Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)

1987-03-21 / 79. szám

HÉTVÉGE A mai nappal most már csillagá- csati számítások szerint is bekö­szöntött a tavasz, az évszakok leg- szebbike, az életet újra pezsdítő, rü­gyet fakasztó. Ősidők óta a meg­újulás és az ifjúság jelképe min­den népnél, a miénkkel azonos égöv alatt. „Tavasz Magyarországon". E Ben­jámin László verséből kölcsönzött két szó íqy együtt a haladás, a forradalmi tettek és változások, megújulások jelképe is történel­münk múltjában és jelenében. Tu­lajdoníthatjuk a véletlennek, fel­ismerhetünk benne valami törvény- szerűséget, gyanakodhatunk a ta­vasz cselekvésre sarkalló kisugár­zásának, de mindenképpen tény, hogy hazánk történelmében cse­kély számú kivétellel mind erre az évszakra esnek a jövőnek is irányt szabó progresszív társadalmi rob­banások, az új perspektívát fel­mutató folyamatok kezdetei. Év­századokon, évtizedeken hajolnak át a múlt üzenetét hordozó ívek történelmi tavaszról történelmi ta­vaszba. Dózsa fegyvert ragadó pa­rasztjaitól a Rákóczi zászlaját ki­bontó kurucokon, 1848 márciusá­nak ifjain, a Magyar Tanácsköz­társaság munkáshatalmának meg­teremtőin, a felszabadult ország újjáépítőin át a KISZ zászlaját kibon­tó harminc évvel ezelőtti ifjú nem­zedékig. Mindegyik történelmi ese­mény, folyamat tapasztalataival, tanulságaival, példájával funda­mentuma volt a következőnek. S ilyenkor a történelmi évfordulók emlékünnepségei táján mindig ön­vizsgálatra szorító kérdés: hogyan sáfárkodtunk az elődöktől kapott örökséggel, mivel gyarapítottuk, mit tanultunk belőle, mennyire be­csültük meg az örökhagyókat? Szokás metaforaként is használ­ni az egyes évszakokat az emberi életkorokra. A mostani ünnepsé­geken a tavaszukat élő fiatalok mellett jelen vannak az egykori tavaszok ma már az őszben, vagy éppenséggel a télben járó tanúi, ré­szesei a veteránok. Nyugodt lehet-e a lelkiismeretünk nekünk, fiatalab­baknak, ha rájuk tekintünk? Meg­hatottak az emlékektől, a rájuk összpontosuló figyelemtől, de va­jon hányukban keseredik közben az az érzés, hogy a piros betűs napok elmúltával megintcsak az idő peremére szorult élő muzeális értéknek felejtik őket az ifjabb nemzedékek. Magyarázatként, mentegetőzésként gyakran halla­ni: átadták a stafétabotot, a fia­talabbaknak kell tovább futni vele. Sántít ez az atlétikai hasonlat, hi­szen a váltófutásban a botot át­adót még viszi ugyan pár métert a lendülete, de aztán leáll, s utá­na csak szurkolója már a továb­biaknak.. Mondhatjuk-e, hogy 1919, 1945, vagy 1957 KISZ-es ve­teránjai csak pályán kívüli szur­kolói sorsunk, jövőnk alakulásá­nak? Ha így lenne, akkor múltju­kat, egész életpályájukat tagad­nák meg. A tavaszi napforduló más, helytállóbb hasonlatot su­gall: a költöző madárcsapat vo­nulásának példáját. Az ék alak­zat csúcsán elöl haladónak kell leginkább küzdenie a légáramla­tokkal, s ha elfáradt, helyébe áll más a csapatból. A megfáradt visszavonul szélárnyékosabb pozí­cióba, de amíg szárnyát mozgat­ni tudja, tovább repül a csapattal. Hiszen közös a céljuk, közös az útjuk. Évi 140 ezer forint volt az egy főre jutó jövedelem a Fémipari Kisszövekezetben — vádolják is a kevesebb kötöttségekkel dől gozó kisszövetkezeteket, hogy így jócskán hozzájárulnak az inflációhoz. Igaz ez? Erről szál riportunk a 7. oldalon. A Bercsényi utcai lakás hangulatos sarkában Läufer László felvétele Tünde Tünde olyan természetesen beszél a mindennapjairól, a gyermekparalízisről, a jogi diplomáról, a nemzetközi sakkmesteri címről, ahogy csak az az ember szólhat, aki küzdelmei árán sokszorosan élte meg az éveit.- Tizenegy éve szereztem meg a jogi diplomát. Kétszer jelentkeztem a pécsi egye­temre. Először azt hittem, hogy a többiek jobbak ná­lam, ezért az elutasítás, a második felvételi után kide­rült, hogy az egyetem nem akart felvenni. Azt mondják, akkor a művelődési miniszter az azstalra csapott. . . Hiába volt meg a diplomám, nem kaptam állást sehol. Egyszer hívtak Budapestre, a fordí­táshitelesítő irodába, de nem mentem. Lehet, hogy mindent hagyni kellett volna és bele­vágni? Azt hiszem, felelőtlen­ség. Budapesten, intézetben kezdte az iskoláit. Az első három osztályt befejezte két év alatt, pedig azok a műté­tek évei voltak. — Kétéves koromban let­tem gyermekparalízises. Elő­ször teljesen lebénultam. Többször megműtötték, hat­éves koromban utoljára, rá­adás volt, hogy leejtett egy gondozónő, ebből maradt a csípőficam. Az ágya mellett fonott ülö- kéjű szék. Ezzel tanult meg járni-kelni, a szobában egy­szerűbb mint a tolókocsi.- Tíz éve van tolókocsiban. Annak idején sokat nyaral­tunk a Balatonon, sokat úsz­tam, ímegerősödtem. Mióta villamoskocsim is van ismer­nek a pécsi belvárosban mindenütt. Szeretek vásárol­ni, ha a lépcső miatt nem ju­tok be egy boltba, már kijön­nek, megkérdezik mire van szükségem. Kitűnő tanuló volt a Ber­csényi Utcai Általános Isko­lában, éppen szemközt van az otthona, és a Nagy Lajos Gimnáziumban is, ahol angol nyelvtagozaton végzett. — Az orosz és a német kor­repetálás mellett az angolt szeretem tanítani a legjob­ban. Tizennégy tanítvány jár hozzám. A gyerekek különö­sen az angol nyelvi rejtvé­nyeket szeretik, mert válto­zatos és játszva tanulunk. Nagy örömmel készítem ne­kik. Az édesanya bekopog, sze­net rak a nagy cserépkályhá­ba, kávét kínál. Két orvos lenne a családban — az édes­apa mellett ha nem hagyja ott az egyetemet Tündéért, a két lánytestvéréért. De az arca csupa szeretet, derű. Az ablak előtti asztalra visz- sza-visszatér a tekintetem. Egy varrógép, egy írógép és alul sakktábla, rajta megkezdett parti. — Édesapámtól tanultam sakkozni, ő a hazai első osz­tályig vitte. Tizenkét éve ve­szek részt a levelező sakkver­senyeken. A magyar sakkmes­teri cím után tavaly megkap­tam a nemzetközi címet is. Most játsszuk a női Nemzet­közi Levelező Sakk Olimpiát, amelyben a magyar csapat­tal veszek részt. Harmadik lettem az elődöntőn. Most mennek a döntők a szovjet, lengyel, csehszlovák, román, osztrák, jugoszláv és NSZK- beli versenyzőkkel. Három na­pig gondolkodhatom egy lé­pésen, és két héten belül kell megküldenem a partnerem­nek, így több év egy-egy játsz­ma sorozat, még egyet sem fejeztünk be a döntőben. A külföldi versenyzők következe­tesebbek, egyszer sem fordult elő, hogy megfeledkeznek a válaszról. A szovjet verseny­zőktől tartok, ők a legerő­sebbek, az eldöntőn egy szov­jet sakkozótól kaptam ki. Először az egyesület Tüzér úti klubjában találkoztunk. — Beléptem az egyesület­be az alakulásakor. Kíváncsi voltam, előtte nem voltak ha­sonló sorsú barátaim. Gyak­ran járok a klubba moziba, a TIT előadásokra, vagy ping­pongozni. Most odahúz a sze­relem is. Nem tévedek, 1986 fordu­lópont volt dr. Hargitay Tün­de életében. Tavasszal elvé­gezte a Baranya Megyei Ta­nács egészségügyi osztálya és a közgazdaságtudományi kar közösen szervezett számító- gépes tanfolyamát, és ez hoz­ta meg az első munkahelyet. Május 19-én a Pécsi Posta- igazgatóság alkalmazta, mint számítástechnikai előadót. A három hónapos próbaidő után ez végleges munkahe­lye. Azt már munkahelyi ve­zetőitől tudom, gondolkod­nak, hogyan hasznosíthatnák Tünde nyelvtudását. Szeptem­bertől ismét iskolába jár, a SZÁMAÉK kihelyezett főisko­lai tagozatára, a Ságvári Mű­velődési Házba. Három év múlva számítógép programo­zói diplomát szerez. Szeret tanulni, jól sikerült az első féléve. A jeges napo­kon eljut Trabantjával egé­szen a művelődési házig, csak ott ne kellene várakozni, amíg segít felmenni valaki az első emeletre. Gáldonyi Magdolna I2. hét Tavaszi napfordulón

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom