Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)
1987-02-28 / 58. szám
Falu a Hegyhát csúcsán : ’, Mekényes Úgy menni el egy faluba, hogy az ember előre tudja, mit lát majd .. . Ha ránézek a térképre s számba veszem a lé- lekszámot, nagyot nem téved- -hetek. Baranya északi szöglete és 450 lakos? Akkor rossz vízminőség, foglalkoztatási gondok, elvándorlás, hajszálon függő iskola, az elárvult házakba beköltöző s magukat gyakran nem megbecsülő idegenek. Tehát létezik egyfajta típus- falu «- Baranyában, Zalában, Borsodban, hogy csak a nevét kell behelyettesíteni? Nem, Mekényes nem ilyen, ha százszor hasonlóak is gondjai a többi, a régi fényén töprengő, a visszafejlődésben szinte megállithatatlanmak látszó törpefaluéhoz. Ahány ember, annyi sors, annyi életregény. És persze sajátos mesét mond a táj is. Lám, itt áll a kétszintes postahivatal, amelyet még meké- nyesi postaügynök dédapám épített. Nemrég renoválták, őzt mondják, nagyon vizes volt. Itt lakik Miklóssy István, a fu- rómunkásként nyugdíjba ment okleveles gazdatiszt, egykori kulák, majd a mógocsi gépállomás agronomusa, akinek történeteit hallgatva újabb és újabb adalékok gyűlnek fel ahhoz a korszakhoz, amelyet dz „ötvenes-hatvanas” évek cimen mostanában kezd kapirgálni a történettudomány. És itt él Stelán Jakab, a községi elöljáró, akinek ősei 1735- ben alapították meg ezt a gyönyörű fekvésű falut. Ö, s még néhányon megúszták a kitelepítést, s együtt élnek azokkal, akik nem úszták meg a felvidéki áttelepítést. Együtt, a háború utáni népvándorlás első, második nemzedékének, a csíki székelyekkel, a moldvai csángómagyarokkal, a zalai, bihari és nógrádi új honfoglalókkal. A mekényesi népmozgalmi statisztikát újabban a Pest megyéből bevándorlók, az üdülők és a ki tudja mi elől menekülők élénkítik fel. Mint szitán q borsó — összerázódtunk, mint szitán a borsó - mondja Miklóssy bácsi, akihez fogható szép magyar embert ebben a korban - 75 éves — már ritkán látni. Mások szerint máig sem rá- zódtak össze teljesen. Különösen nem a legújabban érkezettek egyikével'-másikával, akikről az a vélemény járja: jobb lett volna, ha otthon maradnak. Több segélyt visznek el a tanácstól, mint a régebben itt élők tíz esztendő alatt. A falu mint mondtam, gyönyörű helyen fekszik. Méltó a Hegyháthoz. Nagyhajmást elhagyva a Mekényes fölé magasodó laza hullámokról nemcsak a falut látni, hanem jobb felé Lengyelt is, a mező- gazdasági iskolójáróf, üzeméről, de még inkább őskori telepéről híressé vált Tolna megyei községet. Egy egész őskori nép kapott nevet az itt kiásott leletek alapján: a len- gyeli kultúra népe. Húsz évvel ezelőtt magam is láttam egy mamutfogat kikandikálni az épülő műút löszfalából. 1930-ban még 1135 személy lakott Mekényesen. Nagyközség . volt, önálló jegyzőséggel. A földek rosszak voltak, de a nép jól élt, elsősorban az állattartásból. Ma is látni a hatalmas gazdasági épületeket — ahol még nem bontották le —, egy virágzó mezőgazda- sági kultúra rekvizítumait. Már félszázan sincsenek a faluban. Először a földművesszövetkezet költözött el, aztán a tsz, a tanács, végül az iskola. A szokásos sorrend. Ma már mindössze 8 gyerek tanul az 1-3. összevont osztályban. Egy szem elsős üldögél a pad- ban. Pedig micsoda iskolaépületük van! Az egész környéken itt volt először tornaterem. Most átépítik az épületet, orvosi rendelő, elöljárósági szoba, szolgálati lakás és könyvtár lesz benne. Az óvodában még tizenketten — Szinte könyörögtem a szülőknek, ne hagyják fel az iskolájukat, ne kárhoztassák utazásra a csöpp qverekeket - mondja Sziveri Mátyásáé, a Máqocsi Naqyközségi Tanács elnöke. — Többen azt mondták: ha nem" Írathatják be Máqocs- ra, elviszik Bikáira vagy Dombóvárra. Engednem kellett. Kényszerrel mégsem tarthatom ott a gyerekeket. A felsőtagozatba évek óta nem kaptunk nevelőt ezért kellett körzetesí- teni. Bár ne kellett volna! Az óvodában csak 12 gyereket talál, de fönntartjuk amíg lehet. A mekényesiek egyike-másika eléqedetlen a gyerekek utaztatásával. — Nem ezt Ígérte a tanács, amikor megszűnt a felsőtagozat. Az iskolajáratot, ami csak a gyerekeket viszi-hozza. Most a komlói munkásbusz várja meg őket fél 5-kor, az iskolajárat két hét után megszűnt. — Ha még a reggeli járatra panaszkodnának, megérteném — replikázik az elnökasz- szony. - Az aaqyon zsúfolt, kétségtelen. De délután több járat is van, a korábban végzők már három óra körül ha- zamehtnek. — Húsz évvel ezelőtt még 138 gyerek járt az iskolánkba. 1974-ben már csak 68. Én mondom, nagy hiba volt az önálló tanács megszüntetése, s főleg az, hogy ezt a valamikori székhelyközséget Mágocshoz kötötték. Az emberek hite akkor szakadt meg — hamarosan felére csökkent a lélekszám. Sorvadni kezdett az iskola, ' márpedig ha sorvadni kezd, vége a falunak — mondja Dávid Dénes, Mekényesnek immár egyetlen tanítója. Nem titkolja, hamarosan ő is elpályázik innen.- Megvettük ezt a nagy házat, hogy majd a gyerekeinknek bőven legyen helyük. Még most is nyögjük a részleteket. Az idén mór disznóhizlalást is vállaltunk, talán bejön nyolctízezer forint. És látja a gyerekek hallani sem akarnak róla, hogy itt maradjanak. Zsuzsa lányom postaforgalmiba jár. Itt van postás, több nem kell. A fiam katonai főiskolás, ha rendőrtisztnek megy, akkor is legalább Komlón a helye. Innen utazzon 52 kilométert a munkahelyére? Összefogni a fiatalokat Zsuzsa csöndesen ül az asztalnál. Azt hiszem, ő már valóban egy más világban él.- Nincs, oki összefogná a fiatalokat - szólal meg. - A 'klubkönyvtáros a hétvégén jár haza, a KISZ-titkár, aki nagyon értette a dolgát, bevonult katonának. A mozi? Régen nincs már vetítés. Volt egy gépész, aki vállalta, hogy jó filmeket hoz, s okkor vetít, amikor akarjuk. Valamiért ez is meghiúsult. Pedig volna rá igény. A fiatalok egészen messzire, Sásdra, Dombóvárra is hajlandók elutazni egy-egy jó műsor kedvéért. Nyelvem hegyén a kérdés: - és te miért nem ‘fogod ösz- sze őket, kedves Zsuzsa? Aztán lenyelem a kérdést, a válasz úgyis sejthető: Zsuzsa naponta ingázik az iskola és az otthon között, a hétvégén ■is tanulnia kell, ha felsőbb iskolába készül. Aztán ott a kert, a házimunko. A maga válaszát azért megvelési Központhoz. Tudja mikor ettünk mi utoljára banánt? .. . Mágocsra jött egykét mázsa, aki gyors volt, kapott néhány szemet. De még ha ez lenne a legnagyobb gond . .. Ingázik az egész falu. Akik Komlóra járnak, negyed 4-re húzzák fel a csörgőórát, s jó ha délután 5-re hazaérnek. A mágocsi, dombóvári munkások jóval kedvezőbb helyzetben vannak, de túl sok szabadidejük nekik sem marad. Kulturális élet? Este egy kis pingpong a hatvanas években épült s ma is jó állapotban lévő kultúrházban, aztán egy kis beszélgetés, néhány korsó sör vagy fröccs mellett az italboltban. Ami meglepően kulturált hely. Talán nem véletlenül azért, mert az elöljáró felesége az üzletvezető. Az elöljáróság Szünnap van, de Stefón Konrádné ma sem zárt be a munkából hazatérők előtt. Itt találkozom a férjével is. Jó vele beszélgetni, őslakos, csendes beszédű, higgadt, a realitásokat ismerő férfi. Néha azért ő is álmodozik.- Helyi munkaalkalom kellene. Hogy ne kényszerüljenek annyian ingázni. Itt volt egy malom, olajmalom. Néhány éve lebontották, a tsz kiárusította az anyagát. Pedig talán lehetett volna valami kisüzemfélét csinálni belőle. Ha netán mégis megszűnik az cl- sótagozat, az iskolában is felszabadul néhány helyiség. Itt helyben kellene valami munka, az talán még föl tudná rézni a falut.- Mennyiből gazdálkodik az elöljáróság?- Tavaly háromszázezer gyűlt össze a tehóból és a fejkvótából. A megyétől is kaptunk ötvenezret a jó társadalmi munka elismeréseképpen. A tehó családonként 800 forint, a fejkvóta 450. A ♦emető utca lekövezése csaknem az egészet fölemészti. Az italpult mellett egy ládában vízeszacskók. Számomra, aki megszoktam, hogy a csapból eresztek ivóvizet, s csomagolt vizet csupán az arab világban láttam, megdöbbentő fölfedezés. Aprófalvainkban megszokott, sőt nélkülözhetetlen segítség. A műtrágyákkal átitatott természet bosszút áll. Olvasom a zacskón: „Emberi' fogyasztásra alkalmas". A víz péntekenként érkezik, ingyen viszi, akinél gyerek vagy beteg van. A felnőttek, at erősek nem isznak Vizet.- Most csináltattuk meg .a törpevízmű terveit - szólal meg Stefán Konrád. — Harmincöt- ezerbe kerülne portánként, tiz évre elosztva. A községnek összesen 4 milliót kellene kinyögnie a tízből. Nem mindenki fogja bírni, sok az idős ember. De hát kell a jó viz nagyon. A kútunk már meavan, csak le van fojtva. Szó volt róla, hogy megcsináltatunk egy kifolyót, egy szentlőrinci maszek el is vállalta, de félmilliót kért, nekünk meg csak száznyolcvanezrünk van. így hát ez is húzódik. Kilépünk az utcára. Nem kell sokat menni, hogy düle- dező házakat, elvadult kerteket lássunk. A lámpák fényében fölseilik az iskola, mögötte a park, az egykor gyerekzsivajtól 'hangos iskolákért. Fölsejlenek a domboldalak, ahol most szabadon fütyül a szél. A szőlőt — Így mondják — még a téeszesítéskor kivágatták a tulajdonosokkal, mert hogy kell a nagyüzemi táblához az a terület. De azóta sem volt benne oép, talán ember is alia. Többnyire legelőnek használják. Volt, volt, volt. Mekényes a múltjából él. Ide jószerivel már csak aludni, esetleg gazdálkodni járnák haza az emberek. Mekényes egy reményét vesztett község benyomását kelti. Az elvándorlás oka- Tudja, én tagadom, hogy a tanács, a tsz elköltözése tette volna tönkre ezt a falut — tűnődik el Sziveri Mótyásné.'- Mekényes akkor indult el lefelé, amikor a háború után a lakossága olyan nagymértékben kicserélődött. A telepesek kezdettől fogva nem érezték sajátjuknak a falut — tisztelet a kivételnek. Az őslakosság lokálpatriotizmusának hőfokán biztosan nem. Mágocson ez ugyanúgy lezajlódott: a háború előtt 3500 lakosa volt, ma 2800. Persze, a 'hatás ott nem volt olyan lesújtó méretű.- Milyen munkaalkalmat tudnak ajánlani az embereknek? Miért kellett lebontani az olajmalmot, amely - tudomásom szerint - népi műemlék volt? A malmot lebontotta a tsz, mert életveszélyes állapotban volt. A berendezése ma az orfűi malommúzeumban látható, tehát nem veszett el. Ami pedig a munkaalkalmat illeti: Mágocson mindenkit el tudunk helyezni. Itt van a Mezőgép, a Carbon, a Húsipari Vállalat üzeme, a tsz. Utazni sem kelf sokat. A napokban járt nálam a BÉV egyik embere, munkásokat keresett. Én a mekénye- sieket ajánlottam, háztól házig szállítanánk őket. Sokat gondolkoztunk egy helyi üzem telepítésén is, de maga is jól tudja, hogy monapság nem kapkod egyik nagyvállalat sem az ilyen eldugott falvak után. Lehet, hogy a szép fekvését kellene jobban kihasználni: csodálatos üdülőfalu lehetne.- Talpra tudnak állni a saját erejükből?- Mekényes nagyon sokat kapott a közös tanácstól. A legtöbbet a társközségek közül. A falun átfolyó patak mederrendezése 1,5 millió forintba került az óvodára hétszázezret, az iskolára másfél milliót költöttünk. A törpevízműnek csak a terve félmillióba került. Ravatalozót építettünk, hozzájárultunk az útépítéshez. Annak idején kértek napközit. Megoldottuk. Két hét utón már nem kellett. Csak összefogással- De hát miért? 'Miért nem biznak egymásban?- Nézze, keserű ilyet mondán, de hosszú évek tapasztalata alapján úgy látom, hogy néhány embert, például a tanácstagok többségét leszámítva, a mekényesiek inkább csak kapni szeretnek, adni nem. Mekényesnek nem itt kellene tartania. Ha végig ment a falun, láthatta: omladozó házak, gazos kertek, udvarok. Elrendelhetnénk a kényszertatarozást, de ki és mikor fizetné vissza nekünk a költségeket? Ott van Alsómocsolád. Réges- rég megszűnt az iskola, de több mint tíz éve megépült a törpevízmű, s ott lepusztult portát nem lát. Mert ott tenni akarnak az emberek a falujukért, nem csak sóhajtozni. Igaz, nem is szenvedett et olyan népvándorlást, mint Mekényes. A baranyai fejlesztési tervek, ben 1990-ig nem szerepel a megye északi szegélye. A cél az Ormánság és Nyugat-Bara- nya hathatós támogatása. Ha összehasonlítjuk, mondjuk Za- láta és Piskó helyzetét Meké- nyesével, Gerényesével, igazat kell adnunk a terv készítőinek. Az elmaradottság versenyez a még nagyobb elmaradottsággal. Am amíg az Ormánság önerőből már semmiképpen sem remélheti, hogy megállítsa pusztulását, a Hegyhát falvaiban még pislákol annyi lélek, hogy megpróbálhassák. Havasi János Mekényesi falurésxlel _ Cseri László felvételei A felújításra váró iskolaépület egyik szárnya HÉTVÉGE 7. T A falu február végi napsütésben fogalmazza Dávid Dénes, ami- 'kor kikísér a sötét utcára: — Ma már rémesen nehéz összetartani az embereket. A közért vállalni senki sem akar, csak ha magának is haszna van belőle. Azok maradnak, cvkik itt születtek s itt is akarnak meghalni. Ezek főleg az idősek. Aztán aki úgy véli, itt •könnyebb megélni, mint városon. Végül a tehetetlenek, akiknek nincs pénzük efköltöz- ni. Nézze, mi sokszor úgy érezzük, mintha nem is Magyarországon élnénk. A tévé szilveszter éjjel banán- és narancsvásárra hívta a pécsieket a Ne-
