Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)

1986-09-30 / 269. szám

2 Dunántúli napló 1986. szeptember 30., kedd Ünnepségek a fegyveres erek napja alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Honvédelmi Szö­vetség koszorúját Kéri György vezérőrnagy, az MHSZ főtitká­ra, Bognár Ferenc ezredes, az MHSZ főtitkárának első helyet­tese és Tringer Gyula ezredes, főtitkárhelyettes helyezte el az emlékmű talapzatán. Az ünnepség az Internacio- nálé hangjaival és a katonai díszszázad díszmenetével ért véget. t Baranya Megyei Rendőr­főkapitányság A fegyveres erők n-apja alkalmá­ból szeptember 29-én kitüntetési ün­nepséget tartottak a Belügyminiszté­riumiban. A kitüntetéseket dr. Kama­ra János belügyminiszter adta át. Az Elnöki Tanács áltol adományo­zott Kiiváló Szolgálatért Érdemrendet kapta: Huszár Lajos r. alez., Tom­pos Kálmán r. hdgy. A belügymi­niszter rendőr ezredessé nevezte ki dr. Garai József r. alezredest. A Közbiztonság f Érem arany fokozatát vette át Kaluczky László ny. r. ezds., Dudás Sándor r. ftörm. Kitüntetési ünnepséget tartottak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitány­ságon is. Az ünnepségen részt vett dr. Sasvári László, az MSZMP Bara­nya Megyei Bizottsága osztályveze­tője. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta: dr. Nyéki Károly ny. r. alez., Unti József ny. r. őrgy., Bognár István ny. r. ftörm., Huber Miklós ny. r. ftörm., Venicz Ferenc ny. r. ftörm., dr. Tamás Já­nos, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője, Mamuzsits József polgári alkalmazott — nyugállo­mányba vonulása alkalmából. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát 4 fő, bronz fokozatát 2 fő vette át. A Közbiztonsági Érem arany foko­zatát vette át: Buzási Imre r. őrgy., Varga László r. őrgy., Katona Zoltán r. szds., Torma Zoltán r. fhdgy., Ko­vács Lászlóné r. afhday., Piszár Sán­dor r. ftörm., Almási János r. ftörm., Farkas János. r. ftörm., Nagy Zsig- mond, a Mecseki Ércbányászati Vál­lalat személyzeti— osztály vezetője. Major István ny. r. alez., Hólik Já­nos ny. r. szds., A Közbiztonsági Érem ezüst foko­zatát 15 fő, bronz fokozatát 14 fő vette át. A belügyminiszter által aSíomú- nvozott Kiváló Rendőr kitüntető jel­vényt kapta meg: Kovács József r. őrgy., Varga József r. őrgy.. Takács Imre r. tzls., Kovács László r. tzIs., Takács Ferenc r. tzls., Csajági Ist­ván r. tzls. Sülé László r. tzls., Puskás László r. zls., Farkas János:, zls., Bodor László r. zls., Gyulavári Ferenc r. ftörm., Frájter Imre r. ftörm.. Nyári Sándor r. ftörm., Szá­lai Dezső r. ftörm., Németh István r. ftörm., Weininger Ferenc >, ftörm. A belügyminiszter Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt adományozott Nagy Tiborné előadónak. Miniszteri dicséretben részesült: dr. Fellegi László r. őrgy., Tóth Gyula r. fhdgy., Farkas Zoltán r. hdgy., Kertész János ny. r. alez., Nagy György ny. r. alez., Buzási Jmre ny. r. őrgy., Jaczkó Lajos ny. . -szds. Miniszterhelyettesi dicséretet 1 fő kapott. Soron kívül rendőr alezredessé lé­pett elő: dr. Garányi László r. őrgy. Rendőr őrnaggyá lépett elő: Réger Gábor r. szds., Krasznai Jenő r. szds., dr. Dani Sándor r. szds., lénárd János r. szds. Csopor.főnöki dicséretben 2 fő, fő­kapitányi dicséretben és jutalomban 60 fő részesült. A belügyminiszter megbízásából u Baranya Megyei Rendőr-főkapitány­ság vezetője Kiváló Társadalmi Mun­káért éremmel tüntetett ki 21 fő ön­kéntes segí őt. A Művelődési Minisztérium a Szo­cialista Kultúráért kitüntetésben ré­szesítette Dolmány László alezre­dest. A ‘kitüntetéseket Orbán István ve­zérőrnagy, a főkapitányság vezetője adta át. Baranya Megyei Pártbizottság A megyei pártbizottságon is ün­nepséget rendeztek. Ezen részt vett Lukácj^János, az MSZMP KB tagja, a Baranya Megyei Pártbizottság első titkára, dr. Jerszi István és Rajnai József, a megyei pártbizottság titká­rai. Az évforduló jelentőségét dr. Sas­vári László osztályvezető méltatta, majd kitüntetések átadására került sor. A honvédelmi miniszter a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany foko­zatával tüntette ki dr. Hazafi Józse­fet, a Baranya Megyei Tanács vég­rehajtó bizottságának titkárát. Az Ér­demérem bronz fokozatát kapta dr. Éberling László, a Pécs Városi Ta­nács Családi Intézet igazgatója. Honvédelmi Érdemérmet kapott 15 éven át végzett munkájáért Keller Ja­kab, a Pács Városi Tanács gépkocsi- vezetője. A kitüntetéseket Lukács Já­nos, megyei első titkár adta át. Töb­ben jutalomban részesültek. KISZ megyei bizottsága Ezen a napon minden évben az ifjúsági szövetség is kitüntetési ün­nepséget rendez, melyre tegnap a pécsi Mozgalmi Házban került sor. A KISZ Baranya Megyei és Pécs Városi Bizottsága közös ünnepségén a kö­szöntő beszédet Burgmann György, a KISZ Pécs Városi Bizottságának el­ső titkára mondta, a kitüntetéseket pedig dr. Fodor László, a KISZ Bara­nya Megyei Bizottsága első titkára adta át. KISZ Érdemérem kitüntetésben ré­szesült dr. Rab Zoltán, Pécs Város Tanácsának dolgozója, ak[ kitünteté­sét a központi ünnepségén vette át. Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetés­ben részesítette a KISZ KB Dránovits Pál rendőr főhadnagyot, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság főelő­adóját, és Kovács Gábort, a Sellyéi Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézet kollégium mi vezetőjét. Aranykoszorús KlSZ-jel- vényt kapott Szemcsák Bálint rendőr főhadnagy, a Baranya Megyei Rend­őr-főkapitányság főelőadója, Szilágyi Ferenc rendőr százados, a Szigetvári Rendőrkapitányság bűnügyi nyomozó­ja, Pádár Zsolt, az Autójavító Kis­vállalat dolgozója, és Horváth Ká­roly alhadnagy, a Pénzügvőrség dol­gozója. A KISZ KB Dicsérő Okieveiét négyen, valamint egy kollektíva kap­ta, s a KISZ Pécs Városi Bizottságá­nak Városi Em'lékplakett kitüntetését nógy főnek nyújtották át. Néphadsereg A fegyveres erők napja alkalmából elismerések és kitüntetések átadásá­ra került sor a megye különböző fegyveres testületéinél. A pécsi Bajcsy-Zsilinszky laktanya állományából a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntet­ték ki Hanzli Lajos őrnagyot, Csá­szár Imre századost. Ezüst fokozatá­val Ungi Károly főtörzsőrmestert, és Piszár Sándorné polgári alkalmazot­tat. Bronz fokozatával Milos Attila hadnagyot, és Pelei Zsolt őrmestert. Soronkívül előléptették törzszászlóssá Kovács Ferenc zászlóst. Szolgálati Érdemérem kitüntetést kapott 25 év után Csik István zászlós, 20 év után Kovács Gyula őrnagy, Kajos Gyula őrnagy, 15 év után Tarnavölgyi Fe­renc őrnagy, Hanzli Lajos őrnagy, és Császár Ferenc százados. 10 év után Császár Imre százados, László Sán­dor főtörzsőrmester, Tóth János fő­törzsőrmester, Ungi Károly főtörzsőr­mester, és Kovács Lajos főtörzsőr­mester. A Baranya Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság ál­lományából a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Kovács Imre őrnagy, bronz fokozatát Horváth Gábor százados. Kiváló mun­káért kitüntető jelvényt Farkas Ernő kinevezett polgári alkalmazott. Szol­gálati Érdemérem kitüntetést kapott 35 év után Balogh Kálmán ezredes és Tóth Géza alezredes. 30 év után Andrikó Sándor őrnagy, Bátori István őrnagy, Dóra Lajos alezredes, Ko­vács György őrnagy, és Mikoly István őrnagy. 25 év után Kövi György őr­nagy, 20 év után dr. Albrecht József őrnagy és Dancsházy Nagy Gusztáv alezredes. 10 év után Sipos László százados. Honvédelmi Érdemérmet kapott 20 év után Hajdú Imréné pol­gári alkalmazott, 15 év után Lippai Lászlóné kinevezett polgári alkalma­zott, és Molnár Józsefné kinevezett polgári alkalmazott. Soronkívül elő­léptették törzszászlóssá Galaba Fe­renc zászlóst. A honvédelmi miniszter a sok ka­tonát nevelt édesanyák közül a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany foko­zatával tüntette ki Grunda Jánosnét (Hetvehely), ée özv. Vati Tibornét (Pécs). A pécsi Petőfi Laktanya állomá­nyából a Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát kapta Balázs László őrnagy, és nyugállományba vonulása alkalmából Neidert János őrnagy, ezüst fokozatát kapta Pintér Géza őrnagy, Jánosi György főtörzs­őrmester, Gál Lajos főtörzsőrmester, és Nyárondi Lajosné törzsőrmester. Bronz fokozatot Jámbor Lajos főhad­nagy, Kiss László hadnagy, Czala Károly polgári alkalmazott. Soron­kívül főhadnaggyá léptették elő Ma­jor István, Bagyinszki Zoltán, Csontos Jenő, Marcsek Ottó, és Takács Zsolt hadnagyokat. Szolgálati Érdemérem­mel tüntették ki 35 éves munkája el­ismeréséül Miski Béla ezredest, 30 éves munkájáért Budai Antal alezre­dest, és Tatár Károly alezredest, 25 éves munkája után Dudás Gyula zászlóst, 15 év után Hochrein László őrnagyot, Márkus István hadnagyot, és Horváth Imre főtörzsőrmestert. 10 év után Décsei Attila őrnagyot. Hor­váth István alhadnagyot, Máyer Zol­tán főtörzsőrmestert. Regős István fő­törzsőrmestert, Korom Sándor főtörzs­őrmestert, Ferenczy Mihály főtörzsőr­mestert, és Dimák Ferenc főtörzsőr­mestert. Honvédelmi Érdemérem el­ismerést kapott 10 év után Csányi Jó­zsef polgári alkalmazott, Freisinger István polgári alkalmazott. A Magyar Néphadsereg 3. sz. Ka­tonai Kórháza állományából soronkí­vül előléptették őrnaggyá Nádai Gá­bor századost. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany 'fokozatát kapta dr. Lovász Ferenc orvosalezredes, dr. Angyal Pál orvosalezredes. Bronz fo­kozatát Hufnágel János százados, Gombai Istvánná és Tieger Zoltánná kinevezett polgári alkalmazottak. Ki­váló Munkáért kitüntető jelvényt ado­mányozták Kovács Antalné polgári al­kalmazottnak, Szelesné Pilgermayer Katalin kinevezett polqári alkalma­zottnak, Szemelyácz Gyula polgári al­kalmazottnak, és Szmolka Gvuláné polqári alkalmazottnak. Szolgálati Érdemérmet nyújtottak át 35 évi mun kája után Hegyi Győző alezredes­nek, Adnm János alezredesnek, Ná­dor András avógvszerész alezredes­nek. 30 év után Krizs József alezre­desnek, és Fehér Zoltán őrnagynak. 25 év után Mányó Ferenc őrnagy­nak, 15 év után dr. Kovács Endre or­vosőrnagynak, dr. Fekecs Gyula or­vosszázadosnak, dr. Kunvári Miklós orvosszázadosnak, és Juhász József főtörzsőrmesternek. 10 év után dr. Papp Ferenc orvosőrnagynak, dr. Viszlai Péter orvosszázadosnak. Hon-% védelmi Érdemérmet kapott 25 év után Bodai Csabáné polgári alkal­mazott, Fónai Jánosné kinevezett polgári alkalmazott, és Szabó Gvulá­né kinevezett polgári alkalmazott. 15 év után Heller László polgári alkal­mazott, és Kovács Dezsőné polgári alkalmazott. 10 év után dr. Barabás Zsuzsanna főorvos, Reith János gaz­dasági igazgató, Bácsi Imréné kine­vezett polgári alkalmazott, Galambos Sándor, Géczi Valéria, Horváth Sán­dorné, és Kozma János polgári al­kalmazottak. A Magyar Néphadsereg 3517. ala­kulatánál Szolgálati Érdemérem ki­tüntetést kapott 25 év után Fíntér Jó­zsef törzszászlós, és Füstös János zászlós. Határőrség A fegyveres erők napja alkalmá­ból a BM Határőrség pécsi maga­sabb egységénél tegnof) megtartott ünnepségen Kiváló Úttörővezető Érem kitüntetést kapott Horváth De­zső határőr főhadnagy. Kiváló If­júvezető Munkáért érmet vett át Re­mete János határőr törzsőr meste-. Aranykoszorús KISZ-jelvényt kapott Török István határőr hadnagy és Mát­rai Géza sorállományú határőr sza­kaszvezető. A KISZ KB Dicsérő Ok levelét vette át Avarosi Károly pol­gári alkalmazott és Homonnai László határőr. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem ezüst fokozatát Ste- jer József határőr hadnagy, bronz fokozatát Bangó Pál határőr őrnagy. Szabó Márk határőr hadnagy és Ste- jer Ferenc határőr törzszászlós kap­ta. Közbiztonsági Érem arany foko­zata kitüntetésben részesült Réda Mihály határőr százados, Szűcs Jó­zsef határőr zászlós, Nagy László határőr fő örzsőrmester, ezüst foko­zatában Czulák Imre határőr őrnagy, Diósi Károly határőr százados, Ru­dolf János polgári alkalmazott, bronz fokozatában Werner József ha­tárőr százados, Argyelán György ha­tárőr főhadnagy, Sütő Zoltánná pol­gári alkalmazott és Kuzmin József polgári alkalmazott. Kiváló Munkáé-t kitüntető jelvényt kapott Blázsevic* Adám polgári alkalmazott. Kiváló Társadalmi Munkáért érmet vett át Fülöp János nyuqállományú határőr alezredes. Kiváló Határőr jelvény kitüntetésben részesült Bogarus György, a Pécsi Postaigazgatóság műszaki igazgatóhelyettese. Szolga lati Érdemérem kitüntetést 10-en, a törzsqárd a jelvény elismerést 13-an vették át. Soron kívül határőr törzs­őrmesterré lépett elő Tubák Zoltán ő mester. A Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen vette át ezre­desi kinevezését Lovász József alez­redes, a BM Határőrség pécsi ma­gasabb egységének parancsnoka. A Polgári Védelem Baranya Me­gyei Törzsparancsnokságánál a Ha­za Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát Jeszenei Sámuel alezre des, dr. Csonka T. László és dr. Szi- las Anno, ezüst fokozatát Fóris Ist­ván, Horváth Sándor és Markos György, bronz fokozatát Boros Árpád és Neiczerr József kapta. Szolgálati Érdemérem kitüntetésben részesült 30 év után Lévai József alezredes, 25 év után Jeszenei Sámuel alezredes és Szabó László őrnagy. Honvédel­mi Érdemérem kitüntetést kapott 35 év után Bősz János és Farkas János, 30 év után dr. Ligetfalvi Ervin, Eizler Lajosné és Szakács János, 25 é/ után Rajczi József, Posta Lajos és Papp Sándor. A Polgári Véde­lem Kiváló Parancsnoksága címet 5, o Polgári Védelem Élenjáró Parancs­noksága címet 5, a Polgári Véde­lem Kiváló Szervezete címet 4 al­egység kapta meg. Munkásőrség Közel négy évtizedes fegyveres szolgálata, eredményes, példamuta­tó parancsnoki tevékenysége alap­ján a fegyveres erők napja alkal­mából a Népköztársasáq Elnöki Ta nácsa a Vörös Csillag Érdemrenddel tün‘ette ki Gulyás Józsefet, az „idősb. Kréth Imre" siklósi munkásőr- egység parancsnokát. Gulyás József a kitüntetést hétfőn a Paria mentben rendezett fegyveres erők napi ünnep ségen velte át. Honvédelmi Szövetség Az MHSZ Baranya Megyei Szerve zetének ünnepségén a Haza Szol­gálatáért Érdemérem ezüst fokoza tát kapta Kozma László, a PMMF nyelvtanára, Honvédelmi Érdemér­met 35 évi szolgálat után Sóra Ká­roly, 30 év után Derner Henrik és Balyi István, 25 év után pedig Ko­vács István, Kuti Imre, Nagy László, Takács Ferenc, dr. Balassa László, Bátai Ferenc, dr. Kosztka Ferenc, K. Molnár István, Nagy László és Virágh Zoltán kapott. Az MHSZ Ki­váló Munkáért érem arany fokoza­tát Jakab Jenő és Radóczi Lászlóné vehették át, ezüst fokozatban pedig Németh István, Kófiás István, Nagy Fehér Sándor, Sipos László, Varga József és Zentai Béla részesültek. A honvédelmi miniszter a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fo­kozatában részesítette Koós Lászlót, a Baranya Megyei Gabonaforgalmi Vállalat igazgatóját. Tűzoltóság Számoson kaptak a fegyveres erők napja alkalmából a megye tűzoltói közül is kitüntetést, előléptetést, di­cséretet, jutalmat. A Haza Szolgá­latáért Érdemérem ezüst fokozatát Hortobágyi János tűzoltó százados, Varga József tűzoltó zászlós és Szo- mor János tűzoltó főtörzsőrmester, a Tűzbiztonsági érem arany fokozatát Boda Emil, a MÁV Pécsi Igazgató­ságának tűzvédelmi felügyelője és Szűcs János, a komlói Pannolit Kőbá- nvászati Vállalat tűzvédelmi bizott- sáaának elnöke vehette át. Az érem ezüst fokozatát kapták: Horváth Já­nos tűzoltó hadnagy, Takács János tűzoltó főtörzsőrmester, Szabó László tűzoltó főtörzsőrmester, Dravecz Im­re vállalati tűzal'ó zászlós, a MÁV Pécsi Igagatósáaa körzeti üzemfő­nök sé"-’ vállalati tűzoltóparancsno­ka, Almamelléki Károlv, o siklósi Tenkesal'ja Áfész tűzvédelmi bizott­ságának e'inö'Ve. Bakonvi László ön­kéntes tűzoltó ’örzsrászlós, a nagy- vátyi önkéntes tűzoltó egyssüle* el­nöke. Haui János, a Mecseki Szén­bányái« kom l ái kÖ7Donti qépüzemé- nek tűzvédelmi felügyelője, Horváth József, a Szia3ivari Cipőgyár tűzvé­delmi bizotlsáaának elnöke, Körmen­di Kálmán, a DÉDÁSZ üzemvezetője és Tóth György önkéntes tűzoltó szá­zados. a gyöngyös melléki önkéntes tűzoltó egyesület elnöke. Bronz fo­kozatban 23-an részesültek. Balázs László tűzoltó főhadnagy az éDÍ’ési és városfejlesztési minisz­tertől a Kiváló Munkáért kitüntetést kapta. Szolgálati éremben és törzs- aárda jelvényben hatan részesültek. A belügyminiszter May Károly tűzol­tó alhadnagyot soron kívül had­naggyá léptette elő. Megyei pa­rancsnoki dicséretben heten ré­szesültek. Bv és Vörös- kereszt A Magyar Néoköztársaság igaz­ságügy-minisztere a fegyveres erők napja alkalmából a Haza Szolgá­latáért Érdemérem arany fokozatává' tüntette ki dr. Róka Antal rendőr orvos alezredest. A Közbiztonsági Érem ezüs* fokozatát kapta Borsos József bv töirzsőrmester, bronz foko­zatát Kassai Gézáné bv törzsőrmes­ter. Dicséretben részesült Balogh Istvánné polgári alkalmazott. Szo'- gálati Érdeméremben négyen ré­szesültek. Horváth Sándor, a Magyar Vörös- kereszt Baranya Megyei Vezetőség titkárhelyettese a Magyar Néphad­sereg napja alkalmából a Magyor Vöröskereszt Országos és Baranya Megyei Vezetősége javaslatára a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezü't fokozatát kapta a Magyar Vörös- keresztben kifejtett polgári védelmi tevékenység kiemelkedő végzéséé : ♦ BRÜSSZEL: Robbanás ráz­ta meg hétfőre virradóra Brüsszel belvárosát: a rob­banószerkezet egy szabadkő­műves páholy székháza előtt, körülbelül 150 méter sugarú körben, anyagi kárt okozott, gépkocsikat rongált meg. Két személy könnyebben megsé­rült. A rendőrség megállapí­totta, hogy merényletről van szó, de jelentése szerint ed­dig semmilyen szervezet sem vállalta azt. + ATHÉN: Hétfőn - e hó­napban immár másodszor — sztrájkba léptek a görög dip­lomaták és az athéni külügy­minisztérium más munkatár­sai. A 48 órásra tervezett munkabeszüntetés hátterében az előzőhöz hasonlóan az áll, hogy a diplomatáké és a kül- ügyeseké az egyetlen olyan „szakma" az országban, ahol 1979 óta nem volt béremelés. ♦ BHOPÁL: Több mint két­ezer tüntetőt tartóztattok le hétfőn az indiai Bhopálban. Az ellenzéki pártok által szer­vezett megmozdulás résztvevői pótlólagos pénzügyi támoga­tást követeltek azok számára, akiket érintett a városban tör­tént 1984 decemberi kataszt­rófa. Az Új-Delhitől 370 kilo­méterre fekvő Bhopálban 1984. december 3-án méraes gáz áramlott ki az amerikai tulajdonban lévő Union Car­bide cég helyi _ üzeméből. Több mint 1700 ember meghalt és mintegy 200 ezer egészségi károsodást szenvedett. ♦ HAVANNA: Fidel Castro kubai állam- és kormányfő megerősítette, hogy a sziget- országban folytatódni fog az a néhány hónapja megkez­dett kiigazítási folyamat, amely a szocialista társada­lom építése során, az utóbbi időben felmerült hibák kikü­szöbölését célozza. A politi­kus vasárnap a legnagyobb kubai tömegszervezet, a For­radalom Védelmére Alakult Bizottságok (CDR) III. kong­resszusának zárónapján mon­dott beszédet Havannában.-f PÁRIZS: A franciaországi Haute-Caronne megyében ren­dezett nemzetgyűlési pótválasz­táson vasárnap ugyanaz az eredmény született, mint a már­ciusi általános választáson, amelynek itteni eredményét sza­bálytalanságok miatt megsem­misítették. A kormánypártok is 4, a szocialista ellenzék is 4 mandátumhoz jutott. így nem fenyegeti veszély a kormány csekély parlamenti többségét és az eredményt lényegében mind­két nagy tábor győzelemnek tüntethette fel. A nagyfokú részvétlenség mellett lezajlott szavazáson a közös listán in­duló kormánykoaliciós pártok némileq növelték szavazataik arányát, mig a Szocialista Párt ugyanazt az eredményt érte el, mint márciusban. + NEW York: Eduard Se- vardnadze, a Szovjetunió kül­ügyminisztere vasárnap az ENSZ székhelyén megbeszélést lolytatott az afganisztáni, az algériai, az ausztráliai, a ku­vaiti és a zimbabwei külügymi­niszterrel. Valamennyi találko­zón megvitatták a kétoldalú kapcsolatok alakulását, s fej­lesztésének lehetőségét. Vádemelés Az izraeli legfőbb ügyész hétfőn vádat emelt az ukrán születésű volt amerikai állam­polgár, Ivan („John”) Dem- janjuk ellen, a „zsidó nép, az emberiség, és nemzeti ki­sebbségek ellen elkövetett bű­nök" miatt. A most 65 éves Demjanjuk a második világháború után Amerikába költözött. Tavaly* kiadatásáig, amikor amerikai állampolgárságától is meg­fosztották, autógyári munkás, később nyugdíjas volt. A 26 oldalas vádiratot több • hónapos késedelemmel a je- ruzsálemi bíróság elé terjesz­tették. A vádirat szerint Dem­janjuk azonos „a treblinka* hóöér”-rql. A fasiszta Német­ország treblinkai koncentrá­ciós táborában csaknem egy­millió embert semmisítettek meg. Többségük zsidó volt. A legfőbb ügyész által be­nyújtott okmány szerint Dem­janjuk kínozta és tömegesen gyilkolta a láger lakóit, „bű­nei példátlanul súlyosak”. •-f LA PAZ: lorge Abadia Arias panamai külügyminiszter az ENSZ főtitkárához intézett levelében tiltakozott amiatt, hogy a Cl A a kábítószer-ke­reskedelem elleni küzdelem ürügyén megpróbál beférkőzni Panama állami intézményeibe. A levél törvénytelennek nevezi az amerikai szenátus döntését, amely jóváhagyta a CIA //yen irányú tevékenységét, és az ország belügyeibe történő dur­va beavatkozásnak minösiíi azt. ♦ BREMERHAVEN: Az NSZK-beli Bremerhaven kikötő­jében 1500-an tüntettek az lowa amerikai hadihajó láto­gatása ellen. A nukleáris ra­kétákkal is felszerelhető csa­tahajó néhány napra érkezett az északi-tengeri kikötőbe, miután részt vett a NATO északi szárnyának hadgyakor. tatain. A főként a zöldek és a békemozgalmak híveiből ál­ló tömeg eltorlaszolta a ha­jóra vezető hídfeljárót. A ha­tóságok egy tucat tiltakozót őrizetbe vettek. + SYDNEY: Az ausztráliai Sydney kikötőiében a béke­mozgalom hétfőn mintegy száz kis hajó, jacht, surf és vitorlás segítségével próbálta megaka­dályozni a feltehetően nukleá­ris fegyverekkel felszerelt ame rikai és brit hadihajók kiköté­sét. A hatóságok nagy erők be­vonásával biztosították a ha­jók, köztük egy brit repülőgép hordozó, egy amerikai csata­hajó és egy romboló szabad bevonulását az öbölbe. + SZÓFIA: Bolgár—csehszlo­vák kormányfői tárgyalások kezdődtek hétfőn Szó fiában. Lubomir Strougai, a csehszlovák minisztertanácsel­nöke Georgi Atanaszovnak, a bolgár minisztertanács elnö­kének a meghívására érkezett hivatalos, baráti látogatásra Bulgáriába. 5. ÉPFU Pécsi Főnöksége Pécs, Megyeri út 46. — T—100-as doser kezelőt j ▼ — Üzemanyag-kútkezelőt J ▼ — Forgalmi adminisztrátort (érettségivel) f ▼ Fizetés a gyakorlati időtől függően, megegyezés szerint. Felvételre jelentkezni a fenti cimen, Fülöp László főnökségvezetőnél lehet. Magyar—kínai parlamenti megbeszéléseket tartottak az Orszag- házban. A képen: a magyar tárgyalócsoport vezetője, Péter Járics és a kinai delegáció.--------------------------------- « ---------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom