Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-18 / 107. szám
SORSVÁZLAT Erdélyi festő Szigetvár-Szőlőhegyen Emberszeretete, könnyen barátkozó természete, közvetlensége, ízes beszéde, a művészet és az irodalom iránti alázata tiszteletet ébreszt ismerősei körében. Ilyennek látom Csiky János nyugdíjas vízügyi kultúrmérnököt. Csikszentdomonkoson született 1915-ben. Csíkszeredán érettségizett 1933-ban. Rajztanára, Vamszer Géza hamar felismerte tehetségét: ő ajánlotta az akkor már jónevű Csíkszeredái, csikzsögödi festőművésznek, Nagy Imrének. így lett Csiky János a művész ecsetmosója és életreszóló barátja. Nagy Imrénél találkozott Szőnyi Istvánnal, Aba Novák Vilmossal, Varga Nándorral. Csiky János ez időben készült a Budapesi Képzőművészeti Főiskolára. Szőnyi István lebeszélte erről, és azt ajánlotta menjen az ő nagybányai iskolájába. Megfogadta a tanácsot, de hamar ott hagyta új műhelyét, mert olyan hírek jártak, hogy a festőknek lasiba kell menniök, s ezt nem akarta vállalni. Újra Nagy Imre mellé szegődött. Igen szegényes életnek látta a művészekét, ezért úgy döntött, hogy más pályára lép. Marosvásárhelyre ment és itt elvégezte a felsőépítőipari hároméves mélyépítő szakát. Aztán jött a katonaság, frontévek, szökés bujkálás. A háború után nem’ érezte jól magát a szülőföldjén. 1947-ben Nagykárolynál átszökött a határon. Debrecenbe került, ahonnan Pécsre küldték. Később a sely- lyei víztársulat vezetője lett. A hatvanas években már Szigetváron dolgozott. Elkészítette a fürdő terveit és vezette az építkezést. Zrinyi-emlékplaket- tel jutalmazták. Ez időben vette a szőlőt és a házat, ahol most éli nyugdíjas éveit. Lakása valóságos kis múzeum. A konyhában erdélyi mintákkal festett bútorok, saját alkotása. A szobákban, vitrinekben, szekrények tetején, padlón kerámia vázák és köcsögök, Dávid Antal Csíkszeredái művész alkotásai. A falakon Öz Dénes, Nagy Imre Ruzsicska, egy lengyel festő — kinek nevére nem emlékszik — és saját munkái láthatók.- Nagy Imre melleti években Szőnyi Istvántól, Aba No- váktól, Varga Nándortól, Nagy Imrétől több mint ötven. ma már felbecsülhetetlen értékű képet kaptam. A kollekcióban a líegértékesebbnek Dadai nagyméretű olajfestményét, a „Zsugorit” tartom. Bátyám őrzi a képeket. Amikor átjöttem, csupán néhányat hoztam magammal: Nagy Imre egy önarcképét, édesanyját és apját ábrázoló fametszetet és egy ottani tájképet. író barátai is voltak. Tamási Aront és Nyirő Józsefet Nagy Imrénél ismerte meg. A mai erdélyi írók közül barátság fűzi Fodor Sándorhoz. Két könyve van tőle dedikálva: Tíz üveg borvíz és az ígéret földje. Csiky János szívesen beszél a nagybányai és más művészi közösségekről. Otthon az élő alkotóműhely -, ahol írók, közéleti emberek, kutatók találkoznak rendszeresen. Bondor Géza A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának előadásában ©.„Kooir Kodály-művek francia kazettán POLYPHONIES CHOEUR DE CHAMBRE DE PECS - HONGRIE Dir. Aurél TILLAI Cr02 as»:»«' Rajta van viszont az 1929-61 közötti több mint három évtized termékeny alkotó periódusának számos gyöngyszeme. Így a legkorábbi a capella Pange lingua, a maga egyszerűségében is szép mértéket tartó előadásával és a legkésőbbi, Sík Sándor Te Deuma, amely a gyönyörű, homogén gregorián indításból pompás tempóban és formálásban bontja ki a sokat megért halandó, bensőséges hálaadó fohászát: hogy ember maradhatott az embertelenségben. A 14 művet felsorakoztató kazetta számos emlékezetes - és valóban mértékadó — pillanattal ajándékozza meg a figyelmes hallgatót. Ilyen Az 50. genfi zsoltár őszinte indulata, mely ugyanakkor a teremtő megbocsátó hajlandóságát idézi végtelen békességgel. A Pe- tőfi-versre komponált A magyar nemzet a problematikus Ko- dály-kórusok közé tartozik, gyakori tempó- és karakterbeli váltások révén válhat csak igazán elhitető erejűvé. A ringatózó kalászok idillje élesen kontrasztál benne a „mégis rongyos, mégis éhes" magyar néppel, s a „nemes büszkeséggel", amely azzal dicsekedik váltig „Ami szégyenünkre válik". A pécsiek legtorokszorí- fóbb pillanatai az elpusztult nemzet víziójához kapcsolódnak. Kevésbé fajsúlyosra sikerült az Ady versére komponált Akik mindig elkésnek — a vörösen lángralobbanó lelkű „elkésők" tehetetlen kétségbeesése helyett gyöngéd szomorúság lengi be ezt az értelmezést. „Könnyedén, lebegve" a Norvég leányok előadási utasítása. Tillai Aurél és végtelenül muzikális, érzékeny kórusa úgy idézte meg Észak puha páráját, a mindig mosolygó, de sohasem nevető leányok szomorkás derűjét, ahogy azt a Mester és a költő, Weöres Sándor megálmodhatta. Az öregek a nagy Kodály- kórusok egyik legmarkánsabb darabja. Tillainál a szánalom, a szeretet fényén átderengő egyfajta megkövült bánat, a feleslegesséq érzetének bánata és az életből való csöndes kievezés melankóliája dominál, nem a dráma. Az egyszerű, szép Esti dal és a szupervirtuozitás határát súroló Túrót eszik a cigány után szín- és kontrasztgazdag Ádventi ének következik. Az ellaposodás veszélyét messze elkerülte Tillai Aurél és csapata, miként e sallanqtalan mű „aqvonéneklését", túldimen- zionálásót is. Köszönet érte — akárcsak az összeállítás egyik csúcsteljesítményét jelentő Ének Szent István királyhoz-ért. A Bozóky énekeskönyv veretes szövegének mondanivalóia teljes árnyaltságában leainkább a naqvveqveskari felrakásban bontakozik ki. A pécsiek a mű architektúráiét kristálytisztán láttatva sűrítették 120 ütembe a magyar történelem évszázadait. A női kar mindössze egyetlen felvétellel szerepel a kazettán — a francia szöveqű 150. genfi zsoltárral. A krónikásnak most már csínián kell bánnia a szuperlativuszokkalr különben hitelét veszti, óm ez az előadás nem érdemel más jelzőt, mint azt: ideális. Több mint jó, szép, hiteles. Ez - etalon! A Jézus és a kulárok zárja a második oldalt. Ebben viszont tetten érhető mindaz, ami a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának erénye és gyöngéje. Kezdjük az utóbbival: talán e műben éreztük leginkább, hogy a perfekt technika csábításának határozottabban ellent kellene állni! Ez a kórus ugyanis mindent tud. Félelmetes tempókat bír szusszal,- szöveggel — és nemcsak a Kufárokban, de közben, — ha megengedtetik a profán hasonlat -, a helyzeti enerqia át is alakul mozgásivá, azaz a súlyból, a sűrűségből könnyebb tizenhatodfutamok válnak. A szenvedély, a perzselő düh, a remegő felháborodás hangja ebbe a tökéletesen kondicionált interpretációba nem fér bele . . . Mindez nyilván összefügg az együttes létszámával, karakterével is, — ami amott hátrány, emitt előny: a poétikus, lírai, impresszionista színeket végtelen láavsággal, természetes eleganciával varázsolják elénk. Ilyenkor valóban mértékadót produkálnak: hangban, hangvételben, szólamszínekben, arányokban, klasszicitásban, érzékenységben. Aki Kodály karművészetével először e kazettán találkozik, a század egyik legnagyobb impresszionistájával ismerkedik meg. Igaz, a drámai, a tragikus zeneköltő ezúttal a háttérben marad, ám Tillaiék Kodálya várhatóan és remélhetően felkelti francia barátaink érdeklődését az egész életmű iránt. C. Szalai Ágnes 1986 nyarán készült el a francia B. N. L. cégnél a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának Kodály-kazettája. Több szempontból is kiemelkedő jelentőségű Tillai Aurélnak és gárdájának e vállalkozása. Egyrészt Kodály nagyon-magyar alkotásait tárja idegen fülek elé -, természetesen anyanyelvűnkön —, másrészt mértéket ad a művek előadásához. Kettős felelősség hárult tehát a jeles pécsi kórusra és nemzetközi hírű karmesterére: ízelítőt adni —, hiszen mi egyéb férne rá egy kazetta két oldalára, mint ízelítő - Kodály európai léptékű kórusművészetéből, és nem kis felelősség etalonná válni. Népszerű, ugyanakkor bizonyos fokig hálátlan feladat. Hiszen a kazettáról olyan művek voltak kénytelenek „lemaradni", mint a Békességóhajtás, a Szép könyörgés, a Balassi Bálint elfelejtett éneke, a Molnár Anna, a Mátrai képek, a Liszt Ferenchez, a Siratóének, a Zrínyi szózata, és így tovább, az egynemű karokról nem is beszélve. Sólyom Katalin mint szerkesztő Pécsi verseskötet a gyermeknapra Ním vagyunk szűkében a gyerekkönyveknek, ám a növek. vő áradatban egyre nagyobb igyekezettel kell kutatnunk, ha színvonalas olvasmányt szeret, nén'k fiaink-lányaink kezébe adni. A képregényesített időtlenségek, a felnőttes fantazmagóriák és a dedós gügyögés széles választékában üde színfoltnak ígérkezik egy színésznő által szerkesztett verseskötet. Sólyom Katalinnak, a Pécsi Nemzeti Színház művészének régi vágya látszik megvalósulni, amikor kedvező hírek érkeznek a nyomdából: az idei gyermeknapra — amely egybeesik a könyvhét nyitányával - megjelenik a Sötétben nem látok aludni című könyv, amely pécsi költők és írók verseit, meséit tartalmazza. Kiadója a Pécs Városi Tanács művelődési osztálya, amely a költségék nagyobb részét is vállalta. Az illusztrációkat a Szabó István Úttörőház rajzszakkörének tagjai és a belvárosi óvoda apró művészei készítették (Keserű Ilona és Pincehelyi Sándor válogatásában). Mint minden könyvnek, ennek is megvan a maga története.- Régóta szívügyem a gye- rékirodalom — kezdi Sólyom Katalin, — s miután a városban tucatnyi kitűnő költő él, elhatároztam, hogy összeállítok műveikből egy gyerekeknek szóló antológiát. Azok közreműködésére is számítottam, akik eddig még nem írtak ennek a korosztálynak. Csorba Győzővel kezdtem a sort, ő biztatott, jónak találta az elképzelésemet, és elsőként adott verseket. Idézet a szerkesztői ajánlásból : „Gyerekekről - gyerekek közreműködésével — gyerekeknek készült ez a könyv. De szeretném hinni - nemcsak ne0 Színművészek védelmében A világért se szeretném fölmelengetmi a néhány éve lezajlott Sinkovits-Bánk bán kontra iskolák, rekontra sajtó, szubkontra szülők nevelési vitát. Ismeretem szerint a diákelőadások nagyobb része ma is produkcióra', művészekre egyaránt ösztönző erejű: a diákság jobbik része jó közönségnek számít. Mégis, mintha időnként fölerősödne egy nemkívánatos, sőt, nagyon >is ártalmas jelenség. A diákközönség részéről. Azért időnként, mert a jelenség, mintha periodikusan ismétlődne. Anélkül, hogy bárki bármit tenne vagy ten. ni tudna (?) ellene. A lényeget megvilágítandó, néhány példát föl kell sorolnom. A diákcsínyek (amelvek valóban azok), a diáktréfák (ha valóban szellemesek), a jókedv, a „röhög az osztály" örök és törvényszerű létét nem megkérdőjelezve, ám egy másik íratlan törvény, a kultúrált élet mit? mikor? törvényének nézőpontjából. (Nem tagadva azt sem, hogy ha a színház varázsát bárki bármivel, bárhol megtöri, arra hihetetlenül érzékeny vagyok). Emlékszem, jó tíz éve már egy ma is népszerű filmszínészünknek irodalmi esten szabályos memóriazavara támadt és képtelen volt folytatni a verset, miután két tizenéves csitri hangos székcsattogással - valamelyikük „benyögésén” vihogva — kivonult a teremből. Elöntött a szégyen és a düh vérhulláma: s ha tehetem, legszívesebben utánuk szaladok . . . Ám a színész még a színpadon volt, és iszonyatos erőfeszítéssel próbálta fölidézni a sort, ahol benne az érzelmi-gondolati láncot a nézőtéri szégyen szétszaggatta. Hiába .. . Lassan, szomorúan lement a pódiumról. Más. ülök pár hete a kaposvári Szent Johanna előadáson. A főinkvizitor hosz- szabb istenes tirádája után 2-3 másodpercnyi dramaturgiai csönd a színpadon. Ezt használta föl egy addig csupán „szép csöndben” vagy „csak" félhangosan rö- högcsélő kamasztársulat arra, hogy egyikük hangosan beszóljon a csöndben: „Amen!" ... Egy ilyen trauma után az az előadás — „kész” .. . Szerintem nincs is értelme folytatni. A Pécsi Balett egyik részletét táncolta egy diákelőadáson. Az első sorban - közvetlen szinpodkö- zetben - ülő fiatalok egyike elhatározta, hogy most pedig ő itt botrányt okoz. Han. gos, üvöltő röhögésével a többieket is magával ragadva már-már elérte a célját, amikor az egyik 'férfitáncos, forgás közben „pózban" ma. radt és higgadt, de nagyon kik. Költők és írók vallanak önmagukról, megőrzött és megidézett gyermekségükről, játékosan vagy komolyan, rímekben és ritmusokban, csú- folódóan, mégis hittel. Mert ha gyereknek lenni jó, jó azoknak a felnőtteknek is, akik gyermekszemmel tudják nézni a világot. Ahogyan Csorba Győző, Pákolitz István, Berták László, Arató Károly, Makay Ida, Galambosi László, Pál József, Parti Nagy Lajos, Pálinkás György, Hallama Erzsébet és Kampis Péter." Bevezetőnek Lázár Ervin írt néhány hangulatos sort, aztán Berták László címadó versét olvashatjuk: (. .Én a világ szemelénye vagyok, I sötétben nem látok határozott hangon fölkérte a közönséget, hogy akit nem érdekel az előadás, az szépen menjen haza. „Ne zavarja a többieket, s egyáltalán, hagyjanak bennünket táncolni! Köszönöm.” Ennyit- mondott a táncművész, s továbbtáncolt a ki- merevült forgásos pozitúrá- ból. (Azt már tőle tudom, mikor elmesélte az esetet, hogy úgy érezte: ez már-már harc, amely kifejezetten ellenük irányul. Itt kellett valamit csinálni . . .) S utána csönd lett. Az előadást megtartották. Hogy milyen lelkiállapotban? S vajon mi kellene a hasonló kínos esetek ellenében? Mit lehet tenni itt? És kiknek? Ha fölmérések készülnének, valószínű, hogy megdöbbentő adatok jeleznék, mennyire csekély lehet azok száma, akik otthonról hoznak magukkal olyan erkölcsi értéktudatot, színhózismere- tet - annak a tudatát, hogy a színház az előadóművészetek szentélye és ezzel nem viccelünk -, amely eleve kizárja hasonló akciókban a részvétel gondolatát is. Az iskola? Tudjuk: a pedagógusok túlterheltek és alulfizetettek. Kevés bérük azonban attól nem lesz kevesebb, ha legalább osztály- főnöki órán jut arra, ha nem több, 2-3 perc, hogy mi a színház; mi a balett, s mit fognak látni. Legalább eny- nyire. S az sem árt, ha a kísérő tanárok száma mindig attól függ, milyen ott, abban az intézményben az ifjúság általános szelleme, intelligenciája, neveltségi színvonala. Hajlok ellenben arra, hogy a legnagyobb súllyal a színház felelősségét emeljem ki. A színház szervezze meg a maga védelmét! Kisebb rendbontásokat, úgy gondolom, maguk a jobbérzésű diákok is lecsöndesíthetnek. Az ügyeletes rendező viszont ne zárt fülkékből figyelje az előadást, hanem ahonnan esetleges vészhelyzetet is érzékelhet. S ha így adódik, határozottan és radikálisan intézkedjék! Menjen össze a függöny! Legyen botrány; a garázda ifjakat emeliék ki, addiq is, amíg megérkezik az URH! Legyen „ügy" belőle, indítsanak pert - az iskola, a többi becsületes jó- ; szándékú diák érdekében is : — az előadóművészek, a múzsák, Thália- Terpszichoré : és a közönség merénylői el- : len! És esetleg röpüljön az iskolából a notórius rend- ; bontó. Valahogy így látom . . . I Minthogy radikális megoldás ! kívántatik ott, ahol az elemi és eleve elvárható kultúrált- I ság helyét már nem csupán „éretlenség", de gonosz I szándék, garázda viselkedés j foglalják el - a társadalmi veszélyesség ki tudja milyen fokán. Wallinger Endre _____________________ | aludn i, ezért mindig / lölkap- csolom a villanyt, ha lefekszem. I Tegnap azt álmodtam, hogy a nagyapámmal / atombombát szedtünk, de mérges volt, I igy megsemmisitettük. / És leforráztuk a többit is, / hogy legyen ennivaló." (. . .) A kötetet Hallama Erzsébetnek egy kamaszlány stílusában megírt naplórészletei zárják. Sólyom Katalin azt tervezi, hogy a kötetet a Szélkiáltó együttessel közös műsorban népszerűsíti majd. Néhány vers megzenésítésén már dolgoznak is Lakner Tamásék. A ’könyvpremier a gyereknapon lesz az úttörőházban, de iskolai író-olvasó találkozókra is sor kerülhet, a könyvhéten, s azután. H. J. HÉTVÉGE 1987. április 18., szombat
