Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-23 / 140. szám

Krónika

Brahms-hangverseny .Két Brahmsmű, a Tra— - gikus nyitány (Op. 8.)

és a Német requiem (Op. 45.) hangzott el május 18-án este a Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenyén, Breitner Tamás vezényletével a POTE aulájában. A kezdő számként fölcsendülő nyitány — amint a elme is utal rá — tragikus alaptónusú, ám nem reménytelen hangulatú. Logikusan fölépített, jól átgondolt előadást hallottunk. Különösen a vonóskar egyöntetű uriisonója s a zenekari fokozás szólt meggyőzően. Kár, hogy a komplementer ritmusú középrész előadása nem volt maradéktalanul pontos.

A koncert második részében oratorikus művet, a Német re- quiemet tűzte műsorra a PSZZ. Az előadásban közreműködött a Debreceni Kodály Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán), valamint Andor Éva (szoprán) és Kovács Pál (bariton) énekes szólisták.

A héttételes Német requiem a bachi és schützi hagyomány- őrzésnek egyik legszebb példája Brahms életművében. A zenekar mindvégig derekasan helytállt, a főszerep a kórusé volt. A kórus, — amely 1971 óta hivatásos együttesként működik — valóban profi színvonalon énekelte végig a művet. A vegyeskar valamennyi szólamának telt, míves, egyéni színe, ugyanakkor egységes hangzása van. Pontos szólambelépések, érthető szövegkiejtés, magas színvonalú művészi átélés jellemezte éneküket. A szoprán szólót éneklő Andor Éva muzikális előadásra, pontos kiejtésre törekedett. Szólójában a könnyedebb előadásmódot ér. a fényesebb hangszínt hiányoltuk. Kovács Pál hangja a középfekvésben szépen szólt, kissé mélyebben azonban időnként megtört.

A műben elhangzó két baritonszóló közül a második áriát a 6. („Mert nincsen itt maradandó városunk" - kezdetű) tételben szépen megformált, lekerekített dallamívek jellemezték. Ehhez társult a zenekar lendületes játéka és a kóius hatalmas fúgája.

T. Zs.

Ormánsági műemlékeink, a Tójak, ko

' rok, múzeumok kiskönyvtára 266. köteteként jelent meg Szigetvári János pécsi építésznek az ormánsági festett famennyezetű református templomokról írott kis könyvecskéje. Ezek a templomok legérte- kesebb szakrális népi műemlékeink közé tartoznak, s joggal váltanak ki nagy érdeklődést mind a szakemberek, mind a turisták körében.

Szigetvári János ismertetőjében képet kaphatunk a festett fa- .mennyezetek kialakulásának történetéről, nevezetesen arról, hogy ez az építési-díszítési mód a XV-XVI. században az erdélyi kastélyokban és fejedelmi palotákban, de főként a protestáns templomokban honosodott meg. Az építész elemzi a munkák technikáját, a díszítés jellegzetességeit, ez utóbbiakat tájegységenként is megkülönböztetve.

Az ormánsági és szigetvidéki festett kazettás templomok II. József türelmi rendeletét követően épültek, amikor is az ellenreformáció már nem akadályozhatta meg protestáns kőtemplomok építését. Dél-Baranyában megdöbbentően nagy számú volt a festett kazettás mennyezetű templomok száma, sajnos a szakszerűtlen, a múltra nem figyelő átépítések, a gyülekezeti lólekszám fogyatkozása és más okok ma már csak a drávaiványi, a kórósi és az adorjósi látható régi szépségében.

H. J.

Alkalmazott grafika. Némiképp elfogódottan

lapoztam át a kiállításhoz készült tényszerű katalógust: az elmúlt több mint húsz év ben végzett növendékek nevei közt szerepeltek egykori barátaim nevei és sajat nevem -is. Mint az alkalmazott grafika szak kevéssé csillogó tehetségű növendéke saját bőrömön tapasztaltam ennek az iskolatípusnak az előnyeit-hátrányait. És bár jó néhány év eltelt azóta, az igazgatónő ajánló soraiból és a kiállított munkákból arra következtetek, hogy p helyzet se kinn, se benn nen. változott. Számomra volt iskolám első számú érdeme a viszonylagos szabadság, és a tanárok és diákok közt meglévő, olykor igen gyümölcsöző személyes kontaktus volt.

Azonban volt egy hátulütője ennek a kívülállásnak: az iskolatípus bizonytalan funkciója, amely azóta sem változott. Egyetlen iskola, pedagógus sem vállalhatja ugyanis azt a felelősséget, hogy 14—18 éves kamaszokat „művészképzésben" részesít. Marad tehát a szakma, amely mégsem igazán szakma, mert ehhez a képzés nem eléggé gyakorlati jellegű.

Az alkalmazott grafika varázslatos műfaj: különleges intelligenciát, a kéz intelligenciáját igényli, egyszerre elvont és a realitásokhoz praktikusan kötődő. Nem elég, ha valaki jól rajzol, sajátos gondolkodás, fejlett* absztraháló készség kell hozzá. A növendékek nagy része rendelkezik efféle adottságokkal, ez különösen az elvontabb műfajokban - mint a plakát, a lemezborító vagy a könyvborító - látszik. Ahol azonban a való élethez közelebb álló feladatokkal állnak szemben, például a bélyegtervezésnél vagy az ún. „arculatterveknél", nyilvánvalóvá válik a képzés gyakorlati jellegének hiánya. K. O.

KcttOS pOrtre. Ezzel a címmel lépett újabb kiadványával nyilvánosság elé Kaposvárott a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár. Ezúttal művészházaspár kötetével. Mindketten jócskán benne már a nyugdíjas korban, tehát életműből válogatott versek és képek füzérét kapjuk gondos-arányos szakaszolással: 14-15 költeményt követ nagyjából ugyanennyi kép, majd ismét versek, ismét képek. Szirmayné Bayer Erzsébet képei és Szirmay Endre versei. Mindketten Kaposvárott élnek, alkotnak.

Szirmay Endre intellektuális hanqütésű lírája urbánus szellemet, szemlélődő habitust sejtet. E költemények nagyobb részéből, „mely túlnyomónak mondható", töretlen optimizmus árad. Szerzőjük sok mindenre néz. Sok mindent észre is vehetne a világból, de nem teszi. Láttatni törekszik mindent, mi szép, s nemes és fennkölt. Sohasem lázad. Azon se, amin más legalább szitkozódik. Öt gondolatai felülemelik a köznapok gyarlóságain oda, hol csöndben efmélázhat e halk szavú költő: mi miért olyan szép: cda, hol derűs harmóniában csügg egymáson vaksi konformizmus és szent naivitás.

A hátsó borítón Fodor András sorait olvassuk arró.l, hogy a mély lelki közösségben huzamosan együtt élő házaspárok tulajdonságai mennyire hasonlóvá idomulnak egymáshoz.

Szirmayné Bayer Erzsébet képeire pontosan illik Fodor megállapítása. Azzal a különbséggel, hogy nála — a magyar faluhoz, a dunántúli tájakhoz való bennsőséges, őszinte vonzódása révén — a portrék, zsáner- és tájképek közé be-betéved olykor a fotoaráfus optikáján túlmutató egy-egy gondolat, empátia, emberközelség is. W. E.

QHÉTVÉGE

Harminc tanév a Nagy Lajos Gimnáziumban

„A tiszta zenei levegőben felnőtt gyermek egészséges marad lelkileg is."

(Kodály Zoltán)

*

Őrizzük az ifjúságunkat. Emlékekben, élményekben és olyan nyomokban, amelyek néha követhetetlenül vagy megfogal- mazhatóan személyiségünk meghatározó elemévé válnak, mert ebből építkezünk. S talán őrizhetjük az ifjúságunkat úgy is, hogy képesek vagyunk építeni másokat akár határozott szándékkal, akár észrevétlenül csak önmagunkat adva tovább. Kevesen tudunk így adni.

Számtalanszor olvasom újra azt a négy oldalt, amit Ivasiv- ka Mátyás tanár úr adott mankónak a beszélgetéshez. Precíz adatok arról, mit végzett az elmúlt három évtizedben. Annak az embernek az önbecsülésével, aki mindig tudja, hol tart éppen. Talán megbújhatnék az adatok mögött, és elmondhatnám így is, ilyen pontosan, ahogy ő teszi a dolgát. De a tanítványa voltam, a kíváncsiságomat mindig megtörte a tiszteletem. Most mintha a titkait keresném, holott azokról ma mór felnőttként többet tudok, mert mindaz, amit kaptam tőle, építőkő bennem is, mint sokakban. Érettségiző diákjai szemében látom a villanást, amint a nevét említem, tudom, hogy megőrzendő emlékeink, élményeink közösek.

*

Harminc tanév a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban - a háromszáz éves iskola történetének egytizede. Játszom a gondolattal, hol lenne most, ha továbblép, de a nehezebb utat választotta, a hűséget az iskolához, amelynek diákja volt. Az orvosi pályára készült, Sóvay László egykori biológia tanára, mai kollégája ösztönzésére. Az biztos, ha errefelé indul, akkor most kutató csoportokról beszélgetünk vagy kórházi orvoskollektívákról, a nagy elődökről és a közösen elért eredményekről. Sohasem csak önmagáról, mindig azokról, akikkel együtt dolgozik. Talán ez a legfontosabb, amit kaptunk tőle: közö-, sen együtt tenni fontos dolgot, örülni a sikernek és hinni abban, hogy pótolhatatlan, visz- sza nem térő események részesei vagyunk.

Az orvosi egyetemre akkor, az ötvenes évek elején nem volt

jó ajánlólevél a könyvkötő mester édesapa. Mondja, úgyszólván véletlenül csöppent a zenetanári, karnagyi pályára. Persze, emögött ott vannak az édesanyja családjában a székely iskolamesterek, ott van a tisztelet a tanítók iránt. És nem szégyen tisztelni az elődöket, örülni a szerencsének, hogy tanítványa lehetett Agócsy Lászlónak, Bárdos Lajosnak, Fasang Árpádnak.

Kérdezem a telerótt oldalakat lapozva: hogy bírja erővel, energiával a középiskolai kórusok és zenei együttesek, a felnőtt karok vezetését, a pedagógiai munkát, nemcsak a Nagy Lajos Gimnáziumban, hanem a Janus Pannonius Gimnáziumban is. És nem is akármilyen fokon, hiszen az évtizedek alatt hazai és külföldi elismerések sokasága jelzi a sikereket. A nagy előd példájával válaszol. „A 85 éves Bárdos Lajost arról faggatták, mi a hosszú élet titka, harmadikként ezt mondta: szeretek dolgozni."

Megszerettetni a zenét. Iva- sivka tanár úr diákjai úgy élik át vele óráról órára a zeneirodalom korszakait, mintha ott, azokban a pillanatokban születnének a közös felfedezések, így tiszteli a diákjait, akikét magával visz ezekre a zenei utakra. Szívesen emlékszik azokra az előadássorozatokra, amelyek az iskolán kívül adtak lehetőséget a ' zeneirodalom megszerettetésére. Mindig is izgatták a zene és társművészetek közös pontjai, érintkezései. 1968 és 1972 között Tüskés Tibor íróval száz előadást tartottak a baranyai falvakban. Mindenütt megteltek a művelődési házak. Kémesen Janus Pannonius verset hallgattak és Bartók-zenét kértek. Később a pécsi Doktor Sándor Művelődési Házban „kis akadémiát” szerveztek az egyetemistáknak Nagy Imre irodalomtanárral- és Aknai Tamás művészettörténészszel közösen.»

Kellenek ezek a „szabálytalan" ének-zene órák, mert tény, hogy a 14—18 évesek hatvan százaléka nem kap zenei oktatást, az ma is csak a gimnáziumok első három osztályára korlátozódik.

Hogy Pécsett mégis évtizedek óta színes a középiskolások zenei élete?

1945 és 1957 között elszürkült a zenei élet, megszűntek az Éneklő Ifjúság-koncertek, a hagyományokat említeni sem volt szokás. De 1957 szeptemberében Ivasivka Mátyás mindkét gimnáziumban megalakította az énekkart és a vonószene- kart. Aztán pódiumot keresett az együtteseknek. Decemberben felléptek a pécsi rádióban, a következő évben a budapestiben. 1960-tól bekapcsolódtak a keszthelyi Helikon Diáknapok programjába. Nehéz volt akkor kottához jutni,” írt hát a világ legnagyobb - zeneszerzőinek:

Orffnak, Brittennek, Hindemith- nek, Hacsaturjánnak, Stravins- kynak, Sosztakovicsnak. Valamennyien válaszoltak: műveket küldtek. Carl Orff hangszereket is a Nagy Lajos Gimnázium együttesének. Rájuk bízták a szerzők eqy-egy újabb művük magyarországi első megszólaltatását. Mindenekelőtt Kodály Zoltán, aki 1965-ben Ivasivka Mátyást felkérte egyik utolsó kórusműve, a Mohács bemutatására. Támogatásával hozták létre a zenei tagozatot a Janus Gimnáziumban, amely ma a Dobó utcai Kodály Gimnáziumban működik.

A sikereket két 1977-es lemezfelvétel — az egyik a svéd» országi Jönköpingben készült a Janus Pannonius Női Kar műsorából, a másik itthon —, rádió felvételek sokasága és a hazai kórusmozgalom legmagasabb elismerései jelzik. Azok a diákok, akik ma az élet különböző területein dolgoznak, kórustagként eljuthattak Itáliától Skandináviáig szinte egész Európába, barátokat szereztek a hazai és külföldi testvérkórusokban.

*

Ivasivka tanár úr a maga módján ünnepli ezt a harmincadik tanévet. Mindenekelőtt arra az új karnagy-generációra figyel, amely Tillai Aurél ma már méltán Európa — hírű Nevelők Háza Kórusában nevelkedik. S nemes versenyt vállal a testvériskolák karnagy tanáraival, Kertész Attilával és Nagy Ernővel, dr. Szabó Szabolccsal. Szervezi a Nagy Lajos és a Janus Pannonius Gimnáziumban a testvérkórusok dunaújvárosi és veszprémi látogatását. Cseh szerzők műveit tanulja, mert a Karlovy Vary-i óvónőképző kórus meghívta a leánykart, amelynek Hanus és Eben professzor, a két neves cseh zeneszerző is elküldte műveit. S jövőre bemutatkozhat a baranyai kórusmozgalom is a világnak az Europa Cantat pécsi rendezvényein.

*

Pedagógiai hitvallását követi mindvégig: ,, Követelményeket

támasztó, tanítványaimmal szinte baráti kapcsolatot teremtő, nem haverkodó vagy atyáskodó, szigorúan következetes tanár, karnagy kívánok lenni. Mindezeken azonban süssön át a ve- zetettjeim iránti megbecsülés és szeretet . .."

Gáldonyi Magdolna

Tóth-Máthé Miklós:

Joghurt és íekvőtámasz

Szűcs mindig joghurttal kezdte a napot, és a folytatás- sem volt sokkal zsírosabb. Főzelék, saláta, gyümölcs, főtt tojás, és csak nagy ritkán egy kevés hús. Nem vastagabb a levélpapírnál.

— Könnyű koszt a hosszú élet titka — mondogatta az ismerőseinek —, no, és természetesen sok mozgás. Nem szabad elrenyhülni.

Ennek bizonyításául minden reggel ötven fekvőtómaszt csinált, esténként meg többször is körbeloholta a lakótelepet.

— Látod, fiacskám ... —•

mondta Molnárné a férjének, amint hazafelé tartottak éppen,

és ellihegett előttük Szűcs —, ezen az emberen nincs egy deka fölösleg, pedig egykorú lehet veled, de most is olyan, mint egy nyurga kamasz. Példát vehetnél róla.

— Példát...? Én? — bámult az asszonyra Molnár, aki mintha csak Szűcs eldeformálódott, messzire rikító ellenpárja lett volna. Joghurtot legfeljebb a tévében látott, ha reklámozták, és mozgásban sem volt különösebben igényes. Beérte azzal, hogy járt. Nála a nap hat pár debrecenivel indult, és hasonlóan folytatódott. Legszívesebben csülköt evett volna csülökkel, és az esti köröket csak söröskorsókban számolta.-- Igen, te, példát... — vágott vissza élesen az asszony, — mert ha továbbra is annyit zabálsz és fekszel, ez a Szűcs évtizedekkel fog túlélni téged. Már most is csak csodálkozni tudok, hogy eddig még nem ütött meg a guta-!

Molnár elnézően legyintett, és ezzel a maga részéről befejezettnek tekintette az ügyet. De nem Így az asszony. Másnap este a nyolcadik rántott szeletnél, amit Molnár a tányérjába kotort, újra kezdte Szűcsöt meg a hosszú életet.

Legalább ne a vacsoránál — méltatlankodott Molnár —, így teljesen elmegy az étvágyam . . .

— Csak menjen — mondta az asszony , te már eddig is annyit faltál össze, hogy ha életed végéig koplalnál, meg sem éreznéd.

Egyik este, amikor rengeteg kilóit hazafelé cipelve, szuszogott Molnár, kis híján összeütközött Szűccsel, aki a szokásos köreit rótta.

Nem tud vigyázni? Vagy alszik is ilyenkör?

"Elnézést... — torpant meg Szűcs megigazítva a szemüvegét , valóban figyelmetlen voltam. De tudja, uram, rajongok a versekért, és ilyenkor memorizálom a kedvenceimet. Most éppen Petrarca szonettjeit.. . Bocsánat, igazán nagyon sajnálom . . .

Molnár röhögve mesélte el otthon az asszonynak, hogy ez a Szűcs egy emeletes barom. Futkározás közben szaval.

— Finom lélekre vall ... — mondta az asszony. — Te is inkább verseket olvasnál va1987. május 23., szombat