Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-01 / 119. szám

Arion szobra Emlékek két emberöltő múltán A tavaszt hozó májushoz dszakíthatatlanul hozzátar­toznak a Pécsi Éneklő Ifjú­ság hangversenyei. Ki gon­dolná: Immár 60 esztendeje! A kezdet: 1927. május 15. E napon a híres Pécsi Da­lárda ifjúsági dalosünnepet rendezett a Nemzeti Szín­iházban, hogy méltóképpen megörökítse „tüneményes ihangú tenoristájának", Hot­ter Károlynak emlékét. Agócsy László — aki kez­dettől szervezője, irányítója volt az ifjúsági hangverse­nyeknek — két énekkarral lé. pett a közönség elé: a felső­kereskedelmi fiúiskola és a Zrínyi reálnevelő-intézet kó­rusát vezényelte. A tanító­képző Számpl (Széky) Pál, valamint a Liszt- és Schu- mann-műveket megszólalta­tó Pius főgimnázium Horváth Mihály vezette kórusa után ■ismét az állami főreáliskola énekkara állt a színpadra, hogy Hoffer Károly: „Fo­hász” című kórusművével zárja a dalosünnepet, mely­nek emlékét a tenger hab­jaiból kilépő Ariont ábrázoló mitológiai szobor őrzi, talpa­zatán e felirattal: „A Pécsi Dalárda Hoffer Károly da­losünnepe, 1927. május 15- én". Valamennyi részt vevő kórus kapott egy ilyen szobrot, emlékeztetve arra a műsor­ra, amely voltaképpen elin­dítója volt az azóta is ha­gyományosan májusban megrendezésre kerülő pécsi Éneklő Ifjúság hangverse­nyeknek. A korabeli újságokat la­pozgatva részletes beszámo­lókat olvashatunk az Orszá­gos Magyar Dalosszövetség Pécsi Daloskerülete által a 30-as években rendezett Hoffer Károly Ifjúsági Dalos emlékünnepélyekről, melyek­re meglepően nagy számmal jelentkeztek a kis baranyai falvakból éppúgy, mint a pécsi népiskolákból, a közeli Mecsekalja-Rácvárosból és a bányásziskolákból. Évente mintegy 1500 gyermekdalos versengett a Zsolnay gyár és mások által felajánlott érté. kés díjakért. „A falu és a város ölelkezett ezen a föl­emelő ünnepségen, amely jelentőségében márcsak ezért is kimagaslik a 'ha­sonló versenyek sorából" - írta a Dunántúl 1933. május 23-án. A műsorválaszték bő­vülni kezdett, hamarosan felcsendültek a baranyai népdalok, Berze Nagy János és Kiss Géza gyűjtéséből, a kórusra feldolgozók közt ott találjuk Horváth Mihály, Ku- tor Ferenc, Sass Dezső, Agócsy László nevét. A harmincas évek elején Bárdos Lajos kezdeményezé­sére a fővárosban és az or­szág más városaiban is meghonosodott az Éneklő Ifjúság mozgalom. Az 1935. május 19-ére hirdetett pécsi ifjúsági hangversenyre Kiss Zoltán kerületi főtitkár meg­hívta Bárdos Lajost is. „Vég. télén sajnálatomra csak tá­volból köszönthetem a pécsi Éneklő Ifjúságot" - távira- tozta Bárdos. De két évvel később személyesen is eljött Pécsre, az akkor országosan ismert Budai Cecília Kórus­sal és 1937. május 27-én kö­zös hangversenyt adott a Pécsi Nemzeti Színházban az Agócsy László vezette Szeráfi Kórussal. Amikor pedig elérkezett a pécsi Éneklő Ifjúság mozga­lom megindulásának 40. év­fordulója, dr. Vargha Károly szöveget írt „Daloló tavasz" címmel, melyet Bárdos meg­zenésített. „Készült Agócsy László kérésére a Pécsi Éneklő Ifjúság indulásának 40. évfordulójára" — olvas­ható az ajánlás a partitúrán. 1967. május 6-án mutatta be a pécsi énektanárokból ver­buvált kórus Bárdos jelenlé­tében. 'Mind gyakrabban énekelték a kórusok, majd újraéledt 1979. december 2- án, „a még fiatalabb Agócsy László keze alatt. Kösz!” — jegyezte fel Bárdos Lajos. Most, 1987-ben a pécsi kezdeményezés 60. évfordu­lóján, ismét színre lép Pécs ifjúsági énekkarainak színe, java, hogy bemutassa a kö­zönségnek, de elsősorban énekestársainak, mennyit fejlődött az énekkari kultúra. az ifjúsági énekkarok létszá­ma és főként az előadásra kerülő müvek igényessége, választékossága, 60 év alatt, két emberöltő múltán. Dr. Nádor Tamás Az ősi birtok új szerepkörben Oszögi találkozás a Batthyány családdal CSANÁDY JÁNOS A szerelemről Társason, mint a madarak a közös fészek kerekében — a szerelemről múltidőben dehogy, dehogy is vallanak az elhagyatott téli fészkek, fecskefészkek és gólyavárak; télben is melengetik egymást egy-lakásban a rigópárok — a szerelemről múltidőben a tegnapokba fúlt időben szólni nem lehet, nem szabad — már gyerekkorom ligetében karcsún szökellni láttalak, I s úgy élsz, úgy élsz most is szivemben, mint egy akkor képzelt alak, akinek kezét megfoghattam, mikor utunk a nagy erdőben egymás karjába vitt — a félelem hogy elsodornak, míg fogod kezem, s ragaszkodás a szerelemhez, mindennapos vers-kenyeremhez, látod, ezért is szorítottalak, hogy majd megfúltál! De ma már elég közeled, rebbenésed, szó-beszéded virágkosár, otthonunk betonkeretében az üres nap, mely arra vár, hogy bekocog a délután, az est, I s csengetésedre ajtót nyithatok, s már mondod azon melegében, hogy kezed alatt nyilt-e a titok aznap a műteremben; elbeszélem én is, amit nem tudhatok, hogy mért tartom és miért élem félelmem és örömem együtt életünk beton-keretében; a szerelemről múltidőben — társason, mint a madarak — dehogy, dehogy is vallanak ezek a felrepült szavak, amíg a fészekre figyelnek magasból, mint a sas. __________________________________________________ _______________ k örül jött 'két csendőr is, és kérte az engedélyt, ami persze nem volt. Erre megparancsolták, hogy tüstént vegyük be, — de mink meg kijelentettük, hogy azt ugyan nem tesszük. Sokan voltunk, hát elmentek, de tíz óra felé újra visszajöttek a szolgabíró utasításával, hogy ha nem vesszük be, elkoboz­zák, és az egyletet is bezár­ják. Mit volt mit tenni, bevet­tük az utcarészről, és kidugtuk az udvaron. Gondoltuk, tudunk mink befelé is ünnepelni. Nem tudom, ők látták-e meg, vagy elárulta valaki, de visszajöt­tek, és az utasítás alapján el­vitték a lobogót, az egyletet meg lezárták. Az udvar tele volt ünneplő munkásokkal, akik megbotránkoztak ezen az el­járáson. Rögtön bizottságot választottak, és mentek a szolgabíróságra, de nemcsak a bizottság, hanem az összes jelenlevők is. Útközben nagyon sokan csatlakoztak hozzánk, és mire odaértünk, már elleptük az egész utcát. A bizottság bement az épületbe, és kérte a lobogót, de a bíró, neveze­tesen ördög Lajos, nem volt erre hajlandó. A tömeg, ami­kor ezt megtudta, zúgolódni kezdett. A bíró kinyitotta az ablakot, és szónokolni kez­dett, hogy „Emberek, menje­nek csak szépen haza, majd én intézkedek, hogy a lobogót hamarosan megkapják." De azok erre se tágítottak, hanem ilyesféle szavakat vágtak a fe­jéhez : — Zászló nélkül nem me­gyünk, inkább itt döglünk meg ... — Az ördög menjen az ör­dögbe! ... — Ne intézkedjen, hanem a lobogót adja vissza!... Lassan dél is elmúlt, de mi még mindig nem mozdultunk. Egyre többen és többen let­tünk, mert a tanyákon az a hír terjedt el, hogy a faluban ki­tört a forradalom, mire a béresek is otthagyták gazdá­jukat. Ahogy múlt az idő, mindjobban elkeseredett lett a hangulat, mert az éhség is bántott már bennünket. Azért nagyon szép dolog volt, hogy az evés kedvéért senki nem ment haza közülünk, még az A Batthyány név nem kíván bemutatást Magyarországon. A család története összeforrott az ország elmúlt négy évszáza­dának történetével. A Bat- thyányak jelentős szerepet ját­szottak Baranya históriájában is, így tán érthető, ha különös érdeklődéssel vártuk a talál­kozást a család hercegi ágá­nak jelenlegi fejével, Ladislaus Batthyányval. A beszélgetésre üszögpusz­tán került sor, az egykori Bat- thyány-Strattmann kastélyban, amely ma a Pécsi Állami Gaz. daság szállodája. A Batthyányak családfája 1577-ig vezethető vissza, Zi- mányi Vera történész szerint azonban egészen 1160-ig, amikor is az oklevelek megem. lékeznek egy bizonyos Rénold. ról és egy kővágóőrsi Miske mesterről. A siklósi, sellyei és bólyi ■uradalmat Batthyány Ádám kapta meg a császári udvartól 1702-ben, hálából, amiért sa­ját költségén sereget állított ki a török ellen, üszögöt aztán a felesége, Strattmann Eleonóra vette meg. A baranyai birtokok később Batthyány Kázmérj a ■neves reformpolitikus, 1848-as 'külügyminiszter tulajdonába kerültek, de a bécsi udvar el­kobozta tőle és rokonának, asszonyok is ott voltak, és ők kiabáltak leghangosabban. A szolgabíró nem mert semmit csinálni, csak kuksolt a lefüg­gönyözött ablak mögött. Csendőrnek színét se lehetett látni. Úgy két óra tájban az­után hírül hozta valaki, hogy a Nagy uccán, az állomás felől egy század katona jön roham­lépésben. Először nem akartuk elhinni, hogy katonákat hoznak ellenünk, pedig csakugyan igaz volt a híradás. Nemsoká­ra feltűnt az ucca végén a század, ahogy szuronyszegezve jött felénk. Az elkeseredés te­tőfokára hágott. Nem hang­zott el közöttünk semmiféle vezényszó, csak egy elkesere­dett morajlás zúgott végig a tömegen, mindenki tégladara­bokat, göröngyöket, kavicsokat szedett föl a földről, és a kö­vetkező pillanatban recsegve tört be a járásbíróság összes ablaka. Mire odaért a katona­ság, nem volt egy ép üvegtábla se. A szuronyokkal persze nem lehetett szembeszállni, mert a tenyér az csak tenyér, nem puska. Nagy zűrzavar kezdő­dött, mindenki menekült. A ka­Gusztávnak adta. A millió aranyforintra rúgó adósságok miatt azonban csakhamar a Biedermann bankház tette rá a kezét a földekre, kastélyokra. A Pécsi Állami Gazdaság 1953 óta birtokolja az üszögi kastélyt. 1981-ben tetszetős módon felújították, s azóta a szálló és parkja — beleértve a lovaspályát — kedvelt célpont­ja a hazai és külföldi turisták­nak. A gazdaság vezetői nem­rég elhatározták, hogy a kas­télyszállót egykori tulajdono­tonák nem is sebesitettek meg senkit. De egyszerre csak nagy porfelhő kíséretében három csendőr érkezett meg Apáca felől. Tőlünk nem messzire le­szálltak a kiizzadt lovakról, megszorongatták a nyerget, aztán újra fölültek, kirántották a kardot, és fölvágva nekihaj­tottak a tömegnek, ütöttek, szúrtak, tapostak, akit csak ér­tek. Különösen az egyik, egy fehérlovas csendőr volt kímé­letlen. Utánavágtatott a mel- lékuccába menekülő emberek­nek is, még a kapukban bé­késen pipázgató öreg parasz­tokon is végigvágott, ha nem kotródtak be idejekorán. Csú­nya mesterség volt, mondha­tom. Haláleset tudtommal nem történt. Hogy hányán sebesül­tek meg, azt nem lehetett megtudni, mert senki nem mert jelentkezni. Attól féltek, hogy megbüntetik őket. Mint ahogy meg is büntettek közülünk többeket, akiknek részük volt a tüntetésben. Néhány évre rá mégis visszakaptuk a lobogót és fölszenteltük. Most is ott van még a földművesegylet tulajdonában. saikról, a Batthyányiakról ne­vezik el. Ehhez azonban a ma­gyar törvények értelmében szükség van a család jelenlegi fejének beleegyezésére. így kapott meghívást Ladislaus Batthyány és családja, Veroni­ka asszony, Ladislaus és Dó- minik, üszögpusztára. Mindjárt az első látásra megnyerő házaspár. Kedves közvetlenséggel állnak rá a beszélgetésre. Kezdhetjük né­metül, angolul, franciául - a magyarból már csak néhány szót ismernek.- Mit jelent az ön számára, egy ilyen történelmi család fe­jének lenni?- Mindenekelőtt nagy fele­lősséget és sok feladatot — ■mondja Ladislaus Batthyány. — A családfánkat a 15-16. szá­zadtól eredeztetjük, elődeinkre nagyon büszkék vagyunk, ez természetes. Nagyon fontosak számunkra a magyarországi kapcsolatok, hiszen dacára annak, 'hogy Ausztriában élünk, a történelem sok-sok szállal ideköt bennünket. A sík. lósi érdekeltségeinkről tudtam — őrizzük Batthyány Kázmér emlékét -, de az üszögpusztai kastélyról csak az utóbbi évek­ben szereztem tudomást dr. Füzes Miklós pécsi történész révén, akivel tíz éve levelezés­ben állok.- A Batthyány-család törté­nete nincs még folyamatosan feldolgozva, most ezen dolgo. zom. Könyvet szeretnék írni ró­la. Magyarországon minden segítséget megkapok, többször kutattam már budapesti levél­tárakban, könyvtárakban, s mindenütt nagyon baráti segí­tőkészséggel találkoztam.- Hol élnek még Batthányak a világban?- Ó, nagyon sokan va­gyunk. Svájcban, az NSZK-ban, Dél-Amerikában .. . Mivel én lakom a legközelebb Magyar- országhoz, én tájékoztatom őket az itteni életről, én fogom össze a családi szálakat. De vannak Batthyányiak Burgen- landban is. Józsi bácsi pél­dául, aki. Körmendtől nem messze lakik. Nyolcvanéves, kitűnően beszél magyarul és csodálatos könyvtára van.- Megkérhetem, hogy be­széljen a család hétköznapi életéről? Hol laknak, mivel foglalkoznak?- Bécsben van lakásunk és egy burgenlandi faluban kas­télyunk. A birtok már nem nagy, mindent magunk vég­zünk el a gazdaságban. A jogszabályok sűrűn változnak, egyre nehezebb megtartani az ilyen ingatlanokat Ausztriában. Az időm megoszlik a család- kutatás és a gazdálkodás kö­zött. Mindkettő nagyon sok energiát emészt fel.- Kérem, ha nem 'kiván, ne válaszoljon rá, de bizonyára sokakat érdekelne a vélemé­nye: hogyan érintette önöket a budapesti Batthyány-mauzó- leum kirablása? Nem változ­tatta meg a magyarokkal kap­csolatos érzelmeiket?- Nem, nem. Bár kétségte­lenül mélyen érintett bennün­ket és nagyon rosszul esett, tisztában vagyunk vele, hogy vagyoni célzatú bűncselek­ményről van szó. Ez a banda — mert banda volt, ugye? - botrányos gaztettet hajtott végre, amire nem lehet ment­séget találni. De a magyarok ettől nem változtok meg a sze. műnkben.- A magyar közvélemény is egyöntetűen elitélte a bűncse­lekményt.- Nagyon reméljük, hogy a nyomozás eredményes lesz.- Nem tartják kellemetlen­nek, hogy történelmi családne­vüket egy szálloda viseli majd?- Egyáltalán nem, hiszen van már Batthyány Hotel Ausztriában is. Sőt, nagyon meglepett bennünket a gesz­tus, ez a meghívás, örömmel nyugtázzuk a magyarországi változásokat, amelyeket jól pél. dáz a Pécsi Állami Gazdaság tevékenysége is. Tehát nem kellemetlen, hanem kifejezet­ten örömteli tény számunkra, hogy a kastélyszálló a Bat­thyány nevet fogja viselni. Csak megköszönni tudjuk. Havasi János 1987. május 1., péntek ÜNNEPI MELLÉKLET Agócsy László ma is őrzi a tenger habjaiból kilépő Arion szobrát

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom