­lágkongresszusa kezdődött teg­nap Pécsett, amelynek ünnepé­lyes megnyitóját 18 órakor tar­tották az aulában. A megnyitón részt vett dr. Medve László egészségügyi miniszter, Váncsa lenő mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter, mint a vi­lágkongresszus védnökei, továb­bá dr. Fűzi István, az Egészség- ügyi Dolgozók Szakszervezeté­nek főtitkára, dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizott­ságának első titkára, Szentira- nyi József, az MSZMP Pécs Vá­rosi Bizottságának első titkára, Horváth Lajos Baranya Megyei Tanács elnöke és Piti Zoltán, a Pécs Városi Tanács elnöke. Dr. Fényi Jenő egyetemi ta­nár, a POTE Társodalomorvos- toni Intézetének vezetője, mint a kongresszus szervező bizottsá­gának az elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket és beje­lentette, hogy Pavel Macuch, a Nemzetközi Társaság elnöke, váratlan betegsége miatt nem vesz részt a kongresszuson, de elküldte a megnyitó beszédét, amelyet dr. Buda József egye­temi docens, a szervező bizott­ság titkára tolmácsolt a jelen­lévőknek. A távollévő elnök e beszédében utalt a WHO 1978- as világkongresszusára, ahol ki­mondták: Az egészség alapvető emberi jog! Ezért biztosítani kell mindenütt a falusi lakos­ság számára is, a megfelelő színvonalú egészségügyi ellá­tást. Annál is inkább, mivel a legtöbb ország lakosságának lé­nyegesen nagyobb hányada él falun, ugyanakkor pont az ő számukra nem áll rendelkezésre Megindult a nyár végi gyümölcsfeldolgozási szezon a Szigetvári Konzervgyárban. Naponta 30 tehervagont töltenek meg vegyes, darabos gyümölcskonzervvel, melyeket a Szovjetunióba küldenek. Képünk a szilvabefőtt gyártásáról készült. Läufer László felvétele megfelelő egészségügyi szol­gálat. Ez alól kevés ország ki­vétel. Ezenkívül a mezőgazda­ságban végbement változá­sok, a technikai eszközök fej­lődése, a kemizálás, új felada­tok elé állítja az egészségügyet is. A Nemzetközi Mezőgazda- sági és Faluegészségügyi Tár­saság e problémák megoldását tűzte célul annak érdekében, hogy a WHO által meghirdetett „Egészséget mindenkinek 2000- re!” célkitűzés megvalósuljon. Ezt követően Váncsa Jenő mi­niszter a Magyar Népköztársa­ság kormánya nevében üdvö­zölte a résztvevőket, és elmond­ta, nagy megtiszteltetés, hogy hazánkat választották e világ- kongresszus színhelyéül, azt az országot, ahol a mezőgazdasá­gi termelés kiemelkedő ered­ményekkel dicsekedhet. Az or­szág területének 70 százaléka clkalmas a mezőgazdasági mű­velésre és ennek színvonalát jel­zi, hogy az egy főre jutó gabo­na- és hústermelésben a világ- ranglista harmadik, illetve ne­gyedik helyén állunk. Épp ezért nem lehet senki számára kö­zömbös, hogy a mezőgazdaság­ban dolgozó emberek egészsé­ge, közérzete milyen. Dr. Med­ve László egészségügyi minisz­ter elmondta, hogy a magyar falvak egészségügye, a magyar egészségügyi politika közép­pontjában áll. Ecsetelte, hogy az elmúlt évtizedekben milyen nagyot változott hazánkban a falvak képe, élete és az egész­ségügyi ellátása is. A minisz­ter megemlítette, hogy a továb­bi javítás érdekében számítanak a társaság és a kongresszus ta­pasztalataira, eredményeire. Végül dr. Thomas Ng, a WHO képviselője, valamint dr. Sverker Höglung, a Nemzet­közi Foluegészségügyi Társa­ság alelnöke üdvözölték a világkongresszus résztvevőit és egyúttal köszönetüket és elis­merésüket fejezték ki a szer­vező bizottságnak a kongresz- szust előkészítő munkáért. S. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom