Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)

1987-08-15 / 224. szám

Egy gazdag belvárosi lelőhely Műemlékvédelem Baranyában Páratlan középkori emlékek a Munkácsy Mihály utcában A fenti címmel ne­gyedszer kerül a Dunán­túli Napló olvasójának a kezébe egy melléklet, amelynek az a sajátos­sága, hogy kétévenként ilyenkor nyáron jelenik meg. Az időszerűségét pedig az adja, hogy két­évenként rendezik meg az ország más-más vá« rosában a műemléki al­bizottságok, műemléki társadalmi bizottságok országos konferenciáját. A sorrendben tizenne­gyediknek augusztus há­rom utolsó napján Pécs ad otthont. Először 1966- ban jártak Baranyában a hazai műemlékvédelem hivatásos és társadalmi művelői, akkor a nagy­múltú Szigetvár lehetett a jelentős rendezvény házigazdája. A mostani konferencia témája: „A tegnap és a ma építészete a történeti településeken”, s ez lesz az első alkalom, amikor huszadik századi jele­nünk építészete is sze­rephez jut a műemlékek­kel, műemlékvédelemmel foglalkozó országos ta- tanácskozással. Szükség is van erre, hiszen amit a mi századunk alkotott, abból válogatódik majd ki a műemlékek követke­ző generációja. Ha . .. — tegyük hozzá, hiszen ma ezek az alkotások vannak a legnagobb ve­szélyben. Minthogy sem­miféle védelemben nem részesülnek - indokolt esetben a megmentést jelentő helyi védelemben sem! -, bárki „bátran" és büntetlenül nyúlhat hozzájuk, bonthat belő­lük és építhet hozzájuk, alakíthatja át tetszése szerint, így aztán félő, hogy kevés lesz a válo- gatnivaló. A konferencia szokás szerint a központi témá­hoz kapcsolódóan átte­kinti a műemlékvédelem az idő szerinti helyzetét, ezt fogja tenni most is. Ezt segítve kívánunk be­tekintést nyújtani Bara­nya megye műemlékvé­delmébe a következő négy oldalon, bizonyít­ván azt, hogy a nehéz gazdasági viszonyok kö­zepette sem szorul hát­térbe hazánk e részén a leletmentési és műem­lékvédelmi tevékenység. Palackposta a föld alól Reneszánsz kriptafedlap két cimerrel Korsós sírkamra és a hétkaréjos kápolna Az ókeresztény mauzóleumon még folytak az utómunkálatok, amikor a Szepessy-szobor mö­gött már állt a sárga sátor, amely alatt az aknamélyítők a 2. számú - korsós — festett sírkamra védöépületén dolgoz­tak. Aztán ez elkészült, a sátrat elbontották és a hely­reállított térburkolaton látha­tóvá vált egy vörös homokkő­lapokból kirakott épületalap­forma - ez jelzi az alant lévő sírkamrát. Ide - egy tágas föld alatti terembe — most a székesegy­házi plébánia pincelejáróján, majd egy hosszú, nyugati irá­nyú folyosón át lehet eljutni^ A kalauzunk ezúttal is Bach- mann Zoltán Ybl-díjas építész, aki a mauzóleumnál szerzett tapasztalatok felhasználásával tervezte meg az újabb védő­épületet. Itt - a másikkal el­lentétben — némi előnyt je­lentett, hogy az 1964-es meg- óvási kísérlet során elválasz­tották a környezetétől az épít­ményt, amíg a föld alatt sza­badon állt, viszont nem men­tesülhetett mindama károktól, amelyektől a mai korszerű technika már képes megóvni. Az új védőépület itt is távol­tartja a kívülről jövő nedves­séget, a légkondicionálás az újabb restaurálásra váró fal­festmények megtartásához biz­tosítja a legkedvezőbb felté­teleket, s a több mint másfél ezer éves építmény falait apió- lékos munkával átdolgozták az OMF szakemberei. Arról volt szó, hogy hajdan az épület falait alkotó köveket agyagos sárral tapasztották össze, ez az építési mód pedig „esz­ményi” feltételeket jelentett a falfestmények pusztulásához. (Most itt is (mint a mauzó­leumnál is tették annak idején) ki kellett piszkálni a kövek kö­zül — egészen a falfestmények hátoldaláig terjedően — a fer­tőzött kötőanyagot, majd a hézagokat kitölteni friss mész­habarccsal. E munka érdekes mozzanata volt, amikor a kö­vek között egy palackot talál­tak, benne az utókornak cím­zett levelet, amelyben az 1964-es munka végzői üzentek a tevékenységükről. A levelet még viszontlátta a közel ne­gyedszázada végzett munka irányítója, a közelmúltban el­hunyt Fetter Antal, aki el­mondta: annak idején egy pa­lack bort is elhelyeztek a kö­vek között. Ez azonban nem került elő. A mauzóleum sírkamráját belülről szemlélheti a látogató, a korsós sírkamrába felülről lehet betekinteni. A római kori térszintet durva megmunkálá­sé kőlapokkal jelzik, a körül­járható sírépítmény falait de­rengő fény fogja megvilágíta­ni. A falakon belül járva a sírkamra boltozatának az üveglappal borított nyílásán át lehet a falfestményeket, a szarkofágot megtekinteni. Az előtérben majd itt is kiállí­tás mutatja be a sírépítmény­nyel kapcsolatos tudnivalókat, s itt helyezik majd el Fetter Antalnak a sírépítmény erede­ti állapotát ábrázoló modell­jét. A püspöki levéltári épület délkeleti sarka alatti tágas pincehelyiségbe új lejáratot építenek, ennek elkészülte után innen közelíthetik meg a sírkamrát a látogatók. A ké­sőbbiekben ugyaninnen lehet majd eljutni az épülettől ke­letre elhelyezkedő, mélyen a föld alatt lévő Cella Septicho- ra-hoz, vagyis a hétkaréjos kápolnához, amelynek a be- mutathatóvá tétele több évtize­des pécsi szándék. Pillanatnyilag azonban csend van itt a föld alatt. Ma úgy tűnik, hogy a jövő tavasz­ra várható a korsós sírkamrá­nak a nagyközönség számára történő megnyitása. Nem múlik el nap anélkül, hogy ne dobogtatná meg a régészek szívét valami nemvárt szenzáció a Munkácsy Mihály utcában, a Lenau Egyesület majdani székházának az udva­rán. Csontvázak - férfiaké, nő­ké, gyermekeké (csecsemőé is!) -, tucatszámra és egy ne­hezen magyarázható, rejtélyes koponya, textilmaradványok, kerámiatöredékek, üvegek, pi­pák, pénzdarabok, aztán egy hibátlanul ép kutyacsontváz, s egy kriptában összedobált ló­csontváz . . . Faragott gótikus épületkövek, reneszánsz kripta* fedlap ... Először 1976-ban vágott itt a földbe a régész csákánya, ak­kor egy veszélyessé vált pince szolgáltatott ehhez alkalmat. Az aknában régi falmaradvá­nyokba, emberi csontokba bot­lottak az aknamélyítők. Kárpáti Gábor, a Janus Pannonius Mú­zeum régésze fogott itt a kuta­táshoz, s gimnazistaként itt is­merkedett a szakmával Gál Éva, aki ma már szintén mu­zeológus. Ök ketten próbálják* - segítőtársaikkal együtt - megfejteni a „rejtélyes" jelen­ségeket, amelyek június 7-e óta egyre sokasodnak. Először 1238-ban említették Az 1976-os egyetlen kutatá­si idény, inkább csak leletmen­tő ásatás volt, de szolgáltatott annyi ismeretet, ami indokolta a kutatás folytatását. Ez azon­ban egy évtizednél többet ké­sett, s kérdéses, hogy a Lenau Egyesület nélkül — amely köte­lességének érezte a majdani székház területén rejlő értékek megmentését —, folytatódott volna-e a kutatás. Annak idején három szel­vényben folytattak feltárást; egy templom északi falai lát­szottak, egy lakóépületé, me­lyek egy kolostor létére enged­tek következtetni. Az ismert tör­téneti adatok alapján, a ré­gész már akkor feltételezte, hogy az angliai Beckett Szt. Tamásról elnevezett, domonkos­rendi kolostorra bukkantak. Er­ről az első említést 1238-ból ismerjük. A rend akkor még egészen fiatal volt, hiszen 1216-ban alapították, magyar földön 1221-ben jelent meg, s a tatárjárás előtti időből a pécsin kivül a győri, a székes- fehérvári és a veszprémi domi­nikánus kolostorról van tudomá­sunk. A pécsit, tehát a rend magyarországi megtelepedésé­nek az első hullámában alapí­tották. A kolostor helyét min­den kutató erre, a Munkácsy Mihály utcától délre, a Fürdő és a Bercsényi utcák közti tei rületre tette, de ennél tovább nem is jutottak. A pécsi belvá­ros délkeleti negyede mindvé­gig a régészetileg legkevésbé megkutatott városrész volt. Római város és mohalle A tiz év előtti feltárásra há­nyatott sors várt, mígnem az egészet visszatemették — a megóvás végett. Ez — egyelőre —, még most is a föld alatt van. A figyelmet a jelenlegi ásatási terület köti le. Mór 1976-ban kiderült, hogy a kö­zépkori alatt, komoly római kori réteg van. Ezt az idei ásatás megerősítette. A római falakra átmenet nélkül épült rá a középkor, ami azt is jelent­heti, hogy a népvándorlás év­századai alatt lakottak voltak- tehát még álltak —, a római­ak által elhagyott építmények, meg azt is, hogy a római város — az eddigi feltételezésekkel el­lentétben —, e területre is kiter­jedt. Aztán: amit 1976-ban templomnak véltek, az ma ká­polnának tűnik, hiszen tőle dé­lebbre találhatók a valódi templom falai, s ettől még dé­lebbre, de nagyrészt már a szomszéd telkeken a kolostor maradványai. A középkori ko­lostor körül pedig annyi min­dennek — iskola, kórház, gazda­sági épületek stb. -, kell len­nie, ami indokolja a török mo­halle megnevezést, ami nagyobb területre értendő. Egy 1554-es defterben — a hódoltság leg­elejéről származó adóösszeírás­ban -, szerepel a Szent Tamás mohalle, de 1687-re — ekkor kelt a felszabadulás utáni első összeírás - már eltűnt ez a név, a kolostor, a templom időköz­ben megsemmisült, feledésbe merült. 1557-ben még temettek itt? Mindezek után hogyan von­ható meg a két ásatási hónap mérlege? Az előkerült építésze­ti elemek sokszori és folyama­tos átépítésre utalnak, jelen van a késő gótika és a korai reneszánsz is. A 15. század ele­jére datálhatok azok a festett stukkó díszek, pl. sávos már­vány utánzatú díszítések, ami­lyenek eredeti állapotban Kő­szegen láthatók. Figyelemre méltó a festett kripta, amely­nek a falán ugyanaz a címer látható, mint a közelében ta­lált reneszánsz ihletésű kripta­fedlap alsó részén. A kriptában egy évszám is olvasható, a régész szerint 1557 (más olva­sat szerint 1447), ami azt jelen­ti, hogy a temetés jóval a tö­rök megszállás kezdete után történt. Rendkívüli a jelentősé­gük a gótikus bordatagozatok­nak. Azt pedig, hogy mi várható, így foglalja össze Kárpáti Gá­bor:- Mindenekelőtt az épület- együttes belső időrendüségének a megállapítása, a sirok fel­tárásával az egykori anyagi kultúra megismerése, a faragott kövek által az egykori Pécs építészeti kultúrájáról szóló is­mereteink gazdagodása, s ter­mészetesen Pécs legkevésbé feltárt negyedének a megisme­rése ebből a 400 négyzetméter­ből. Ami — tegyük hozzá —, kis része a feltételezhető „Szent Tamás mohallénak”. A rejtélyes kutyacsontváz U ÉVIIÉI* E □ * ne ■ «

Next

/
Oldalképek
Tartalom