Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)
1987-05-23 / 140. szám
Út és kiút a közművelődésben A gazdasági életben elkövetett hibák, jóvá nem tett mulasztások apróbb-nagyobb görgetegei mára lavinaként söpörnek végig a társadalmi élet némely szféráján. Fűbe fába kapaszkodik, egérutat vagy fedezéket keresve mindaz, aki esélyt lát a javulásro. Nem kellene tán ilyen dantei képét festeni a jelenlegi közállapotokról, de az általam figyelemmel kísért terület - a kulturális élet, a köz- művelődés helyzete kevés kétséget hagy afelől, hogy bárminemű szépítgetés a valóság meghamisítása volna. Annál tiszteletre méltóbb, hogy a kultúra terjesztésével hivatásszerűen foglalkozók jó része nem veszítette el a kedvét, s igyekszik igazodni az új körülményekhez. A közelmúltban a Baranya Megyei Tanács közművelődési albizottsága elé két fontos előterjesztés került. Az egyik a szakszervezezeti közművelődési intézmények termelést segítő munkájával foglalkozik, a másik a körművelődésnek a társadalmi feladatok megoldásában vállalt szerepét taglalja. (Az előterjesztők a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, illetve a Baranya Megyei Művelődési Központ.) Érdekes módon - címével ellentétben - a szakszervezeti anyag fogalmazza meg átfogóbban a közművelődés és a termelés kapcsolatát: „A szakszervezeti közművelődési intézmények termelést segítő tevékenysége áttételesen nyilvánul meg. A termelés segítése elsősorban a dolgozó ember személyiségének alakítását jelenti a közművelődés, a nevelés, az olvasás eszközeivel, az intézményi életbe való bevonásukkal, változatos sza-. badidős programok ajánlásával.” A művelődési központ programja mindenekelőtt a társadalmi élet, a gazdaság és a kultúra kölcsönhatását és egymásraépülését hangsúlyozza és a minőségen, az értéken alapuló átfogó szemlélet kialakítását tűzi ki célul. Mindkét dokumentumból 'kiderül, hogy a közművelődés irányítóinak ma sokkal differenciáltabb munkát 'kell végezniük, mint akár csak öt évvel korábban. Míg az el-' múlt évtizedekben jámbor viták zajlottak afölött, hogy áru-e a kultúra; melyik előbbre való, a klub-e vagy a szakkör; s szedhet-e belépődíjat egy kiállítás megtekintéséért a népművelő, mára a gazdasági változások' elsöpörték a klasszikus művelődési teóriákat. Ma jászé, rivel mindent szabad a kul- túrhózak, faluházak, művelődési központok körül, ami nem rendszerellenes és nem jár nagy ráfizetéssel. A ma népművelőjét leginkább egy légvédelmi puska kezelőjéhez hasonlíthatjuk: állandóan az eget kémleli, s azt lesi, melyük irányba kell fordítani a fegyver csövét. Mennyi „elvárásnak”, igénynek kell megfelelnie " a közművelődésnek! Nehéz volna hasonlót keresnünk a társadalom más területén. Mert közművelődési feladat az emberek közéleti, polit kai nevelése, a helyi információszolgáltatás megszervezése; a társadalmi ünnepek megfelelő előkészítése és lebonyolítása; a helytörténeti mozgalom patronálása, a faluvédő egyesületek és baráti körök' istápolása, a nemzetiségi művelődés felkarolása, a cigányság beilleszkedésének elősegítése, művelődésre bátorítása; népfőiskolák szer. vezése, foglalkozás az ifjúsággal és a nyugdíjas korosztállyal; a munkásművelődés korszerűsítése, a termelés közművelődési eszközökkel való támogatása, továbbképzések, átképzések kezdeményezése és lebonyolítása; a kulturális szórakoztatás és a szabadidő hasznos eltöltésének biztosítása; jogsegélyszolgálat és egészségnevelési ankétok szervezése, sportegyesületek szakmai támogatása, a természetjárás népszerűsítése; az ama- tőrmozgalam szinten tartása, a műkedvelők kedvének fel- csigázása; az igények figyelemmel kísérése és lehető legteljesebb kielégítése. A művelődési központ programjából kapkodtam össze ezeket a tennivalókat, természetesen konkrét helyszínek megjelölése nélkül. Nagy kosár, s tán még nem is raktunk bele mindent! Ember legyen, aki megemeli. És nincs elég ember! A megyében a felsőfokú végzettségű népművelők aránya nem éri el az 50 százalékot. A JPTE nappali tagozatán végzett mintegy 250 népművelőből alig 10—12 váI. lal munkát művelődési házban. Elképzelhetjük anyagi és erkölcsi megbecsülésük szintjét, ha inkább választják a pedagógusi pályát, mert ott kedvezőbbek a munkafeltételek, s nagyobbak a jövedelmek. Segiteni a termelést... Ez az új jelszó. „így jutottunk el a munkásművelődéstől a munkahelyi művelődésen át a termelést-gazdálkodást segítő tevékenységig" - olvashatjuk a művelődési központ anyagában. Büszkék legyünk rá? Vajon hány esztendő kell hozzá, hogy újra eljussunk a leszűkítő termelésszolgálattól az általános művelődésig? Nem az segítené-e a legjobban a termelést, ha általánosan művelt, olvasott, világot látott, nyelvet beszélő, a szépre és jóra fogékony munkásaink lennének? Miért kell még egy családi estre is ezt a divatos mázat festeni, és a brigádtalálkozót mint „rendkívül jelentős, a termelést közvetve segítő emberi kapcsolatalakítást" méltatni? Biztató, hogy a program érdemi része nem ebben a leszűkítő értelmezésben veszi sorra a tennivalókat. Mert bármennyire is a gazdasági élet áll most az előtérben, bármennyire is a termelés és megint a termelés a kulcsszó, a kulturális élet, az oktatásügy háttérbe szorításával éppen az utolsó tartalékainkat morzsolhatjuk fel. Éppen ,azt a hátországot, ahonnan a társadalom — benne a gazdaság - megújulhat. Ami rokonszenves a Köz- művelődési Albizottság által megvitatott anyagokban: az alkalmazkodás képessége, a sokszinüsége, a mások lejével is gondolkodni tudós. Ha csak a fele jól működük majd az elkövetkező években a már útra indított kezdeményezéseknek, ha az intézményhálózat állapota nem rosszabbodik tovább, s ha csak néhány új szakemberrel gyarapodik a népművelői tábor, talán nem történik jóvátehetetlen. Furcsa korszakban élünk: mikroszinten az apró, makroszinten a nagy lépések váltak szükségessé. A csodavárással mindenképpen szakítani kell. Ez is jelszó, de hát csodák tényleg nincsenek. Havasi János Az életrajz rangja Tüskés Tibor: Pilinszky János Ismeretes, hogy Pilinszky János keveset irt: versei elférnek egyetlen karcsú kötetben. Am az is köztudott, hogy egy költői életmű esztétikai értékét nem a mennyiségi mutatók határozzák meg. Ö azonban a^ szűkszavúságot a művészi forma legfőbb jegyévé, belső elvévé avatta, természetes tehát, hogy a róla szóló legfontosabb tanulmányok é különös tömörség, a Bori Imre által gazdag monotóniának nevezett sajátosság magyarázatát keresik. Általában a költő vi-. lágszemléletégek reflexeként fogják fel, ahogy például Rád. nóti Sándor hozza összefüggésbe a misztikus eszmével, s eközben a verseket szükségképpen kiszakítják az emberi élmény és egyéni temperamentum vonzásköréből. A müvek visszahelyezése mindig ne. héz, körültekintő kutatómunkát igénylő feladat, de jelen esetben rendkívül kockázatos is: új könyvében Tüskés Tibor erre vállalkozik. A munka veszélyei abból fakadnak, hogy a jó vers valóban függetlenedik alkotója privát énjétől és magánéletétől, a Pillnszkynél különösen távol esik egymástól élmény és mű, tehát a megszokottnál is áttételesebb életrajz és alkotás viszonya. Ezt Tüskés Tibor szintén jól tudja, ezért nem is törekszik arra, hogy az életrajz felől értelmezze a verseket, s ily módon kikerüli a leegyszerűsítés csapdáit. Megelégszik azzal, hogy a művek mögé gondosan felrajzolja az életút ívét, az emberi viszonyok, eszmék és ihletforrások gazdag csora helyett, de én már abban • is kételkedem, hogy egyáltalán tudsz még olvasni. Látod ez a Szűcs... Elég! — mordult rá Molnár. Torkig vagyok azzal az alakkal. Ha még egyszer kiejted a nevét, esküszöm, agyoncsaplak! Irigy vagy rá — kiáltotta diadalmasan Molnárné —, mert érzed, hoqy túl fog élni! Te már régen a föld alatt leszel, amikor ő még délcegen futja a köröket. És ötven fekvő1 támaszt csinál majd akkor is! Ezt meg honnan tudod — nézett rá Molnár —, tán ott strázsálsz, amikor csinálja? Azt nem, de az egész lakótelep tudia, hogy Szűcs minden reggel ötven fekvőtámaszt csinál. -Ez igen! Látod, ez egy férfi! Fogalmam sincs, miért nem nősült meg. Bezzeg az ő feleségének nem kellene félnapokat a konyhában büdö- I hálózatát, ez által a megértés nehézségeire figyelmeztet, s az értelmezés sokoldalúságának igényét fogalmazza meg. Könyve az első olyan pályarajz, mely az egész életműre kiterjed. Mint minden úttörőnek, neki is legendákkal kell először megküzdenie. Pilinszky tömörségét például sokan esz- köztelenségnek vélik, s nem figyelnek fel intuitiv fantáziájának erejére, mely nem az elemek bőségéből, hanem a köztük lévő viszonylatok gazdagsága által teremt lírai teljességet. Tüskés gazdag műelemzésekkel mutat rá arra, hogy ez az intenzitás a nyelvi sűrítésen alapul, mely egyáltalán nem zárja ki az eszközrendszer összetettségét, de a költői képből eltávolít minden, pusztán Tátványszerű elemet,' s a szórend legparónyibb módosítása által is képes feszültséget teremteni. Az Apokrif rétegeinek gazdagságával, a Négysoros képeinek szakrálist és köznapit egymásra vetítő koncentrikus rendjével, s a Ravens- brücki passió filmszerű montázstechnikájával foglalkozva meggyőzően- bizonyítja, hogy „a Pilinszky-vers a nyelvi anyag gazdag koncentrótu- ma". A kutatás lényegében egységesnek, sőt statikusnak tekinti Pilinszky világképét, s még nem adott igazán magyarázatot az életmű belső tagolódására, erővonalainak átrendeződésére. Az 1972-ben megjelent Szálkák című kötettel bekövetkező változásokat például Fülöp László alkotás- lélektani rejtélynek tekinti. A magánélet és a halálközelség élményanyagának előtérbe nyomulása, a megbékélés hangulata, a költői termés menynyisági gyarapodása, az el- vontabb képalkotás, a szabadabb formakezelés és a töredékszerűség erősödése mögött kétségtelenül ott rejlik a Simone Weil filozófiájával való megismerkedés élménye. Pilinszky drámáit feltehetően meg sem lehet érteni a dek- reáció eszméje, a személyes énről való lemondás és a má.- sik ember felé való nyitottság igénye nélkül. Mégis Tüskésnek van igaza, mikor hangsúlyozza, hogy a tartalmi és formai módosulások csak a személyes mozzanatok és érzelmi motívumok sokoldalú számbavételével érthetők meg. Ebből a szempontból különösen fontosnak tartom a Wilson-szín- hózzal való kapcsolat bemutatását. Az eddigi vizsgálatok érthetően a lírai verseket állították előtérbe, a pályakép igényével fellépő Tüskés viszont — igen helyesen — nagy teret szentel a prózai műveknek. Nemcsak azért fontos ez, mert Pilinszky a költő fegyelmével és igényével írta meg e munkáit is, hanem azért is, mert szerzőjük problémaérzékenységét és szellemi útkereséseit tükrözik, s ezáltal közvetítő- értelmező szerepet játszhatnak a versek megközelítésében. Az Éhség című cikk például a Francia fogoly élményi hátterét tárja fel. Természetes, hogy a „testvérmúzsák” ismerője igen alaposan tárgyalja Pilinszkynek a képzőművészettel, a zenével és a filmművészettel való kapcsolatát. A könyv gazdagságának elismerése mellett csak néhány ponton jelezném vitatkozókedvemet. Azt elfogadom, hogy a felszabadulás utáni években Pilinszky különböző, eltérő értékrendű folyóiratoknak volt a munkatársa, de az Újhold köréhez s ezáltal az elvont tár- gyiasságnak nevezett lírai törekvéshez való kötődését azonban meghatározóbbnak vélem, a KZ-oratárium-ot pedig szervesebb, a pálya csúcsaihoz közelebb álló alkotásnak ítélem, mint Tüskés. Végül kérdésesnek látom a hetvenes évek termésének értékelését: a szerzőnek- azt a megállapítását, hogy az ekkor publikált kötetek anyaga művészi szuggesz- tivitásban nem éri el a Nagyvárosi ikonok színvonalát, leg- féljebb csak a lírai versekre nézve tartom érvényesnek, ugyanis az ekkor keletkezett színműveiben Pilinszky véleményem szerint a modern dráma új lehetőségeit tárta fel s kiemelkedő értékeit hozta létre. Tüskés Tibor szerényen „elő- .tanulmánynak" nevezi a Szép- irodalmi Könyvkiadó Arcok és Vallomások sorozatában megjelent könyvét. Rangját két körülmény biztosítja: a kutatást fontos megállapításokkal gazdagítja s további vizsgálódásra ösztönzi, az olvasókat pedig felkészíti a korszak egyik legjelentősebb költészetével való értő találkozásra. Dr. Nagy Imre Molnár ott tornyosult felette, és meredten bámulta. „Bezzeg a Szűcs" ... - jutottak eszébe az asszony szavai, és egyre inkább elhatalmasodott ' rajta a düh. Valami iszonytató igazságtalanságot látott abban a lehetőségben, hogy ez az egy- szálbélű, nyiszlett kis fráter csak úgy egyszerűen túlélhesse őt. — így könnyű ... — mondta rekedten, majd szép lassan, ahogy otthon a kanapéra rátelepedett Szűcs nyakára, a száznegyven kilójával. — Na most folytassa, ha tudja . . . Talán negyed óráig üldögélhetett ott, elszívott két cigarettát, kicsit szunyóká't is, majd szokatlanul frissen, elégedetten tápászkodott fel. — És még ez akart engem túlélni ... — nézett vissza —, ez a joghurtot szürcsölő keszeg kis könyvkukac . . . Na, jól néztem volna ki! södnie. Ha téged megüt a guta, ki fogok vele kezdeni. Molnár aznap nehezen aludt el. Gyűlölte Szűcsöt, az asz- szönyt, az egész világot. Nem értette, miért kell amiatt szégyenkeznie, hogy szereti a hasát. Elvégre az ő hasa, nem másé. Másnap egész nap rosszkedvű volt, és este a vendéglőben legalább hat korsó sörrel többet ivott a szokásos adagjánál. Nehézkesen fújtatott hazafelé; és már messziről észrevette Szűcsöt, ahogy kocogva közeledett. Megállt, bevárta, és amikor el akart iramodni mellette, megfogta a karját. — Mondja csak, igaz, hogy maga ötven fekvőtámaszt csinál reggelenként? Igaz ... — mondta Szűcs, és közben helybenfutást végzett, hogy a társalqás alatt se essen ki a ritmusból! — Ezt én nem hiszem — mondta Molnár —, ilyet nekem ne akarjon bemesélni . . . Már maga sem mai gyerek . . . — De kérem ... — mondta sértődötten Szűcs —, én nem szolgáltam arra rá, hogy meghazudtoljon. Ha akarja, tudni, ötven fekvőtámasz csak a napi adagom, sokszor megcsináltam' már a dupláját is. Hiszem, ha látom . . . • — mondta Molnár. Szűcs úgy állt ott, mint akit igazságtalanul ’ felképeitek. Először szó nélkül tovább akart futni, de aztán meggondolta magát, és levette a melegítőfelsőt. — Jó . . . Akkor hát figyeljen . . És számoljon . . . Fekvoállásba helyezkedett, és elkezdte a gyakorlatot. És mert nem bízott túlságosan Molnárban, attól tartva, hogy megpróbál csalni, hangosan számolta is a fekvőtámaszokat. Nádai Imre rajza BERTÓK LÁSZLÓ Fölér a lélekig Ha kimerülnek tartalékai, vergődik a test a lélek szerint, szeretne megint hasonlítani, régi tükörbe vigyázva tekint. Titkos utakon furcsán megszalad, árnyékát méri, fölágaskodik, elképzel égig érő falakat, és szomorú, amikor hazudik. Gyanús neszekre gyertyát gyújtogat, lopva nézi a villanykapcsolót, parányi csillagokban megakad, s magyarázkodik, hogy csak álmodott. Példákat keres, s nem leli magát, hát az se, ez se, egy minta se jó, ha verset ír, a ríme nagykabát, de megijed, mert nem esik a hó. A lendület a kályháig viszi, ott bűntudata lesz, szégyenkezik, s mikor megpróbálja, már nem hiszi, hogy térdelve fölér a lélekig. TAKÁTS GYULA Álmában készülődik Már kong ... üres ... Villog a kén s a hordó-lyukban ugrál a 'dugó. Borköves dongák 'közt a must elszenderült és lassan itt a hó. A kemény ágakon a rügy fölfűzve csillog,, mint a gyöngy. A dér átváltozik és mint a jég villog ... Sziporkázik a tölgy. Álmában készülődik minden s talán a nyárra is emlékezik a zöldveszejtett ág s a rét szép gólyát lát s bogyók szemét idézi föl s tűnt lépteiddel házunkig jön s veled együtt belép. 1987. május 23., szombat
