Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-19 / 228. szám
Dunántúlt napló 1986. augusztus 19., kedd Felavatták a bólyi Egészségügyi Gyermek- otthon épületszárnyát ÓRA A NAGYVILÁGBAN Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára táviratban üdvözölte Mohammad Nadzsibullah-ot, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárát Afganisztán függetlensége kikiáltásának 67. évfordulója alkalmából. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Babrak Karmainak, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa elnökének fejezte ki jókívánságait. ♦ LONDON: David Owen, az ellenzéki brit Szociáldemokrata Párt vezére határozottan kiállt az atomfegyverkísér- letek teljes betiltása mellett, s azt követelte a brit kormánytól, hogy ösztökélje az amerikai vezetést ilyen tartalmú egyezmény megkötésére. Margaret Thatcher miniszterelnökhöz írott levelében, amelyet vasárnap este az ITV televízió egyik műsorában hoztak nyilvánosságra, Owen úgy vélekedett, hogy ebben az ügyben „jelenleg a légkör megfelelő a haladáshoz". Indonéz fogadás Kasman Pahala Haodjahan Siahaan, az Indonéz Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott hétfőn a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, Török István külkereskedelmi minisztériumi államtitkár, Mórocz Lajos altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár, Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes, valamint a politikai, a gazdasági és a kulturális élet több más képviselője. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. Az indiai fővárosban hinduk tüntettek a szikhek terrorizmusa ellen. A rendfenntartó erők több tiltakozót letartóztattak. (Telefoto — KS - DN) A Jemeni NDK és Dzsibuti incidense Az ádeni rádióban vasárnap beolvasott kormányközlemény szerint a Jemeni NDK hatóságai szombaton azért kényszerítettek leszállásra egy dzsibuti utasszállító repülőgépet, mert az letért szokott útvonaláról és tiltott terület fölé tévedt. A déljemeni repülésirányítók megkérték a pilótát, változtasson útvonalat. Miután a repülőgép vezetője ezt megtagadta, leszállásra kényszerítették. Később a gép valamennyi utasával és teljes személyzetével továbbrepülhetett Dzsibuti felé. Dzsibuti változat szerint a gépet azért kényszerítették leszállásra, mert ezen utazott a közelmúltban megbuktatott déljemeni államfő, Ali Nasszer Mohamed egyik közeli munkatársa, Husszein Kászem Ahmed. Tájékozott dzsibuti forrásokra hivatkozva a Reuter hírügynökség azt jelentette, hogy a repülőgép vezetője hiúsította meg Husszein Kászem Ahmed elfogását. A pilóta kitartott amellett, hogy a politikus nélkül nem indul tovább. Husszein Kászem Ahmed végül is továbbutazhatott Dzsibutiba. Az incidens miatt feszültség támadt az eddig jó kapcsolatokat tartó Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és Dzsibuti között. Mumin Bahdon Farah dzsibuti külügyminiszter vasárnap tiltakozó jegyzéket nyújtott át az ügy kapcsán a Jemeni NDK dzsibuti ügyvivőjének. Hivatalos források közölték, hogy Dzsibuti felfüggesztette légi és tengeri forgalmát JNDK-val és „magyarázatot vár” az ádeni kormánytól. Afgán tiltakozás (Folytatás az 1. oldalról) megalapoztak a rendszeres szemészeti, fül-orr-gégészeti és fogászati szűrésekkel. A szép épületszárnyat dr. Horváth Ottó egészségügyi miniszterhelyettes adta át dr. Já- ni Lajosnak, az Egészségügyi Gyermekotthon igazgató főorvosának. Az avatóünnepségen részt vett Kiss György, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának osztályvezetője, dr. Szegedi Istvánná, az egészség- ügyi minisztérium szociálpolitikai főosztályvezetője, Takács Gyula és dr. Bognár Zoltán, a Baranya Megyei Tanács elnök- helyettesei és Vass Éva, az egészségügyi dolgozók szak- szervezetének titkára. Az egészségügyi miniszterhelyettes avatóbeszédében említette, hogy a bólyi bővítés jelentős része az egészségügy VII. ötéves tervi célkitűzéseinek, mert a következő években nagy gondot fordítanak a fogyatékos gyerekek elhelyezésére, a szociális intézmények fejlesztésére, és nagyobb hangsúlyt helyeznek a meglévő épületek korszerűsítésére. A miniszterhelyettes elismerően szólt a bólyi egészségügyi intézmény szakmai munkájáról, különösen megvalósítandó terveiről, hiszen itt nem a fogyatékos gyerekek megőrzése a cél, hanem az önálló életvitelre nevelés, a foglalkoztatás, a munkaterápia. Tervezik halmozottan sérült mozgáskorlátozott gyerekek nevelését, gondozását, és szeretnének az intézetben többet foglalkozni a fogyatékos 'kisdedekkel, akiknek egyéni képességeit sikeresen fejleszthetik. Az épületszörny felavatása után miniszteri dicséretet adott át dr. Horváth Ottó az építésben kiemelkedő munkát végző szakembereknek, Fehér. Ottó építésvezetőnek és Kránitz Lajosnak, az AGROBER műszaki ellenőrének, dr. Kóbor József, megyei főorvos dicséretben részesítette Köves András tervezőmérnököt és Heil György munkavezetőt. Majd dr. Jón! Lajos igazgató-főorvos dicséretet és jutalmat adott Ixner Ádám brigádvezetőnek. Az ünnepség szép pillanatai voltak, amikor a gyerekek virággal köszönték meg a felnőttek ajándékát. G. M. Irán ideiglenes kabuli ügyvivőjének az afgán külügyminisztériumban tiltakozó tartalmú memorandumot olvastak fel — jelentette a Bahtar afgán hírügynökség. Augusztus 12-éről 13-ára virradóan Ziauddin Bahdatot, Afganisztán ideiglenes tehe- ráni ügyvivőjét, családjának tagjait, valamint a teheráni afgán nagykövetség egyik munkatársát, szolgálati útjukon, Zendzsan és Miane város között a nyílt vasúti pályán megtámadták — hangzik az afgán emlékeztető iratban. Bár mind az öt támadó arcát álarc takarta, beszélgetésükből nyilvánvalóvá vált, hogy irániak. A tettesek az afgán ideiglenes ügyvivőt és kíséretét tettleg bántalmazták, elvették tőlük diplomáciai útlevelüket, személyi igazolványukat és az iráni külügyminisztérium által kiadott hivatalos irataikat, valamint a náluk levő pénzt. Az afgán külügyminisztérium határozottan tiltakozik a terrorista cselekmény miatt. Egyben követeli az iráni hatóságoktól: a legsürgősebben juttassák vissza az elrabolt iratokat és pénzt a teheráni afgán nagy- követségre, valamint tegyék meg a szükséges intézkedéseket a tettesek kézre kerítésére és megbüntetésére, illetve az ilyen akciók jövőbeni megakadályozására. ♦ SANTO DOMINGO: Daniel Ortega nicaraguai államfő vasárnap felszántotta a középamerikai országok vezetőit, hogy írják alá a térség békéjének megteremtésére kidolgozott Contadora-javaslatokat. Ronald Reagan amerikai elnök ugyanakkor kijelentette, hogy a Contadora-terv még nem tekinthető véglegesnek és jelenlegi formájában nem írható alá. Ortega hangsúlyozta, hogy a nicaraguai ellenlorradalmárok- nak megszavazott 100 millió dolláros amerikai segély növeli Közép-Amerika vietnamizálódá- sának veszélyét. Ortega felszólította az Egyesült Államokat, hogy újítsa fel a Nicaraguával megszakított tárgyalásokat. AJÁNDÉKBOLTUNKBAN NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK: indiai bőr- és bársonytáskák, bizsuk, órák, kinai teás- és kávéskészletek, Moser kristály, színes és fehér ólomkristálykészletek, vázák, zsűrizett egyedi, faragott étkezőgarnitúrák, díszdobozok, vörösréz dísztárgyak, kerámiák. NYITVA: hétfőtől péntekig 8.30—12.30, 13—18-ig, szombaton 9—13 óráig. CÍM: PÉCS, NAGY JENŐ U. 4. Cipőszalon nyílik augusztus 25-én a SALLAI U. 24-BEN. ♦ Női, ♦ férfi- és ♦ gyermekcipők nagy választékban Hordóvásár Úttörő u. 30. Rácvárosi templomnál jobbra. 30 litertől 400 literig MÉG MINDIG SZEZON ELŐTTI ARAKKAL. A MAGÉV 4. sz. Műszaki bolt ajánlata: • villanybojlerek: 5 litertől 150 literig, 9 hűtőszekrények, • szerszámok, kisgépek, festékszórók, 9 asztali és oszlopos fúrógépek, csiszolók, 9 erősáramú villamossági anyagok, és szerelési cikkek, 9 búvárszivattyúk, import autórádió-magnók, asztali rádiók, videómagnók. CÍMÜNK: (PÉCS, BAJCSY-ZS. U. 35.) TELEFON: 15-636. NYITVATARTAS: 8-16 ÓRÁIG. A Szovjetunió január l-ig meghosszabbította a nukleáris kísérletek moratóriumát M. Gorbacsov televíziós beszéde A Szovjetunió úgy döntött, hogy a nukleáris kísérletekre vállalt egyoldalú moratóriumot 1987. január 1-ig meghosszabbítja — jelentette be Mihail Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára hétfőn a szovjet televízióban azzal kapcsolatban elhangzott beszédében, hogy augusztus 6-án lejárt a szovjet moratórium határideje. Abban bízva tesszük meg ezt a lépésünket, hogy az emberek a világ valamennyi országában, a politikai körök és a nemzetközi nyilvánosság helyesen értékeli a hosszú ideje tartó csendet a Szovjetunió nukleáris kísérleti telepein — mondotta Mihail Gorbacsov. A Szovjetuniónak lett volna elég oka nukleáris kísérleteinek felújítására. Mégis, most is meg vagyunk arról győződve, hogy a nukleáris robbantások beszüntetése nemcsak a Szovjetunió, hanem az Egyesült Államok által is valós áttörés lenne a nukleáris fegyverkezési verseny megállításának irányában és meggyorsítaná az atomfegyverek felszámolását. A logika egyszerű: ha nincsenek kísérletek, a felhalmozott nukleáris fegyverek tökéletesítésére sem kerül sor. Mihail Gorbacsov utalt arra, hogy az Egyesült Államok, amely az elmúlt 40 évben a legtöbb nukleáris kísérletet hajtotta végre, ebben az évben, amelynek folyamán a szovjet moratórium érvényben volt, további 18 nukleáris robbantást végzett, s ezekbői hármat be sem jelentett előre. Az Egyesült Államok külpolitikája különböző fordulatai és retorikája ellenére továbbra is veszélyes tévedésekre épül, a Szovjetunió és a többi szocialista ország, a felszabadított államok lebecsüA Szovjetunió és Izrael képviselői hétfőn Helsinkiben 90 perces megbeszélést folytattak a két ország közötti konzuli kérdésekről. A finn minisztertanács épületében lezajlott megbeszéléseken szovjet részről Genrih Plihin és Nyikolaj Tyihomirov, a szovjet külügyminisztérium konzuli főosztályának munkatársai vettek részt. Az izraeli delegációt Jehuda Horam, az izraeli külügyminisztérium keleti országok ügyeivel foglalkolesére és a sajat lehetősegeinek túlértékelésére. Ez a táptalaja a technológia önelégültségének és annak a politikai feltételezésnek, hogy az Egyesült Államok mindent megengedhet magának. Azt a körülményt, hogy a Szovjetunió részt vesz tárgyalásokon, némely amerikai politikus az Egyesült Államok növekvő katonai hatalma és az SDI-program eredményeként értelmezi. Amennyiben az amerikai kormány politikája ilyen téves feltételezésekre épül, sosem juthat el a becsületes megállapodások útjára. A Szovjetunió meggyőződése, hogy könnyen elérhető a megállapodás a nukleáris kísérletek beszüntetéséről és azt már az idén egy szovjet—amerikai csúcstalálkozón alá lehetne írni — mondotta Mihail Gorbacsov. Egy ilyen esemény lenne a találkozó legnagyobb reális eredménye, jelentős lépés a fegyverkezési verseny beszüntetéséhez vezető úton. Egyfajta prológus lenne a további haladáshoz a nukleáris fegyverzetről és felszámolásukról folyó tárgyalásoknál. Az ENSZ által a béke évének nyilvánított 1986-os esztendőnek már több mint a fele mögöttünk van. Egyoldalú moratórium meghosszabbítása a Szovjetunió újabb fontos hozzájárulása az általános törekvéshez, hogy ez az év olyan évként kerüljön be a történelembe, amely méltó elnevezéséhez — mutatott rá az SZKP főtitkára. Ez a Szovjetunió új politikai kezdeményezésének értelme. Ez az üzenet, amelyet a Szovjetunió valamennyi ország kormányához és népéhez és elsősorban az Egyesült Államok kormányához és az amerikai néphez intéz — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. zó különleges tanácsadója vezette, s tagja volt Jehuda Sa- lef, Izrael korábbi helsinki nagykövete, valamint a sajtóügyekkel foglalkozó Ehud Goi. A felek a későbbiekben diplomáciai csatornákon folytatják a tárgyalásokat. A helsinki megbeszélés 19 év óta az első hivatalos kapcsolatfelvétel volt a két ország között. A találkozót indítványozó Szovjetunió leszögezte, hogy kizárólag konkrét és gyakorlati kérdések megvitatásáról lehet szó. Indokínai külügyminiszterek közös közleménye Rendkívül értékes oz a szovjet kezdeményezés, amelyet Mihail Gorbacsov vla- gyivosztoki beszéde tartalmaz, és amelynek célja, hogy megteremtsék az átfogó nemzetközi biztonsági rendszert, fejlesszék az egyenrangú együttműködést Ázsia és a Csendes-óceán térségében — hangsúlyozza a közös közlemény, amelyet Laosz, Kambodzsa és Vietnam kétnapos hanoi külügyminiszteri tanácskozásán fogadtak el. A hétfőn nyilvánosságra hozott okmány megállapítja: jelentős hozzájárulás lenne Délke- let-Ázsia békéjéhez és helyzetének stabilitásához, ha rendeződnének a kapcsolatok az indokínai országok és a Kínai Népköztársaság között. A közös közlemény külön aláhúzza, hogy Ázsiában és a Csendes-óceán térségében csakis akkor szüntethető meg a politikai és a katonai szembenállás, ha valamennyi állam közös erőfeszítéseket tesz ennek érdekében. Az indokínai országok fontos szerepet töltenek be a délkelet-ázsiai békéért és stabilitásért vívott harcban. A három külügyminiszter ezúttal is kijelentette, hogy a vietnami önkéntesek évenkénti szakaszos kivonása Kambodzsából akkor is folytatódik, ha a kambodzsai probléma politikai rendezését nem érik el. Egyúttal kifejezték törekvésüket, hogy helyreállítsák a barátságot a kínai néppel. Ezek az országok — függetlenségük védelmezése mellett — mindig is sürgették a Kínával való normális és jószomszédi kapcsolatokat. Szovjet-izraeli tárgyalások