Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)

1987-07-25 / 203. szám

A kánikula sem riasztja el a teniszezni vágyókat a DEDASZ sporttelepén Fotó: Proksza László Nem beszélni kell róla — csinálni! T eniszpályák Aki először jár itt, meglepő­dik. Kívülről — ahol csak sze­rény tábla jelzi: DÉDÁSZ Sporttelep — nem is látszik, hogy micsoda teniszparadi­csom épült itt. Kilenc salakos és egy bitumenes teniszpálya, parkosított környezet, hangu­latos klubház, öltözőkkel, für­dőkkel. A legapróbbaknak hin­ta, homokozó, és mini tenisz­pálya. A pályák pedig állan­dóan tele vannak, késő este is, mert két pályát nappali fénnyel lehet megvilágítani. * Jó néhány tanácskozáson vet­tem részt, ahol számtalanszor elhangzott: eltunyult a nép, kövérek lettünk, többet kell mozogni! No, de hogyan? Még szerencsésebbek a nők, akik az aerobik divatnak hódolva több kínálat közül választhat­nak. És a férfiak? Kevesen vannak, akik kispályához jut­nak. A kocogás jó mozgalom lenne, - de hol? Akik a bel­városban laknak, kocogás köz­ben is csak a füstös levegőt szívják. A rendszeres aszfal­ton futás meg a bokát tönkre teszi. Sokan vennék maguknak a fáradságot, hogy kimenjenek a zöldbe, de kevés a jó futó­terep. Hát akkor mit lehet tenni? Sok mindent. Szolgáljon erre egy például a DÉDÁSZ Válla­lat kezdeményezése. Valamikor a 70-es évek ele­jén elhatározták, hogy a Pécs I. transzformátor állomás körüli nagy törmeléklerakónál kitisztítanak egy részt és sporttelepet létesítenek. Tár­sadalmi munkában el is ké­szült a bitumenes kispálya, ahol focizni, kézilabdázni le­het és két salakos teniszpá­lya. A lelkesedés, amely kez­detben nagy volt, később le­ült. Igazából nem indult be a sportélet, két év múlva gaz verte fel a pályákat. Ekkor jött egy „megszállott" ember és kézbevette a dolgo­kat, intézkedett, szervezett. A vállalat szocialista brigádjai szívesen dolgozták le itt kom­munista szombatjaikat, kitisztí­tották a pólyákat, elszállították a környékéről a több méter magas törmelékkupacokat, klubházat építettek, parkosítot­tak. ütőket és labdákat vettek, és a dolgozók és családtagjaik számára teniszoktatást szervez­tek, amit az oktatók ugyan­csak társadalmi munkában vál­laltak. Olyan népszerű lett a mozgalom, egyre többen és többen jöttek, hogy kinőtték a pályát. Nekikezdtek újakat épí­teni. Aztán azt is kinőtték, hát még építettek. Jelenleg kilenc salakos és egy bitumenes üze­mel, de már ez is majdnem kevés, tervezik újabb kettő megépítését. A pályák körüli terület pedig az egykori sze­méttelep helyén parkká ala­kul, füvesítenek, fákat, élő­sövényeket telepítenek. Minden évben újabb okta­tást szerveznek. Itt soha nem gond, hogy a 40 éven felüli ott ügyetlenkedik a kamaszko­rú családtag mellett. Volt, aki 50 évesen fogott életében elő­ször ütőt a kezébe. Családok jönnek, együtt játszanak, szó­rakoznak. Itt az se szégyellni való, hogy a tinédzsergyerek - ha már jobban tud - ta­nítja a szülőket. Barátságok szövődnek, munkahelyi feszült­ségek oldódnak, jó hangulatú klubélet alakul ki. Egy nő mesélte, azért kezdett el ide jqfni, mert a fia, férje mindig itt voltak, únta magát otthon egyedül. Aztán rábeszélték, próbálja meg. Most már rend­szeresen teniszezik. Régebben állandó fejfájásai voltak, ál­matlan éjszakái, sokszor csak altatóval, tudott aludni. Amióta idejár, teljesen megszűntek a panaszai. A megszállott ember Kistele­ki Gusztáv, a DÉDÁSZ beru­házási és létesítményi főosz­tály vezetője szabadkozik: — A vállalat nagyarányú se- gítséqe és a dolgozók társa­dalmi munkája nélkül itt sem­mi sem lenne — mondja. — Az a szerencse, hogy a DÉDÁSZ vezetői azon az ál­lásponton vannak, inkább erre költenek, mint a táppénzre. A munkahelyi légkörre is kihatás­sal van, mert ha itt iái érzik magukat egymással, másképp viszonyulnak a munkahelyükön is egymáshoz. A teniszgatyára vetkőzött főnök és beosztott között itt eltűnik a különbség. De nem akarok álszerény len­ni, mert az bizlbs, hogy vala­kinek kézbe kellett venni a dolgok irányítását, példát kel­lett mutatni munkában is. Én nem szeretem, ha asztal körül ülő emberek állapítják meg: nem mozgunk eleget, ezért vagyunk kövérek meg bete­gek. Nem mondani kell, ha­nem csinálni. Lehetőséget, kedvet kell teremteni, és akkor sportolnak. S. Zs. Úgy kezdődött, hogy hajnalban felültünk a szekérre... Elköteleztem magam a baromfiszakmával Kincses Tibor nyugdíjba készül Gyermekkorom kisfalujának kora esti csendjét időnként felverte egy, a jódlira emlé­keztető éneklő-trillázó hang, amely jelezte a baromfifelvá­sárló érkezését. Csakhogy ak­koriban nem „felvásárlónak", hanem tyúkásznak — a Gö­csejben „tikásznak” — nevez­ték. Megállt a felső faluvégi boltosnál, aztán közepén a haranglábnál és átvette az asszonyoktól a csirkéket, tyúko­kat, vagy a kötényben össze­gyűjtött friss tojásokat. Biztos pénz volt. Nem sok, de valami azért összejött petróleumra, só­ra, cukorra, bár ezeket éppen­olvasó, jól tanuló, magának való fiú volt, mindenképpen tovább kellett tanulnia. Engem viszont apám munkája érde­kelt. Heti több alkalommal négy-öt falut lejártunk a kör­nyéken és persze eljutottunk a mohácsi, bajai, baracskai pia­cokra is. Volt egy pár lovunk, hajnalban felültünk a szekér­re és először a boltoknál áll­tunk meg, ahol nagyobb tétel tojás várt bennünket. Az árut aztán átadtuk a Benedek cég képviselőjének, aki teherko­csival vitte Kecskemétre a rakományt. Egyébként szezon­ban szilvát és meggyet is fel­Frissen vágott baromfi csomagolása a pécsi baromfifeldolgozó­ban Fotó: Cseri László séggel tojásért is megvásárol­hatták Koloszár úrnál, a sza­tócsnál. Aki aztán a tojást ugyancsak pénzre váltotta a „tikásznál”. Kincses Tibor, a Baromfifel­dolgozó és -forgalmazó Közös Vállalat nyugdíj előtt álló igazgatója ismeri-e a hajdani felvásárlásnak ezt a módját? — így kezdtem a szakmát én is valamikor az apám ke­ze alatt, aki akkoriban a kecs­keméti Benedek cégnek dol­gozott. Mi Dunaszekcsőn lak­tunk, gyerekéveimet ott töltöt­tem el és korán elköteleztem magam a baromfiszakmával.- Gondolom, nem nagy lel­kesedéssel ...- De igen! Ezt a legko­molyabban mondom. A bá­tyám, aki ma urológus, a „csa­lád eszének" számított, hogy apám szavait idézzem. Sokat vásároltunk, amelyet Benede- kék még feldolgoztak úgy „mellékági tevékenység" cí­mén. A köznyelven „tyúkgyárnak" keresztelt üzem modern épü­leteivel, itt van Pécsett, a Hő­erőmű szomszédságában, az Edison úton. Az igazgatói iro­da Kincses Tibor számára negyven év után a végállo­más. A szakmában persze több időt töltött el, a negy­ven esztendő csupán 1947-től számítandó, amikor Kiskunha­lason belépett a tulajdonkép­peni „jogelődhöz", a Barom­fifeldolgozó és -forgalmazó Nemzeti Vállalathoz. Aztán a szakmában maradva követ­kező munkahelye Pécsett a MÉK volt: — Az első nagyobb tételre annak idején a Pécsi Állami Gazdaság akkori igazgatójával, Burgert Róberttel kötöttünk szerződést, ötvenhat vagon baromfiról volt szó. Érzékelte­tésképpen: a háztájiból felvá­sárolt baromfi mennyisége ak­kor nem volt több, mint hu­szonöt-huszonnyolc vagon. A nagyüzemi csirketenyésztés már beindult, és ennek áldá­sos eredménye már lemérhető volt a javuló húsellátásban. A feldolgozást gondosabban vé­gezték, eltűntek a hűtőpultok­ról a rosszul fagyasztott, elszí- neződött, „tokos' 'csirkék. A hetvenes évek elején be­lépett az új üzem az Edison úton, amely ma 26 000 tonna baromfit dolgoz föl. 90 száza­lékát élő baromfiban 16-18 termelőszövetkezet, illetve ál­lami gazdaság biztosítja, mint a vállalat alapító tagjai. — Eddig még mindig nye­reségesek voltunk, pedig ma­napság az értékesítés nem könnyű. Kincses Tibor meséli még a dunaszekcsői időkre emlé­kezve, hogy az apja milyen szigorúan ragaszkodott a va­sárnapi családi ebédekhez: — Senki nem hiányozhatott. Amikor délben meghúzták a harangot, az apám fölállt, vit­te a kulcsot, bezárta a kaput. A vasárnapi ebédnek összetar­tó ereje volt. Legalább a hét napján egyszer. — Mi maradt ebből a ha­gyományból? — Mi nem zárjuk be az ajtót, de vasárnap nálunk is a családi összejövetel napja. Képzelje el: két orvos lányom, két orvos vöm, továbbá a négy unoka és mi, szóval Így áll össze ebédre a „csapat". Ez nálunk megbonthatatlan ha­gyomány. És a vasárnapi ebédet vagy teljes egészében én főzöm, vagy legalábbis segédkezem. Szándékosan nem írtam Kin­cses Tibor labdarúgáshoz való viszonyáról. Ö a PMSC lab­darúgó szakosztályának elnö­ke. De hát ez már egy külön világ ... Rab Ferenc Pécsett, a Körösi Csorna Sándor utcában a Gázmű szőkém béréi gázcsövet fektetnek Nem bontják fel teljes hosszban az utakat Cázvezeféffr-relroitsfrufrcíó Újmecsekalján PB-gézpalackos készülékek a lakóknak Egyedi nyomásszabályozók a házak előtt Utolsó fázisához érkezett Pé­csett a gázvezeték-rekonstruk­ció. A héten megkezdődött az újmecsekaljai hálózat felújítá­sa, amely 1989-ig tart. A mun­kát szakaszosan végzi a DDGáz. Az újmecsekaljai rekonstruk­ció része a város gázvezeték- rendszerét megújító program­nak. Az 1960-as évek végéig szinte csak új vezetékeket épí­tettek Pécsett, s ezt követően kezdődött a már jóval koráb­ban megépített vezetékek cse­réje. Üjmecsekalja gázvezeték-há­lózatának építését az ötvenes évek elején kezdték. A 15 kilo­méter hosszú elosztó és a 4-5 kilométernyi bekötő vezeték fö­lött is eljárt az idő. Biztonsági, illetve szolgáltatási okok egy­aránt indokolják rekonstrukció­ját. A héten kezdett munka azon­ban nem jelenti azt, hogy tel­jes hosszúságban felvágják az utakat. A Gázmű úgynevezett csőbehúzásos módszerrel, po­lietilén vezetékre váltja a meg­lévőt. Ebben a városrészben ugyanis évtizedekkel ezelőtt 100-300 mm átmérőjű eternit­csöveket fektettek le. Ezekbe bújtatják bele a kisebb átmé­rőjű, 32-63—90 mm-es mű­anyag vezetékeket, amelyeket előre összehegesztenek. Az ut­cákon tehát csak néhány ki­ásott gödör jelzi majd, hogy az adott területen munka folyik. A lakók azonban egy időre — átlag egy hétre — vezetékes gáz nélkül maradnak. Lesznek olyan helyek, ahol hosszabb, illetve ahol rövidebb idő alatt tudják az új csövet bevezetni. A DDGáz beruházási és építési főosztályának vezetőjétől, Berki Józseftől kapott tájékoztatás szerint a Gázmű arra törekszik, hogy két hétnél tovább egyet­len felújítási ütem házai se maradjanak vezetékes gáz nél­kül. Ezért szervezik úgy a mun­kát, hogy nem utcákra, hanem ha szükséges, jóval rövidebb szakaszokra bontják a területe­ket. Lesz olyan ütemük is, amelyben két, legfeljebb há­rom házat ellátó vezetéket újí­tanak fel. A gázszünet idejére — főzéshez, illetve vízmelegítés­hez - propán-bután palackos készülékeket ad a Gázmű. A munka kezdéséről legalább öt nappal korábban értesítik a la­kókat. A felújítást kizárólag ta­vasztól őszig végzik, vagyis a fűtési szezon idején szünetelte­tik. Ezért tart 1989-ig. A jelenlegi vezeték felváltása egyben azt jelenti, hogy a re­konstrukció befejezése után nem kis-, hanem középnyomású gázrendszere lesz Újmecsekal- jának. Minden ház előtt akná­ban elhelyezett szabályozó jut­tatja az elosztó vezetékből a bekötő vezetékeken át a gázt a lakásokba. Ez a szabályozó érzékeli majd, hogy az adott épületben mekkora a fogyasz­tás és szükség esetén azonnal több gázt ad. Az egyenletes ellátást garantáló szabályozók újdonságnak számítanak Új­mecsekalján. A több, mint tizenötmillió fo­rint értékű rekonstrukciót a héten a ÍCőrösi Csorrfa Sándor utcában elkezdte a DDGáz. T. É. 1987. július 25., szombat HÉTVÉGE □

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom