Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-05 / 183. szám
1986. július 5., szombat Dunántúlt napló 11 Megyei ünnepség Pécsváradon Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja Fontos szerepe lehet az ipari szövetkezeteknek Megkérdeztük: Hova tűntek a leveskockák Az utóbbi időben hiába keresik a háziasszonyok a különböző leves kocka kát, levesporokat az üzletekben, sehol nem kapható. Arnold Antal, a Mecsek Füszért kereskedelmi igazgatóhelyettese : — Mi rendelnénk, vásárolnánk többet is, de a gyártók nem küldenek elegendőt. Évekkel ezelőtt többféle leveskockát és -port is forgalmaztunk. így a Debreceni Konzervgyár Maggi tyúshús- leves, erőleves, marhahúsleves kockáit és a különböző Ízesítésű levesporait. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat tyúkhúsleves, marhahúsleves, gulyásleves és halászlé kockáit. Általában a rendelt mennyiség 40-50 százalékát kapjuk meg. Az utóbbi kék hónapban nem küldtek. Tudomásunk szerint a bebreceniek azért nem szállítottak, mert megemelték a Maggi-kockák árát — és az Országos Anyag-, és Árhivatallal árvitájuk volt. Most, hogy ez megoldódott — ígérték — hamarosan szállítanak. A szegediek is mostanában küldtek kevés gulyásleves és halászlé kockát. A Debreceni Konzervgyár igazgatója, Horváth Attila év végére ellátásjavulást ígér. Ugyanis a Maggi leveskockák, -porok licenc alapján készülnek. így az adalékanyagok egy része, és a csomagolóanyag is importból származik. A közeljövőben már nagyobb mennyiségben tudnak adalékanyagot vásárolni, és a kockáknál hazai fóliával próbálják a csomagolást megoldani. A levespo- •rokhoz viszont olyan speciális fóliázott tasak szükséges, amit hazánkban nem tudnak elkészíteni. Tervezik egy svájci kockázógép vásárlását is — így új termékkel, a zöldséges marhaleveskockával lépnek piacra. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat igazgatóhelyettese, Nahóczky Endre elmondta, hogy évek óta nem tudják beszerezni azt a vízoldható keményítőt, melytől kockázható lesz a massza, és a leves feloldás után teljesen átlátszó, víztiszta. Korábban lengyel cégtől vásárolták, de mór nem sikerül beszerezni. A hazai próbálkozók — szövetkezetek, gmk-k, a Szeszipari Vállalat — előállítási kísérletei nem érték el a megfelelő szintet. Importból hozhatnák be, de olyan drágán, hogy egy db kocka 4 forint helyett 14 forintba kerülne. Ezt pedig nem vennék meg a vásárlók. Ha sikerülne valahogy megoldani hazai vagy saját erőből az adalékanyag-előállítást, még vállalati hasznot is érnének el vele. így egyelőre gulyásleves és halászlé kockát tudnak csak előállítani. Adóm Erika 64. alkalommal rendezik meg a nemzetközi szövetkezeti napot, mely hagyományosan július első vasárnapja. Ezt ünnepük ma Kecskeméten, mely város az országos rendezvénynek ad otthont, és ennek tiszteletére gyűlt össze péntek délután több mint 200 szövetkezeti dolgozó Pécsvárad Művelődési Központjában. A helyi ÁFÉSZ Női Karának nyitódala után Aparácz Dénes, a Szövetkezetek Megyei Bizottságának soros elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük Krémemé Mic'helisz Terézt, az Elnöki Tanács tagját, ország- gyűlési képviselőt, dr. Brez- niczky József országgyűlési képviselőt, Somssioh Lászlónét, a Komlói Városi Pártbizottság első titkárát. Ezt követően dr. Földvári János, a Baranya Megyei Tanács általános elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet, méltatva a szövetkezeti mozgalom több évtizedes fejlődését. Baranya megyében a 40 000 termelőszövetkezeti tag 10 milliárd forint feletti termelési értéket és 1 milliárd forint nyereséget hoz létre, az ipari szövetkeretek nyolcezres taglétszáma több mint kétmilliárd forint termelési értéket produA Városi Tanács építési és közlekedési osztálya helyszíni szemle alkalmával megállapította, hogy a pécsi vízadó terület védőövezetében — 6-os út, Pellárdi u., Keszüi u., Lvov- Kertváros által határolt területen — az ivóvíz minőségét szennyező tevékenységét folytatnak — engedély nélküli álkál. A fogyasztási szövetkezetek megyénk 291 falvának mindegyikében megtalálhatóak és ha boltjaikban a választék még bővítésre is szorul, az alapellátást mindenhol megfelelő szinten biztosítják. — Jó példa a szövetkezeti kereskedelem életképességére a Skála-lánc dinamikus fejlődése, az ahcgyan a kereskedelem különböző ágaiban versenyhelyzetet teremtettek. A Ba ba rei Német Nemzetiségi Együttes ráró táncműsorát követően feltett kérdésemre, hogy mely területen lát különösen nagy lehetőséget a fejlődésre, dr. Földvári János A megállapodásokat rögzítő jegyzőkönyvek aláírásával pénteken 'befejeződött Kompodon a KGST Mezőgazdasági Állandó Bizottsága keretében működő, a szálastakar- mdny nemesítésével és termesztésével foglalkozó tudolattartós, trágya elhelyezés, törmelék, szemétlerakás, stb. A terület szennyezése nagymértékben veszélyezteti Pécs város vízellátását. Az intézkedésre jogosult tanácsi szakigazgatási szervek az érdekeltek bevonásával helyszíni ellenőrzést tartanak és a tapasztaltak alapján intézkedaz ipari szövetkezeteket említette. — Baranyában a kiterjedt bányászat miatt igen egyoldalú az ipar struktúrája. De természetesen nem mindenki akar bányász lenni. Számos olyan terület van, ahol a nagyipar nem, de kisebb egységek igen eredményesen fejlődhetnek. Ilyen például a műszeripar, a vegyipar és a gépipar. Az itt szövetkezők — túl a foglalkoztatóiban betöltött szerepükön — jelentősen hozzájárulhatnak a nemzeti jövedelemhez, az ellátás javításához. mányos technikai tanács ülése. A tanácskozáson ismertették az egyes KGST-országok kutató intézeteiben az elmúlt öt évben folytatott szálastakarmány nemesítési eredményeket, termelési eljárásokat és egyeztették a további feladatokat. nek (szabálysértési eljárás kezdeményezése, építésrendészeti eljárás, állattartás megszüntetése, stb.) a szennyezést előidéző szervek, állampolgárok ellen. Kérik, a lakosságot, hogy működjön közre a környezetünket is károsító szeny- nyezés mielőbbi megszüntetésében. Vizsgálat környezetszennyezők ellen Balog N. KGST tudományos tanácskozás Bruce Lee A fekete kazettakereskedelem kedvelt darabja volt az Enter the Dragon, a videósok csempészték, másolták, s ronggyá nézték. Azután az önfenntartásra kényszerített Magyar Filmintézetet segítette némi bevételhez, a Filmmúzeum is telt házak előtt vetítette hónapokon keresztül. Most pedig a mozikba került a csodálatos mozgású Bruce Lee A Sárkány közbelép főszereplőjeként. Még mondja valaki, hogy a filmszakma nem szimatolja ki, mire megy be a néző a moziba: az 1973-ban készült film alig 13 év eltelte után a legszélesebb magyar közönség elé kerülhetett, hála a gyors forgalmazói reagálásnak. No meg annak, hogy az Enter the Dragon a maga nemében jó film. Történelmi méretekben 13 év csak röpke pillanat — ezt csak azért írom le, mert a film kapcsán annak is tanúi lehetünk, hogy mily gyorsan változik értékítéletünk. Senki ne'm mondhatja most már ránk, hogy megkövesedett nézetek gátolják szellemi megújhodásunkat. Tizenhárom éve még A Sárkány közbelép megítélésünk szerint az alantas érzelmekre ható, durva erőszakot istenítő kategóriába tartozott, mint ahogy kissé más minősítéssel, de a katasztrófafilmek sem fértek bele értékcentrikus filmkultúránkba. Olyan ocsmányságokról nem is szólva, mint az Utolsó tangó Párizsban, vagy a .Nagy zabálas... Szóval fejlődünk, s ha kellő mértékben megfogadjuk az orvosok tanácsát: nem dohányzunk, nem iszunk, kerüljük az állati zsiradékok fogyasztását - tehát biztosítjuk a hosszú életet magunknak, akkor a hatvanas—hetvenes évek egyéb nevezetes filmjeit is megismerhetjük, mint például Jancsó Miklós Olaszországban készült műveit... Mert igenis, A Sárkány közbelép jó film — hangsúlyozottan a maga nemében. De még tisztán művészeti szempontok alapján is találhatunk benne érteket. Ha nem is sokat, annyit mindenesetre, amiből kiviláglik, hogy az alkotók művelt emberek, s tisztelik a filmművészetet is. Orson Welles A Sanghaj! asszony című filmjének befejezése ihlette A Sárkány közbelép tükörszobás nagy verekedését. Idézet is tisztelgés is ez a gesztus. Aztán a filmvágás művészetéből is képet kapunk (noha vannak gyermeteg megoldások is, mint például a visszaemlékezések áttűnései, a normál szituációk egymáshoz ragasztása). De az amúgy is gyors mozgású Bruce Lee kiváló karatézései a művészet szférájába emelkednek - nem utolsósorban a kiváló vágás okán. Ezek olyan értékei a filmnek, melyek feledtetik más vonatkozású gyermetegségeit, leegyszerűsített jellemeit, naiv meséjét. Bruce Lee miatt, s mert a karatefilmek egyik meghatározó alkotásáról van szó, azoknak is ajánlanám a filmet, akik amúgy nem kedvelik ezt a műfajt — hozzátartozik filmkultúránkhoz. Annál is inkább, mert az elmúlt évtizedben elárasztottak bennünket (Piedone-filmek) olyan híg zagyvalékokkal, melyhez a fűszert többek között A Sárkány közbelépből lopták el a „szórakoztató kalandfilmek" kotyvasztói. Bodó L. A bútorhoz terveztek házat Sztárparádé a pingpongasztalon Esztergályos Cecília lengében Autóközvetítés csúszópénzért Zökkenőmentes lebonyolítást vállalt az üzletkötő Túláradó öröm Kaposváron NB ll-es körkép • Katzirz Komlón folytatja Üdülőfalu El-Hammanban, a tengerparton Ajánlatok a pécsi tervezőktől Egy betegség — két találmány A tejérzékenyek is ihatnak tejet # Új ízek a láthatáron Baranyai pulykamell szerecsendióval • TEHÓ'körkép Szavaztunk - fizetünk (vagy mégsem) A régi új patika Vállalati magatartás és mozgástér Jubileumi közgazdász vándorgyűlés Miskolcon (Munkatársunk telelonjelentése) Az utóbbi években sok szó esett *o nagy ügyekről, a népgazdasági összefüggésekről, a gazdaságpolitika időszerű kérdéseiről, a VII. ötéves terv célkitűzéseiről. Most nagyon is itt az ideje, hogy arról beszéljünk, mit tehetnek a vállalatok saját hatáskörükben és szervezeti kereteik között a célok teljesítéséért. Ennek tisztázása jegyében kezdődött meg tegnap a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem aulájában a huszonötödik, tehát jubileumi közgazdász vándorgyűlés, melyet a Magyar Közgazdasági Társaság, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, valamint a TIT Közgazdasági Választmánya rendezett. A tanácskozás középpontjában a vállalati magatartás és mozgástér kérdései állnak, erről hangzottak el előadások az első nap plenáris ülésén, majd a délutáni szekcióüléseken. A vándorgyűlés alaphangját Pál Lénárdnak, az MSZMP Központi Bizottság titkárának előadása adta meg. Mindenekelőtt rámutatott: tovább kell keresni és meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek a magyar gazdaság teljesítményét növelik, verseny- képességét fokozzák. De nem jelszavak kellenek, hanem konkrét cselekvés, új szemléletre és gazdasági magatartásra van szükség. Pál Lénórd egyebek mellett hangsúlyozta, a magyar gazdaság szerkezeti átalakításában, gazdasági, politikai céljainak megvalósításában kiemelt fontosságú, hogy alkotó együttműködés és ten- niakarás jöjjön létre a közgazdászok és a műszaki értelmiség között. Túlzás nélkül állítható, hogy a gazdasági megújulás és a műszaki haladás képviselői közötti együttműködés eredményességétől nagy mértékben függ a termelési és termékszerkezet átalakításának, a külgazdasági egyensúly javításának sikere, végső soron a gazdasági megújulás lehetősége. Nem vitatható, gazdasági fejlődésünk a vállalatok tevékenységének függvénye, népgazdaságunk jövője, a vállalatok eredményességétől függ. Feltétlenül indokolt, hogy a központi és a területi politikai vezetés, valamint a kormány- /zat fokozott figyelmet fordítson a vállalatok működési feltételeire, a vállalati sikereket elősegítő kormányzati intézkedésekre. Pál Lénárd utón referátumok következték, majd három szekcióban folytatódott a tanácskozás, melynek során többek között szó esett az optimális vállalati stratégiáról, a vállalati belső mechanizmus és a belső érdekeltségi rendszer kidolgozásáról, a vállalatközi együttműködések kialakításáról, és sok minden másról, melyekről a jövő pénteken megjelenő Köz- gazdasági Élet rovatunkban részletesebben beszámolunk. A szombaton záruló Vándor- gyűlésen természetesen ezúttal is részt vesznek a Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezetének küldöttei. Miklósvári Zoltán niemzetközi szövetkezeti nap