Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-06 / 154. szám
Katona Judit Herceg Árpád Két ősbemutató mellett egy harmadik Lámpások Tanítóim, akiktől felragyogtam és pislákoló, gyönyörű fényem támadt, most számonkérön néztek: nem tudom helyét az álmok katedrálisának. Rátok nyitok nyikorgó, régi ajtót, leírtam százszor: készülök minden napra. Szorongva állok, hű szavaitok várom, s Hogy csak ráhull egy kéz fakó hajamra. Nem radírozok kenyérgalacsinnal, és tudom még a Himnuszt, egyszeregyet, s eltűrnék kormost, fájó tenyerest, ha ifjúságom lehetne a kezdet. Hová, milyen kő alá Minek megint verset írni, minek ábrándos szavakat összegyűjteni, mi haszna van ennek a májusi tüntetésnek, virslifaló nemzedékem lobogója minek legyek — Meg aztán: hiába minden erőlködés, gubancos ujjaim rég kitapintottak már minden verőeret, nincs titok, amit ki ne fecsegtek volna a rejtett artériák. Minek erről verset Írni, ábrándos jövőket billegtetni pengeélen: de hová, milyen kő alá rejtsem el álmomat: a gyökerek közt mocorgó bogár jussát hova rejtsem el? Csanády János |_|avason Ki van szabva a poklom, s megrajzolva magas országhatárai: aklom keríti a havas, Fogaras gerincén túl nem láthatni, kerengek nyájaimmal fennsikról- fennsikra, mindenünnen hegyek, csak felnézve érzem a végtelent, s annál nagyobb kinom: csak láthatom, de csillagait nem érinthetem: ki van szabva poklom már ezen a földön — pásztorkodom, s fejem felett valami roppant pálca int; terelnek engem is. Eck Imre beállít egy mozgássort a Csodálatos mandarin próbáján Fotó: Proksza László Pécsi Galéria Shigee Fukuda, a mágus Eck Imre új „Mandarin”-ja A Pécsi Balett önálló estre készülődik a Gyulai Várszínházba Szép. Tiszta. Egyszerű. Egyszerűen zseniális — zseniálisan egyszerű. Csupa higgadt szu- perlativusz, felsőfok kijelentőmódban. Valószínű, hogy nemcsak engem, sokakat ragad majd magával Shiego Fukuda kiállítása a Pécsi Galériában. A plakátok különös aurát teremtenek a jól ismert falak között: mintha más világba csöppentünk volna. Más anyagi minőség, amely akkor is jelen van, ha szemünk éppen a színekkel, ábrákkal, jelekkel van elfoglalva. Ott munkál a tudatunkban a jó minőségű papír, a szép festék, a kitűnő nyomdatechnika, ha nem is ez az, amit az első pillanatokban szembeötlőnek vélünk. Amit az első pillanatban szembeötlőnek vélünk, az az, hogy az egész kiállítás egyetlen kézjegy, egyetlen lendülettel megírt kézjegy. Fukudának nem kell sok eszköz ahhoz, hogy stílust teremtsen. Tulajdonképpen kevés színt használ: elsősorban a fehéret és a feketét, és többnyire néhány alapszínt, a vöröset, a kéket, a narancsot. Nem használ fotót és különleges tecnikai trükköt, a fekete kontúrvonalra épít elsősorban. Az igazi trükk a fejében van. És az igazi trükk - fájdalom - utánozhatatlan. Fukuda ugyanis zseniális. Minden, amihez hozzányúl, vonallá, majd plakáttá változik. Könnyedén és szellemesen, ahogy az 1984-es „Images of Illusion" sorozaton, ahol első pillantásra észre sem vesszük a szemfényvesztés - egyébként pofon egyszerű - titkait. De Fukuda az évszázadok óta használt vizuális toposzokat is úgy tudja felhasználni. Fukuda plakátjai hogy az az újdonság erejével hat. „International onal biennal of illustrations" (1986) plakátján a kép a képben motívum egyáltalán nem hat konvencionálisnak merész kompozíciója és a hozzá kapcsolt abszurd ironikus tartalmak révén. A plakátok leírásával persze, nem is kísérletezem. Fukuda plakátjai annyira tisztán a grafika nyelvén beszélnek, hogy egy ilyen szavakban előadott plakát bántó együgyü- sége mellett semmit sem adna vissza a jelenségből. Látni kell a borospoharat, amelynek tartalma fittyethány a gravitációnak, vagy az élőlényként megelevenedő villákat. A „Hiroshima Appeals" című plakátot, amely hatásvadászat nélkül, de annál határozottabban adja tudomásunkra, hogy Hirosima katasztrófája után nem kevesebb a feladatunk, mint hogy a Föld megbomlott rendjét ismét helyreállítsuk. Személyesen győződhet meg mindenki arról, miféle varázslat az, amelynek nyomán a vonalból kutya lesz, amely aztán ismét vonalban folytatódik, és vonalból lesz a „kint" és a „bent", a „fent" és a „lent”, a „puha” és a „kemény" illúziója, sokszor egyszerre, egy és ugyanazon a rajzon Fukuda világában a Vonal a főszereplő, amely minden pillanatban átváltozásra kész természetével uralja a stílust. A stílust, amely - alaposnak nem mondható ismereteim szerint - iskolát teremtett. Csak remélni merem, hogy minél több résztvevője, látogatója lesz ennek a nem mindennapos vizuális „nyári egyetemnek". Kovács Orsolya Eck Imre megvált a Pécsi Nyári Színháztól, azaz lemondott művészeti vezetői feladatköréről és újabb műveken dolgozik. E műveket a Pécsi Balett számára koreog- rafálja, és nyáron, Gyulán, a Várszínházban lesz az ősbemutató. Mindez eddig önmagában még nem meglepő, hiszen a Pécsi Balett az elmúlt 10 évben nemegyszer vendésze- repelt Gyulán. A meglepetés számomra kettős: Az egyik az, hogy Eck ismét a 60-as, 70-es évek nagy sikerű szimfónikus- balett-kors^akainak alkotó módszeréhez nyúlt, a másik, hogy önálló estjükön fölújítja a Mandarint, ráadásul nem hivatásos, nembalettos művésszel a címszerepben .. . Ennyi érdekesség után a Kossuth-díjas művészhez fordultunk: voltaképp hogyan bukkant fel az a táncszínház- gondolat most Gyulán, amely- lyel voltaképp 1978-ban Pécsett indult el nem túl hosz- szú terjedelmű útjára?- Sik Ferenc, a Várszínház művészeti vezetője s magam is „magyar szerzősök" vagyunk, a Pécsi Balett pedig évek óta otthonos a gyulai várjátékokon. Tavaly Veress Sándor A csodalurulyáját adtuk elő itt, A kékszakállúval egy műsorban. Most arra jutottunk Síkkal, hogy az idén egy nagyobb lélegzetű magyar esttel lépjünk a közönség elé. És ez jött össze . . .- Veress Sándor, a Svájcban élő kiváló magyar komponista Klarinétversenye; Petro- vits Elek Fuvolaversenye és A csodálatos mandarin szerepel műsoron. Mit tudhatunk meg a két szinlónikus versenyműről?- Petrovits darabját régóta szerettem volna már táncszínpadra állítani, Veress Sándor pedig számos balett zenét irt eddig is, például Miloss Aurélnak, aki egyebek között A csodalurulyát is bemutatta a harmincas évek végén. Az idén ismét Veress-balett gondolata merült fel. Mindenképp mai művét szerettem volna, és boldog voltam, hogy a néhány éve alkotott Klarinétversenyéhez beleegyezését adta. Mindkettőben egy lépéssel előbbre szeretnék jutni korábbi hasonló műfajú darabjaimnál. Szeretném, ha egy kicsit a nyolcvanas évek szimfonikus balettje lenne ez a két mű; ha a nyolcvanas éveket tükrözné. Nem balett-külsőségekben, a szándék megjelenési formáiban, hanem a gondolatok formaszépségében. S nerrt „szövegkönyvszerűen", hanem követhető gondolatkörökkel napjaink, mai éveink világáról.- S hasonló elképzelés vezeti a Mandarin újabb színpadra állításában is?- Igen, voltaképp ugyanaz a szándék ... A Mandarin 1965-ben, amikor nemcsak koreográfus voltam, de a címszerepét is táncoltam, a Pécsi Balett egy fontos korszakát fémjelezte. Az ember viszont nem ülhet 15—20 éves babérokon . . . Annál is inkább, mert ez is olyan mű, amelyben újra és újra meg kell fogalmazni a világ múlását, változásait s benne az emberi változásokat. Annak idején Lengyel Menyhért szövegkönyvéhez teljesen híven táncoltuk el azt, amit Bartók a nagyvárosok világáról mondani akart. Most szeretném, ha ebben is egy kicsit közelíteni tudnék mai életünkhöz, amelynek a problémavilága mind hal- mozottabban és fölgyorsulva: mind groteszkebben és keserűbben jelentkezik, ha benne élünk a dolgokban, ha megéljük ezt a világot... A Bartók- zene örökérvényűen közli mindezt velünk. Én ennek a mai világnak a látványát szeretném kibontani, érzékeltetni, a Bartók-zene örökérvényűsé- gét bizonyítva. És nem felújításként, hanem teljesen új koreográfiával.- A Pécsi Nyári Szinház A Iából faragott királyfijának nagysikerű címszerepe után most a Mandarint is Bognár Józsefre osztotta. Mi inditotta erre? — Igen, ezúttal, alighanem a világon először a mandarin szerepét néptáncos fogja táncolni. Természetesen nem a magyar néptánc lépéseivel. A magyar néptánc szellemét akarom megteremteni ebben a darabban. Tehát: megtartva az eredeti néptánc szellemét, ötvözve a modern balettal, önálló értékű színpadi művet alkotni. * A lány szerepében Szűcs Ágnes debütál; Az öreget Eck Imre a fiatalt Libor Vaculik (Pozsony); A csavargókat Gombosi László, Hajzer Gábor, Lovas Pál, Váradi M. István táncolja. További szereplők: Éliás Zsuzsanna, Három Edina, Nübl Tamara, Tóth Zsuzsanna, Lencsés Károly és Pápai György., A két szimfonikus balett szólistája: LIhrik Dóra és Hajzer Gábor. Bemutató és további előadások: július 10-11- és 12-én. W. E. Várhelyi József 0, szent foci! I Ha a hangulatot, amely ezen a délutánon öt perccel három óra előtt a Dobbantó családban (felállás: Dobbantó papa, Dobbantó mama és Dobbantó Giziké) uralkodott, egyetlen szóval kellene érzékeltem, az a szó csak ez lehetne: síri. A papa a konyhából csoszogott befelé. Az inge ujja csak a jobb karján volt felgyűrve, a ■nadrágtartójának egyik kantár, ja lecsúszott. Félő volt, hogy lecsúszik a másik is, de nem tudta visszaigazítani, mert az egyik kezében a szifont, a másikban a borosüveget szorongatta a pohárral együtt. A poharat úgy fogta, hogy a mutatóujjával belenyúlt, és hozzó- nyomta az üveg oldalához. A papát nem lehet ránevelni ar. ra, hogy ne dugja bele az ujját a tiszta pohárba. A mama úgy nyomakodott mögötte, ahogy a buszmegállóban szokott, hogy lehetőleg még az ajtónyílásban elébe furakod- jék, mert ha nem lesz elkészítve a hely az üvegnek, a pohárnak, meg a papa fenekének a tévé előtt, oda a békesség, a papával nem lehet bírni. Népeket ölhetnek halomra, 1987. június 6., szombat az emberi szellem csodálatos alkotásai vonulhatnak fel, a papa számára egyetlen szent dolog létezik a tévében, a foci. Amióta nem jár meccsre - három évvel ezelőtt egy idegtépő mérkőzésen tévedésből leköpték a vadonatúj kalapját -, a tévéközvetítések valóságos szertartássá lépték elő, amelynek hagyományos tartozéka a liter asztali és a teljes zavartalanság. A foci-analfabéta család csak jelbeszéddel érintkezhet, ha a szomszédasszony ilyenkor jön át, ijedten tuszkolják a konyhába, ha pedig vendéget hoz ide a rossz sors, az 'ki van nézve, mert a papa előtt az olyan ember, aki a másikat meccsnézés közben zavanja, társadalmilag veszélyesnek és hivatalból üldözen- dőneik számít. Ezért a síri hangulat. Giziké bénultan figyeli az óramutatót. Giziké egy nappal múlt tizennyolc éves. Giziiké olyan frászban van, amilyenre nem is emlékszik. Két és fél perc múlva három óra. Két és fél perc múlva kezdődik a sorsdöntő nagy mérkőzés. Két és fél perc múlva csönget a Bandi. öt perc múlva lei lesz rúgva a Bandi. Most ki. Mert a Bandi mindig akkor jött, amikor a papa meccset nézett. Ebből kifolyólag omennyíre imádja Bandit Giziké, annyira utálja a papa. Pedig Bandi roppant rendes fiú. Etnográfus, és folytan úton van, ritkán és rendszerint csak hétvégeken tud átjönni a szomszédos megyeszékhelyről, éppen akkor, amiskor azok a dögséges meccsek vannak, de ő igazán nem tehet róla, hogy ilyenkor ér be a vonatja. A papa szuszog, tölt és iszik. A mama az asztalterítő szélét morzsollgatja, pedig ő nem is tudja, mi lesz itt máma. Ne gyere, Bandíkám, csak most ne gyere! Még egy perc. Pedig ő mindent megtett, hegy meglágyítsa a papa szívét.- Igazán nem szép tőled, paoa, és igazságtalan is, hogy te utálod Bandit, pedig ő nagyon bír téged - engesztelte a múltkor is.- Hogyhogyhogy? És mi az, hegy bír?- Azt mondta, roppant érdekled őt, mert te olyan anakronisztikus vagy és monokulturäs.- Enrólam az ilyen ember ne mondjon semmit, mert hiába vagyak én . neki antikrisztus, vagy mi az isten, meg manókultuios, akiben nincs érzék a do.ook iránt, attól őrizkedni kell, neked is csak azt ajánlom, punktum. Istenem, miért is nem néztük meg a mai tévéműsort! A csapatok kifutottak a pályára A stadion olyan mint a hánykolódó tenger. Beúszik a riporter hangja is. Biztos a Vitray iehet, milyen jókedvű ez a méregkeverő. Szólni kellene a mamának. A magyarok kezdenek. Valaki elfutott a szélen, de milyen szépen fűtött el - lelkendezik a közvetítő -, ebből lehet valóm' - csap magasra a hangja Csengettek. A papa keze a pohár felé nyúltában félúton megáll. Giziké holdkórosan indul az ajtó fe'é. A mama egyszerűen nincs is. „Egy hosszú szöktetés, eléri? Nem éri el. Eléri! Lövés! És a labda messze elszáll az alapvonalon túlra. Kirúgás követke. zik." Bandi ott áll az ajtóban. Ki rugós következik. A papa feláll. Giziké akkora kínban van, hogy semmi sem jut ez eszébe. Pedig most kellene valamit mondani, valami jót, va’ami vicceset, mielőtt kitör a botrány. „Nem, nem, úgy látszik, el* len'elet is érintett a labda, nem kirúgás lesz. Szöglet." A papa visszaül. Giziké magához tér- Hallottad, papa, nem lesz kirúgás, nem lesz kirúgás?! A papa semmit sem hall. Előredőlve bűvöli a focistát, aki úgy csavarja be a labdát, hogy oz érintés nélkül hull a hálóba. Kitör az őrület. A papa odarohan a tanácstalanul ál- longáló fiúhoz, diadalmasan rá harsog:- Látta?- Láttam - rebegi a fiú, pedig nem is látott semmit.- Milyen volt?- A maga nemében figyelemre méltó, sőt, sorsdöntő is lehet.- Akkor meg mi a fenét ácsorog itt? üljön le valahova. A mama tisztán hallotta, ■amikor Giziké kifelé osont a konyhába még egy pohárért, s így fohászkodott: - ó, te szent foci!
