Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-21 / 51. szám

Szobaszínházi bemutató Moraveti Levente, Dévényi Ildikó, Unger Pálma, Ujváry Zoltán, elöl Kasper alakítója, Bánky Gábor. (Tér István felv.) Mint tudjuk, a dzsungelben is egyéniséggé válhatunk, in­telligens, okos emberré: Tar­zan önerőből, a társadalomtól teljesen elvágva lesz azzá. Igaz, neki kék vér csörgedezik az ereiben - hirdeti is fennen a felsőbbrendű ember hamis és kártékony eszméjét. Most meg itt van szegény Kaspar. Peter Handke rajzola­tában Kaspar Hauser tragé­diája tétellé válik. Igaz, en­nek bizonyítására nagyfokú szellemi tornamutatványra van szükség, erre meg kiválóan al­kalmas az elsekélyesített struk­turalizmus: csak a szavaimat figyeljék, mert közben a ke­zemmel csalok . . . Az alaphelyzet: Kaspar hir­telen előkerül valahonnan a társadalomkívüliségéből - léte éppencsak kimeríti a biológiai lét fogalmát. Mert míg Maugli társadalmi lénnyé válhat, meg- ha a farkasok és a dzsungel társadalmának „tiszta" lényévé is, addig Kaspar pincébe be­zárva, a célszerű mozgás koor­dinációjára sem képes. A ki­indulópont tehát egyértelmű s egyetértésünkre számítható: társadalmon kívül „nevelked­ve" az ember csak genetikai lehetőség csupán, hiszen meg- fosztódik emberi lényegétől. Az emberi lényeg pedig a gondolkodásban testesül meg, s merthogy az fogalmi gondol­kodás, lön világosság: Kaspar elkezd beszélni. S ha már megvan az első szó, az első mondat, semmi akadálya nincs az emberréválásnak, az egyé­niség kiteljesedésének. Azazhogy van. Peter Handke szerint ez a gát éppen a tár­sadalom. Mert mi más lenne képes gátolni a kiteljesedést, mi más akarná és tudná saját magához alacsonyítani az egyént, mint a társadalom? Minden adott tehát a szellemi tornamutatványhoz. Elsősorban adott a szó, a mondat, mint fogalmi gondolkodásunk érzé­kelhető megnyilvánulása és eszköze — hipp-hopp kiderül a nyelvről, hogy kiváló eszköze az egyéniség eltiprásána'k is. Adott a társadalom, ami szük­séges a biológiai lény ember- ré válásához, s ami azon nyomban meg is fosztja őt em­beri egyéniségétől: „tarzan- talanítja" is egyúttal. 8. HÉTVÉGE Azt hihetnénk tehát, a tár­sadalom az ember bölcsőte­metője. Kész, lehúzhatjuk a rolót. Am felsöbbrendű ember­ben e világnézet sem szenved hiányt. Itt van mindjárt az író, ki feltehetően igazi tarzan, vagy. valamilyen képessége folytán ki tudta vonni magát a társa­dalom torzító hatása alól — ő tisztán látja a fent vázolt problematikát, s kritikai éllel elénk is tudja tárni azt. Sze­rencsénk van. S megmenekül­hetünk, amennyiben átvesszük álláspontját: le a társadalom­mal! Dolgunk utána alig: csak várni az új igét, mellyel az in­dividual felépítheti, a szellem kivívhatja önmaqát immáron társadalom nélkül. Ha nem, nem. Mindamellett nem érdekte­len a Pécsi Nemzeti Színház magyarorszáqi bemutatója — ha csak filozófiai tanulmá­nyokból ismerjük meg cáfolat­ban az ész trónfosztásának úiabb irányait, méq azt hihet­jük, valami jótól fosztjuk meg maaunkat. A Kaspar különben is jól illeszkedik a színház ez évi vonulatába, hiszen az évad szinte minden eddiqi bemuta­tója az ember-társadalom vi­szonylatáról gondolkodik: nem haszontalan megismerni a szélsőségeket sem e témakör­ben. A nagy leleménnyel Eörsi István által fordított „beszéd- kínvallatást" Vas-Zoltán Iván rendezte a szobaszínházban. Vas-Zoltán Iván némiképpen ellensúlyozta a darab általá­ban-társadalom-szem léletét. Ebben segített neki Huros Annamária és Papp Zoltán (m. v.) a díszlettel, illetve a jelmezekkel. A rendezés eré­nyének minősíthetjük, ami ta­lán az ortodox Handke-hívők szemében bűn is lehetne, ne­vezetesen, hogy érdekes lát­ványszínházat produkál a „szó­színház" helyébe. A darab és a rendező dik­tálta ellentmondás érdekessé­gének leginkább a címszere­pet alakító Bánky Gábor felel meg - kár, hogy Kaspar „em- berelőttiségénél” kicsit ala­csonyra helyezi a lécet. Feles­leges karikatúraszerűen ábrá­zolni a biológiai létével, is küszködő Kaspart, annál in­kább, mert töretlen, szép ívet tud utána rajzolni. A „sugal­mazok”, Dévényi Ildikó, Mora- vetz Levente, Ujváry Zoltán és Unqer Pálma - már váltako­zóbb színvonalon, s inkább a haqyományos színház felől megközelítve játsszák szerepü­ket, talán azért is, mert a ren­dező a főszereplőre koncent­rált: a kettősség esetükben párhuzamosságokra bomlik. Az egyformaság társadalmának megjelenítésében közreműkö­dők — Andocsi Zsanett, Be- nyovszky Tamás, Csizmadia Gabriella, Kéry Nagy Béla, La- tabár Árpád és Szebeni János - Eck Imre „koreográfiája" és a rendezői instrukciók szelle­mében jól szolgálják az „esz­mei mondanivalót". (Bár meg­lehet, a Kasparnak nem esze, hanem „üzenete" van.) Bodó László Erdély története Valljuk meg őszintén, a tör­ténelmi, nemzeti tudati zava­rainkban nem csekély szerepet játszott és játszik a történeti Magyarország, benne különö­sen Erdély szerepének, helyé­nek tisztázatlansága történeti hagyományaink sorában. A két világháború közötti nyílt na­cionalista ütközések a Kárpát­medence térségében, a második világháborút megelőző és utána bekövetkező területi változások nyomasztóan nehezedtek e tér­ség népeinek lelkére és tudatá­ra. A nagy várakozás, amely a szocialista átalakulást követ­te a nemzeti-nemzetiségi kér­dés „végleges" megoldása ügyében is, nem mindenben realizálódott. A tudatzavaro­kat csak növelte a hosszú és mély hallgatás a problémák­ról, illetve az egyoldalú önos- torozás. A 60-as évek végén, a 70-es évek elején kezdtek ledőlni a tilalomfák, s megin­dult történeti múltunk bevo­nása — egészségesebb szelek­tálással - nemzeti hagyomá­nyaink körébe. Mindezek kö­vetkezménye az a nagy érdek­lődés, amellyel az elmúlt más­fél évtizedben a történeti iro­dalmat fogadta. A szakemberek és a laikus érdeklődők nem kis tábora vár­ta felfokozott érdeklődéssel a már több mint fél évtizeddel ezelőttre ígért Erdély-történe- tet. A késés ugyan nem cse­kély, de érthető, mert az egykor egykötetesre tervezett mű három vaskos kötetben, közel kétezer ol­dalon látott napvilágot, s egyér­telműen igazolta : nincs okunk el­hallgatni, hogy az egykori Ma­gyarország, az 1918 óta kisebb­ségbe került magyarság és kultúrája a mienk is. Ugyan­akkor mindenkor szem előtt tartva, hogy Magyarország sok nép-nemzet-nemzetiség közös hazája volt, az eredmények, a bajok és sikerek közösek; ez a történelem több nép öröksé­ge: románoké, szerbeké-horvá- toké, németeké, szlovákoké és magyaroké. Sem mi, sem má­sok nem sajátíthatják ki kizá­rólagos joggal; minden ilyen kísérlet előbb-utóbb megbosz- szulja magát - saját bőrün­kön is tapasztalhattuk ezt. A múlt nacionalizmustól mentes kezelése viszont elengedhetetlen feltétele az egészséges nem­zeti tudatalakításnak is, az egyetemes kultúra megbecsülé­sének is. Nemcsak Erdélyre vo­natkozóan, de egyetemesen is érvényes az, amit Petru Groza mondott Kolozsvárról szólva: „Egyformán tiszteljük benne mindazt a történelmi kincstárt, amely köveiben, ódon falai­ban, régi és korábbi szellemé­bén rejlik és amely mindkét népnek egyformán fontos . . ." Óriási érdeme a három kö­tetes munkának, hogy nem be­folyásolták prekoncepciók, mes­terséges mítoszok és „hivatalos" álláspontok, hanem hatalmas adat- és forrásmennyiségre, ha­zai és külföldi - közülük .jelen­tős mennyiségű román szakiro­dalomra és forráskiadványra ­támaszkodva alakították ki és fogalmazták meg álláspontju­kat. A szerzők a kényesnek tar­tott kérdések taglalásakor is megőrizték higgadt álláspont­jukat, nem elfogadva, de tisz­teletben tartva mások eltérő véleményét. Vagyis nem vita­irat, hanem a gazdasági-, tár­sadalmi-, politikai-, kulturális és etnikai viszonyok, folyama­tok messzemenő objektivitásra történő ábrázolása, nem hall­gatva el a felmerülő nehézsé­geket és problémákat, ellent­mondásokat, s a tudomány kö­vetelményeinek megfelelően tartózkodtak a nemzeti elfogult­ságtól. A kutatások jelenlegi állása szerint a lehetséges ob­jektív képét adja Erdély törté­netének. A kötetek egyes témáit, sza­kaszait a korszak kutatóinak legjobbjai írták: itthon is, kül­földön is ismert és elismert szakemberek. Az érdeklődést látva aligha tekinthető el a közeli második kiadás. Hírlik, hogy készül a rövidített idegen nyelvű kiadás: erre égetően szükség lenne, mert a nemzet­közi közvélemény és a törté­nészek nem magyar szerzők munkáiból ismerik (és citálják) Erdély történetét és más - ma­gyar történelmet (is) érintő — eseményeket, problémákat. A világnyelveken történő publi­kálásban valamennyi kelet­európai országnál hátrább va­gyunk. Polányi Imre Magyar népmondák Gyereknek és felnőttnek egy­aránt őszinte gyönyörűséget szerzett a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat, mégpedig nemcsak hazánkban, hanem külföldön is: Európa összes or­szágában megvásárolták ezt a sorozatot. A Magyar népmesék a Pannónia Film-, Rajz- és Ani­mációs Stúdió Kecskeméti Mű­termében készült, akárcsak a népszerű Vizipók, csodapók, a Mesék Mátyás királyról és a Megijeszteni egy oroszlánt. A rajzfilmek kedvelőinek jó hir Kecskemétről, hogy készül a Vizipók újabb 13 epizódja, és filmszalagra kerül tizenhárom magvar népmonda is. Az 1971- ben létrejött kecskeméti mű- ’terem a város szélén kapott helyet egy Kerényi József által tervezett épületegyüttesben: a műterem vezetője, Mikulás Fe­renc ezeket mondja a közel­jövő terveiről, a már készülő filmekről: — A Magyar Televízió részé­re készül a népmondák animá­ciós változata, 13x10 percben elevenedik meg A Santét Gal- leni kaland, Lehel kürtjének története, Almos, Zotmund, Ke­mény Simon alakja, a Fehér ló és a többi ismert, népszerű történelmi monda. Érdekes vál­lalkozásunk az Avarok című so­Újdonságok a kecskeméti rajzfilmstúdióból rozat, amely oktató, szemléltető és szórakoztató film kíván lenni egyszerre. Reális filmháttérből indul ki, például egy ásatás képéből, majd animációban megelevedik egy régi, törté­nelmi település élete, feltárja és bemutatja a megtalált tár­gyakat, eszközöket, ékszereket a felhasználás módjától a mú­zeumi tárlóban való elhelye­zésig. Svájci-magyar koproduk­cióban készül a Csiga című egyedi filmünk, szintén vegyes technikával. A történet való­sággal kafkai: egy emberről szól, aki repülni tud. A Ken­taur című film egy félig em­ber-félig ló mulatságos kaland­jait mutatja be. Dolgozunk a televízió gyermeknapi műsorá­nak szignálfilmjén is. * J Egy kocka az Avarok című filnböl Mikor tarthatják jelentős embernek a popzenészt? Húsz éve a pályán... Beszélgetés Fenyő Miklóssal — Nem. Mindenkinek sze­retnénk játszani, és mindig olyan zenét csinálunk, ami ne­künk is tetszik, — mondta Fe­nyő Miklós (41 éves) a leg­utóbb Pécsett tartott két Mo­dern Hungária-koncert szüne­tében. A kérdés, amivel a röp­ke beszélgetést nyitottam, azt próbálta firtatni, hogy a Fenyő által vezetett zenekarok az el­múlt évek során valamilyen korosztályt céloztak-e meg vagy egyértelműen az adott évek könnyűzenei divatját kö­vették. Az alapkérdést két dolog is indokolhatta. Egyrészt a pécsi koncerteken is a vártnál is vál­tozatosabb korosztályú nézők­kel találkozhattunk. A „rajon­gók” zöme azonban 1-1—15 évesekből verbúválódott. Más részt Fenyő Miklós immár húsz éve mindig úszik bizonyos könnyűzenei divathullámok kö­zött. Éppen húsz éve indult a Hungáriával, könnyed, tréfás, fülbemászó dalaikkal hamar népszerűek lettek (Csavard fel a szőnyeget, Csepereg az eső, Régimódi bál és a többi), az­tán a hetvenes évek elején az útkeresés, majd a kevéssé sikeres Beatles-korszakuk kö­vetkezett, míg a hetvenes évek legvégén robbant az újabb Hungária, a visszatérés az öt­venes évek végének zenei vi­lágához, no és Dolly, vala­mint Szikora felfedezése, akik aztán kiváltak. Ekkor jött egy röpke, de szintén sikeres break-korszak, és most a Mo­dern Hungária, itt-ott a Mo­dern Talking muzsikájára em­lékeztető, slágerszerű dalai­val.- Sebők János azt írja Fe­nyő Miklósról rocktörténeti könyvében, hogy nemcsak a mindenkori divatnak, hanem a divatdiktátoroknak is meg akart felelni — folytatom, a be­szélgetést . . .- Nem emlékszem pontosan erre a mondatra, de bizonyos értelemben vállalom. Itt nem­csak rólam van szó, mindig megkerestem az embereket magam mellé, csapatjátékos vagyok, és tudom a szabályo­kat. Másrészt, ha egyszer be­bizonyosodik, hogy én tettem az első lépést, hogy Magyar- országon elterjesszek bizonyos fajta zenét, bizonyos zene­irányzatokat, akkor jelentős embernek tarthatnak . . .- A Modern Hungária mi­lyen stilüst játszik?- Modern popzenét.- Mi az, hogy modern?- Csak egy szó. Azt hiszem, sokszor nem több . . . Mindig az adott viszonyoktól függ. A mércét a világ zenéje állítja és én a mindenkori társaim­mal megpróbálok alkalmaz­kodni. Belső késztetés szoron­gat a váltásokra is, aztán sok­szor bejön az elképzelésem. — Többnyire gyerekek vol­tak a nézőtéren . . . — Nem baj. Én is „gyere­kes" vagyok, szeretek játszani, álmodozni ... — Mostanában miről álmo­dozik? — Hát nem is tudom . . . — Meddig lehet ezen a pá­lyán maradni? — Látom, idegesiti a kér­dés . . . — Igen, tőlem már 20 éves koromban is megkérdezték, akkor öt évet adtak, és most is itt vagyok, és folytatom is amíg lehet, amíg társakat ta­lálok, mert egyedül nehéz. — Foglalkozik a liatalabbak- kal is, tehetséggondozással? — Nem. Nincs rá időm. Ren­geteg energiát vesznek el a mindenkori saját együttesem körüli dolgok is, a tagokkal mindig foglalkozom, tanácso­kat adok nekik. De másokkal nem. — Itt van a mai koncerten hétéves lánya és 11 éves Ha is. Nekik melyik ,, Fenyő-kor­szak" tetszik a legjobban? — A mostani, a Modern Hungária zenéje . . . Bozsik László Kaspar, az antitarzan avagy az intellektuális ponyva pálfordulása

Next

/
Oldalképek
Tartalom