Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-06 / 335. szám
Keues az eszköz, sok a gond Mélyponton az építésgépesítés A tizenkét éves cseh autódaru megérett a teljes felújításra. Annak idején 1,7 millióba került, most az Építőgép- javító Vállalat először 1,2, fél évre rá már 2,2 millió forintot kért a munkáért. A gépészeti osztály vezetője keserűen mondja: „Inkább vennénk egy új gépet, ha lenne rá 3-5 milliónk .. . És ha ki tudnánk várni azt a néhánv évet, amíg meq is kapnánk.” Ez csak egyetlen példa az építőipar gépesítési gondjai közül. Az Építőipari Tudományos Eqyesület és a Gépipari Tudományos Egyesület Baranya Megyei Szervezete legutóbbi helyzetértékelő, o kivezető utat kereső tanácskozásán kiveséz- ték az építésgépesítés, az építőipari gépek korszerű fenntartását és annak költségeit. Nincsenek könnyű helyzetben . . . Nyílt titok, hogy iaen alacsony az építőipar állóeszközellátottsága, eleve kevés az építőipari gép, a meglévők átlagéletkora is túl van a 8 éven, a nullára leírt qépek aránya meghaladja a 25 százalékot. Tehát minden negyedik qép vagy berendezés már tulajdonképpen ócskavas! Méqsem dobhatiák ki, mert a meglevőt — kerül, amibe kerül alapon — az utolsó moccanásig használniuk kell. A mai fenntartási munkákhoz visoznt hiánycikk az erre a célra készített speciális gép. A mai beruházási egyhelybeniá- rás pedia a talpon maradni akaró éoítőszervezeteket eqy- re inkább a felújítások elvégzésére ösztönzi. Az elhasználódott építőipari géppark természetes következményei: csökken a műszaki színvonal, a szükséges alkatrészeket csak nagyon költséges envedi oyártással lehet biztosítani, az eavre növekvő fenntartási költséqek már-már elviselhetetlenek. meabízhatat- lan az üzemeltetési biztonsó- auk, óhatatlanul növekszik a balesetveszély, a fajlagos iizemanyaqfoavasztásuk is minden normát túllép, a korszerűtlen és megbízhatatlan gépek miatt egyre romlik az építőipari termékek minősége. A műszakilaa elavult gépek kényszerű üzemben tartása elősegíti a részben túlhaladott technológiák konzerválását, a váratlan leállásuk lazítja n mun- kafeayelmt és -intenzitást. Tehát kiszámítható, ugyanakkor nehezen lemérhető anyagi és erkölcsi károkat is okoz az elavult qéppark. Minél idősebb egy gép, annak fenntartási költségei annál nagyobb százalékát teszik ki az új beszerzési árának, mondjuk o 3. és a 10. év végén. A kiskotrónál 43 és 231 Minden negyedik gép vagy eszköz ócskavas Lelkiismeretes megelőző karbantartással átvészelni a nehéz időszakot százalék, a dózernél 22 és 323, a Poclainnél 17 és 96, az angol darunál 0,5 és 16, a betonpumpánál 14 és 72 százalék ez az arányszám. Tehát legkifizetődőbb a jó minőségű (épp ezért drága) gép. Ha telik rá... A Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat nemrég alapjuttatási pályázatot nyújtott be az ÉVM-hez. Ha el is nyerik a 30-50 millió forint közötti összeget, gyökeres változást akkor sem tudnak elérni. Csak konzerválni tudnak vele egy néhány év előtti — ugyonkodnak egy, a valós helyzettől és igénytől messze elmaradó, valamikor elképzelt összegkerethez, ami valójában mégiscsak kevés a normál üzemfenntartáshoz. Pedig minél öregebb a géppark, annál jobb etvagy- gyal fogyasztja az alkatrészeket. így aztán gyakran kényszerpihenőn vesztegelnek a termelő gépek. A GTE néhány éve 21 baranyai vállalat gépesítettségét vizsgálta, s a végeredmény — sajnos — nem is okozott meglepetést. Egyik megállapításuk: Az építkezéseken használt gépek és berendezések meghaladja az öt évet életkora csak nem épp kedvező — állapotot. Mégis, joggal sokat várnak tőle. Egy gépmatuzsálem fenntartása és javítása egyre többe kerül. Viszont a gyártási-építési technológiában bekövetkező kényszerleállás közvetlen és közvetett idő-, termelési és értékkiesése "szinte kiszámíthatatlan. A hiánygazdálkodás egyik torzszülötte az alkatrészellátási helyzet, ami jóindulattal még csak kielégítőnek sem mondható. Ha az anyagbeszerzőművészek csodatétele folytán méqis sikerülne feltölteni a szükséges — és folyamatosan dráguló - alkatrészekkel a javítóbázisok raktárait, akkor a készletgazdálkodás miatt főhetne a vezetők feje. Mert a szabályozók mereven ragaszaz anyaghányad 81 százalékát tette ki a fenntartási költségeknek! Ez aránytalanul magas. Az egyedi alkatrészgyártás — bár a szükség nagy úr — költségeiről már nem is érdemes szólni. Pedig megérné! Van-e kiút a jelenlegi helyzetből, és mi az? A tanácskozás résztvevőit leginkább ez a kérdéskör foglalkoztatta. Az egyik lehetőség az észszerű tmk. A korábbi merev ciklusrendü, kényszerű tmk időmeqkötöttségek visszaütnek. Újabban mind több helyen térnek át — vagy tervezik megvalósítani — az ésszerű és hatékony műszaki óllapotvizs- gálaton alapuló szemlés fenntartási rendszerre. Ennek alap- követelménye — és ez is pénzkérdés! — a megfelelő diagnosztikai műszerezettség, az előírások pontos és maradéktalan betartása, a fődoiabcse- rés javítás és a megnyugtató alkatrészellátás. Az ésszerű megelőzés-javítás lényege: időben észlelni a várható meghibásodást és azt úgy, és akkor kijavítani, amikor és ahogy az a legcélravezetőbb, és ezáltal is a legolcsóbb, már, csak azért is, mert a gép termelésből való kiesése Így minimálisra szorítható. A megoldás keresésében a legbiztosabb tényező — főleg a mai helyzetben — maga az ember, a jól felkészült, lelkiismeretes, a szakmáját értő és magas szinten művelő ember. A többség még nem ilyeh. A képzésük sincs megnyugtatóan megoldva. Mit takar ez a követelményszint? Például a gép kezelője a legkisebb rendellenességet is észlelje, igyekezzen azt elhárítani, vagy azonnal szóljon a szerelőnek. Hogy a kenési hiányosságok se okozzanak meqhibásodöst - sajnos ez is elég gyakori jelenség. Hogy a javító szakember megalapozott tudással és jó műszerekkel, alkatrésztartalékkal kezdje meq és végezze el a szükséges javítást. Az építő- szervezetknél a javítóbázisok kialakítását - a gazdaságosság kt-nyszere hozta létre, mivel a nagy gépjavító szakvállalatok s érthetően haszonra — a kivitelező számára néha már meqfizethetelen haszonra — törekednek, jogosan. így remélik, hogy nem kiszolgáltatva, gyorsabban, talán olcsóbban, és mind szakszerűbben végzik el helyben a szükséges javításokat, karbantartósokat, fődarabcseréket, ha adottak a feltételeik. Ez a helyi megoldás ugyanakkor felveti a szemléletváltozás szükségesséqét is, mert. eqyenranqú félként kellene a közös célért — a termelésért, kivitelezésért — munkálkodnia a karbantartó és a termelő eqység vezetőjének. Elvéqre a gépek állása vagy működése is jelentősen befolyásolia a termelést. Ennek megvalósításához kevés a hatalmi szó vaqy intézkedés. Ha ez a fajta egyenrangú partnerség nem maqától értetődő, akkor a jelenlegi nehéz helyzetből még kilátástalanabb a kivezető út megtalálása. Ez volt az építőgépészet! tanácskozás talán legfontosabb megállapítása. Murányi László Hulladékanyagból készült a talp és sarokbetét alapanyaga, a képen a préselőgép látható. A bőrgyártás sajátságos gondjai Tegnap melléktermék, ma veszélyes hulladék? Nagy pénzekbe kerül a környezet- védelmi előírások betartása Mind több mellékterméket hasznosítanak a Pécsi Bőrgyárban A Pécsi Bőrgyár évente 30— 40 millió forintot fordít környezetvédelmi kiadásokra, többet, mint például amennyit az elektromos számlára fizet. Vajon elegendő-e ez az összeg, vagy ha nem, kepesek-e többre? - kérdeztem Barna Lajost, a Pécsi Bőrgyár környezetvédelmi vezetőjét. — Ez az összeg a tényleges követelményekhez képest nem sok, de többre képtelenek vagyunk, mert a termeléshez, annak fejlesztéséhez szükséges pénzeszközökből is szűkösek a lehetőségeink. Megértjük, és mégis furcsálljuk a jelenlegi helyzetet, hiszen a korábban mellékterméknek minősülő anyagok a rendeleti szabályozás után veszélyes hulladéknak minősülnek ... Ez az átminősítés szinte egyik pillanatról a másikra agyon csaphatjd a termelőegységek gazdálkodását, a jelentősen megTiövekedett ráfordítások miatt. Tehát, ha minden környezet- védelmi előírást betartanak, nyugodtan be is zárhatnák a gyárat? Ezt, ugye senki sem akarja. De mit tettek, mit tehetnek a bőrösök, hogy úgy termelhessenek, hogy mind kevésbé szennyezzék a környezetet? Megoldották már a marhabőr feldolgozásából származó cserzett faragás! forgács haszMegtalálták a rést a piacon Bari leánykacipők butikáruként Gyors termékváltás a Baranya Megyei Cipőipari Szövetkezetnél A Bari márkanév maradt, de a kisbárány felhővé vált a Baranya Meayei Cipőipari Szövetkezet által idén piacra került termékek többségén. A ayors termékváltós kényszerhelyzet következménye - táiékoztat dr, Tassy Erzsébet, a szövetkezet elnöke. — Korábbi profilunkra, a 19—30-as nagyságú gyermekcipő-gyártásra egyre többen álltak rá, méghozzá olyan nagyüzemek, mint a Duna Cipőgyártól levált Junior. Ezekkel mi nem tudjuk felvenni a versenyt. 1985 végén alapos piackutatást végeztünk, kerestük azt a rést, ahol betörhetünk a cipőpiacra. A lést a lánykacipő-kínólat- ban találták meg. A tizenéves korosztály azonban a legigényesebb vevő: divatos, kényelmes lábbelit vásárol csak meg, s . lehetőleg minél olcsóbban. Ennek tudatában kezdte a mo- slellkiolakításokat a szövetkezet. Kizárólag belföldi alapanyagra támaszkodva, a kellékeket minimálisra korlátozva — ezek beszerzési nehézségei közismertek —, eddig nem használt díszítőelemeket alkalmazva születtek meg Szanyi Miklós modellőr rajzasztalán az új termékelképzelések. Ez év első felében már 27 modell, összesen húszezer pár lánykacipő el is hagyta a szövetkezet üzemcsarnokait, s új színt, választékot vittek az állami boltokba, meg a butikokba is. A második félév termelése százötvenezer pár. Az 1987. évi gyártási tervek pedig megközelítik a háromszázezret. A termékváltással együtt az értékesítésben is módosulás következett be. Tizenöt éven át két nagykereskedelmi partnerral - a Fővárosi Cipőbolttal és a Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalattal - álltak kapcsolatban. Ez évtől már a Cörso, a Centrum, a Konzum, a különböző áfészek és butikosok keresik meg vásárlási szándékkal a szövetkezetét. Amit kínál a gyártó, az egyedülálló a piacon. Közel száz modell — szandáltól a zárt cipőn át a csizmáig — többféle színvariációban, 35-től 39-es méretszámig, A bőrt a Pécsi Bőrgyár biztosítja, a cipőnek való új bőröket itt próbálják ki a közös gyártmányfejlesztési együttműködés alapján. A talpakat a PEMö (Pest Megyei Műanyag- ipari Vállalat) szállítja. S ez utóbbi forradalmi változást is hozott a hazai cipőgyártásba: az eddigi fehér, fekete vagy eqyéb színű, a bőrszíntől általában eltérő formatalpak helyett most a bőrrel harmonizál a talp, ha kell lila, ha kell sárga vagy zöld. A tavaszi-nyári cipők, szandálok között boltokba kerülnek a matricás termékek: pöttyös, mintás, virágos bőrlábbelik. A roppant kényes műveletet, a matricakészítést a kisnémedi termelőszövetkezetnél működő MUFÉMSZER Gazdasági TársuA B. M. Cipőipari Szövetkezet varrodája Fotó: Proksza László lás végzi. Egy-egy termék árát a számítások szerint mindössze tíz forinttal drágítja a matri- cázás. Ez a díszítőelem feleslegessé teszi az egyéb kellékek használatát, hiszen csak fantázia kérdése, hogy milyen mintás legyen a cipő, a szandál. s- Megyei szolgáltatást végző szövetkezetünknek a gyártás biztosítja a megélhetést, a javítóhálózat fenntartását mondja Kántor Károly főkönyvelő. — Ezért különösen fontos volt, hogy a termékváltási döntésünk megalapozott legyen, valóban rést találjunk a cipőpiacon. A bárányfelhőbe burkolózó Bari márkanevet sarkuk alatt taposó tizenéves lányok a tanúi annak, hogy a termékváltás jó irányba történt L. Cs. K. nosítósát. Ezt a mellékterméket már az 1967-től üzemelő rostműbőr-üzem révén nem kell a szemétbe vinniük. Nemcsak a saját, hanem a simontornyai és a debreceni bőrgyár hasonló mellékterrrTélceTnek egy részét is feldolgozzák, ezekből évente 2400-2500 tonna bélést és kéregbőrt állítanak elő a cipőiparnak. Az enyvhúslást a Budapesti Vegyiművek (BVM) hidasi gyárába küldik, ahol értékes bőr- enyvet készítenek a Pécsi Bőrgyártól megvásárolt melléktermékből. A szennyvíziszapot, a krómcserzett bőrhulladékot, a rács-szemetet, a használt sót, az eladásra nem kerülő enyvhúslást, valamint az egyéb bőripari hulladékot viszont a Baranya Megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalattal és a BVM- mel közös beruházosban létesített, önálló garéi lerakóhelyre szállítják — továbbra is. Tavaly ősz óta üzemel gazdasági társaság formában a csabrende- ki és a jákfai tsz-szel közös beruházásként a zsírfőző üzem a Bőrgyárban, melyben a sertésbőr gyárrészlegben keletkező natúr zsírt főzik fel ipari zsírrá. Ez jó áron eladható, gazdaságos (és bár exportképes, je- lenleq mégiscsak) importpótló termékük. A marhabör gyárrészlegnél keletkező kr.ómcserzett spalt- hulladék korábban uqvancsak teljes egészében szemétbe, azaz lerakóhelyre került. Néhány eve ennek egy része viszont már exportcikk az NSZK-ba. — Ahogy az anyagi lehetőségeink engedik, sokat fordítunk környezetvédelmi kutatásokra es fejlesztésekre, így a használt oldószer visszanyerésére, a krómcserzett bőrhulladék hasznosítására és a szennyvíziszap víztelenítésére. A nagyobb spalt-bőröket a gyári gazdasági munkaközösség újabban munkavédelmi kesztyűnek dol- aozza fel — mondja Barna La|OS. A Pécsi Bőrgyárban évente 60—65 ezer köbméter veszélyes i'ulladék keletkezik, ennek túlnyomó része a szennyvíziszao. Annak pedig lényegében 95— 96 százaléka víz. — Nem lenne kifizetődő a szennyvíziszap víztelemtese, ahelyett,hooy a szennyezett vizor szállítják ki a garéi lerakóba? — Számításaink szerint a víztelenítés legalább 40-45 milliós beruházást igényelne, nem beszélve a további üzemeltetési költségeiről . . . így a víztelenítés évente 5—10 millió forinttal kerülne többe, mint a szennyvíziszap elszállítása. De dolqozunk az iszaovíztelenítés költségeinek csökkentésen . . . M. L. HÉTVÉGE 5.
