Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-31 / 209. szám
Diinantült napló 1987. július 31., péntek Kormányszóvivői tájékoztató A moszkvai tárgyalásokról Az ülést követő kormányszóvivői tájékoztatón Bányász Rezső külön is szólt a közleményben szereplő két miniszterelnöki tárgyalásról. Mint mondta: a Minisztertanács meghallgatta Grósz Károly beszámolóját moszkvai látogatásáról. Nagyra értékelte, hogy miniszterelnökünknek, röviddel megválasztása után, lehetősége nyílt elmélyült, hasznos tapasztalatokat nyújtó tárgyalások folytatására Mihail Gorbacsovval, az SZKP főtitkárával és Nyi- kolaj Rizskovval, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével. A látogatás — meggyőződésünk szerint - tovább erősiti a szilárd elvi alapokon nyugvó, sokrétű magyar-szovjet kapcsolatokat. A megbeszélések tapasztalatai újólag aláhúzták, hogy a Szovjetunióban és hazánkban lényegében hasonló gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok zajlanak. Mindkét ország a szocializmus építésének új, modernebb útjait keresi, ezért a gondolatok, a tapasztalatok cseréje most mindkét fél részére különösen hasznos. A tárgyalások megmutatták, hogy hasonlóan gondolkodunk, illetve azonosak a megközelitési módiaink a gazdálkodás meaúiítását, a társadalmi és a politikai intézményrendszer további demokratizálását illetően. Történelmi tapasztalataink birtokában azonban jól tudjuk, hogy az országaink előtt álló feladatok hasonlósága nem jelentheti a módszerek másolását. Országaink folyamatosan törekednek az érdekek kölcsönös ösz- szehangolására. Az érdek- egyeztetés folyamatában még az esetleges véleménykülönbségek is természetesek: ezek jó szándékkal, konstruktiv magatartással feltétlenül feloldhatók. A moszkvai tárgyalásokon különös hangsúlyt kapott, hogy fokozottan törekedni kell az érvényes beruházási szerződések, államközi megállapodások következetes és maradéktalan betartására. Egyetértettek abban is, hogy a termelő intézetek, termelő üzemek, kutatóhelyek közötti közvetlen együttműködés, a vegyesvállalatok létrehozása sokat lendíthet a két ország gazdaságának fejlődésén. A szóvivő a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés további dinamizálását nem a más országokkal kiépített kapcsolataink rovására szorgalmazzuk. Törekvésünk minden piac tekintetében azonos: a minőség, a pontosság, a jó színvonal. Ezt várjuk el mindenkitől, és ezt kell nyújtanunk szocialista és tőkés partnereinknek egyaránt. Kiemelte, hogy a két ország párt- és állami vezetői közötti személyes munkakapcsolatok elvtársi, baráti szelleme jól szolgálja a magyar és a szovjet nép tartós, kipróbált barátságát, szövetségét. A cél, jobb együttműködés A szóvivő röviden tájékoztatott a szerdán véget ért magyar—malaysiai kormányfői tárgyalásokról. Mint ismeretes — mondotta —, külpolitikánk egyik alapvető célkitűzése, hogy a kölcsönös előnyök alapján fejlesszük kapcsolatainkat az eltérő társadalmi rendszerű országokkal. Magyarországnak fontos partnerei a fejlődő országok. Dr. Mahathir Mohamad malaysiai miniszterefnök budapesti látogatása is ezt példázza. Malaysiából kormányfő most először járt hazánkban. A két kormányfő személyes megbeszélésein, valamint a küldöttség tagjainak és a malaysiai üzletembereknek a tárgyalásain az érdemi kapcsolatépítés volt a meghatározó elem. A kölcsönös érdekek; szem előtt tartásával reális lehetőség van arra, hogy a mostani tárgyalások megnyissák az utat kézzelfogható gazdasági eredményekhez, egyúttal hozzájárulhatnak Magyarország jó hírének öregbítéséhez a délkelet-ázsiai térségben. A leszerelés a mi ügyünk is Ezt követően Bányász Rezső a sajtó képviselőinek kérdéseire válaszolt. A magyar kormánynak a legutóbbi szovjet leszerelési javaslatokkal kapcsolatos véleményéről szólva (az MTI érdeklődésére) kifejtette: teljes mértékben támogatjuk a Szovjetuniónak a szovjet és az amerikai közepes hatótávolságú rakéták, valamint a hadműveleti, harcászati rakéták globális felszámolására irányuló javaslatát. Ugyancsak egyetértünk azzal, hogy meg kell akadályozni a világűr felfegyverzését. Megítélésünk szerint az új szovjet kezdeményezés döntő mértékben hozzájárul a genfi tárgyalások eredményes befejezésének útjában álló akadályok elhárításához. A világ békéjének megőrzése szempontjából kívánatos, hogy a két nagyhatalom között folytatódjon a párbeszéd, és mielőbb aláírják a szovjet- amerikai rakéta-megállapodást. Egy ilyen szerződés elősegíthetné a nukleáris fegyverzetek teljes felszámolását célzó tárgyalások megkezdését. Mi mindig is úgy véltük, hogy a különböző szövetségi rendszerekhez tartozó államoknak a maguk eszközeivel segíteniük kell a nagyhatalmakat a fegyverkezési verseny beszüntetésére irányuló törekvéseikben. A magyar külpolitika tevőlegesen támogatja mindazokat az erőfeszítéseket, amelyek a Helsinkiben megkezdett enyhüjési folyamat továbbvitelére, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti párbeszéd elmélyítésére irányulnak. Zöld út a kutatásoknak — Jelentős helyet kap a kormány megújulást segítő cselekvési programjában a műszaki fejlesztés, illetve a tudományos kutatás — válaszolta Bányász Rezső egy erről érdeklődő (Magyar Nemzet) kérdésre. A kormány mostani ülésén is szó esett a műszaki fejlesztésről. A Minisztertanács az iparszerkezet sürgető átalakítása érdekében elodázhatat- lannak tartja, hogy a termelés és a tudományos kutatás, a műszaki fejlesztés intézményesen összekapcsolódjon. Zöld utat kapnak mindazok a kutatások, amelyektől a gazdasági kibontakozás előmozdítása várható. A kormány ugyancsak szükségesnek tartja a nemzetközi tudományos kapcsolatok további sokoldalú fejlesztését. Álláspontunk az, hogy a jövőben az állami szervek tevékenysége elsősorban az egyezmények kimunkálására, megkötésére, a munkatervek kidolgozására, valamint a beszámoftatásra irányuljon. Ugyanakkor a megfontoltan kiválasztott együttműködési témákban a résztvevő vállalatok. intézmények tudományos műhelyek a lehető legnagyobb önállósággal vegyenek részt — hangoztatta. Prédikálószék A prédikálószéki víztározó megépítésével foglalkozó kérdésre (Magyar Rádió) válaszolva a szóvivő kijelentette: azokon az erőművi beruházásokon kívül, amelyeket kormányhatározat rögzít — a Paksi Atomerőmű bővítése, szénerőmű-rekonstrukciók —, 1990-ig nem indul semmiféle beruházás sem a Prédikálószéken, sem másutt. Szó van azonban arról, hogy majd az ezredforduló idején, a rugalmasabb energiagazdálkodás elősegítésére - egyelőre még meghatározatlan helyen — létesül egy körülbelül 1200 megawatt teljesítményű víztá- rolós erőmű. Jelenlen geológiai kutatások és gazdaságos- sági számítások folynak annak eldöntésére, hogy ez a víztároló hol épüljön meg. Ezek azonban csak előtervei egy olyan beruházásnak, amelyről 1995 előtt még nem is határoznak. Vízdíjrendszer A vízdijrendszerről szólva (Magyar Rádió kérdése) Bányász Rezső felidézte, hogy a kormány az Országos Vízügyi Hivatal előterjesztéséről tárgyalva megállapította: sajnos, továbbra is elég nagyarányú a vízpazarlás, vélhetően amiatt, hogy a víz termelési költségének viszonylag kis hányadát —- mintegy egyötödét — kell csak a fogyasztónak megtérítenie. Ennek ellenére nincs szó arról, hogy a lakossági díjtételek változnának. Az azonban föltétlenül megkövetelhető, hogy az állami gazdálkodó szervek, a termelő vállalatok jobban takarékoskodjanak a vízzel, és a jelenleginél nagyobb mértékben járuljanak hozzá az egyre növekvő előállítási költségekhez. Erre vonatkozóan hozott határozatot a kormány, amelynek részleteiről az OVH alkot rendelkezést. A határ- átkelőhelyekről A határátkelőhelyek forgalmáról (az MTI érdeklődésére) a szóvivő elmondta: hazánkban jelenleg 66 átkelőhely működik. Az első félévben csaknem 17 és fél millióan léptek ki, illetve be az országba. örvendetes, de ugrásszerű növekedés ez. Az ausztriai határszakaszon például 30 százalékkal nőtt a forgalom az elmúlt év hasonló időszakához képest. Hosszabb, 30 percet is meghaladó várakozás az osztrák, a jugoszláv és a román átkelőhelyeken fordult elő. A várakozás egyik oka, hogy a turisták zöme csak a megszokott határátkelőket veszi igénybe. Előfordul, hogy néhol senki sem várakozik, másutt hosszú gépkocsisorok vesztegelnek. Az osztrák turistaforgalomra tekintettel, Sopronban korszerű, minden igényt kielégítő, új határátkelő épül; a tervek már elkészültek. Parassapusztánál pedig csehszlovák szomszédaink éppen most korszerűsítik az átkelőhelyet. Határőrizeti szerveink mindent elkövetnek, hogy a biztonságos ellenőrzés gyors és kultúrált legyen. Bányász Rezső megerősítette (a Magyar Rádió kérdésére válaszolva), hogy az útlevél-rendelkezések további lényeges liberalizálását tűzték ki célul, a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium illetékesei jelenleg dolgoznak a szükséges módosító javaslatokon, s ezek a rendelkezések w kormány elé kerülnek. Az OTP-től kapott legfrissebb információk alapján szólt arról is (a Népszava érdeklődésére), hogy a takarékpénztár forgalma, az ottani pénzmozgás alapvetően nem tér el a szokásostól. Az első félévben a lakossági takarékbetét-állomány több mint tízmilliárd forinttal növekedett. A júliusi áremelkedéseket megelőzően júniusban valóban a szokásosnál jobban nőtt a fogyasztás, és ez a megtakarításra fordított összegeket átmenetileg csökkentette. Bányász Rezső válaszolt a műholdas tévéadások vételére szolgáló parabola-antennák használatát firtató kérdésre (Magyar Rádió). Mint mondta: meg kell különböztetni a távközlési és a műsorszóró műholdak adásait, mert ezek között lényeges jogi és műszaki különbség van. A jelenleg működő távközlési műholdak - nemzetközi egyezmény és a magyar jogszabályok szerint egyaránt — úgynevezett engedélyköteles jeleket, műsorokat továbbítanak. Ez azt jelenti, hogy az adásokat csak a Magyar Posta veheti, és az általa engedélyezett kábelrendszerhez csatlakozó előfizetőknek továbbítja. E szolgáltatás tehát,, kizárólag a Magyar Postánál igényelhető. A műsorszóró műholdak megjelenése csak a közeljövőben várható. Programjaikat — megfelelő berendezésekkel, amelyek gyártását több hazai vállalat és szövetkezet már megkezdte -, bárki szabadon veheti majd. Semmiféle eszközzel nem kívánjuk gátolni a műsorszóró műholdak adásainak vételét. Ugyanakkor a szóvivő annak a reményének adott hangot, hogy a nemzetközi műsorok a népek barátságát szolgálják majd. f HÍRADÁSTECHNIKAI gépgyár ELEKTRONIKAI GYÁREGYSÉGE pályázatot hirdet + gyáregység főmérnök + és belsőellenőr munkaörök betöltésére. FELJETELEK.: gyáregység főmérnök: felsőfokú, lehetőleg műszaki egyetemi végzettség (gépész), 5 éves szakmai és vezetői gyakorlat. Belsőellenőr: ipari mérlegképes képesítés, 3 év iparvállalatnál eltöltött gyakorlat, középfokú politikai végzettség. Mindkét munkakörben erkölcsi bizonyítvány szükséges. Fizetés: gyakorlati idő alapján, megállapodás szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó önéletrajzát, kiegészítve szakmai vonatkozással, szak- és politikai képesítéseit és fizetési elképzelését. Benyújtási határidő: az utolsó közléstől számított 14 nap. Postacím: Pécs, Pf.: 141 7601, személyzeti ea-nak címezve. A pályázatok elbírálásáról 30 napon belül értesítést küldünk. NAGYVILÁGBAN Befejeződött az A ESZ- csúcsértekezlet Az etióp fővárosban csütörtök hajnalban véget ért az Afrikai Egységszervezet 23. csúcs- értekezlete. A résztvevők felhívással fordultak Afrika valamennyi államához, hogy végleg szabadítsák meg a kontinenst a faji elkülönítés és az újgyarmatosítás gyakorlatától. Az afrikai állam- és kormányfők által elfogadott határozatokban kifejezésre jut az a meggyőződés, hogy a pretoriai apartheid-rendszer felszámolása nemcsak Afrika, hanem az egész világ békéjének a biztosításához is hozzájárulna. Az időszerű gazdasági gondokkal foglalkozó határozatokban az AESZ tagállamai kötelezték magukat arra, hogy minden erejüket latba vetik annak az ENSZ-akcióprogram- nak a megvalósítása érdekében, amely a kontinens gazdasági fejlesztését szorgalmazza 1990-ig. Kenneth Kaunda zambiai elnök, az Afrikai Egységszervezet új elnöke a találkozó befejeztével bejelentette: a külső eladósodás kérdéséről szeptemberben rendkívüli AESZ-csúcsértekezletet tartanak, ugyancsak Addisz Abebában. Az afrikai államok külföldi adósságainak' összege mintegy 200 milliárd dollár. Van olyan állam, amely exportbevételeinek több mint kétharmadát kénytelen a hitelek törlesztésére fordítani. Az állam- és kormányfők nyilatkozatot fogadtak el az Afrika déli részén uralkodó sú-j lyos és robbanékony helyzetről. Elítélték azt a közelmúltban elkövetett mozambiki tömegmészárlást, amelynek során csaknem négyszáz polgári személy halt meg. Mint a mapu- tói kormány közölte, a vérengzésért a felelősség a Dél-Afri- ka által támogatott, RENAMO ellenforradalmi szervezetet terheli. Az AESZ azt is követeli, hogy a nyugati államok alkalmazzanak hatékony gazdasági szankciókat Dél-Afrikával szemben. A tagállamok a maguk részéről ugyancsak kötelezettséget vállaltak a Dél-Afrika elleni szankciókra. Megbízható értesülések szerint a jövőre esedékes 24. csúcstalálkozót szintén Addisz Abebában tartják majd — Nigéria ugyanis visszavonta a rendezésre vonatkozó ajánlatát. Visszatért a szovjet—szír űrpáros A szovjet-szír személyzettel a fedélzetén csütörtökön hajnalban sikeresen földet ért a Szojuz TM-2 szovjet űrhajó. A moszkvai rádió közlése szerint, az űrhajósok jó egészségnek örvendenek. A MIR űrállomás fedélzetén a nemzetközi legénység sikerrel teljesítette az előírt feladatokat. A szovjet—szír közös űrrepülés befejező szakasza szerdán az esti órákban kezdődött: Alekszandr Viktorenko, Alek- szandr -Lavejkin és Mohamed Farisz elbúcsúzott Jurij Roma- nyenkótól és Alekszandr Alek- szandrovtól és átment a Szojuz TM-2-re. Az éjszaka folyamán végrehajtották a MIR és a Szojuz TM-2 szétválasztását. Az elvégzett kísérletek sorából kiemelkedik a „Balliszto- 3" elnevezésű kísérletsorozat, amelynek keretében a szívnek, a súlytalanság állapotában történő működését tanulmányozták. ♦ RÓMA: Az Olasz Kommunista Párt nem helyesli sem a kormányválság megoldásának módját, sem pedig az új kormány programját, továbbra is ellenzékében védelmezi a széles néptömegek alapvető érdekeit. Többek között ezt tartalmazza az a határozat, amelyet az OKP Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának együttes ülésén fogadtak el. Újabb megmozdulást tartottak a krími tatárok szélsőséges képviselői a szovjet fővárosban: csütörtökön délelőtt lázi- tó jelszavakkal tüntettek Moszkva központjában, a Puskin téren. A szovjet belügyminisztérium egyik vezetője a nyugati tudósítók számára rendezett színjátéknak nevezte a megmozdulást. A tüntetés fennakadásokat okozott a közlekedésben — jelentette a TASZSZ. Mint arról beszámoltunk, a múlt hét végén krimi tatárok 150—200 fős csoportja a moszkvai Kreml közelében azzal a követeléssel szervezett megmozdulást, hogy haladéktalanul állítsák helyre az 1944-ben megszüntetett krími autonóm köztársaságot. A tüntetésre azt követően került sor, hogy Andrej Gromikónak, az SZKP KB PB tagjának, a Legfelsőbb Ta♦ BUDAPEST: Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter üdvözlő táviratot küldött Csang Aj-Ping-nek, a Kínai Népköztársaság honvédelmi miniszterének a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. BIDS — WHO A világon eddig 55 396 AlDS-meg- betegedést jelentettek be — közölte csütörtökön a WHO, az ENSZ egészségügyi világszervezete. — A statisztikák azonban csak a világ 122 országára terjednek ki, és sok adat meglehetősen régi. Ilyenformán a betegek száma ennél jóval több: valószínűleg százezer fölött van — mondta Jonathan Mann, a szervezet AIDS-kutatócsoport jónak vezetője Genfben tartott sajtókonferenciáján. A legtöbb szerzett immunhiányos megbetegedést az Egyesült Államokban regisztrálták, szám szerint 38 808-at. A listán Brazília a következő 1695, majd Franciaország 1632, Uganda 1138 és Tanzánia 1130 bejelentett megbetegedéssel. A WHO becslése szerint 1991-ig a világon mintegy 50—100 millió embert fertőzhet majd meg az AIDS- vírus, s várható, hogy a fertőzöttek 10—30 százalékánál a betegség is kifejlődik majd. Mann azt is bejelentette, hogy a világszervezet továbbra is ellenzi a beutazó külföldiek AIDS-szűrését. Mint a szakember elmondta, az ilyen tesztek azért feleslegesek, mert a vírus jelenléte a fertőzést követő nyolc héten belül nem mutatható ki a szervezetben. Tanulmányok készültek arról is, hogy csak a beutazók ellenőrzése önmagában nem akadályozhatja a vírus terjedését. A szűrővizsgálat ellen különböző jogi és erkölcsi kifogások is felmerülhetnek. A WHO — álláspontját megerősítendő — kifejezésre juttatta, hogy ezentúl nem rendez olyan országban tanácskozást, ahol elrendelték a beutazók AIDS-szűrővizsgálatát. nács Elnöksége elnökének vezetésével bizottság alakult a krími tatárok által felvetett kérdések alapos kivizsgálására. Andrej Gromiko a megmozdulás után, hétfőn fogadta a tüntetők képviselőit és megerősítette: az általa vezetett bizottság alaposan tanulmányozza a krími tatárok kívánságait és a vizsgálat után megfelelő javaslatokat fog előterjeszteni a probléma igazságos, a Szovjetunió minden nemzetének és nemzetiségének érdekeit szem előtt tartó megoldása érdekében. A szovjet politikus ugyanakkor leszögezte: az állami szervekre gyakorolt nyomás, a helyzet kiélezése, a szenvedélyek szitása akadályozza a bizottság munkáját és a krími tatárok érdekeit sem szolgálja. Ismét tüntettek a krími tatárok