Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-10 / 99. szám
Sporthetu ege Az év kosárlabda mérkőzése Az év kosárlabda-mérkőzését játsszák pénteken 17 órakor Pécsett, a városi sportcsarnokban, ahol a PVSK a Tungsram SC-vel mérkőzik. Az NB I. női bajnoki címért folyó versengés első felvonásában a pécsiek idegenben vereséget szenvedtek, de ha a visszavágón csak 1 ponttal is nyernek, kiharcolják a harmadik találkozó megrendezését, ami ismét Budapesten lesz. — Természetesen nyerni szeretnénk — fogalmazott tömören Hollós, a vasutasok csapatkapitánya. - Vagy ha ez nem sikerül, legalább játsszunk jól. Szoros mérkőzésre van kilátás. A Tungs- ramnak sok a magas játékosa, ez számunkra hátrány. Mi viszont be szeretnénk bizonyítani, hogy nincs sok különbség játéktudásban a két együttes között. Kérdés, hogy szerepel-e nálunk Bok- say? Akár igen, akár nem, szurkolóink biztatását remélve mindent megteszünk a győzelemért. Nincs pánik Szigetváron A Sellye és a Szigetvár duplázik a héten a labdarúgó területi bajnokságban. Mindkét csapat játszott szerdán és pályára lép vasárnap is. Kettejük közül a szigetváriaknak kell jobban a pont, mert kiesésre állnak.- Sorozatos bravúrok ke'- lenek ahhoz, hogy bent tudjunk maradni - mondotta dr. Dunai János edző. — Pánik nincs, elszántság van. Vasárnap és a következő hétvégén is otthon játszunk, a Marcali és a Paks ellen. Mindkettőt meg kell vernünk, mert különben nagy bajba kerülünk. Sajnos nincs igazi góllövőnk. Bizom benne, hogy a sérült Lengyeltóti és Horváth április végére felépül, ők nagyon hiányoznak. Velük együtt megpróbálunk bennmaradni. A most vasárnapi forduló párosítása: Siklósi Tenkes SE-Sellye, Szigetvár-Marcali, Mázaszászvár-PVSK, Kis- dörög—Mohácsi Üj Barázda TSZ -SE, Boly—Nagyatád. Kerékpárra fel! Kerékpáros túra lesz szombaton, amely elsősorban az SZMT Kupába számít bele, de lehetőséget nyújt az olimpiai ötpróba kerékpáros túrájának teljesítésére is. A rajtot 9 órakor tartják a Ivov-kertvárosi 508-as Szakmunkásképző Intézetnél. Kétszáz-háromszáz indulóra van kilátás-. Az útvonal: 508-as - Készül' út - Pellérdi út — Gör- csöny — Ócsórd — Diósviszló és vissza. Aki a Kirándul a család mozgalomban részt vesz, az is nevezhet. Az SZMT Kupába külön nevezés a helyszínen nincs, a többi kategóriában viszont még szombaton reggel is el lehet dönteni, hogy indulni kíván-e valaki vagy sem. Ha igen, nem kell más, mint nyeregbe pattanni és lekari- kózni Lvov-Kertvórosba. H. I. A BSE-n keresztül vezetett a PVSK útja a döntőbe. A tanácsiak elleni pécsi elődöntőn Balázs (a két fehér mezes közül a bal oldali) figyeli a labdát a palánk alatt. Fotó: Proksza László IIIBMliWiiiiiiil ................................v«VM*VÉVéiv#.v*v.vív 1 . Honvéd—Vasat 2. Ú. Dózsa—FTC 3. K.-lautern—Leverkusen 4. M.-gladbach—B. München 3. Düsseldorf—Stuttgart •. Oberhausen—St. Pauli 7. Solingen—Aachen f. Ascoli—Sampdorio 9. Avellino—Inter 10. Juve—Roma 11. Verona—Napoli 12. Bologna—Cremonest 13. Lazio—Ceseno 4- t v 14. Genoa—Messina Ország* Képes Világ Sport DN 1 1 X 2 x 2 1 1 2 \ X 1 1 1 2 X 1 2 2 1 X 1 x 2 X 2 X X 1 2 2 1 x X 1 2 x 1 2 x 8 1 2 1 1 X X 1 1 X X 1 X 1 X r 1 i 1 1 Kupaszerda Szerdai labdarúgó kupa- eredmények. BEK: Bayetn München—Real Madrid 4-1 (3-1), FC Porto—Dinamo Kijev 2-1 (0-0). KEK: Real Zaragoza—Ajax Amszterdam 2-3 (1-1), Giron- dins Bordeaux—Lokomotiv Leipzig 0-1 (0-0). UEFA Kupa: IFK Göteborg— FC Tirol 4-1 (2-1), Dundee United—Borussia Mönchen- gladbach 0-0. Ezeknek az elődöntőknek a visszavágójára április 22-én kerül sor. Egyetemisták a pályákon Ma kezdődik és vasárnap zárul Pécsett az idei Medikus Kupa, amelyben négy sportágban 7—7 csapat indul. A résztvevők: a debreceni, a budapesti, a szegedi és a pécsi orvosegyetemisták, valamint az OTKI egészségügyi főiskolai karára járók. Körülbelül 450 egyetemi haIU goto indul a versenyeken, kézilabdában, röplabdában. kosárlabdában és labdarúgásban. A színhelyek: POTE-csarnok, Nevelési Központ, Műszaki Főiskola. A megnyitó ma reggel 8-kor lesz a POTE-csarnokban, az eredményhirdetés: vasárnap fél 3-kor ugyanott. * A tudományegyetemek országos sporttalálkozóját szombaton és vasárnap Pécsett rendezik. Immár 16. alkalommal találkoznak a budapesti, a debreceni és a szegedi tudományegyetemek hallgatói a sportpályákon. Férfi és női kézilabda- csapatok játszanak és kosárlabda férfi- és női mérkőzéseket vívnak. A versenyek színhelye az egyetemi tornacsarnok és a hozzátartozó külső pályák. Az ünnepélyes megnyitót szombaton fél 9-kor tartják. A világ llüÜiil 9 Dallas: A WCT-döntő elnevezésű férfi tenisztornán a 3. helyen kiemelt amerikai McEnroe 7-6, 6-2, 4-6, 6-3 arányban győzött a 4. helyen rangsorolt francia Noah ellen, s így bejutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben McEnroe a svéd Edberggel találkozik. 0 Hemsbach: Az Inter Kupa nemzetközi ökölvívótornán szerdán késő este a közép- súlyban Hranek Sándor • 5-0 arányú pontozással győzött Maik Kordela (NDK) ellen és továbbjutott. 0 Montreal: A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) július 12—25. között Kanadában rendezi meg a 16 éven aluliak második Világ Kupáját. A csoportok beosztása: A- csoport (Torontó): Kanada, Katar, Egyiptom és egy európai válogatott. B-csoport (St. John): Elefántosontpart, Dél- Korea, Egyesült Államok, Ecuador. C-csoport (Montreal): Szoúd-Arábia, Ausztrália, Brazília és egy európai válogatott. D-csoport (St. Jean). Nigéria, Mexikó, Bolívia és egy európai válogatott. Európából csak az UEFA torna dobogósai utazhatnak. A magyar válogatott nem lehet a résztvevők között, mert nem került be a 16-os döntőbe sem. Könnyűsúlyban Lezajlott Halléban az ökölvívók egyik legnagyobb tornája. öt világbajnok, négy Euró- pa-bajnok, számos világbajnoki második, harmadik helyezett indulása biztosította a magas színvonalat. Kubo teljes csapattal jelent meg, de jöttek Mexikóból, Japánból, Algériából, Mongóliából, Koreából, Etiópiából is. Európa országai elküldték kiválóságaikat, hazánkat Isaszegi, Váradi, Botos, Nagy és Alvics képviselte. Egy héten keresztül 123 mérkőzést láthatott a közönség. A döntőket az NDK és Kuba ver. senyzői vívták. Mi Isaszegi révén egy harmadik helyet szereztünk. Ebben a mezőnyben ez szép eredmény lenne, csak. hogy ezt a helyezést Isaszegi egyetlen győzelemmel érte el. Második mérkőzésén kikapott, a harmadik helyért pedig nem szoktak megküzdeni. Alvics egyszer győzött, utána a világbajnoktól kapott ki. A másik három versenyzőnk már az első mérkőzésen vesztett. Bármilyen erős is volt a mezőny, mégis sokkal jobban kellett volna szerepelni, hisz legjobbjainkat vittük el. Feltűnő volt versenyzőink erőnléti fogyotékosságo. Minden menet végére elkészültek erejükkel és nemcsak a közönségben, hanem a pontozókban is rossz benyomást kel- tettek. Talán még feltűnőbb volt, hogy egyetlen csoport voltunk, akiknek versenyzőin nem látszott a minden áron való győzni akarás. Passzív, tartózkodó, vereségbe beletörődő ökölvívással ma már semmire sem lehet menni. Számos ellenpéldát láttam más nemzetek ökölvívóitól, amikor az első menetben leütötték őket (sőt volt, akire kétszer is számoltak), ennek ellenére mindent beleadva a harmadik menetre olyan hajrákat vágtak ki, hogy sok esetben győztek. Úgy látszik, a pontozók is „leírtak” már bennünket. Szoros mérkőzésen, ahol nehéz dönteni, minden esetben ellenfelünket hozták ki győztesnek. Nincs már meg az a nimbuszunk, amit Gedó, Orbán, Kaj- di, Bodari vívott ki mogánok, s hiába szimpatikus Papp Laci - mások helyett nem öklözhet. A sportág hanyatlásának számos oka van. Amikor másfél évtizede megszüntették o CSB-t, az ökölvívás elvesztette az utánpótlását. Később hiába á Ití tóttá k vissza a bajnoki rendszert, már nincs kikkel azt megvívni. Tehetséges ifik mire mint felnőttek, beérnének - abbahagyják. A vezetésben lé. vő állandó változások sem szerencsések. Jómagam már a hetedik főtitkárt érem meg (köztük Schirillát is), míg az NDK vezetője 20 éve ugyanaz a Wehr, aki mellesleg magas nemzetközi tisztséget tölt be. El kell mondani még, hogy a 123 mérkőzés 7 nap alatt zajlott le és minden alkalommal 5 ezer néző töltötte meg a csarnokot. Vajon Pécsett tele lenne-e a sportcsarnok a hét minden napján bármilyen sporteseményen is? Az NDK-ban 4 ezer ökölvívóból válogatták ki a legjobbakat. Nálunk meg már alig működik néhány szakosztály országosan. Csodák nincsenek, a siker mögött komoly tömegek, óriási munka rejlik. Halléban ismét megmérettünk és könnyűnek találtattunk. Dr. Szalai István megyei sportfőorvos FÓKUSZ A számok tükrében 36. PMSC—TATABANYA TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Pécs szemszögéből : 55 19 11 25 60-84 49 Csak Pécsett: 28 15 8 5 36-21 38 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1980—81: 3-0, 1981 — 82: 0-0, 1982—83: 2-0, 1983—84: 3-2. 1985—86: 3-1. A Pécs az utolsó győzelmét 1985. szeptember 4-én a következő összeállításban érte el: Bodnár — Kónya, Torna, Czérna, Brezniczky dr. — Megyeri (Csoboth), Túri, Bendes, Lő- rincz (Dárdai) — Lovász, Mészáros. Gólilövő: Lovász (2), Túri. Pécsett a következő játékosok lőttek gólt a Tatabányának: 2 gólos: Opova, Garami, Dunai dr., Rádi, Kiss, Lőrincz, Nagy I., Lutz, Turi, Lovász. 1 gólos: Hegyi, Samus, Kovács, Csicsmann, Tüske, Rónai, Jánosi, Daka, Zombori, Kardos, Vigh, Gallai, Dobány', Mészáros és öngól (2). A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: PMSC (otthon) : Videoton 2-0, Rába ETO 2-1, Eger 3-0, Ú. Dózsa 1-2, Siófok 2-1, Dunaújváros 4-0. Tatabánya (idegenben) : Békéscsaba 4-0, Bp. Honvéd 2-0, Ú. Dózsa 0-0, Siófok 2-2, Debrecen 2-0, Ferencváros 0-2. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A Pécs jelenlegi hazai mérlege: 11 8 2 1 18-5 18 A Tatabánya jelenlegi idegenbeli mérlege: 10 5 1 4 16-10 11 JUBILEUM: Megyeri a 20. fordulóCsütörtökön Szombathelyen, a Savaria Kupa nemzetközi női röplabdatorna utolsó előtti napján az úgynevezett keresztbejátszásra került sor, ahol többek között az is eldőlt, hogy pénteken melyik két csapat játssza a döntőt. Amire az első három nap halvány teljesítménye alapján nagyon kevesen gondoltak, bekövetkezett: az ban játszotta 50. NB l-es mérkőzését. 14. KOMLÓ-GANZ-MAVAG TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szemszögéből : 13 6 1 6 10-11 13 Csak Komlón: 6 5 — 1 7-3 10 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből. 1966: 1-2, 1968: 1-0, 1973—74: 1-0, 1974—75: 1-0, 1976—77: 1-0, 1985—86: 2-1. A Komló az utolsó győzelmét 1986. március 30-án a következő összeállításban érte el: Fullér — Papp, Vukmann, Incze, Barta — Uhrik (Hammer), Gallai. Zrinyi. Hegyi — Vigh, Takács. Góllövők: Takács, Vigh. Komlón a következő játékosok rúgtak gólt a Ganz-MÁVAG-nak: Patai I., Takács, Dárdai, Hohmann, Radics, Takács, Vigh. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Komló (otthon) : SZEOL-Délép 1-0, Salgótarján 2-0, ózd 1-0, Váci Izzó 5-1, Budafok 1-2, Nagykanizsa 3-0, Ganz-MÁVAG (idegenben) : Kaposvár 0-0, Csepel 1-2, Keszthely 1-1, Bp. Volán 0-3, Diósgyőr 1-1, Nyíregyháza 1-1. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A Komló jelenlegi hazai mérlege: 11 9 — 2 23-8 18 A Ganz-MAVAG jelenlegi idegenbeli mérlege: 11 2 4 5 10-15 8 Lehel Jenőné erősen tartalékos magyar válogatott a döntőbe verekedte magát. Magyarország—Koreai NDK 3-0 (9, 17, 7). 500 néző, v.: So- netti (kanadai) és Vsetecka (csehszlovák). Magyarország: Szijjártóné, Torma, Murgerné, Gerevichné, Bernáth, Fekete. Csere: Bóta, Kőrös, Császár. Csernai Pál pénzbüntetése Felelőtlen kijelentéseiért százezer escudo pénzbüntetésre ítélték Portugáliában Csernai Pált, az NSZK- ban élő labdarúgóedzőt, aki 1984— 1985-ben a Benficánál dolgozott. A rágalmazást' ügyben a Portugál Újságírók Szövetsége indított pert. Csernai a közelmúltban egy lisszaboni hetilapnak nyilatkozva azt állította, hogy tudomása szerint Portugáliában egyes újságírók „pénzjuttatást kapnak bizonyos hírek közléséért". A Portugál Újságírók Szövetsége felszólította Csernait állítása bizonyítására, de az edző — miközben kitartott korábbi jelentése mellett — nem volt hajlandó egyetlen konkrét esetet sem megnevezni. Röviden Cselgáncs. Kaposvári körzeti rangsorversenyen a lányoknál Varga és Zeller 1., Ember és Waller 2., Fekete és Ványi 3., a fiúknál Dusa- nics 1., Dér, Nagy és Szabó (mind Beremend) 3. lett. Asztalitenisz. Az országos egyetemi és főiskolai bajnokságon, Budapesten a JPTE férficsapata (Dió- fási, Hayden, Pataki) a 3., a női együttese (Bolvári K., Mausz) a 2. helyen végzett. Férfi párosban: 3. Diófási, Pataki; női párosban: 2. Bolvári K., Mausz; vegyespárosban: 2. Hayden, Bolvári K.; férfi egyesben: 2. Hayden, 3. Pataki, női egyesben: 2. Bolvári K. A pontversenyben: 1. JPTE. Mai sportműsor Kosárlabda. NB I. nők, döntő: PVSK—Tungsram SC, városi sport- csarnok, 17.00. Diáksport. Medikus Kupa, megnyitó: POTE-csarnok, 8.00. Kézilabda. NB I. férfiak: Bp. Honvéd—PMSC, Budapest, 17.30. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkat Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1, — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Mmb TELEPEKEIM ! AZ AKCIÓBA BEVONT HAZAI SZÉIM TÜZÉP telepen lO-Ft/^ gyártóműnél 5-ft/« HAZAI BRIKETT TÜZÉPtelepen 18-ft/1 gyártóműnél 5—r/ ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ ! hoo KG Magyarország a döntőben - bravúr árán