Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-14 / 223. szám
1987. augusztus 14., péntek 5 Dunántúlt napló „Csatlakozó” konferenciák Élettani és gyógyszertani kutatások Többségük nyereséges A vegyesvállalatok tapasztalatai Megkérdeztük: Miért hiánycikk az aroma? 20 ezer darab érkezik Baranyába Nem lehet likőr és egyéb aromákat kapni a pécsi és baranyai üzletekben — érkeztek a bejelentések az elmúlt hetekben Az okokról Spolár Jánosnét, a Mecsek Füszért áruforgalmi osztályának vezetőjét kérdeztük. Flmondtq, hogy tudomása sze- rint a gyártó Szilas menti Mgtsz alapanyag gondokkal küszködik. Erre hivatkozva már az első negyedévben, a rendelt mennyiségnek csak 75 százaléka érkezett meg. A második negyedévben ennél is kedvezőtlenebb a helyzet. A mai napig nem szállították a 102 000 darabos rendelt mennyiségből. A Mecsek Füszértnek most egy hónapra elegendő tartaléka van narancs, puncs és mandula flakonos aromákból. Igen csekély választék ez, az egyébként kapható 21 fajtából, annál is inkább, mert aroma helyett italkészítéshez az üzletekben mást nem tudnak ajánlani a vásárlóknak. Ha szeptemberig nem érkezik utánpótlás, teljes mértékben hiánycikk lesz a termék. Arról, hogy várható-e javulás az ellátás terén és, hogy mi a hiány valódi oka? Ország László, a Szilas menti Mgtsz kerepestarcsai üzemének helyettes vezetője tájékoztatott: A Szilas nem kapott megfelelő valutakeretet az importból származó aroma alapanyag megvásárlásához, a kerepestarcsai új töltő telepet pedig nemrég létesítették, s az itteni műszaki és egyéb problémák miatt többször akadozik a termelés. Mindezek ellenére néhány napon belül nagyobb, mintegy 20 000 darabos szállítmány indul Baranyába, hatféle — mandula, dió, vérnarancs, citrom, konyak és rum - aromából. A későbbi tervek szerint, amennyiben az alapanyag-ellátás megfelelő lesz - annak ellenére, hogy az import alapanyagok óra nemrég 2-3-szorosára emelkedett —, ez év végére a Szilas menti Mgtsz behozza hátrányát és nemcsak Baranyába, az egész, ország területére egyenletesen szállít. H. A. Ismerősöm mesélte bosszankodva, rfriképpen járt a felesége a ruhavásárlással: ,,A sárga nyári ruha az első mosás után itt-ott foltokban felvette eredeti halvány rózsaszínét. Maszek butikban vette,» így számla sincs róla, hogy isi reklamálhatna?" Az esetet nem érdemes boncolgatni, inkább azt, ami mint ismerethiány meghúzódik. A vásárlók többsége majdhogynem éppúgy természetesnek veszi, hogy nem kap számlát a magánkereskedőtől, mint azt, hogy az állami, szövetkezeti kereskedelmi üzletekben kap. Pedig ez korántsem természetes, s az erre vonatkozó nem is újkeletű előírások másként rendelkeznek. Pénzügymi- niszteri rendelet írja elő még Az utóbbi évtizedekben új név honosodott meg a tudományos közéletben: satellite- konferencia. Olyan tudományos ülést jelöl, amely egy nagyobb kongresszushoz kapcsolódik, (Az elnevezésben nem nehéz felismerni az űrhajózás hatását, ugyanis a föld körül keringő műholdakat nevezik szatellitáknak.) A Budapesten hétfőn megnyíló II. Idegtudományi Világ- kongresszushoz kapcsolódva két nemzetközi szimpóziumot is rendeznek a hét végén Pécsett. Az egyik csütörtökön kezdődött meg a Hunyor Szállóban. Pécsi szervezője, dr. Buzsáki György, a POTE adjunktusa a következőket mondta a szimpózium céljáról:- A tanulás-emlékezés, az időskori emlékezetkiesés elemi folyamatait, e folyamatok elektromos és farmakológiai (gyógyszertani) aspektusait számos kutató vizsgálja. E téma tudományos képviselete utoljára öt évveJ ezelőtt találkozott az NSZK-ban, így örömmel fogadták el meghívásunkat. Magyarországon komoly hagyományai vannak a hipokampus kutatásának: Schaffer Károly és Grastyán Endre nemzetközi hírnévre tett szert ebben. Az Élettani Intézet egyik fő profilja a tanulás, az emlékezet élettanának kutatása. Megjegyzem, a fejlett,országokban az AIDS-en kívül ez kapja a legnagyobb összegű támogatást. A magyarázat nagyon egyszerű: korábban azt feltételezték, hogy az időskori fe- ledékenység, rohamos emlékezetgyengülés természetes folyamat, Ma már tudjuk, hogy az Alzheimer-kór jelentkezik gyakrabban az idősebb korosztályban. Ez korai feledé- kenységgel indul, s 2-3 éven belül olyan súlyos fokra fejlődik, hogy a beteg önellátásra képtelen. Könnyű belátni, milyen szociális háttere van ennek a problémának. Az idősebb korosztály - amely nyugaton tehetős réteg — minden pénzt megad a kór okainak felderítését célzó kutatásokra. A pécsi szimpózion társ- szervezője dr. Helmut Haas, a mainz-i Gutenberg Egyetem professzora. — Tíz országból mintegy hetven résztvevőt várunk a konferenciára, amelyet fiatalon elhunyt új-zélandi kollégánknak, 1983-ból, hogy a magánkereskedő az üzletében vásárolt áruhoz 2000 forint értékhatár felett köteles számlát adni. Ha a vevő igényli, akkor ennél alacsonyabb összeg esetén is. Mindez összefügg a vásárlók minőségi kifogásainak intézéséről szóló 1978-ban kiadott belkereskedelmi miniszteri rendelettel, amely kiterjed a magánkereskedőkre és a kisiparosokra is. Eszerint az általa forgalomba hozott . áru minőségéért a vásárlóval szemben a magánkereskedő felel. Ha az áru eladásakor számlát adott, a vásárlási kifogás vizsgálata előtt kérheti annak felmutatását, kivéve, ha vásárlás helye és időpontja másként is megállapítható. Ez vonatkozik a jótállással eladott cikkekre is. a kitűnő tudós Graham God- dardnak „dedikáltunk". Valamennyien részt veszünk a budapesti idegtudományi világ- kongresszuson, de nem egyedül vallom azt a nézetet, hogy az ilyen kisebb, célirányos szimpóziumok hasznosabbak a gyakorlati kutatás szempontjából. Eredményeinktől sokat várnak a klinikus kollégák, hiszen a mi tudományterületünk olyan gyakori és súlyos betegségek okainak vizsgálatát foglalja magába, mint a kóros emlékezetvesztés és az epilepszia. ír A Pécsi Akadémiai Bizottság székházában ma kezdődő másik satellite-szimpózium- ról dr. Szolcsányi lános, a POTE Gyógyszertani Intézetének docense adott tájékoztatást. — Minteqy félszáz résztvevőt várunk 12 orszáqból. Konferenciánk célja' az ideqvéqző- dések közti átvivő anyagok, jelen esetben a peptidek és purinok kutatási eredményeinek komplex megvitatása. Egy kicsit bővebben viszonylag régóta tudjuk, hogy az idegvégződések közti ingerületeket kémiai, úgynevezett transzmit- ter (átvivő) anyagok vezetik. Ezek közül elsőként a. peptide- ket fedezték fel, de ma már szinte évente fedeznek fel újabb és újabb változatokat. Hogy mi köze mindennek a gyógyszertanhoz? Léteznek olyan anyagok, amelyek speciálisan hatnak, esetleg csak molekulákra. Ezeket gyakran csupán a gyógyszertanósz tudja alkalmazni, izgatni vagy blokkolni a megfelelő idegvégződéseket. Ilyen anyag például a kapszaicin, a paprika csípős anyaga, amellyel még a hatvanas években egykori professzorom, Jancsó Miklós szegedi laboratóriumában végeztünk kísérleteket. Akkori közleményeinket sokáig nem méltatták figyelemre, ám a transz- mitter anyagok kutatásának robbanásszerű kiterjedése óta (ez a hetvenes évek végére tehető) számos közlemény jelent meg a kapszaicinnel kapcsolatban is. A szóban forgó kutatások jelentősége az, hogy mindeddig nem sikerült ún. szelektív gyógyszereket találnunk, tehát amelyek egy-egy kis területre, az érző funkciót ellátó idegvégződésekre hatnak. A most használt gyógyszerek vagy az egész közponEzeket a szabályokat jól ismerik a magánkereskedők. Erről megkülönböztetett figyelemmel gondoskodik a KISOSZ, a betartásukról pedig a Kereskedelmi Felügyelőség. A szúrópróba is ezt igazolta tegnap délelőtt néhány butikban. Volt, ahol azt is állították, hogy nemcsak a vevő kérésére adnak számlát a 2000 forint tos értékhatár alatt. Lehet, hogy túl szépnek látszik így a „menyasszony", de ezt megerősíti az a tény, hogy a Baranya Megyei Népi Ellenőrzési Bizottságtól kapott tájékoztatás szerint a magánkereskedők számlakötelezettségével kapcsolatos bejelentések nem érkeznek hozzájuk. A másik oldalra tartozik, hogy a megkérdezett magánkereskedők tapasztalata szerint vevőik ritkán ti idegrendszerre hatnak, vagy a vegetatív szervekre. Atransz- mitter anyagokkal egyébként a hormonkutatásban és az anatómiában is foglalkoznak, és számos ágazata van kutatásuknak a farmakológián belül is. Ezért érezzük fontosnak azt, hogy konferenciánkra minél több módszertani ötlettel, az összefüggések megtalálását segítő vita szándékával érkezzenek a résztvevők. A MERUKER, a megyei ruházati kereskedelmi vállalat mohácsi tevékenységét értékelte tegnapi ülésén a Duna- parti város tanácsának végrehajtó bizottsága. Az elmúlt évek munkájáról, a tervekről, elképzelésekről Zentai Ferenc, a vállalat igazgatója számolt be a testület előtt. A pécsi székhelyű vállalat hét üzletet működtet Mohácson. Ezek között van, amelyik cipőt, van, amelyik babaholmit árusít, a legnagyobb kínálat azonban az Ifjúsági, illetve szoktak számlát kérni. Főképpen akkor kerül csak ez szóba, ha a vevő nem magának vásárol és el kell számolnia kiadásával. Vagyis a számla csqk abban a funkciójában használatos, hogy a pénzkiadás bizonylata. Az, hogy ugyanakkor az esetleges minőségi kifogás érvényesítésének kelléke is, az általában elsikkad. S lehet, hogy általában igaz, a magánkereskedőknek olyan kicsi a forgalmuk, hogy számla nélkül is megismerik az üzletükből származó árut és vevőkörük megtartásáért érdekük a vásárlók kifogásainak kedvező elintézése. Ez azonban nem garancia. Jobb a szabályokból tanulni, mint saját kóron. v D. I. A százhoz közelít már hazánkban a külföldi cégek részvétélével tevékenykedő vegyes vállalatok száma. Működésük tapasztalatai összességében kedvezőek: döntő többségük nyereséges, és növekvő mértékben járulnak hozzá az export bővítéséhez, külföldi technológiák, fejlett munkaszervezési módszerek magyarországi meghonosításához. a Duna Áruházban található. Az utóbbi havi 6 milliós forgalma vetekszik a hasonló nagyságrendű pécsi áruházéval. A vállalat az elmúlt években folyamatosan javította boltjaiban a vásárlási körülményeket. Például az Ifjúsági Áruházban és a gólya-boltban korszerűsítették az elektromos hálózatot, a Duna Áruházban üzembe helyezték a központi fűtést. A kereskedelmi egységek felújítása a következő évben is folytatódik. Kívül, belül felújítják a Duna Áruházat. Az elképzelések szerint a korszerűsítésnek 1990-ig kell megtörténnie. A zsúfoltság enyhítésére már a közeljövőben is intézkedéseket tesznek, szeptemberig átszervezik az áruház cipőrészlegét. Az értékelés szerint az utóbbi években sokat javult a MERUKER üzleteiben . a választék, és amint arról magunk is meggyőződtünk, színesedett, gazdagodott a kínálat. Mindez annak eredménye, hogy beszerzéseiket több forrásból végzik, a megyén kívüli gyártókkal, szállítókkal is kapcsolatot tartanak. A vállalat mohácsi üzletei közül három - a Duna Áruház, a Radnóti lakótelepi bolt és az Ifjúsági Áruház - működik jövedelemérdekeltségí rendszerben. Az új érdekeltségi rendszer a tapasztalatok szerint kedvezően segítette a jobb áruellátást. Jövőre új üzlet nyílik a belvárosban, a Korona Szállóval szemben, a boltok száma azonban mégsem változik, hiszen a Felszabadulás lakótelepen egy iparcikküzletet megszüntettek. F. D. Hazánkban 1972 óta van lehetőség vegyes vállalatok létrehozására, de a vállalkozási kedv csak az utóbbi néhány esztendőben növekedett meg jelentősen. 1980-ban még csupán 10 vegyes vállalatot tartottak számon az országban, tavaly és az idén viszont több mint 50 új vállalkozás kezdte meg működését. Többségük viszonylag kis tőkével alakult. Ezek azonban - rugalmas szervezetek lévén — gyorsabban alkalmazkodnak a változó külpiaci igényekhez. Ebben többnyire támaszkodhatnak az alapítók anyagi, technikai eszközeire, igénybe vehetik a külföldi partner külpiaci hálózatát is. A magyarországi vegyes vállalatok létrehozásában - hasonlóan a kooperációs kapcsolatok fejlesztéséhez - a legaktívabbak az osztrák, svéd és az NSZK-beli cégek. A közös vállalkozások többsége uqyanis korábban jól működő kooperáció, termelési együttműködés továbbfejlesztéseként jött létre. Függetlenül a jelentős földrajzi távolságtól, újabban mind aktívabbak a magyar piacon a japán és az amerikai vállalatok is. De működnek mór közös vállalkozások portugál, görög, sőt indiai cég részvételével is. Bár még nem túl jelentős a vegves vállalatok révén bevont külföldi működőtőke, szerepe a aazdasáqi életben növekvő. Ennek elősegítése érdekében a múlt esztendőben egyszerűbbé vált az engedélyezési eljárás, és azóta jelentős adókedvezményt is igénybe vehetnek a vállalkozások. A magyar gazdaság számára kiemelkedően fontos ágazatokban működő vegyes vállalatok például az első öt évben mentesek a nyereséget terhelő adó fizetése alól, s az alapításukat követő hatodik évtől kezdve pedig kedvezményes adót fizethetnek. Javultak az ilyen vállalkozások létrehozásának egyéb feltételei is. A magyar kormány több országgal kötött szerződést a kettős adóztatás megszüntetéséről, és számos nyugat-európai országgal jött létre beruházásvédelmi megállapodás is. A tőkés cégekkel létrehozott vállalkozások mellett - kis számban —, már néhány szocialista partnerrel alakított vegyes vállalat is megalakult. Az első magyar-szovjet vegyes vállalat, a Mikromed már termel, több más vállalkozásnál pedig jól haladnak a gyártási feltételek kialakításában. Tájékoztatás a Lánchíd rekonstrukciójáról A tervezettnél csaknem egy hónappal korábban, már augusztus 20-án lezárják a forgalom elől a Lánchidat, hogy az építők gyorsabban haladhassanak a munkával, s így az idén 138 éves Duna-híd rekonsturció- ja október közepére befejeződhet — tájékoztatta Dalmy Tibor tanácsi és miniszteri biztos csütörtökön az MTI munkatársát. A március elsején kezdődött munkáról szólva elmondta: július első hetében s cerült le-' dolgozni az egyhónaj. is lemaradást, amelyet a kei. vezőtlen időjárás okozott. A híd felújítása az elmúlt hónapban már a tervek szerint haladt. Elkészült a pesti mederpillér javítása, s ezen a héten megkezdték az állványok bontását. Befejeződött az északi oldal járdájának megújítása, s hamarosan elbontják a déli járda régi szerkezetét is. • Az árusítók ráismernek cikkeikre « . -ív:-:-:-:-:-::-:-:-:-:: "‘ ' ‘' és a számlakötelezettség Havasi J. Javuló vásárlási körülmények Duna Áruház Mohácson Ruházati kereskedelem Mohácson Korszerűsítik a Duna Áruházát lövőre új üzlet nyílik a belvárosban