Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-15 / 224. szám
Két sokóc lány (1985 szén, ceruza, toll 420x330 mm) Vonalak, pontok, emberek A 80 esztendős Kolbe Mihálynak ünnepélyes köszöntésekor, a Mohácsi Városi Tanácson, az jutott eszembe, hogy már majdnem mindent megírtunk róla. (Életművének szakmai értékelésén innen. Mert az még hátra van. . .) Megírtuk, hogy több, mint másfél évtizede, mint festőnövendék érkezett Mohácsra; hogy tanulmányai végeztével ott telepedett meg. Hogy ma is hűséges e városhoz, és hogy rajzaiban, festményeiben elsősorban ennek a városnak a sajátos hangulatát, mozgását — vagy éppen nyugalmát —; népét - embereit tükrözte és tükrözi ma is, átlépve a nyolcadik x-et. Kritikusai azt is megírták, hogy valószínűlag nem ő fogja megkapni a képzőművészeti Grand Prix-t (se a magyart, se mást), igaz, nem is igen kapkodott utána. Valahogy nem jutott ideje rá. Mindig rajzolt, festett; mozaikot készített egyházi megrendelésre, vagy éppen magakitalálta modern technikával anyaságot szimbolizáló frízt a pécsi Szülészeti Klinika aulájába. És hogy rajzol, rajzol ma is, minden elképzelhető rajzsorszámmal. Időnként pihenésül is, el-elnézegetve erkélye alatt a víztükör játékát a Nap fénysugaraival, a lomha uszályokat, a fürgén nekiveselkedő tolóhajókat. Arról már kevesebb szó esett, és‘kritikusai sem taglalták, hogy ha végignéztük egy-egy kiállítását, vagy akárcsak rápillantunk valame- I lyik rajzára, valahogy szikrát kap bennünk valami emberi melegség. Valami jó érzés. Valami igaz. Portrévonalak legyenek vagy tájak a Duna, a Dráva, a Mura mentén; növények, fények; sokac lányok szívarca, formás mellei; emberek, lírai dombvonulatok, történelmi arcok és megint emberek. Vajon hány és hányunk- nak okoztak nemes és igazi örömöt Kolba Mihály művei öt és fél—hat évtized alatt? Talán nem is ez a lényeges. Inkább az, hogy, amit ő szem elé ítél, abban a művészet eszközeivel kifejez valamit, ami szép és igaz; amitől az ember jobbá válhat. S bizony, nem sokat szóltunk Kolbe Mihályról, az alkotó emberről. Pedig bármit csinált, alkotómunkát végzett. Szenvedéllyel tanított, rajzot vagy művészetismeretet, s ezt a legvásottabb kölyök is megérezte. Nem volt nagyon türelmes, a keze is eljárt néha. De a gyerekek nagyon szerették. (Ezt onnan tudom, hogy, jó régen, pályám kezdetén, másfél tanévig egy tantestületben tanítottunk.) Fiatal pedagógusként, bizony nemigen tarisznyáztak föl bennünket látáskultúrával a bölcsész karon, az ötvenes évek első felében. Nyomot hagyó ismereteket tőle szereztem először, kis- I gimnazista korom óta vagy után földszintes, Duna-parti, házukban, ahol meg-meg- látogattam, rajzait nézegettem. Egyszer egy furcsa vonalú halat rajzolt. Egy nagyobbat, benne égy kisebbet, az- i zal a — ma már tudom —: ' csakis rá jellemző vonallal, „amelynél a meghajtó iv végére, néha közepére, kis kerek foltot, pontot helyez, amellyel befejezi, megtöri j vagy megszakítja a vonal útját" —, írta róla jó isme- ' rője, dr. Hón Éva művé- ’ szettörténész. „Lám, a nagy hal megeszi > a kicsit” -, mondta Kolbe \ tanár úr, s egykor ifjú pá- ■ lyatársának ma is sokszor ; eszébe jut e régi-régi rajz s s mögötte ő maga, a ma már í 80 esztendős Kolbe Mihály. ; Sokszor, a hétköznapokban j is, ha zöldségmaffiákról vagy éppen bukott, egykor hatalomdús nagyságok sok évtizedes üzelmeiről hallhatni. Kolbe azonban a hétköznapokban is nem köznapit alkot. Művészetet csinál, vázlatokat és rajzokat. Sok százat, ezret is. Az idő pedig eldönti majd, mi marad meg belőlük. Nekünk . .. W. E. Egy hét Svájcban Európa zenei kincse közös kincs Pécsi fiatalok nemzetközi kórustáborban Svájcban vendégszerepeit nemrég a Pécsi Egyetemi Kórus, a Janus Pannonius Tudományegyetem énekkara. Az EFJC, az Európai Ifjúsági Kórusok Szövetsége rendszeresen szervez Európa kis- és nagyvárosaiban úgynevezett nemzetközi éneklő heteket — erre kapott meghívást a pécsi együttes: Luzernben töltött nyolc napot. Ez a szövetség rendezi háromévenként az Európa Cantat néven ismert nagyszabású nemzetközi kórus- találkozót is, amelynek színhelye jövőre Pécs lesz. A magyar kórus részvétele tehát egyaránt fontos volt a város propagandája és a szervezési tapasztalatok gyűjtése céljából. * Az „éneklő hét” mint rendezvény leginkább a nálunk szokásos nyári kórustáborhoz hasonlítható, önkéntes jelentkezés vagy meghívás alapján lehet részt venni a programban, de nemcsak kórusok jöhetnek együttesen, hanem énekelni szerető férfiak és nők is egyénileg Dániából, Hollandiából, az USA-ból, sokan magukkal hozták a családot is. A luzerni éneklő hétre Olaszországból, Izlandból, Magyarországról érkezett egy- egy, Spanyolországból pedig két kórus, az NSZK-ból egy ifjúsági zenekar. A tábúr lakói részvételi díjat fizettek. (Kivéve a pécsi kórust, amely a programban szintén közreműködő Luzerner Singer vendége volt olymódon, hogy az útiköltséget a pécsi kórustagok állták, az ott tartózkodás költségeit pedig a luzerni énekkar. A viszonzásra jövő nyáron kerül sor Pécsett.) A luzerni éneklő hétnek 350 vendége volt, egy tóparti középiskola adott otthont a rendezvénynek. * Hansruedi Willisegger, az éneklő hét vezetője (egyébként a pécsieket vendéglátó Lucerner Singer karnagya) ezeket mondta a rendezvény céljáról: — Minden évben többhelyütt szervezünk éneklő hetet - az idén például Európában nyolcat. Országról országra megyünk, más a helyszín, de a cél ugyanaz: megismertetni, megtanítani gyakoroltatni az európai kórusirodalom legszebb műveit. A kezdetben csak nyugateurópai együtteseket tömörítő szövetség szocialista országokból is hív meg kórusokat: bolgárok, lengyelek után most magyarok vannak itt, és nagyon jelentősnek tartjuk, hogy jövőre az Europa Cantat elsőízben keleteurópai országban lesz. Különböző rendszerekben élünk, de közös a zenei kincs — mi nagyon hiszünk abban, hogy ha kü- lünböző nyelvű és gondolkodású emberek együtt énekelnek, akkor közelebb kerülnek egymáshoz. Mi mindenkit meghívhatunk, aki dolgozni akar, aki vállalja a kemény munkát és legalább két nyelven énekel. Az egyéni részvételi díjakon kívül a kórusszervezet és az állam támogatása fedezi az éneklő hét költségeit, amely nem csekély, hiszen Svájc drága ország. * Willisegger tanár úr szavait az egész nemzetközi kórushét munkájának felépítése, a tanítás, tanulás módszere és hangulata igazolja. A progte, ebben énekeltek a magyarok is, a másikat Orlol Martorell (Spanyolország), a harmadikat Hansruedi Williseg- gel. Az atalierekben általában egy nagyobb művet tanultak meg, — a magyarok Fauré Requiemjét —, amelyet a hét végén önálló nyilvános koncerten mutattak be. A napi programot este 9-től 10 óráig Willy Gohl, a zürichi zeneakadémia igazgatójának irányításával közös éneklés zárta. A tanítás, tanulás nyelve a német, francia, angol volt és perzsa, a zene nemzetközileg ismert kifejezései. A többnyelvűség a hétköznapi érintkezésnek is magától értedődő velejárója volt, és örömmel láttuk, hogy a magyar fiataegy nemzetközi kórusban elő« szőr közös nevezőre kellett hozni az alapot. A pécsieknél különösen a szoprán szól szépen. Eleinte éreztem, hogy nem szoktak hozzá ehhez a fajta zenéhez, de már a harmadik napon megérezték a Faurémű lelkét. Bevallom, a magyarokkal jobb a kapcsolatom, mint a többi kórussal: magam sem tudom, miért. Talán a szép pécsi emlékek miatt. * A magyar kórus népszerű volt a vendégek között: a közös fellépések alkalmával a szervezők utolsóként szerepeltették, ami, tudjuk, azt jelenti, hogy a hatásos zárást várták el tőle. A várakozást a magyar kórusok tekintélye adta alapozta meg és az, hogy az egyetemi énekkar vezetője, Tillai Aurél - más kórusai, külföldi atelierek irányítása révén — jól ismert ebben a körben, A pécsi fiatalok nem okoztak csalódást, sem a „kiskoncerteken", sem a közös éneklésben. Az utolsó estén a spanyol, olasz és izlandi kórus után egy szünet nélküli, két és félórás nyilvános városi koncert utolsó szereplőjeként léptek fel egy-egy Liszt-, Brahms-, Mendelssohn- és Poulenc-mű- vel, valamint klasszikus magyar kórusművekkel, és nagy sikert arattak. A jó zenei teljesítmény mellett ezúttal a kórus lelkierejét is meg kell említeni: az együttest szállító autóbusz a koncert előtt két órával egy súlyos baleset vétlen részese volt: az itt keletkezett feszültségből, izgalomból a közönség semmit sem vett észre. A Pécsi Egyetemi Kórus február óta működik a jelenlegi felállásban, amikoris a hallgatókhoz a Mecsek Kórusból többen csatlakoztak. Azóta egy-egy önálló koncert, filharmóniai közreműködés és rádiófelvétel áll a hátuk mögött. A svájci szereplés tapasztalatszerzés volt, mert a kórus a tervek szerint a várost képviseli a jövő évi pécsi Európa Cantat fesztiválon. * A nemzetközi éneklő hét természetesen nemcsak éneklésből állt — bár főként abból (napi 7-8 óra). Táncház, városnézés, kirándulás, cir- kuszlótogatás is szerepelt a programban. Kellemes tapasztalataink között első helyen áll svájci vendéglátóink kitüntető figyelme és törődése, amely a vízumok soronkívüli, gyors elintézésétől a kórustársak baráti hangulatú fogadtatásáig terjedt. írni kellene az ország szép tájairól és legendás tisztaságáról is - de ezek már a turisták által is megszerezhető ismeretek. Bízzunk viszont abban, hogy olyan élményeket, amelyeket a zenét, irodalmat, táncot, képzőművészetet szerető és művelő fiatalok baráti közösségben megszerezhetnek és amely élmények semmi mással nem pótolhatók — ezután is sok magyar fiatal megszerezhet magának itthon és külföldön. Gárdonyi Tamás Egy luzerni középiskolában rendezték meg az éneklő hét programját ram naponta reggel 9-kor közös énekléssel kezdődött. E célra az Europa Cantat zenei bizottsága gyűjteményeket ad ki az európai kórusirodalomból, a következő a pécsi fesztiválra jelenik meg. A mostani, 9-ik füzetben közölt 75 mű (Monteverdi, Mozart, Händel, stb.) között ott találjuk a János bácsi hegedűje című magyar népdalt, a Pandur an- dandóri című „ungarascá"-t és Kodály Esti dalát is - természetesen magyarul, hiszen minden kórusművet csakis eredeti nyelven énekelnek. Tíz órától kezdve úgynevezett atelierekben folyt a munka ebédig, majd estig. Három ilyen csoportot alakítottak ki: az egyiket Andre Ducret svájci karmester vezetKözös énekléssel kezdődött a nap lók sem szigetelődtek el a többiektől nyelvismeret hiánya miatt. Koncertre készülve a park egy félreeső zúgában a magyarok a 150. genfi zsoltárt gyakorolták — franciául. Az éppen arra sétáló Andre Ducret helyenkint javított a kiejtésükön. „De olyan nehéz!", mondták a magyarok. „Nekem is nehéz volt az, hogy Fölszállott a páva, vármegye házára", válaszolta Andre Ducret. Kórusainak ugyanis már több magyar művet tanított be. — Az egyetemen jártam énekkarbaj majd dirigálni — kezdtem, s csak utána iratkoztam be a karvezetői szakra — mondja magáról bemutatkozásképpen. — Fribourgban tanítok a konzervatóriumban, két felnőtt, egy ifjúsági és egy gyermekkórusom van, szabadidőmben komponálok. Eddig mintegy kétszáz mű született. Jártam Pécsett 1978- ban, kaptunk kottát és megtanultuk a Fölszállott a pávát, a Te Deumot, egyik kazettánkon az Esti dal, a Túrót eszik a cigány is rajta van. — Miért népszerű a ma-’ gyár muzsika Nyugat-európa kórusai körében?— Nehéz kérdés. Talán az egyik ok, hogy a szokatlan dallam- és ritmusvilág nekünk különlegességet jelent, amely megfogja a hallgatóságot. Svájcban kissé ' súlyosak a népdalok: a vidám, derűs magyar népdalt jólesik énekelni. S talán a legfontosabb: Bárdos, Kodály feldolgozásai nem könnyűek, de nagyszerűen megfelelnek az emberi hang természetes adottságainak. — Mi a benyomása a magyar kórusról az ateliermunka alapján? — Különböző országokban más és más a hangképzés — HÉTVÉGE 1987. augusztus 15., szombat
