Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-06 / 154. szám
„Páprád: Kisközség a siklósi járásban. Hozzátartozik: Bükk- hátierdöőrlak, páprádi puszta és Szalánta telep. Területe 2105 k. hold, lakásainak száma 365, akik valamennyien magyar anyanyelvűek. Református templom van a községben, a lakóházak száma 76. Közoktatásügyét 1 református elemi mindennapi népiskola és 1 református általános továbbképző szolgálja. Foglalkozás szerint 330 lakos őstermelő, 20 iparos, 1 kereskedő, 4 közlekedési, 6 közszolgálati alkalmazott, 1 nyugdíjas, és 3 házicseléd. Magyarlakta vidék, 1260 körül kegyes ajándékból lett a margitszigeti apácák tulajdona. A hódoltság alatt a pozsonyi cla- rissáké. 1664 körül teljesen puszta terület, lakosai mind elmenekültek. Újkorban a vajszlói uradalomhoz tartozó helység a katolikus vallásalap tulajdonában." Az idézet Szeghalmy Gyula, Dunántúli Vármegyék című 1938-ban megjelent könyvéből való. Sok minden megváltozott azóta. Megszűnt a járási köz- igazgatás és az iskola átalakult a foglalkozási szerkezet, de ami a legszembetűnőbb: 120 fővel kevesebben lakják most a falut, mint ötven évvel ezelőtt. Számos ormánsági községhez hasonlóan elnéptelenedő település lenne Páprád is? Az utcakép nem azt mutatja. A falu aszfaltos bekötőútján többnyire csak lépésben haladhatunk autónkkal az ott játszó gyerekek miatt.- Nem, nem! Szó sincs atról ma már, hogy kihalófélben lenne a falu — mondja némi büszkeséggel Lőrincz János, a falu elöljárója. - Amióta a nyolcvanas évtized elején megkaptuk a bekötőutat, nemigen megy el innen senki. Magam sem tudom, hogy mi, de van valami különös vonzereje ennek a falunak. A házasulandó korba érő fiatalok mind itt vesznek házat és felújítják. Soós Győző, Le- hőcz Anikó, Grácz Laciék . . . — sorolhatnám még. Az aszfaltút felvitte a házak árát. Nyolc-tíz évvel ezelőtt még 30-50 000 forintért árulták a kisebbeket. Most egy jobb állapotban lévőért 200-300 ezret is elkérnének. Gondolom apád sem adná olcsóbban .. . így igaz. De nem azért, mert jóval többet érne, hanem mert Páprád csendje, nyugalma, tiszta levegője megfizethetet- tén. No meg, aki megszokta, hogy lakásából kilépve még kiadós sétát tehet saját portáján, az nehezen adja fel ezt a birodalmat. — Egy-két ember hal meg évente Páprádon, és az az érzésem, hogy az utóbbi években ezt meghaladja a születések száma - folytatja az elöljáró. — Nézzük csak! Most is többen vannak áldott állapotban. — És soroja a neveket. Aztán elbizonytalanodik. — Hát persze, honnan is tudhatnám én ezt pontosan . . . Páprád tehát nem említhető egy lapon a Dráva mente jó néhány, valóban elöregedő, elnéptelenedő, a környező munkahelyek számát tekintve kritikus helyzetben lévő településével. Hiszen főút szeli át, így kiváló a buszközlekedése,, számos munkahely található helyben és a környező településeken, és aki egyéni gazdaként akar boldogulni, az is megtaPaprad lálhatja azt a növényt, amely gazdagon fizethet az alig 12 aranykoronás földeken. Igaz, az állattenyésztés erősen visszaesett. Hol van már az az idő, amikor majd minden háznál volt lófogat, egy-két tinó, és mikor másfélszáz marha és jóval több mint száz sertés járt ki a falu határába? A legelőt három éve felszántották, ez visszavetette az állat- tartási kedvet. Sertés még így is van legalább száz, a tehenek száma azonban 15-re csökkent. — Két-hárpm tehenet mindig fejtünk - mondja Vörös Jenőné, a falu közepén lévő takaros portájukon -, a legelő megszüntetésekor azonban mi is felhagytunk a marhatartással. Most a baksai keltetőben dolgozom. A hétvégém szabad, de a pénz kevesebb, mint amennyi a tehenektől összejött. Ifjabb Lőrincz János viszont -, aki egy szobafestő-dinasztia negyedik tagja - az állattartás kedvéért szakított tanult mesterségével. Három éve juhász- kodni kezdett, birkáinak száma több mint száz, és már kecskéi is legelnek a házukkal szemben lévő füves, beépítetlen telken.- Rengeteget vállalnak a Já- nosék — mondja fiairól az elöljáró -, szőlőt is vettek a hegy- szentmártoni hegyen, no és' mindkettőjüknek lesz idén is dinnyéjük. (Béla, a másik fiú, Vajszlón benzinkutas, felesége pedig Páprád postása.) Igen, a dinnye. Ez bárom- négy éve megpezsdítette a falu életét. A holdanként elérhető 100 000 forintos tiszta pénz sokakat csábít. Vállalva a februári palántaneveléssel induló tengernyi munkát, ami aztán vagy meghozza a várva várt nagy bevételt, vagy csak éppen megtérül a befektetés. Most már azok is belekezdenek valamibe akik sokáig azt gondolták: a fizetés az egyetlen, amiből boldogulniuk kell valahogy. Emiatt lehet, hogy Kovács Lajos,. a fodrász vendégei (mert az is van a faluban!) egyenesen kegynek tartják, ha a diny- nyézés csúcsidejében fogadja őket a mester. Ami persze nem is csoda, hisz borbélyunk főállás és dinnyézés mellett baromfival is foglalkozik. Valószínűleg a gazdaságokban elérhető plusz jövedelem, valamint zöldségfélékből, tojásból, és húsból a saját szükségletek kielégítésének lehetősége az, ami miatt az áremelésekbe könnyebben beletörődik a falusi ember. — Drágább lett a hús? Azért nem esünk kétségbe — mondja két sör között a kocsmában Kecze Lajos. - Hazamegyek, eldobom a tyúk lábát, és már nem is érint az áremelkedés. Ez a véleménye Varga Lászlónak is: — Legfeljebb nem adok le 30 hízót egy évben, hanem csak 28-at. Veszek egy hűtőládát, és a fennmaradó két sertés húsa abba kerül. Varga László mentős, az Országos Mentőszolgálat sely- lyei állomásán. (Jóindulattal Így nevezik: a falu krónikása.) — Születésemtől kezdve itt élek, tüke páprádi vagyok. És már sorolja is az innen elkerült nagy emberek nevét, mondván: „azért nem akármilyen falu ez a mienk!" — Itt született dr. Kovács János, a budapesti János Kórház volt igazgatója. Páprádi Lajos író, aki- a húszas években került Ausztráliába és tartotta a lelket az ott élő magyarokban. De nem kell ilyen messzire mennünk. A ma élők között is van híres páprádi. Most Pécsen lakik Pál Zoli, a szobrász. Miközben erről beszél, leveszi siltes sapkáját a fejéről. (Ritka pillanat, hisz majd mindig takarja Laci bácsi ritkuló haját.) — Mentőssapka? — kérdezem. — Nem, gyerek, csak volt. Már nincs rajta a gomb. így hát inkább fóliás sapkának nevezném. — Erről ismerik meg, amikor a mentőautójával átmegy a falun — teszi hozzá Cseté- nyi József, a szomszédja, akinek lakásán beszélgetünk. — Na, jön a robotmentő! — mondják, mert a volán mögött mindig csak a sapka látszik. — Nem olyan elmaradott falu óm ez, mint amilyen kicsi — meséli Laci bácsi. (Az asztalon, melynél beszélgetünk vagy öt folyóirat, két napilap és a szövetkezeti újság — ezt mind járatják Csetényiék.) Én annak idején egy tömött kacsáért két lepedőnyi könyvet kaptáim a Kovács doktor úrtól. Olvasni akartam, pénzem nem volt. „Olvass, gyerek!" — mondta a költözőiéiben lévő doktor. Szót ejtünk a. kuláküldözés- ről. Két családot ki kellett telepíteni Hortobágyra innen is. Ezt írta elő a statisztika ... Távozás előtt megnézzük Csetényiék dinnyepalántáit és Vargáék melegágyait. Varga Lászlóék 18 éve kertészkednek. Ellátják Páprádot előnevelt palántákkal, a primőr áruból pedig jut a pécsi piarcra is. — Lehet itt dolgozni. El is küldtem múltkor a riportereket, amikor megkérdezték tőlem: „Maga megvenné-e 12 forintért azt a paprikát?" Mondtam nekik: „Uraim, én önökkel nem állok szóba. Ügy látszik, nem tudják, hogy ezért mennyit küszködtünk. Nem kis fáradság a januári mínusz 20 fokban paprikát nevelni. Éjszaka mindig felkelünk a szomszéddal, fűteni kell a sátrakat. Átszólunk egymásnak, néha megiszunk egy üveg sört és elbeszélgetünk. Mert a felkeI lés után már nehezen alszik el az ember. Búcsúzáskor a Pázsitra tekintünk. A falu közepén terül el ez a bokroktól, fáktóJ, mindenféle gazoktól búja terület. Gyermekkoromban gyakran megtelt vízzel. Még csónakáztunk ií rajta nagyanyáink mosóteknőiben. Egy ízben a halak is elszaporodtak benne. Amikor észrevettük, pár óra alatt elterjedt a hír. Hal van a Pázsitban, Délután már fél Páprád a derékig érő vízben halászott. Hálókkal, kosarakkal — kinek milyen merítőeszköz került kezeügyébe. Több kosárra való törpeharcsa sült, főtt aznap este a serpenyőkben, bográcsokban. Nagy mohóságunkban kifogtuk az utolsó darabot is. A vízrendezések, ároktisztítások eredményeképpen most már Hét végén jut néhány perc kikapcsolódásra. Hamaricsék háza előtt nem pénzre megy, virtusból dúl a kártyacsata ... Nyolcvanévesen is cipőt javít Soás Gyula bácsi, a falu susztere. nagyobb esők idején sem áll meg itt a víz. Ha gyermek lennék, talán még sajnálnám is ezt. Hogy mi lesz a sorsa a rendezetlen területnek? A falubeliek játszóteret álmodnak ide. De pénz egyelőre nincs rá. Mint ahogy nincs pénz egészséges ivóvízre, vagyis vízműtársulat létrehozására sem. „Az tény, hogy nitrátos — de nem halt itt még meg senki a víztől" — jegyzi meg félig tréfásan Lőrincz János, miközben végigsétálunk az Arany János utcán. A csecsemők mindenesetre zacskós vizet kapnak, vagy Vajszlóból hordják át nekik #zt a kis mennyiséget, amire szükségük van. Megfordult Páprádon a világ — gondolom, miközben haladunk az elöljáróság épülete és az újonnan épült gázcseretelep felé. Amíg nem volt aszfaltútja a főútról leágazó résznek, addig a téglával kirakott járdán közlekedtek az autók is. Most, hogy az aszfaltút egyenletesebb, mindenki ott jár, aki nem akar orrabuk- ni. — Tervezünk új járdát is. Gyűjtögetjük rá a pénzt. Ha legalább az anyag ára összejönne, akkor szervezhetnénk társadalmi munkát is. így épült fel ősszel a falu halottas háza rs. Mindenki megszavazta a társadalmi munkát. Igaz, sokan mégsem jöttek el dolgozni. Olyanok is, akik legjobban 'nyújtogatták kezüket a falugyűlésen — jegyzi meg Jani bácsi. Az elöljáróság épületében, asztal, szék, szekrény és egy telefon. Telefon a faluban létező kettőből. A másik az állami gazdaság szárítójánál van. Az átalakított tűzoltószertárban kapott helyet az orvosi szoba. Havonta egyszer rendel itt Harasztia Zoltán, a vajszlói körzeti orvos. Nagy könnyebbség ez o csak gyógyszert felirató, vagy ellenőrzésre járó idősebbeknek. Elolvasom a Lőrinczék házára kifüggesztett hirdetményt: lakásbevallási felhívás az új adók megállapításához. A páp- rádiakat az új rendelet nem nagyon zavarja, mivel az csak a 100 négyzetméteren felüli lakásoknál jelenthet adónövekedést. Nincsenek itt olyan nagy paloták. Kis csinos házak sorakoznak az út két oldalán. Jó kedvtől, diskurától.no és a kártyások vitájától hangos a falu egyetlen szórakozóhelyisége. A Fülöp Jánosék által vezetett kiskocsmában találkoznak esténként. Idősebbek és fiatalabbak. Az utóbbiak kajánul össze-össze vigyorognak: a falu „öregjei" legszívesebben a falat díszítő aktnaptárak alatt iszogatják söreiket. Az éppen nyolcvanéves Soós Gyula bácsit is köztük találom. Suszter. 1930 óta ő javítja a páprádiak elnyűtt cipőit. Büszkén mondja: Vajszlóról és Pécsről is van kuncsafjtja. Váratlan ötletem támad: vajon mennyi cipőt javított Gyula bácsi a bő Pél évszázad alatt? Előkerül a zsebszámológép, összeszorozzuk az azóta eltelt időt a napi négypáros teljesítménnyel. A végeredmény: közel nyolcvanezer pár cipő. — De papa, azért mindennap nem javított! szól közbe fia, az ifjabb Soós Gyula. „Jól van, na. Nekem mindegy. Számoljatok ki amennyit akartok!" Levonunk harmincezret, és megegyezünk félszázezerben. Gyula bácsi nem tiltakozik. „Ennyit dolgoztam és kész ..." Szót ejtünk még Páprád nevezetességéről is, a múlt századból itt feledkezett cselédlakásról, melyben a Brádá- testvérek gyűjtöttek össze ormánsági régiségeket. (A tulajdonos víkendháznok használja, és büszkén emlegetik a faluban, hogy Pestről már csoportok is érkeztek ide.) Megvitatják még a férfiak, hogy mivel foglalkozzanak a dinnye helyett, ha a földek fertőzése miatt termesztését szüneteltetni kényszerülnek. Csetényi József, a tehéntartásra esküszik, mondván, arra van állami támogatás. Kajszó- ék dohánnyal foglalkoznak már az idén. (Ök kis zöldségesboltot is üzemeltetnek a falu túlsó végén lévő házuknál. Ennek köszönhetően -- valószínűleg először — Páprádon banánt is lehetett kopni a télen.) Beszédtéma most, hogy érdemes összegyűjteni a csigát —- szedik is hajnalban nagy nejlonzsákokba a váratlan jövedelemforrást. Záróra közeledtével még eszébe jut Göndör Pálnak a felelevenedő hagyomány, a nyársdugás is. Modern formában történik ez már Páprádon. Nem nyárslevelet, hanem műsoros nyárs-kazettát akasztanak ógas-bogas husángjaikra a tréfacsinálók. Kép és szöveg: Balog Nándor HÉTVÉGE 1987. június 6., szombat Pár év múlva talán játszótér épül a Pázsit Helyén Páprád — tavasszal. Csendes utcáján békésen játszhatnak a gyerekek. Varga László, aki egyszemélyben mentős, zöldségtermesztő és „falukrónikás”.
