Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-26 / 204. szám
Konecsni János — sötétkék Adidas melegítőben — kint áll az udvaron és fönnhangon perlekedik valakivel: — Mekendi, mit mon'dtam? Fölmegy a dobogóra! Nem hallja?! Az udvar végén zöld hálóval elkerített sarokban van egy kétarasznyi • ttnagas dobogó, Mekendi komótosan ódaüget, hátsó lábaira ül és rózsaszínű nyelvét kilógatva, csillogó szemmel néz ránk. A Duna Gőzhajózási Társaság éveit idéző kolóniás családi ház itt van a Buzsáki úton — a pécsi szén- előkészítő szomszédságában —, ahonnét a kertek fölött átszűrődve hallani az üzem egyhangú zörejét-zaját. Elá múlok: — Magázza a kutyát? — Persze. Hát nem magázni voló? Nézze, milyen gyönyörű állat! És milyen szófogadó! Ha én egyszer odaparancsolom a helyére, akkor onnét el ném mozdulhat. Kivéve most. Mert ahogy beülünk a konyhába, az ajtónyílás árnyékot kap, már ott áll a hatalmas farkaskutya és úgy látom, röhög. Eddig tartott a szigorú regula. A négy Konecs- ni-lány egyike kávét hoz, én a kávét csak cigarettával tudom elképzelni, sajnos, és mert manapság illő engedélyért folyamodni, meg is kérdem, de a hegesztő megnyugtat: ,,Ha önmaga ellensége, csak gyújtson rá! - Később hozzáteszi - Negyven év után leszoktam a dohányzásról. Napi hetven- nyolcvanat szívtam. Most jól érzem magamat." ötvenes, jóvágású férfi, cseppnyi súlyfelesleg nélkül. Ősz fejével olyan, mint egy tekintélyt parancsoló sportedző. Baján született, de aztán elég hamar ideköltöztek Pécsre, mert a rézöntő szakmát bíró apja akkoriban nem tudott elhelyezkedni másutt. — Korán elhaltak a szüleim, apámat a szilikózis vitte el, én pedig munkát kaptam itt Újhegyen, a szánmosóban egészen fiatal koromban, mint takarítófiú: söprögettem az üzemben, reggel összeírtam, kinek mit hozzak a boltból — szalámit, szalonnát, ezt-azt — mire kimentem, már megérkezett a friss kenyér. Ez a bolt most is működik itt a szomszédban, de volt beljebb is egy, a mai Tolbuhin ' úton, a Szlanyinka féle üzlet. De oda ritkán jártunk, mert emitt mindent megkaptunk: sót, lisztet, cukrot, ruhaneműt, bakancsot, egyebeket. A DGT gondoskodott áruról, az öreg Herfurt bácsi, a boltos, meg eladta. Tulajdonképpen minden a DGT-é volt, a szén, a hajók, amelyeken elszállította a Dunán, a DGT táplálta a régi erőművet, amely az áramot adta, a bányász a DGT-től kapta a fizetést, amelynek egy részét mindjárt el is vásárolta a kólóEgyütt éltünk nia boltjában. Tudja, mi az a melasz? — A -cukorgyártás mellékte-- méke. — Azt is ettünk negyvenöt után közvetlenül. Kenyérre kenve persze, de a kenyér is olyan volt, hogy már szinte el sem hiszem . . . ragacsos, sületlen, lapos. Ma már megmosolyogni való emlékek ezek, különben is, mit szomorkodjon az ember, ennyi idő után? Nevetve mondja, hogy amikor az ötvenes évek legelején behívták katonának, mi várt rá: huszárnak ban pedig hallottunk a pesti harcokról: a Ruppert Feri voit akkoriban itt kint a csúcstitkái, néhányunkat félrevont és mondta, hogy fegyvereket kell szereznünk. Pécsett „nemzeti bizottmány" már működött, üléseztek a tanácsházán és megjelentek az utcákon is fegyveresen. Egyik nap délelőtt kijöttem, hogy a boltban bevásárlók, itt a Buzsáki úton áll egy gazdátlan Weapon-kocsi töltényhevederekkel, aztán egy géppuskával, volt még néhány kézipuska, meg egy távcsöves fegyver is. A kocsit fegyverekben is voltak fegyveres bányászok, meg üzemi dolgozók, egy részük a rádiót foglalta vissza, aztán — például Futács Kálmán a városi tanács ülésterméből zavarta ki a tanácskozó „bizottmányt". Az ellenforradalom után nem sokkal volt egy Széchenyi téri nagygyűlés, ahol Marosán György beszélt és már akkor bejelentette, hogy a munkásokat felfegyverzik. — !gy lettem alapító tagja a pécsi munkásőrségnek jómagam is, ötvenhét márciusában. Az újhegyi alakulatnál pasorozták. Azt hitte, rosszul hal1: magyar huszáralakulat a második világháború után! — Egyébként jól megvoltam a lovakkal, úgyannyira, hogy most — talán négy éve? — amikor hallottam, hogy üszögpusztán a gazdaság lovasiskolát tart, ki is mentem egy hétvégén és befizettem azt hiszem egy százast egy órányi lovaglásra. Őszintén szólva, talán félórát ha kocogtam a lóval, mert megfájdult a derekam. Nem nekem való. ötvenháromban magánúton elvégezte az általános iskola nyolcadik osztályát: ez volt a feltétele annak, hogy elvégezze a hegesztőtanfolyamot. Jóval később a hazai szakmunkalistára fel is került a villany- és autogénhegesztés. — Hogyan érte 1956 ősze?— Sok mindennel nem voltam tisztában, csupán ahhoz nem fért kétség, hogy hova tartozom. . Arra emlékszem, hogy október 23-án délutáni műszakban dolgoztam és hallottuk, hogy Pesten tüntetések vannak, a rákövetkező napokkel együtt elvittük; azt hiszem, még azon a napon az erőmű (régi erőmű) kapcsolótermében dolgozó Márz Anti üzent nekünk, hogy az ellenforradalmárok nem csak hogy el akarják foglalni az erőművet, hanem le is állítják a kazánokat. Magyarázatképpen: az erőmű adta az áramot az egész városnak. Egy-egy kazán újraindítása több napot vesz igénybe. — Elálltuk az utakat és senkit nem engedtünk még az erőmű közelébe sem. Hírt kaptunk arról is, hogy Meszesen a reléállomást mindössze két rendőr őrzi, a „bizotmány" viszont kiküld egy teherautóra való fegyverest, hogy foglalják el a tornyot. Gondolkodik: — Rosszul mondom. Mi nem tudtunk a rendőrökről, ezért aztán, amikor átmentünk Meszesre a torony közelébe, ott már kellő harci alakzatban, még idejében megpillantottuk a rendőröket, ők pedig minket; tisztáztuk kik vagyunk, mik vagyunk és így a torony maradt. De közben már bent a városrancsnokhelyettes lettem. Az alapítók közül már kevesen vagyunk .'. . — Meddig tart a munkásőri tagság? — Ne vegye nagyképűségnek, de amíg élek. Az én elkötelezettségem addig tart. Konecsni János hegesztő tulajdonosa a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdeméremnek, a Bányász Szolgálati Érdemrend bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozatának, hogy csak a legnagyobbakat említsük. — Tudja . . . mostanában valahogy más az élet, Valahogy az üzemben is jobban együtt éltünk annak idején. Igaz, nem volt tv, nem volt autó, meg kiskert, meg hétvégi Ráz, meg egyebek, így aztán együtt jártunk a haverokkal mindenhova, még színjátszókörünk is volt. Most viszont felgyorsult az élettempó, itt a kolónián is. Pedig ez még mindig csendes kis sziget az új betonlakótelepek világához képest. De az is lehet, hogy öregszünk, nem? Vagy csak az idő múlik? Rab Ferenc Infláció Az infláció érdekes dolog: szó szerint felfujódást jelent, és igen sokatmondó az alapszó, csakhogy pontosan senki sem tudja, mitől fúvódnak fel az árak, mitől csökkennek az értékek napról napra. Vagyis: csökkennek az értékek és nőnek az árak. Minden közgazdasági magyarázat ellenére van a szóban valami misztikus: hát még a szellemi értékek inflációjában! Mert a zöldségárak növekedését még csak lehet magyarázni éghajlati, piaci okokkal, ám egy-egy szellemi, erkölcsi „árucikk” értékcsökkenését, árzuhanását aligha lehet pusztán a vásárlóerőre, kereslet-kínálat arányainak alakulására visszavezetni. És mégis... Az utóbbi években egyre ritkábban hallottam értékmérő jelzőként elhangzani a „tisztességes, becsületes” rokonértelmű fogalmait. Mintha a hétköznapi, állampolgári értékítéletek is elveszítették vo’lna aranyalapjukat,. erkölcsi etalonjukat. Igaz, továbbra is dicsérjük az újat, kezdeményezőt, de ritkán minősítjük erkölcsi értelemben, mintha a sajtó nyelvéből is kikoptak volna e hagyományos fogalmak: csak a változó törvények és rendeletek pislákoló irányfényeit látjuk, melyek a tegnapi visszaélést holnapra követendő példaként állítják elénk, s a holnapi innováció esetleg ma még törvénybe ütköző, gyanús, esetleg büntetendő cselekmény. Ember legyen a talpán, aki elmélet és gyakorlat között eligazodik, azon a senkiföldjén, ahol csak „ügyesség” és „ügyeskedés" létezik, ahol a korrupció a gazdasági létezés eszköze, nevezzük akár hálapénznek, borravalónak, csúszópénznek vagy megvesztegetésnek, akár hatalommal való visszaélésnek, bizonyíthatatlan zsarolásnak, ál-közéletiségnek és áldemokráciának. Mintha a nemzeti egységet úgy értelmeznénk, hogy abba a korruptak, vélemény nélküliek, tolvajok, sikkasztok is beletartoznának. Az infláció rejtélyes folyamat a közgazdaságban is, hát még a közéletben, az erkölcsben! Hol kezdődik a durvaság, agresszivitás, ami még eltűrhető egyre lazuló mindennapi normáink szerint? Milyen közterületen elkövetett garázdaságon háborodhatunk fel, milyen közéleti visszásság élesztheti fel jogos haragunkat? Mintha egyre bizonytalanabb lenne az összkép. Kis és nagy dolgok összemosódnak, az állampolgár ingerülten legyint, mereven maga elé bámul, nem akar beleavatkozni, nem akar bajt Hallgat a gyűléseken, ahol csak fizikai jelenlétét jegyzik, ahol csak igenlő szavazatát veszik tudomásul, hallgat a félreütött pénztárgép, a megcsúszott számla előtt, hallgat a buszon, ha a lábára lépnek, félrelökik, hallgat az üvegvisszaváltónál, ha göngyöleg hiányában hazaküldik, mert már morogni sincs kedve. A kis dolgok felfúvódnak, dagadnak, a jogos tiltakozás okvetlenkedéssé torzul, a durvaság és ügyeskedés pedig önkifejezéssé. A végeredmény: lesznek hivatalból mindent lelkesen helyeslők, lesznek mogorva legyintők, s középen a sűrű, kétségbeejtő tömeg: a tompán tűrök, az értelmetlen sorállók, a felheccelhe- tök és a leinthetők, az erkölcsi infláció legnagyobb vesztesei. Az erkölcsi infláció: erkölcsi kopás. A semmire sem kötelező utca erkölcse. A szabad helyre autók állnak be, az elvesztett tárgyak új gazdára találnak, ne tartsuk fel a forgalmat, haladjunk, emberek. Ki kérdezné meg, hogy miért és merre? Csak a véres balesetek keltenek némi figyelmet, összegyűlnek a bámészkodók, ám nem segítő embermivoltukban, hanem nézőként. A hatóságok intézkednek, élvezzük a látványt. Ez az infláció nem köz- gazdasági természetű: a felnőttek műve. S a felnőttek néha csodálkoznak, hogy gyermekeik rájuk hasonlítanak. Durvák és közönyösek. A megfelelő kötőszavakat már megtanulták az élethez.' Fizikai erejük is nő: nemsokára ők is félre tudnak lökni valakit az utcán. Az autódudát mór most is meg tudják nyomni. Uramisten, miféle fantasztikus filmet álmodom? Csak nem épülő-szépülő hazánkban játszódik, kiművelt emberfők, nagy közös célok, remek vezércikkek és kitűnő orvosi tanácsok földjén? Szentmihályi Szabó Péter Magyar-afgán statisztikai tárgyalások Pénteken, Budapesten befejezte hivatalos megbeszéléseit Ghulam Mohaiuddin Shahbaz, az Afgán Központi Statisztikai Hivatal elnöke, aki Nyitrai Fe- rencné államtitkárnak, a KSH elnökének meghívására látogatott Magyarországra. A két hivatal vezetője az Afgán statisztikai szolgálat részére nyújtandó rendszeres szakmai segítségnyújtás lehetséges módozatait tekintette át. Nagyobb nyilvánosságot! Építészet A Dunántúli Napló május 24-i számában cikk jelent meg az „Év lakóháza" pályyázattal kapcsolatban. Ehhez szeretnék véleményt fűzni Siklós részéről. Városunk közigazgatási területéről minden évben egy-két megvalósult lakóépülettel neveznek be, Siklós részvétele a pályázaton tehát aktívnak mondható. Megítélésünk szerint azonban a városkörnyéken, azaz a volt siklósi járás területén megvalósuló lakóépületeknek legalább az egy százaléka nevezhetne sikerrel, ez pedig évi 3-4 épületet jelentene. De a beadott pályázatok fogadtatása, elbírálása sem kedvez a területnek, bar az első két pályázati esztendőben 6. HÉTVÉGE L______I ________________,____ Sik lós egy-egy megyei külön- dicséretet kapott. Ami szerintünk Siklóson és környezetében példamutató lehetne, az nem mindig nyeri el a bírálóbizottság tetszését. így volt ez idén a Gagarin utca 4. sz. iker családi házzal (tervezője Kiste- legeli István, építtetők Ober- ritter Miklós és ígért Lajos). Ez a siklósiak megítélése szerint az elmúlt évek egyik legsikerültebb lakóépülete, s a városnéző idegenek is hasonló módon vélekednek róla. A bírálatnál azonban nem részesült elismerésben. Ebből mi olyan következtetést vonunk le, hogy ne állítsuk példaként az építtetők elé? Egy biztos: ha egy sikerült ház negatív fogadtatásra talál, a kevésbé sikerültek a jövőben meg sem kísérlik a pályázást. Ezen egyféleképpen lehet segíteni: nagyobb nyilvánosságot kell adni a pályázat elbírálásának. A pályázati lehetőség propagandájának a kiszélesítése fokozhatná az érdeklődést a téma iránt az építtetők körében, de kedvező irányban befolyásolhatná az építeni szándékozókat is. A díjazott és elismert munkákból összeállított kiadvány, amely tartalmazná a pályaművek értékelését is, tájékoztatást adhatna a szakemberek és az építtetők számára egyaránt. . Országos szinten felvállalta ezt a Lakáskultúra c. lap, de ez — érzésünk szerint — viszonylag szűk körhöz jut el. A megyében benyújtott pályamunkák tekintetében korábban összefoglaló értékelések jelentek meg a Dunántúli Naplóban, ezt a jövőben ajánlatos lenne felújítani. A megyei szinten jónak minősített, valamint országos szinten is kiemelkedőnek ítélt épületek — szakmai indoklással együtt megjelenő - kiadványai teljes áttekintést, követésre méltó, jó példákat adhatnának a téma iránt érdeklődőknek. Tudnánk ajánlani még egy jó megoldást: a pályázat teljes anyagát a bírálattal együtt vándorkiállításon mutassák be legalább a városokban, de érdemes lenne a nagyközségekbe is elvinni. Ez okulásul szolgálhatna mindenkinek. Végezetül: hasznos lehetne a pályázat összefoglaló értékelésére meghívni az érintett szakembereket, azaz nemcsak a tervezőket, hanem az épi- tési hatóságok szakembereit is. Ledvina János Siklós Városi Tanács vb. műszaki és ellátás- felügyeleti osztályvezető A Gagarin utcai ikerlakóház, amelyet Kistelegdi István tervezett
