Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)
1986-09-06 / 245. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli Interjú Mérei Emillel, a Mecseki Szénbányák vezérigazgatójával (3. oldal) Maradt a Mecsek (5. oldal) Műszerek a kutatásban (7. oldal) A lengyel miniszterelnök befejezte budapesti tárgyalásait A kölcsönös érdekeknek megfelelően fejlődnek kapcsolataink Intézkedési terv készül a most meghatározott feladatok végrehajtására A hivatalos, baráti látogatáson hazánkban tartózkodó Zbigniew Messner lengyel miniszterelnök pénteki programja záró plenáris tárgyalással kezdődött délelőtt a Parlament delegációs termében. A Zbigniew Messner vezette lengyel és a Lázár György, a Minisztertanács el- • nöke vezette magyar tárgyalócsoport összegezte a megbeszélések eredményeit, ismét kifejezve szándékukat, hogy az eredményes magyar —lengyel kapcsolatokat a kölcsönös érdekeknek megfelelően, az együttműködés minden területén továbbfejlesztik. A miniszterelnökök megbízták a Magyar—Lengyel Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottságot és más szerveket, hogy dolgozzanak ki intézkedési tervet a most meghatározott feladatok végrehajtására. A megbeszéléseket követően a két tárgyalócsoport vezetőjének jelenlétében Marjai József és Jozef Koziol miniszterelnök-helyettesek, a Magyar—Lengyel Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság társelnökei dokumentumot írtak alá a Magyarország és Lengyelország közötti komplex program gazdasági fejezeteinek végrehajtási rendjédélután elutazott Budapestről. A Lengyel Népköztársaság miniszterelnökét és feleségét a Ferihegyi repülőtéren Lázár György és felesége, Várkonyi Péter külügyminiszter, valamint Biczó György, hazánk varsói nagykövete búcsúztatta. A búcsúztatáson részt vett Marjai József, valamint politikai, társadalmi és gazdasági életünk több vezető személyisége. Jelen volt Tadeusz Czechowicz, Lengyelország budapesti nagykövete is. «V (A kormányfői tárgyalásokról kiadott közös közlemény lapunk 2. oldalán.) Az MSZMP főtitkára fogadta Zbigniew Messnert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára pénteken fogadta Zbigniew Messnert, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen véleménycserét folytattak a szocialista építőmunka napirenden levő feladatairól, a Magyar Nép- köztársaság és a Lengyel Népköztársaság közötti §ok- oldalú kapcsolatok alakulásáról, valamint az együttműködés fejlesztésének új lehetőségeiről. Áttekintették a nemzetközi helyzetet, méltatták a szocialista országoknak a béke megóvása, a leszerelés, a nemzetközi együttműködés erősítése érdekében kifejtett erőfeszítéseit. A találkozón részt vett Lázár György miniszterelnök, valamint Biczó György, hazánk varsói nagykövete és Tadeusz Czechowicz, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. A lengyel kormányfő a délelőtt folyamán rövid sétát tett a Belvárosban. A Duna-kor- zóról a budai oldal panorámájában gyönyörködött, majd megtekintette a Vörösmarty teret és a Váci utcát. A Március 15. térnél a római kori romkert kötötte le a figyelmét. A nap során partnertárgyalások is kiegészítették a delegáció programját. Marjai József és Jozef Koziol a Parlamentben tárgyalt. Az Országos Tervhivatalban Hoós János államtitkár és Franci- szék Kubiczek, a Lengyel Tervbizottság elnökhelyettese, a Külügyminisztériumban pedig Barity Miklós külügyminiszter-helyettes és Henryk Jaroszek külügyminiszter-helyettes folytatott megbeszélést. Zbignjew Messner és kísérete kétnapos hivatalos baráti látogatását befejezve pénteken Kádár János találkozott Ibrahim Zakariával Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára pénteken a KB székházában találkozott Ibrahim Zakariával, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkárával, aki a Szakszervezetek Országos Tanácsa meghívására munkalátogatáson tartózkodik Budapesten. Németh Károly, a párt főtitkárhelyettese fogadta az SZVSZ főtitkárát. A szívélyes légkörű megbeszélésen véleménycserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről, a szak- szervezeti viláíjmozgalom előtt álló feladatokról. A találkozón jelen volt Gáspár Sándor, ' az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken a Parlament Munkácsy-termében fogadta a Pug- wash Végrehajtó Bizottságának tagjait. Martin M. Kaplan, a Pugwash főtitkára és Dorothy Hodgkin, Nobel-dijas kémikus, a Pugwash elnöke tájékoztatta az Elnöki Tanács elnökét a Budapesten folyó tanácskozás munkájáról, a fegyverzetkorlátozással és a leszereléssel kapcsolatos állásfoglalásukról. (Telefoto: MTI — KS — DN) A dolgozók reálisan ítélik meg az ország helyzetét llfésezeff a SZOT Az SZVSZ főtitkára elismeréssel szólt a magyar szakszervezetekről — A legfőbb feladat, hogy az előirányzatok lehető legjobb megközelítése érdekében dolgozzunk A Szakszervezetek Országos Tanácsa pénteken ülést tartott. A tanácskozáson részt vett Ibrahim Zakaria, a Szak- szervezeti Világszövetség főtitkára is. Gáspár Sándornak, a SZOT elnökének előterjesztése alapján megvitatta a tanácsülés a magyar szakszervezetek nemzetközi tevékenységéről és a XI. szakszervezeti világ- kongresszus előkészületeiről szóló jelentést. A jelentés rámutat, hogy az utóbbi években fejlődött, erősödött a magyar szakszervezetek együttműködése- a szocialista országok testvérszervezeteivel, valamint a tőkés és a fejlődő világ osztályharcos, haladó szakszervezeteivel. A jelentés kitér arra, Baranyai falvak: korszerű családi házak Bikaion hogy szeptember 16. és 22. között Berlinben, az NDK fővárosában tartják a XI. szak- szervezeti világkongresszust, amelyen a magyar szakszervezeti mozgalom is képviselteti magát. A tanácsülés a jelentést sokoldalúan megvitatta. A tanácskozáson felszólalt Ibrahim Zakaria is. A 'Szakszervezeti Világszövetség főtitkára elismeréssel szólt a magyar szakszervezetek nemzetközi tevékenységéről és arról a munkáról, melyet a Szakszervezeti Világszövetségben kifejtenek. Az SZVSZ munkáját és céljait taglalva elmondta, hogy a világszervezet az utóbbi években új kapcsolatokat épített ki, ezzel befolyása, tekintélye is növekedett. A közelgő kongresszust is annak jegyében szervezik meg, hogy azon minél több szervezet vegyen részt, nyilvánítsák ki, egyeztessék véleményüket olyan alapvető kérdésekben, mint a béke megőrzése, a leszerelés elérése, a gazdasági válság és a munkanélküliség kérdései vagy például a szakszervezeti jogok megvédésével kapcsolatos feladatok. A tanácsülés egyhangúlag elfogadta a Szakszervezeti Világkongresszuson részt vevő magyar küldöttség összetételét. A delegációt Gáspár Sándor vezeti. Ezután Nagy Sándornak, a SZOT titkárának előterjesztése alapján a tanácsülés megvitatta a szakszervezetek, a dolgozók tennivalóit az ,1986. évi népgazdasági terv megvalósításában és az 1987. évi terv előkészítésében. A SZOT titkára rámutatott, hogy a népgazdaság helyzetének javítása nagy erőfeszítéseket kíván, ez elkerülhetetlenné tett kedvezőtlen intézkedéseket is, amit a dolgozók nagyobb része megértéssel fogadott. Ez kifejezi a párt politikája iránti bizalmat, azt, hogy a dolgozók reálisan ítélik meg az ország gazdasági helyzetét. A szak- szervezeti mozgalom is ezért adta jó lelkiismeretlel és meggyőződéssel nevét a hetedik ötéves terv irányaihoz, fő törekvéseihez, amelyeket nemcsak elfogadott, hanem kimunkálásukban is részt vett. A legfőbb feladat, hogy az előirányzatok lehető legjobb megközelítése érdekében dolgozzunk. Azok az intézkedések, amelyeket az év során a kormányzati szervek a kialakult helyzet kedvező befolyásolása érdekében hoztak, ösz- szességében reális helyzet- megítélésen alapultak. Még mindig nem sikerült azonban megtalálni a támogatás, az ösztönzés és a követelménytámasztás olyan differenciált. módozatait, amelyek valóban szelektivitást eredményeznek, vagyis biztosítják, hogy a jók fejlődjenek, aki viszont nem teljesít, az fokozatosan szoruljon vissza. A legsürgősebb feladatokról szólva felhívta a szakszervezeti szerveket, alapszervezeteket, a szervezett dolgozókat, a gazdaságirányítás különböző posztjain dolgozó vezetőket, hogy vessék latba tudásukat, energiájukat az ez évi terv céljainak minél jobb megközelítése, lehetőség szerint teljesítése érdekében. A szakszervezeti mozgalom minden szinten támogatja a rend, a fegyelem, a szervezettség erősítésére irányuló törekvéseket — mondotta a SZOT titkára. A tanácsülés a beszámolót elfogadta. / Losonczi Pál fogadta a Pugwash V. B. tagjait