Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-06 / 335. szám
Az ember tapsra uagyik Pro Theatro-díj N. Szabó Sándornak Külföldi vendégszereplésre utazott a társulat, és a buszban, amikor a színészek a színházról beszélgettek (miről is beszélgetnének másról?), N. Szabó azt mondta: „én sohasem akartam eljátszani Rómeót, én tudom a határaimat". Az idén — a társulat titkos szavazása alapján — N. Szabó Sándor kapta a Pécsi Nemzeti Színház Pro Theatro-dí- ját. Ami azt mutatja, hogy N. Szabó nemcsak a határait tudja, hanem azt is, mit kell és lehet tenni e határokon belül. A díj indoklása szerint Faludy László után megőrizte a táncos-komikus szerepkör népszerűségét, és színészi feladatait jó ízléssel, eleganciával oldotta meg. Negyvenhárom éves, 23 éve van a pályán, ebből tizenhármat Pécsen töltött. — Táncos-komikusnak szerződtettek, de négy évig nem Sajtótörténet játszottam táncos-komikust. Végre a Cigányszerelemben megkaptam első ilyen szerepemet, az igazi kiugrás azonban Báni gróf volt a Csár- dáskirálynőben. Ezt követte a Marica grófnő, a Leányvásár, a Cirkuszhercegnő. Prózai darabokban pedig számos kisebb-nagyobb karakter- és epizódszerep. Tudvalévő: a táncos-komikus az a rokonszenves fiatalember, akit szeretünk, mert annyit mókázik, aki jól táncol és énekel, aki megnevettet, és akit kinevetünk, mert mindig jót akar, de gyakran felsül. Ez a szerepkör fiatalnak áll jól. Ha a táncos-komikus megöregszik, buffo lesz belőle: köpcös, nehézkes, rászedett, középkorú úr. N. Szabó egyszer már játszott buffót az ördöglovasban, de sokáig fog még táncos-komikust játszani. Szerencsés alkat: kamaszos képe, fiatalos mozgása, humora meghozza számára ezeket a szerepeket.- Nem szeretett volna bonviván lenni?- De. Szerettem volna. Irigyeltem is a bonvivánokat. Csakhogy az én alkatom nem megfelelő ehhez, és nincs akkora hangom sem. A táncos-komikus szerepek viszont mindig megtaláltak. Ez nekem megfelel, engem a közönség ebben kedvvel.- Van, aki azt vallja: néhány év után egy vidéki városban annyira megismerik a színészt — utcáról, üzletből, a civil életből -, hogy már nem hiszik el neki: a színpadon ő Bánk vagy Me- fisztó. Ezért jobb, ha gyakran vált társulatot.- Lehet, hogy a drámai színésznél így van. A köny- nyű műfaj kivétel. A táncoskomikustól bizonyos mozdulatokat, jellegzetes külsőségeket mindig ugyanúgy vár el a közönség. Amit a szakma manírnak nevez, az a néző számára személyes ismertetőjel, előző kellemes színházi emlékek felidézője. Ha valaki arra tette az életét, hogy mutogassa magát, mert tapsra vágyik, azt is vállalnia kell, hogy néhány részletben mindig egyforma mindig ugyanaz. N. Szabó Sándor nevét - és felesége, Unger Pálma nevét, aki ugyancsak a Nemzeti Színház művésze - a gyermekműsorok is népszerűsítik. Tízegynéhány éve a Micimackó volt az első, aztán hosz- szú széria következett A kis hercegből. És számos rendszeres vagy alkalmi műsor a legőszintébb közönségnek, a gyerekeknek. „A gyerek is szórakozni akar a színházban, akár a felnőtt, mondja N. Szabó másfél évtized tapasztalataival a háta mögött. És ezt jól kell csinálni, ha nevelni és tanítani is akarjuk őt, nemcsak szórakoztatni." — A pénz fontos az életében?- Ne legyünk álszentek: igen. Annyira, hogy tisztes polgári szinten dolgozhassak és pihenhessek. Van, aki tud bánni a pénzzel, és van, aki nem: etekintetben szakmánkról okkal-ok nélkül legendák keringenek. Én nem nyomorgok és nem dőzsölök. Kemény munkával keresem meg a jó átlagfizetést a színházban és a színházon kívül. Hogyan él egyébként, amikor nincs a színházban? Nem sportol rendszeresen, de az evést-ivást megfontolja: a táncoláshoz jó kondíció kell. Testi is, lelki is. „Én nem hiszek abban, hogy az embernek 24 órából 24-et a színházban kell lennie: akkor miből töltekezne? Az ember érzelmi lény: barátokra, szerelemre, családra van szüksége. Az én családi életem jó! alakult: Pálma ideális társ. Van is irigyünk éppen elég, hála istennek." És kacsint hozzá a kávéház márványasztala fölött azzal a ravaszkás, kedves mosoly- lyal, amit a gyerekek is, a felnőttek is jól ismernek már a színpadról. G. T. A kétszáz éves Magyar Kurír Korai sajtótörténetünk egyik jeles lapja, a Magyar Kurír a második magyar nyelvű újság. (Az első az 1780. január 1- jén megjelent Magyar Hírmondó volt.) Éppen kétszáz évvel ezelőtt, 1786. december 2- án jelent meg — a második száma. Az első szám dátuma 1786. július 1. volt, de ezt engedély híján elkobozták. Ezért tartjuk hát a lap születésnapjának a második szám megjelenését, amely időponttól kezdve aztán a Magyar Kurír hetenként kétszer folyamatosan látott napvilágot, egészen 1834-ig. Az első számot Pozsonyban adta ki Tállyai Dávid, a lapalapítási kísérletét azonban a Magyar Helytartótanács ellenezte. Szacsvay Sándornak is csak az uralkodó, II. József támogatásával sikerült lapengedélyt szereznie Bécsben - főként arra, hogy rendeletek szövegét közölje magyar nyelven. Szacsvay, akinek neve évtizedekig fémjelzi az újságot, a Magyar Hírmondónál, az első magyar nyelvű lapnál kezdte pályáját. De aztán saját lapjánál fejtette ki korát megelőző publicisztikai tevékenységét, haladó szellemben, gyakran bírálva az egyház túlkapásait, olykor példabeszédekben, állattörténetekben adta elő kora forradalmaival rokonszenvező nézeteit. A kezdetben lelkes jozefinista szerkesztő dicsőítette II. Józsefet, a vallási türelem érdekében hozott rendelkezéseit, és támogatta az érintettek körében nagy felháborodást keltett urralkodói törekvést, amely* a nemesi adómentesség megszüntetésére irányult. Sokszor és sokan megrótták, feljelentették a .Magyar' Kurír szerkesztőjét. A szigorú cenzort majd még szigorúbb cenzor váltotta fel. Szacsvay leleménye volt a cenzúra által betiltott szövegek, cikkek helyének üresen hagyása vagy azt írta a törlés helyére: „innen a betűk a rostában maradtak”, „itt nagy szél fútt, elvitte a betűket”. Bécsben szerkesztették., adták ki a Magyar Kurírt, de természetesen foglalkoztak a magyarországi eseményekkel is. Rendszeresen beszámoltak a honi állapotokról, a török háború okozta nélkülözésről és pusztulásról. Levelezők és magánkapcsolatok révén szerzett tudomást a lap szerkesztője a magyar közállapotokról. Rendszeresen kaptak hírt az . olvasók a francia forradalomról is, az előkészületekről, a Basteille bevételéről; egyrészt külföldi lapok cikkeit vette át az újság, másrészt fiktív, rég meghalt történelmi személyek szájába adott párbeszédekkel utalt az aktuális témára. Francia és magyar verebek beszélgetnek az egyik cikkben. A magyar veréb szavai ezek: „ . . . egyik szomszédunk ellenség, a másik pedig segítség lévén az ide való verebek egyfelől a barátság, másfelől az ellenségeskedés jussán sokat elvitetnek, sokat elprédálnak". Az 1780-as évek végére Szacsvay felfogása közeledett a nemesi-nemzeti mozgalmakhoz. II. Lipót uralkodása idején a lap felfogása sajátos kettősségre utal. Jozefinista felfogása a patrióta nemesi meggyőződéssel párosult. Ám a nemesi ellenálláshoz való csatlakozása nem tartja vissza attól, hogy bírálja a nemességet és az egyházat. Bekapcsolódik a magyar nyelv ügyéért folytatott harcba is. Bátor, új a hangja azoknak az országgyűlési tudósításoknak is, amelyeket Szacsvay az 1790-es budai országgyűlésről küldött lapjának. Az 1791-es esztendőben, amikor Szacsvay ismét eltávo- lodóban volt a nemesi mozgalomtól, „a francia forrada- ifommal kapcsolatos híreinél és kommentárainál is előtérbe kerülnek azok a világnézeti, politikai és társadalmi szempontok, amelyeket a párizsi változásokból felvilágosultsá- gának megfelelően rokonszenv- vel szemlél” - írja róla Kókay György. - Szacsvay a bécsi felvilágosodás szemszögén át nézte a franciaországi eseményeket, de emellett mint vérbeli újságíró lelkesedett magáért a szenzációért is.” A cenzúrával II. József és II. Lipót uralkodása idején is voltak konfliktusai Szacsvaynak. De a szélsőségesen reakciós I. Ferenc uralkodása idején még inkább, a szerkesztő ellen fordultak a korábban megbírált és most ismét befolyásossá vált egyházi és szélsőségesen konzervatív személyek. S az első adandó alkalommal betiltották a Magyar Kurírt Szacsvayt - cenzúravétség miatt — eltiltották a szerkesztéstől. Az 1793. évfolyam első számával megszűnt — igaz, csak átmenetileg - a lap. A folytatásért többen folyamodtak, s végül Decsy Sámuel kapta meg a lapengedélyt, aki higgadtságáról, ítélőképességéről biztosította a kancelláriát. Decsy előbb egyedül, majd amikor beolvadt a Bétsi Magyar Merkurius, annak szerkesztőjével, Pánczél Dániellel szerkesztette 1816-ig, halálig a lapot. Utódai - Igaz Sámuel és Márton József - szerkesztésében egészen 1834-ig állt fenn a Magyar Kurír, amelynek legfényesebb lapjait alapítója, Szacsvay Sándor írta. S. E. Könyv Parti Nagy Lajos: Csuklógyakorlat („Anyánk, mi egy virág vagyunk, fiad egyetlen árva csillaga Kilép keményen, a vállán töltött deus ex machine. Görcsös ki-belégzését többé nem veti latra, Holnap indul a század csuklógyakorlatra.") A kötettel próbáljunk módszeresen megismerkedni. Tehát kezdjük az elején. A borítón (Pál Zoltán alkotása) egy hatalmas pumpát láthatunk, amely egy kőkockához kapcsolódik. A kőkocka oldalt és felül: púpos. — A pumpálás eredményes volt. Mellette egy másik masszív kőtömb, amely a felpumpálthoz képest leeresztett. (Vagy még csak pumpálásra vár?) Mármost ha a látványt jelképként értelmezzük, akkor azt mondhatjuk: nincs lehetetlen. A roppant vállalkozás kivitelezője nincs a képen. Ö a versekben van. Ugyanolyan kőkemény, ellenálló anyaggal dolgozik ő is: a nyelvvel. A könyv címe (Csuklógyakorlat) legalább két jelentéssel bír. Első: megerőltető, katonai testgyakorlat. Második: zenedarab, amely a kéz technikáját fejleszti. A költészet pedig zene is. Létrehozása küzdelem. (A csukló fokozott igénybevétele itt is nyilvánvaló.) Fölvethető tnég egy — tán nem túl erőltetett — értelmezési lehetőség is: a pumpa alakja a kereszt alakját idézi. A keresztről meg a szenvedésre asszociálunk. Talán nem fölöslegesen időztünk el a kötet „külsejénél”, mivel ez a külső mintegy előlegezi a várható belső tartalmakat. Bevezeti az olvasót a műbe. Nézzük most a tartalomjegyzéket. A versek négy ciklusba szerveződtek. Mégpedig a következőkbe: Pacsirthák, Lamenthók, Fragmenthák, Dilet- ták. Mit jelentenek ezek a cikluscímek? Pacsirthák: a pacsirta dalol (a költő is) - tehát ezek dalok. Lamenthák: a la- mentáció (lamentólás) panaszkodást, siránkozást, bizonytalanságot jelent, ill. a katolikus liturgiában Jeremiás siralmaira vonatkozik. Fragmenthák: a fragmentum magyarul töredékként értelmezhető. Diletták: a dilettáns szóból eredeztethető, összegezve: dalokat, panaszos próféciákat, befejezetlen verseket, műkedvelő szerzeményeket olvasunk majd? Igen is. Meg nem is. Mihez kezdjünk a „h” betűkkel? Két esetben nyilván a mentha szó kerül az új szó testébe. A Pacsirthák „h”-ja pedig jelzés kíván lenni, azt jelzi, hogy nem „igazi” dalokat olvasunk majd. A nyelvet megújító szándék mór ezekből a csavarásokból is érzékelhető, ugyanekkor a csavarások a? ironikus költői attitűdöt Is sejtetik. A Diletták- ban nincsen „h”. Valószínűleg azért, mert itt majd valami mást (ha nem is teljes egészében mást) kapunk. Költői magatartás, zeneiség, szómágia. — E jelenségek nem választhatók szét, hiszen egyszerre, egyazon időben léteznek mint szövegek. A feldarabolás mégis elkerülhetetlen. Parti Nagy Lajos viszonya a költészethez (és általában a létezéshez) meglehetősen ambivalens. Gyűlöli a „Musa"-t, mert röpteti őt, gyűlöli az alkalmat, mert „alkalmakogni" kell. És imádja a „Musa”-t, mert éppen őt röpteti, s az alkalmat: hogy alkalmakoghat. Egy korábbi versében „tüllru- hás bokszoló” áll a ringben. Most Troppauer Hümér, a tagbaszakadt Rejtő-figura, aki dilettáns költő és érzelemdús verekedő egyszemélyben, „verset ír" Parti Nagy Lajosnak. Pan- norám c. versében ezt kérdezi: „minek tülekszem itt?”, és ugyanebben ekképp nyugtatja magát: „belülről rántja ösz- sze most / magát az arc, a vers. elektromos." Szerepeket játszik a költő, s hozzájuk maszkokat keres. Néha szeretnénk a szemébe nézni. Egyelőre ez nem lehetséges. Talán: mert szemérmes. Talán: mert jó oka van rá. A világ - úgy ahogy van — tragikus: a költő számára ez nem kétséges. Ö nem ezt az evidenciát kívánja „megverselni”, hanem a védekező mechanizmust analizálja, S illusztrálja magával a verssel. Az irónia (az önirónia is), a manír: tudatosan — sokszor provokatív szándékot sejtetve - mozgatja, szervezi a szöveget. Parti Nagy technikai megoldásai, „csuklógyakorlatai" le- fegyverzőek. A legtöbb verse hullámzik, lélegzik, zenél. (Néhány kevésbé sikerült: zihál.) Rímei andalítanak, ha úgy akarja, pl. őszi rom —nőszirom, ás kancsalítanak, ha éppen Martyn Klára-díj művészettörténészeknek Martyn Ferencné szül. Wiesenberg Klára, aki 1982. január 26-án hunyt el Pécsett, a művészettörténeti munka elismerésére díjat alapított. Hátrahagyott végrendelete szerint a díjat minden második évben jól dolgozó művészettörténész kapja „igényes, jó munkáért”. A díj odaítélésére a Művelődési Minisztérium, Baranya megye és Pécs Megyei Város Tanácsával együttműködve szabályzatot dolgozott ki, és bizottságot alapított. A szabályzat megállapítja, hogy a díj teljes életműben, egy adott pályaszakaszban, illetve egy adott műben manifesztálódó művészettörténeti teljesítményért adható, az életmű kivételével ismételten is. A díjazott személyére a bizottság tagjain kívül olyan intézmények tesznek javaslatot, ahol művészettörténészek dolgoznak. A bizottság 1986. november 20-án először hozott döntést, és a díjat eddigi kiemelkedő művészettörténeti munkássága elismeréséül dr. Németh Lajosnak ítélte oda. Dr. Németh Lajos, az ELTE Művészettörténeti Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, a művészettörténet tudomány doktora, számos szakmai bizottság munkatársa. A huszadik századi magyar és egyetemes művészet nemzetközi rangú kutatója, a Svéd Királyi Művészeti Akadémia tiszteleti tagja. A modern magyar képzőművészet legátfogóbb szellemű teoretikusa, akinek számos önálló műve jelent meg könyvalakban. Kutatásainak kiemelkedő eredménye Csont- váry Kosztka Tivadar életművét bemutató monográfiája. A díjat Pécs Megyei Város Tanácsának elnöke adja át, a bizottság elnökének és titkárának jelenlétében, emlékérem és okirat kíséretében, 1987. január 26-án, Martyn Klára halálának évfordulóján Pécsett. Az emlékérmet Martyn Ferenc rajza alapján Török János szobrászművész készítette. Az alapító Martyn Ferencné Wiesenberg Klára 1907. október 1-én született Pécsett. A II. világháborúban elvesztette szüleit és egyetlen testvérét. Életének Martyn Férenccel 1945- ben kötött házassága adott értelmet. Gondoskodása, léte és jelenvalósága segítette a pécsi Martyn-életmű létrejöttét, kibontakozását. 1947-től zongoratanár volt Pécsett. Tanítványai közül több jeles tehetség lett az Operaház és a Magyar Rádió zenekarának tagja vagy zeneiskolai tanár. erre van szüksége, pl. Tiszába — kisztábor. Belső rímek, betűrímek, jambikus lejtés: kell-e több a muzsikához? Ámde a könnyedség, a zárt forma (elég sok a szonett) sem más, mint szerep. Mert a szöveg, a textus, a kiemelt valóságmozzanatok gyakorta szállnak szembe a szigorú formával. Szabadulnának is tőle. Szabadulásuk azonban a vers halálát jelentené. • Lázadnak, mégis a kompromisszum mellett döntenek. A művek belső feszültsége ebből a sajátos szimbiózisból következik. Szókapcsolások, szóvegyülé- kek, szómógia. - E fogalmak meghatározók a kötet egészét tekintve. Nem csupán kísérletek már (mint az első könyvben), hanem ők szervezik, szerkesztik a verset. Néhány példa: bakancsuka, eltorokszorít, szentimentholos, ugroteszka, stemplila, hersegvirsli, szájba- powderosság stb. A nyelvi lelemény itt már technika. E technika előnyére is válhat a versnek, de veszélybe is sodorhatja azt. Ha ugyanis eluralkodnak ezek a — sok esetben már önálló szóversként is fölfogható . — szó-petárdák: végül is „kioltják” egymást. Létjogosultságuk kérdőjeleződik meg. Nem teszik érthetetlenné a szöveget (mindegyik darab gondosan megszerkesztett, asszociatív, kapcsolódásaik tiszták), hanem zsúfolt jelenlétük által túlcizellálódik a vers. Átmegy önnön paródiájába. Viszont több esetben eredményesen funkcionálnak Parti Nagy teremtményei, pl. „zörögnek légűrök között, egy-egy sovány légyrobbanás reszketteti meg a közös falakká vált szobát" (tunisz) „az ember egyre jobban lemenne önmagába, na szép, ez igazán na szép, ott belül egyre jobban Vajdajános, s nagyon "hideg nyirokba lóg a lába, s az arca nagyon szanaszét.” „ (na szép) Felfedező utunk során eddig jutottunk el. Mélyrehatóbb elemzést kívánna (mert érdemelne) még több, más fontos eleme ennek a lírának. Figyelmet követel pl. a szépszámú József-Attila-allúzió. (Ez talán nemzedéki tünet is...) Vagy éppen a remekül ösz- szeállt — s Parti Nagy költészetében is új ösvényt taposó — Diletták c. ciklus. Mindezek fölfedezése az olvasóra vár. Fáradságos lesz az út. De megéri. Mihalik Zsolt HÉTVÉGÉ
