Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-28 / 58. szám

Uj utakon Verseny Túlkínálat az építőanyag-piacon — Az áfészek a gyártóktól szerzik be az árut — Korszerűbb telepek, házhoz szállítás — Gazdag kínálat, újabb szolgáltatásokat ígér a Tüzép A legelegánsabb madárka dszlrildok és Amarandok között A Dél-dunántúli Tüzép ta­valy 3,5 milliárd forintos be­vétellel zárta az évet. Épí­tőanyag- és áruházi eladá­sait 13 százalékkal, 260 mil­lió forinttal növelte. A há­rom megye állami és szövet­kezeti telepeit ellátó keres­kedelmi vállalat idén való­színűleg nem számíthat az előző évihez hasonló forga­lomra, a baranyai áfészek ugyanis úgy döntöttek, hogy önállóan szerzik be és érté­kesítik az épitőanyagot. A korábbi áruhiányos idő­szak megszűnésével az építő­anyag-piacon kialakult a túlkí­nálat. Az új helyzet hatására az áfészek több megyében is kezükbe vették dolgaik irányí­tását. Csongrádban például szövetkezeti közös vállalat ala­kult, Hevesben társulás jött lét­re. Az egyik helyen komoly pénzügyi háttérrel, míg másutt egy gesztor szövetkezet közbe­iktatásával indult meg a mun­ka. Közös valamennyi törekvés­ben, hogy a beszerzést meg­határozott százalékért yégzik. Nagyjából ugyanannyiért, mint amennyit korábban a Tüzép- vállalatok is felszámoltak. A baranyaiak — mivel közös vállalat létrehozására nem volt elegendő pénzük és két szö­vetkezet már korábban önálló­sította magát — teljesen más úton indultak el: a termelőkés a megrendelők között a Mé­szöv tartja a kapcsolatot. — Megegyeztünk az iparvál­lalatokkal, hogy a szerződése­ket, a számlákat a szövetkeze­tekhez juttatják el, mi csak koordinálunk, véleményezzük a szerződéstervezeteket, javas­latokat teszünk a beszerzésre- tájékoztat Keresztúri József- né, a Mészöv titkárhelyettese.- Díjat nem számolunk fel, tehát az a pénz, amit koráb­ban elvitt a Tüzép, most az áfészeknél marad. A legnagyobb áfész-telep évente 40-50 millió forint ér­tékű építő- és tüzelőanyagot ad el, de a 11 szövetkezeti te­lep összes bevétele nem sokkal több évi 260 millió forintnál. Ebből adódóan a megtakarí­tás szövetkezetenként nem ha­ladja meg a százezres nagy­ságrendet. Milliókat egyik ófész sem nyer az üzleten, de állít­ják, minden fillérre szükségük van. A szövetkezetek építőanyag­forgalmazását a Szövosz orszá­gos szinten 80 millió forinttal támogatja. Az összeg felhasz­nálósára az áfészek cselekvési programot készítettek, amely­ben rögzítették a tennivalókat. Baranyábon például szeretnék a telepek technikai feltételeit javítani, az utakat portalaní- tani, megszervezni a házhoz szállítást, bevezetni a kisgép- kölcsönzést. A megyei szövetség munka­társai január végéig 20 válla­latot kerestek fel, közülük mindössze kettő utasította el az együttműködést. A gyártók és szállítók többsége azóta már szerződésben is vállalta az áfész-telepek ellátását. Amit nem tudtak így megszerezni, azt áruházi cserékkel igyekez­nek pótolni. A Tüzéppel egyet­len szövetkezet sem kötött megállapodást. A baranyai szövetkezetek a maguk választotta úttal egy keményebb piaci versenyt is el­indítottak. A Dél-dunántúli Tü­zép Vállalat a korábbi 0,6 és 1,2 százalékról 1,5 és 2,5 szá­zalékra emelte a haszonkul­csot. Magyarán: mivel a két fél között nincs állandó szerződés, az eseti megrendeléseket csak drágábban teljesítik. Sőt, a tő­lük vásárló áfészekkel a jövő­ben a tényleges szállítási költ­séget is megfizettetik. Számítások szerint az, hogy a szövetkezetek a továbbiak­ban nem tekintik fő beszerzési forrásuknak a Dél-dunántúli Tüzépet, az egykori partner ré­szére 100 millió forintos árbe­vétel-kiesést jelent. A vállalat ezt úgy próbálja ellensúlyozni, hogy jobb választékkal, a ke­reslethez igazodó kínálattal, a vásárlási körülmények javításá­val igyekszik megnyerni a fo­gyasztókat. Szederkényi György, a Tüzép kereskedelmi igazga­tóhelyettese elmondta, lesz ele­gendő falazó- és tetőfedő anyag telepeiken. Az utóbbi hiányait - a hazai ipar idén ugyanis kevesebbet gyárt - im­porttal pótolják. Például Cseh­szlovákiából 600 ezer, a Szov­jetunióból 250 ezer négyzetmé­ter hullámpalát hoznak be. „ Burkolóanyagokból az ittho- nin kívül olasz és jugoszláv termékek is forgalomba kerül­nek. Nem lesz gond a fűrész­áruval sem. A magyar farost­lemez és forgácslap mellett 800 köbméter román árut kí­nálnak majd. Ajtókat Lentiből, Bajáról, Sopronból és Hőgyész- ről, valamint Csehszlovákiából és Romániából kapnak. A ha­gyományos és hőtakarékos ablakokat több tucat hazai gyártó szállítja. A vállalat megrendelőirodá- jót a központból a Vasút ut­cába költöztetik és helyén ta­pétaboltot nyitnak. Újdonság fesz, hogy májusban megkez­dik a Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinát Variant elnevezésű elemes bútorainak árusítását, a Szeptember 6. téren, a Mini Fészekben bő­vítik az árukínálatot. A Volán­nal közösen bevezetik a kisté- telek házhoz szállítását, az építtetők részére különféle szol­gáltatásokat, például darusko­csit biztosítanak. Ferenci Demeter A város egyik legszebb része az újhegyi kertes-csoládiházas település, ott is annak főutcá­ja, a Bor utca. ahol már alig látható beépítetlen „foghíj". Gyúrok Jánosék háza a mai építészeti divatnak megfele­lően szintén fehér falú, sötét­barna ajtós-ablakos hajlék: tágas konyha, étkező, hálószo­ba, ahol délutáni pihenését tölti az alig három-négy hetes Gordana nevű kislány, aztán a térelválasztóval megbontott, nagyablakos nappali. Kanapé, fotelek, rengeteg könyv, köztük szerbhorvát nyelvű szépiroda­lom vagy szakkönyv. Mögöttem egy teljes állványon csak ma- dártoni művek, folyóiratok, köztük a Zov természetvédelmi képeslap. Feketehajú fiatalember Gyú­rok János. Pedagógus, a Me­gyei Művelődési Központ mun­katársa. A nemzetiségi kultú­rával foglalkozik, mellesleg ornitológus nagyon magas amatőr szinten. Előszedem a cigarettámat, öngyújtómat. — Rágyújthatok? — kérem il­lendően. — Nem — mondja udvarias mosollyal. A ház nagyjából kész. Saját efőből épült, ráment néhány év. Korábban abban a kis há­zikóban laktak, amely ott áll a kertben, az ablakon át látni is a kis épületet. — Az most a madárház, előbb felépült, mint a mi ott­honunk. Nem volt olcsó, mert a madarak miatt oda is beve­zettük a fűtést és olyan szige­telést kellett alkalmaznunk, amely biztosítja az állandó hő­fokot. Meg kellett oldanunk a napi tíz-tizenkétórás világítást is. Kivezet a madárházba. Egyetlen helyiség, de a bejá­ratnál egy kis térelválasztó, a falon néhány- kalitka, aztán odúk, a beton padlózatból ágas-bogas fák nyújtóznak a magasba levélzet nélkül, az ágakon aprócska színes, gyö­nyörű madarak. Röpködnek, hajtják egymást, valószínűleg játszanak. Az odúkban már ki­kelt — hihetetlenül piciny — fió­kák vagy apró tojások a nősté­nyek védelme alatt. A mintegy negyven madár tollazata válto­zatos színekkel — méregzöld, kék, sárga, piros, fehér - gyö­nyörködtet. Ausztrál, ázsiai és afrikai pintyek. Az asztrildok vékony csőrűek, az amandinák vastag csőrűek.- Ezek olyan fajták, amelyek eléggé ritkák még gyűjtőknél is.- Hogy jut egy ornitológus ilyen szép madarakhoz?- Elsősorban csere útján, amihez lehetőséget adnak a hazai és külföldi kiállítások. De néha vásárolni is lehet, ha van az embernek pénze és egy kicsit áldoz rá.- Milyen értékűek?- Van, amelyik hét-nyolc-, száz forint, de van olyan is, melyért elkérnek kétezernégy- kétezerhatszóz forintot is. Per­sze, többe kerül ez a szenve­dély, hogy mást ne említsek, csak a szokkönyveket, amelyek zömében színes, mélynyomású művek és ezek nagyon drágák. És persze a könyvritkaságok, aztán a szakfolyóiratok . ..- Mit esznek a madárkák?- A napi fehérjeadagot meg kell kapniuk: rendszerint el­morzsolt főtt tojás, aztán kap­nak trapista sajtot, adok nekik mákot, lisztkukacot, sok zöldet, eqyebeket. A gondozásuk is időigényes. De az ember ezt nem is számítja, hiszen kedvte­lésből vagy inkább szerétéiből végzi. Van olyan fajta, amelyet csak kalitkában tarthatok. Pél­dául a két pór vörös amaran- tot nem zárhatom egy helyre, mert a két hím egymásnak esik és csőrükkel tépdesik egymás melltollazatát. Viszont az aranymellű asztrildok - ezek­ből három pár van — közös légtérben élnek, nem bántják egymást, nincs velük gond. Jó hallgatni ezt a fiatalem­bert, ahogy hozzáértéssel és szenvedéllyel mutatja be ezt a különös kis madárvilágot. Hogy nézzem csak meg ezt a gyö­nyörű mozambik csízt, amely­nek a hímje előzékenyen eteti a tojót, amíg a tojásokon ül. Sőt, ha elmozdul a fészek­ről, vissza is zavarja. És hogy milyen tűzpiros „füle” van az angolai pillangó pintynek, amelynek a hasi tollazata olyan kék, mint a színes képes­lapok tengervizének. A legele­gánsabb madárka például a korallcsőrű p'rnty: fenséges szárnycsapásokkal röpköd az ágakon és néz kíváncsi gomb­szemével.- Ha új madár kerül hoz­zám, először karanténba kerül. Meg kell figyelnem, nincs-e valami lappangó betegsége.- Meglejthetö-e a madár­hang?- Minden állati hangnak van valami funkciója, úgy a madaraknak is, de hogy ponto­san micsoda, hát azt még nem sikerült kideríteni, Ök megértik egymás jelzéseit, az biztos.- Mióta foglalkozik mada­rakkal?- Nem olyan régóta, körül­belül hat éve. De hát az ala­pok régebbi keletűek. Egy időben falun éltünk és a szülői háznál tartottunk mi is állato­kat úgy, ahogy ez szokás: ku­tyát, macskát, de hát inkább a tehenekkel kezdhetném. Volt sok baromfi, galambok. Kis srác koromban tartottam aranyhörcsögöt is. Egyszer az­tán átváltottam a díszmada­rakra. Amikor még iskolában tanítottam, a gyerekekkel is sikerült megkedveltetnem a madarakat és erre büszke va­gyok.- Kicsit fura a kérdés: mi jó van ebben? — Nézze: az én fő érdeklődési köröm a nemzetiségi kultúra. Munkakörömnél fogva ennek áldozhatok is. A madarak - ez a másik. Gyakran előfordul, hogy szombaton reggeli után beveszem magam a madárház­ba és órákiq figyelem, vizsgál- qatom életüket, szokásaikat, s közben elrepül az idő, már dél van, amikor a feleségem ebéd­re szólít. Így élek itt, családom­mal és a madaraimmal. Szép világ ez. Rab Ferenc Itt a rendőrségen megszep­pennek. A „balhék”-at társaik­nak nagy hangon mesélő, a kisebbeket megfélemlítő fene­gyerekek itt a cipőjük orrát ki­tartóan nézegetve, szinte sut­togva válaszolnak a kérdések­re. Lassan oldódnak és a kér­dés-felelet játék egy idő után beszélgetéssé változik. Egy részük beleszületik abba az életformába, amely szinte kikerülhetetlenül vezet előbb a rendőrségre, aztán a börtönbe. A munkakerülők, többször is börtönt járt ápától, anyától mit is láthatnának, tanulhatnának ezek a gyerekek?! Hamar rá­eszmélnek, hogy ha nekik kell valami, az csak akkor lesz az övék, ha megszerzik. Legyen az élelem, játék, divatos holmi, magnó vagy kerékpár . . . Ott­hon még biztatást is kapnak mellé. Az ilyen környezetben élő gyermekekkel nehéz bármit is kezdeni. Az intézeti beutalás, 4. HÉTVÉGE a javító-nevelő foglalkoztató, vagy a fiatalkorúak börtöne csak átmeneti megoldás. Mi­helyt kikerülnek, újra kezdődik minden elölről. Ám a börtönviselt, minden társadalmi normát felrúgó szü­lők gyermekei mellett az utób­bi években egyre nagyobb számiban kerülnek az ifjúság­védelmi rendőrtisztek elé olya­nok, akik az alkoholizáló, vagy a rendkívül elfoglalt szülőktől egyre jobban eltávolodva, má­sokkal keresnek közös élményt. — Most is előttem van az a 12 éves kisfiú, akinek az édes­anyja egy fél éjszakán át tar­tó ivászat és veszekedés után mellbeszúrta a férjét — mond­ja Szontágh László rendőr­százados, a Pécsi Rendőrkapi­tányság bűnüldözési alosztá­lyának vezetője. - A gyerek úgy ült a heverő szélén, mint egy megrokkant öregember és egyre ezt hajtogatta: csak en­gem hagyjanak békén . . . So­kat beszélgettünk vele, több­ször is megkérdeztük tőle, hogy nem akar-e elmenni a szülei­től. Határozottan visszautasí­totta, mondván, hogy ő nagyon szereti őket. Csak arra az idő­re volt hajlandó rokonokhoz menni, amíg az édesapja fel­gyógyult, aztán együtt várták haza az édesanyját a börtön­ből . . . Tóth Zsuzsa és Fekete Gá­bor, az alosztály ifjúságvédel­mi csoportjának nyomozói szin­tén sorolják az eseteket, a bennük oly sokszor felmerülő kérdéseket:- Hogy lehet az, hogy este 10, 11 órakor az utcán, játszó­téren találunk 8-10 éves gye­rekeket? Hogy lehet az a gye­rek, akiről a szülei nagyon jól tudják, nem napközis, nem menzás, nem reggelizett, ott­hon sincs mit ennie és egy fil­lért nem kap arra, hogy ve­gyen magának valamit, ha megéhezik? Nincs mit csodál­kozni azon, hogy délután négy órakor pofonók kíséretében „kért” pénzt egy nálánál jóval kisebb gyermektől, mert éhes volt. A hozzánk kerülő gyerme­kek eseteinek története vala­hogy így, vagy hasonlóképpen kezdődik . . . De nem csak a család, ha­nem általában a felnőttek gyer­mekekkel szembeni felelősség­érzetéről is érdemes beszélni. A legfrissebb élmény, Buda­pesten a földalatti Bajza utcai megállójában ért. Néhány lép­csőfokkal előttünk egy szürke kabátos férfi lépkedett lefelé. Az ő energikus felszólítására értünk le a megállóba. — Fiúk, hagyjátok abba, ez ostoba játék! A földalatti sínpárja közvet­len közelében ugyanis négy fiú lökdöste egymást, miközben már hallani leheteft a köze­ledő szerelvény hangját. Mi­vel a figyelmeztetés süket fü­lekre talált, a szürke kabátos férfi melléjük lépett. — Azt mondtam, hogy hagy­játok abba. A fiúk megálltak, aztán egyenként hátrább húzódtak. A várakozók nem őket, hanem az értük szóló férfit nézték: Szabó Istvánt, az Oscar-díjas filmrendezőt. — Ritka példa, hogy egy fel­nőtt közbe avatkozik, rászól a gyerekekre - folytatja a be­szélgetést Fekete Gábor. - Nem is oly rég történt Pécsett, hogy két fiú nuncsokuval ve­rekedett. Nem is akarom mon­dani, hogy hány felnőtt látta őket, s ment el mellettük szó nélkül . . . — Vagy a Kossuth Lajos ut­cai eset - mondja Tóth Zsu­zsa -, amikor egy csoport 8—10 éves fiú sorra rúgdosta föl a kukákat. Végül valaki telefo­nált a rendőrségre. A rendőrségen már megfor­dult gyerekek közül többen visszajárnak. Nem a rendőrök viszik be őket, maguktól men­nek. Elmondani, hogy mit csi­nálnak, hogy élnek. Velük ta­lán kevesebb lesz a gond. De jóval többen vannak azök, akik egy-egy eset után rövid időn belül újból bekerülnek. Nagyon nehéz kiszállni eb­ből a körhintából. Török Éva Utcagyerekek Építőanyagok a sásdi ÁFÉSZ Tüzép-telepen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom