Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)
1987-02-28 / 58. szám
Krónika fl Bolsoj kamarazenekara Pécsett. f*™* , POTE aulájában vendégszerepeit a Moszkvai Nagyszínház szólistáiból alakult kamarazenekar Alekszander Lazarev irányításával. A változatos hangszerösszeállítású együttes műsorában romantikus és XX. századi szerzők ritkán hallható darabjaival lépett a közönség elé. Közreműködött Nina Terentieva, a Moszkvai Nagyszínház szólóénekese. Indításként két Glinka-kompozíciót hallottunk: a Szerenád című kamaradarabot és a Kétség című dalt. A Szerenádot hangulatos előadásban mutatták be a Pécsett először szereplő muzsikusok. A Kétség című dal Nina Terentieva szuggesztív, meleg, testes, áradó mezzoszoprán hangjával, s a kísérő hárfa és gordonka remek összjátékával igazi élményt nyújtott. Kevésbé tetszett a műsor második részében a Két ének szoprán hangra és kamaraegyüttesre című Stravinsky-kompozíció. Az egyszerűbb zenei felfogást és az érthetőbb német nyelvű szövegkiejtést hiányoltuk Nina Terentieva előadásában. Bravúros hangszerkezelés, sziporkázóan szellemes játék jellemezte Rossini-Britten: Zenei esték című szvitjét. A kamaraegyüttesben szereplő valamennyi művészre egyenként is nagy felelősség hárult. A befejező műsorszámként elhangzott Soszta- kovics: Jazz-szvit című művében a hegedű és a szaxofon nyújtott kiemelkedőt. A "hangverseny sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult Alekszander Lazarev magával ragadó egyénisége is, aki az egész koncertet kívülről dirigálta. T. Zs. Kőtollú madár. A huszonkét éves korában elhunyt Herbszt Zoltán posztumusz kötete egy tékozló lendülettel kibomló lírai személyiség hiteles naplója. Spontán természetességgel fakadó verseiben az élmény elválaszthatatlan a reflexiótól, gesztusai, melyek egy pózt alig ismerő kamaszlélek őszinte megnyilatkozásai, érett és tudatos önszemlélethez kapcsolódnak. Idilli tájélménye szokatlanul korán elkomorul". Költői világát az eső, a tél, a fogyott madarak, lőttvadak és a lomb- jukvesztett fák motívumaiból építi fel. önmagára eszmélésének már első moccanása a kitaszítottságot tudatosítja: „Közös sorsod van a hómezőn károgó varjakkal" — írja. Talán ezért ejti rabul az elmúlás igézete, a „feketeszirmú éjszaka", létértelmezése így kötődik a félbeszakadt mozdulatok, a dolgok végére érés, s az elveszett emlékezet képeihez. A leíró jellegű, dalszerü formát hamar felváltja nála a 'átomásos szabadvers, melyben életérzése tragikus sorstudattá nő. Létét néhány szép versében groteszk passióként éli Őt, máskor úgy jeleníti meg, mint reménytelen vesszőfutást egy „sehovasemegyország"-ban. De költészete mégsem morbid. Sőt, még a reménytelenségből is kiemeli az a már-már romantikus eltökéltség, mellyel egész személyiségét, az élet örök kérdéseinek feszíti. Ettől még szertelen vagy tétova mozdulatai is méltóságot kapnak. Igazán magasra nem szárnyalhatott, pályája rövid, de teljes ív. Amit sírjába vitt, nem írja meg már senki. N. I. Csirkelej. A fővárosi Katona József Színházban mindig nagyon kedvesek az újságírókkal. Mivel állandóan telt ház van, az igazolványt is elő kell vennünk, és akkor: „ahol hely van". Legutóbb kicsit morózusvolt a nézőtéri felügyelő: „Minden vidéki újságíró ma jön” — morfondírozott, megemlítve, hogy egyik .szolnoki kollégám is jelen van éppen. A Csirkefej Spiró György drámája, Zsámbéki Gábor rendezésében, a budapesti színházi évad egyik legnagyobb sikere. Most is legalább ötvenen állva néztük végig az előadást —, és nemcsak vidéki újságírók. Rettenetes világ tárult elénk a színpadon: nem egyszerűén abszolút magányos itt valamennyi szereplő, hanem a „darabidő” előtt vagy éppen a tragédia során elveszíti azt az egyetlen tárgyat, kapcsolatot, élőlényt, amely még értelmet adhatott átkozott hétköznapjainak. A vénasszonynak (Gobbi Hilda játssza hátborzongató nagyszerűséggel) felakasztják a macskáját, a tanár úr beleőrül az életidegen irodalomelemzésekbe, a nevelőintézeti, kissé oberrált, de jóindulatú fiú (Varga Zoltán személyesíti meg, zseniálisan) gyilkossággal tesz pontot viszonylagos szabadságának végére, anyja utcanőként se találja már helyét, és inkább visszajön brutális férjéhez. Közben obszcén, trágár kifejezések százai hangzanak el a színpadon, kifejezve talán, hogy igazán kommunálni sem tudnak egymással ezek az emberek. A darab elején egy macskát ölnek meg, heccből, a végén egy ember fejét vágják ketté némi pénzéért, és a legvégén sincs semmi esély arra, hogy ezek az emberek megváltozzanak, és közben az elejétől a macskának hiába hozott csirkefejek büzlenek szanaszét a színpadon. A pontos, szuggesztív rendezést, rendkívül fegyelmezett, kiemelkedő színészi munka és a téma aktualitása teszi az előadást mindenki számára ajánlott, felejthetetlen élménnyé. Bozsik L. Mozduló repedések. Ma még talán furcsa egy verseskötet utolsó lapjain hirdetéseket olvasni, amelyekben a jónevű szállodaipari vállalat, a szőnyeg- és a faipari gyár kínálja szolgálatait. Ma még — mert ki tudja, mit hoz a jövő. S ebben nincs szemernyi irónia sem: ki tudja, milyen új vagy újra felfedezett ötletekhez nyúl majd a művészet a „megnehezült körülmények között”, ahogy a közgazdászok mondják. És nem is baj, ha a piacon támogatja egymást költészet és ipar: csak jó terméket kínáljanak mindketten. Lám, a soproni üzemek nem röstelltek a zsebükbe nyúlni, hogy támogassák három helyi költő közös verseskötetét: a lokálpatrióta szándék nemes ügyet segített. A városi klubkönyvtár kiadásában látott napvilágot Bősze Balázs, Bugyi Sándor és Schneider Lipót verseskötete ezzel a kissé keresett címmel: Mozduló repedések. Bőszét és Schneidert — ma már negyvenesek — egy tizennégy évvel ezelőtt megjelent antológia is fiatal költőkként mutatta be, s ezen csak az tréfálkozik, aki nem ismeri a mai magyar irodalomnak az' elmúlt 30—40 évben kialakult, különös protokollját, (mely szerint 40—50 éves koráig fiatalnak számít a költő), és nem ismeri a vidéki kisvárosban élő versírók érvényesülésének sajátos akadályait. Bősze, Schneider fölött sem múlt el nyomtalanul a másfél évtized: rutinosabbak, gördülékenyebbek, de keserűbbek is — kevesebbet akarnak az élettől, a szerelemtől, mint korábban. Bugyi Sándor sokkal szélsőségesebb: míg egyes verseiben megáll a hangulatok felvázolásánál, másokban szinte teljességében tud megragadni egy éietérzést. — A Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiumának e két évtized óta létező és váltakozó sikerrel működő irodalmi körnek a patronálásával jelent meg a karcsú kis kötet, amelyhez Kerék Imre írt értő ismertetőt. G. T. Jancsó Miklós: Szörnyek évadja XIX. magva*1 fatékfilmszemle Uj hullám? Egyértelműen rossz film csak egy akadt a XIX. magyar játékfilmszemlén, ami annál sajnálatosabb, mert az volt az egyetlen gyerekeknek készült. Ha van, akkor ez az, melyről lebeszélném az olvasót, s arról méginkább, hogy bemutatójára gyermekét is elvigye: tanulhat az a nebuló másutt is éppen elég Ízléstelenséget - kár még fizetni is érte (Doktor Minorka Vidor nagy napja). összességében viszont arról győzött meg a február 13—18. között megrendezett filmszemle, hogy — noha a filmgyártás anyagi körülményei alig javultak - a filmrendezők a siránkozás helyett összeszedték magukat, s tisztességes filmeket készítettek. Új hullám előtt a magyar film? Mindenesetre a fellendülés jelei láthatók. Szinte mindegyik a jó közepes, zagy jó kategóriába sorolható, s akad egynéhány, mely kifejezetten izgalmas akár tartalmi. akár formai-művészeti erényei folytán. A legnagyobb hatást rám Gyarmathy Lívia Vakvilágban című filmje tette: őszinte, kemény mű ez napjainkról; mentes mindenféle kikacsingatástól, elhallgatástól, álbátorságtól -, a társadalmi és szakmai zsűri azonban más filmeket tartott díjazásra méltónak. Noha évek óta vita folyik a játékfilmszemlén, hogy helyük van e ott a dokumentumfilmeknek, azok most ismét’ bizonyították: mégoly erősségük lehet a művészi megoldás, mint a játékfilmeknek. Vonatkozik ez elsősorban Sára Sándor Ke- resztútonjára. Míg Sára tavaly egyedül lett nagydíjas a Bábolnával, most osztozott a fő- díjon a Csók, anyu-val. A Ke- resztúton önálló része annak a dokumentumsorozatnak, mely a bukovinai székelyek második világháborús kálváriáját rögzíti. Ugyancsak háborús évekbe, de az első világháború éveibe visz vissza -a Gulyás testvérek Gyarmathy Livia: Vakvilágban Én is jártam Isonzónál című filmje. Nagyjátékfilmmel régóta nem jelentkezett Kosa Ferenc, most Az utolsó szó jogán' címmel mutathatta be dr. Béres Józsefről és a ,,cseppek"-ről szóló dokumentumfilmjét. A film tíz éve készül, s nem is any- nyira a Béres-cseppekért perlekedik, hanem — méltón Kosa korábbi filmjeihez — azért, hogy mérettessék meg egy-egy új törekvés, s ne kelljen annak a hallgatások falába ütköznie. Dér András és Hartai László méltán díjazott filmje, a Szépleányok, az első magyar szép- ségkirálynő-választás kulisszái mögé pillant. (Érdekes kérdést tett fel a sajtótájékoztatón egy külföldi kritikusnő: használtak e dublőzt a szerzők az öngyilkos Molnár Csilla megjelenítésére - vagy „rriegérezték-e" előre, hová fog vezetni sorsa?) Nem feltétlenül azért, mert elsősorban a focidrukkereknek készült, de harmatosra sikerült Koltay Gábor Szép volt fiúk/ Idegenlégiósok című dokumentumfilmje. S némiképpen ebbe a kategóriába sorolható Bán Róbert A Jávor című .snittfilmje: a három tucatnyi Jávor PáI- filmből készült film valószínűleg az idősebb korosztály érdeklődését váltja majd ki elsősorban. Rég volt, hogy ún. experimentális film szerepelt a magyar szemlén, most kettő» is. Gazdag Gyula Hol volt, hol nem volt szücrealista meséje feléig kifejezetten remekműgyanús volt, onnan már nem tudta tartani a lépést a saját maga által diktált ütemnek. Szirtes András Lenz című al-x kotása is nehezen sorolható hagyományos kategóriákba: a Sturm und Drang egyik megteremtőjének alakjában a ma nagy sorskérdéséhéz, az atomenergiához kötődve költői müvet hozott létre. Folytatódik a magyar film egyik jellegzetességét jelentő történelmi szemlélet is. A már említett dokumentumfilmek mellett a játékfilmek sem lettek hűtlenek a magyar históriához. A dokumentalistákkal szakított Vitézy László pz Érzékeny búcsú a lejedelemtől-ben Bethlen Gábor Erdélyébe visz el. A film kissé vontatott, s túlzott didakszissal igyekszik párhuzamot vonni jelenünkkel. Az ötvenes- évekkel Gárdor Péter Szamárköhögése, Maár Gyula Malom a pokolban-ja, s legszínvonalasabban a versenyen kívül bemutatott Mészáros Márta Napló szerelmeimnek című filmje foglalkozik. Mészáros Márta a Napló gyermekeimnek folytatásában 1956-ig jut el - annak reveláció erejű hatása nélkül, de most is érdekesen, s igényesen, magas színvonalon. Ugyancsak folyamatos a magyar filmek vígjátéki, szatirikus vonulata. Ide sorolható a Szamárköhögés is, de igazából a jelenben játszódó filmek erőssége, mégha Bacsó Péter Ba- nánhéjkeringöje inkább csak víg játék, semmint komoly szatíra. Annál inkább az a díjakkal elismert Csók, anyu, Rózsa János filmje: sziporkázó részleteiben, csillogó egészében. Böszörményi Géza Laurá-ja sajnos nem igazolta azokat a várakozásokat, melyeket a rendező korábbi filmjei alapján kiváltott. S egy jellegzetesség, mely erénye is, hibája is most a magyar filmnek. A szakmai zsűri külön is elismerését fejezte ki a színészeknek, akik valóban alkotótársai a rendezőknek - magas színvonalú játékuk nagyban hozzájárul a magyar film remélhető fellendüléséhez. Ám egymás után nézve a filmeket, szemet szúró, hogy mily kevés színészt foglalkoztatnak a rendezők: Cserhalmi György, Garas Dezső, Udvaros Dorottya, Básti Jul! már-már hiányérzetet okozott, ha nem tűnt fel valamelyik filmben. Nyilván nem az ő hibájuk csak, ha agyonfoglal- koztatottak. Szándékosan a végére hagy- -tam Jancsó Miklós filmjét, a Szörnyek évadját, mely mini ahogy arról napi tudósításomban már hírt adtam, megint szélsőséges fogadtatásra talált. Nekem tetszett, mégha nem is ragadott annyira magával első megnézésre, mint a Szegény- legények, A még kér a nép, vagy A zsarnok szive. Tény, ami tény, Jancsó ma az ■ eayetlen filmrendezőnk, akinél stílus és tartalom valódi művészi egységet képez: míg kis túlzással bármely maavar filmet bármely magyar rendező elkészíthetett volna, a Szörnyek évadiát csak Jancsó. S még eay jó hír művészetének tisztelői számára: elsőként a külföldön készült játékfilmjei közül bemutatiák a francia—izraeli koprodukcióban készült, A hajnal című filmjét is a mozikban. Bodó László Mészáros Márta: Napló szerelmeimnek 8. HÉTVÉGE
