Dunántúli Napló, 1986. június (43. évfolyam, 149-178. szám)
1986-06-21 / 169. szám
esset Vitatom A Dunántúli Napló értékelte -az „év lakóháza 1985” tervpályázatot. Céljával és lebonyolításával kapcsolatban a cikk írója azt állítja, hogy „a pécsi pályázatok egy része — most már harmadszor - kilejezetten luxusépitmény, s akaratlanul is leiébred az emberben a gyanú, hogy vajon nem az épitész hivalkodása, magamutogatása miatt került-e a versenybe . . . Nem a valódi, a kisember számára is elérhető példa megmutatása lett a pályázat birálati célfa, hanem a minél extravagánsabb épületek méltatása". Ezt a megállapítást vitatom. Az 1983-85-ben Baranya megyében díjazott 21 épület közül cl lakóházfelújítás volt, négy építő közösség által épített többlakásos társasház, kettő többlakásos sorház, öt falusi lakóház és öt egyedi lakóépület. A fentiek közül legfeljebb az utóbbi csoportban lehetnek a cikkíró által „extravagánsnak" minősített épületek, de ha mind az öt az volna, még ez sem tekinthető a pályázatra jellemzőnek. A pályázat igenis példát mutat a kisebb anyagi lehetőségekkel rendelkező és több ütemben építő építtetők részére, hiszen a díjazott lakóházfelújítások ennek iskolapéldái. A díjazott társasházak pedig egyértelműen bizonyítják, hogy az adott építési lehetőségek — telek, környezet, építési technológia — kihasználásával hogyan lehet a szokásos 50—70 négyzet- méter iakásalapterületek mellett használati érték szempontjából minőségileg jobb lakásokat építeni. Azt mondja a cikk írója, hogy „Baranyában mintegy 400 épitész jogosult a magántervezésre, Aligha hihető, hogy közülük csupán 32, aki a pályázati elbírálásra alkalmas házat tervez". Igaz, hogy Baranyában mintegy 400 magántervező van, de ebből csak cca 100 az ,^"-kategóriás tervező, aki korlátozás nélkül tervezhet egyedi épületet is. Ezen tervezőknek a fele nem építészmérnöki, hanem általánosmérnöki diplomával rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a maradék 50 építészmérnök egy részéhez hasonlóan főfoglalkozásban nem épülettervezéssel foglalkozik, tehát gyakorlatban, tervezési tapasztalatban elmarad a „profi" tervezők mögött. A száraz tények azt mutatják, hogy Baranyában az állami tervező szervezeteknél összesen 55—60 építész tervező dolgozik, akiknek legfeljebb 50—60%-a foglalkozik magán- tervezéssel is. Tehát a 32 nem is olyan rossz szám! „Az ,év lakóháza' pályázati rendszere maradjon az - pontosabban: váljék azzá — aminek meghirdettetett” - olvasom tovább. Az 1983-ban országos elismerésben részesült 13 pályamű közül kettő, 1984-ben 8 közül kettő Baranya megyei, Ezen díjakat az építésügyi és város- fejlesztési miniszter személyesen adta át. Az 1985. évi országos pályázat elbírálása még nem történt meg. „A beadott pályázatoknak a kétharmada volt pécsi, azok a kiadott díjaknak, elismeréseknek már a háromnegyedét vitték el" - írja a Dunántúli Napló. Megjegyzésem: az elmúlt három évben kiadott 18 díj és elismerés — ide nem számíthatók be ilyen szempontból a Pécs Városi Tanács és a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület különdíjai, melyek természetes, hogy pécsi épületet díjaznak - közül 11 pécsi -és 7 vidéki, ami 38,9%. Várnagy Péter építész Megyeri-Kertváros egy részlete. Háttérben Lvov-Kertváros panelépületei A belterület peremén Megyeri-Kertváros Már a 10-es években állt itt néhány ház - Takaros villanegyed - Felzárkózása lakosság összefogásával A 8. számú tanácskozási központ hivatalosan is a Megyeri- Kertváros nevet viseli. A három tanácstag — Kukái András (20. vk.), dr. Szilvási József (41. vk.), a tanácskozási központ vezetője és dr. Komáromy Lászlóné (42. vk.) — megosztozik a Kertvároson, de a 20-as elnyúlik egészen a pellérdi határig, a 42-es pedig magába foglalja a PBTC-pályát, a Pannon Autó és a Pannon Volán telepét, a Nagyárpádi útig terjedő lakóterületet, lent pedig a laktanya és a temető déli széléig tart. A közelmúltban a három tanácstag új dologgal próbálkozott: „fogadóóra helyett” magukkal hívták három délutánra a területi politikai és társadalmi szervek, valamint a tanács szakigazgatási szerveinek a képviselőit, hogy együttesen járják be a tanácskozási központhoz tartozó lakóterületet és a helyszínen tapasztaltak alapján határozzanak a településfejlesztési adó és a tanácstagi alap felhasználósáról. A központ idei tefá-ja 278 000 forint, ugyanennyit ad hozzá a tanács, a tanácstagi alap pedig 370 000 forint, összesen tehát 926 000 forintot használhatnak fel lakóterületi célokra. * Másfél évtizede sincs még, hogy ez a terület Pécs pereme volt. Akkor a város nagyot lépett dél felé, át is lépett felette, ám így is megmaradt peremterületnek — most már „belterületi peremterületnek" — mindazokkal az ismérvekkel, □ melyekkel ezeket a külső városrészeket jellemezzük. A felzárkózás a lakosság összefogásával folyik. Társulásos formában teremtették meg a gázellátást, amiben 19 millió forint lakossági pénz van, most pedig a szennyvízcsatornázásra hajtanak rá. Milyen benyomásokat lehet szerezni most, 1986 derekán Megyeri-Kertvárosban? Legelsősorban is az hökkent meg, hogy ez az egyébként a 30-as években igen jól megkomponált városrész mostanában egy fejjel magasabbra akar nőm- Bármerre is járom az utcákat, előkészített, folyamatban lévő, vagy befejezett emeletráépítéseket, tetőtér-beépítéseket látok. Vannak jó és kevésbé jó megoldások, de mind egyet bizonyít: kinőtték a régi, „első- generációs", földszintes házakat, s a következő generáció úgy látja: a legcélszerűbb az öregeknél építkezni. Ez persze azzal jár, hogy a népesség ilyetén növekedésével járó ellátási gondok itt helyben fognak jelentkezni. Ma eqyébként másfél ezer csalód él ezen a területen, s ez legalább 6000 embert jelent. Aztán nem hagyhatja szó nélkül az ember, amit az utcák képén lát. A házak túlnyomó többsége ma takaros villanegyedet alkot, a kerteket — igen kevés kivétellel — virág, zöldség és gyümölcs termesztésére használják, részben jövedelemkiegészítő céllal, aztán jön a kerítés élősövényből, rácsból, sodronyból, kinek-ki- nek az ízlése és a pénztárcája szerint. Mindeddig terjed a magánterület. És a közterület? A kép meglehetősen vegyes. Van utca, ahol mindkét oldalon épített járda van, a többségben csak az egyik oldalon van ilyen és akad, ahol egyáltalán nincs járda. Aztán van jól kiépített közút és van földútnak tűnő makadám, de van földút is. A legtöbbje a gázvezetéképítés nyomait viseli. Van utca, ahol dús lombú fák szegélyezik az utat (bár néhol, mint pl. a Galamb utcában, sok is van belőlük), másutt meg egyetlen fát sem látni, s e tekintetben a Nyárfa és a Lőtér utca a legsivárabb. Sokfelé próbálkoznak virággal üdébbé tenni a járdaszegélyeket, ám erről egészen más a véleményük a vásárokra érkező autósoknak: ők bizony szemrebbenés nélkül legózolnak parkolás ürügyén virágot, pázsitot, bokrot .. . Megyeri-Kertváros tengelye az Erdély utca (fura módon ez is a rosszabbak közé tartozik), erre „akaszkodik” a Honvéd tér, amelyet nagyra nőtt fák, virágágyások, no meg szétvert parkbúlorok tesznek térré, az utca végében pedig ott a terület központja, a Templom tér a torony nélküli, puritán egyszerűséggel berendezett templommal, és az egykori ellátásjavító szándék emlékeivel. Egyik oldalon az üzletház: közepesen ellátott ABC, korán záró húsbolt (a kettőből egy tisztességes méretű üzlet lehetne), és egy Ruházat feliratú, amely valójában a Hunor Kesztyűgyár bőrruházati üzemének egy részlege. A másik oldalon a szolgáltatóház: egykor fodrászattól kezdve több mindent szolgáltatott, most egy diszkrét tábla adja tudtul, hogy a Nép- művészeti Szövetkezet hímzőüzeme van itt. Emellett egy ugyancsak korán záró zöldségbolt van. A tér nélkülözi a termetes fákat, a zöld dús bokrok képében van jelen, ám az egész el tudna viselni valamivel több gondozást. * Szilvási József egy régi térképen felfedezte, hogy'a 10-es években ezen a területen állt már néhány ház, ténylegesen azonban a 30-as években indult meg itt az építkezés. A MÁV a mostani Nyárfa utcában a Hiteibank közreműködésével kezdett házak építésébe, aztán a Bőrgyár jelent meg a színen a Táncsics Mihály úti ikerházakkal, majd több más utcában. Ezek mind a gyár emblémáját viselték, azonban mára egy kivételével - ez a Kertváros utca 6. sz. ház — mindről „lekoptak". A háborús években jöttek az ONCSA — országos nép- és családvédelmi alap — házak a maguk jellegzetes népies formájukkal. Az építés évszáma — 1939 — népies motívumok között egyetlen házon maradt meg. Akkoriban alakultak ki egyébként a kertvárosi „körutak" is. A fel- szabadulás után lelassult az építés, a nagy fellendülés a Bolyai Farkas utca Proksza László felvételei Emeletráépítés a Nyárfa utcában 60-as években következett be, s ma egyetlen üres telek található a Galamb utca végén. * A Tölgyes utca sarkánál áll meg a társaság. Egy-kettőre összeverődik jó pór környékbeli öreg. Egyikük, egy idős kis asz- szony a többi nevében is mondja zsörtölődve: „Mi sajnos megöregedtünk . . . 55-ben, amikor építkeztünk, fiatalabbak voltunk és a csatornára is jutott volna az erőnkből. De ma már... Pedig, akár hiszik, akár nem, volt idő, amikor be- kaszirozták tőlünk a csatornadijat is .. . Most meg folyton csak azt halljuk, hogy nincs a városnak pénze. És nekünk, abból a kis nyugdíjból?..." A másik panasz a közlekedésre szól: a házak beleremegnek, ahogy eldöngetnek a hatalmas buszok. Sőt — Komáromyné mondja ezt — a Béke és a László utcában a falak is repedeznek, pedig ott csak szólóbuszok (no meg kamionok) járnak és nem is olyan sűrűn, mint a Táncsics Mihály úton. Egyetértenek a tanácstagok abban, hogy ez az út a műszaki paraméterek tékintetében a közelébe sem ér a Bolgár Néphadsereg útjának, jóllehet a forgalom szinte vetekszik az ottanival. És hasonló a.Keszüi út is, a Megyeri út is . .. Még egy panasz: „A 139-es méq megáll a Berzsenyi utcánál, de a következőnél, ahol mi, öregkertvárosiak is felszállhatnánk rá, az Árnyas útnál, már csak eldönget. .." * A helyszíni szemle során látottak összegzése után dr. Szilvási Józseffel és dr. Komáromy Lászlónéval a kezdeményezés hasznáról, a pénz hováfordítá- sáról beszélgettünk. Arról, hogy a „fogadóóra helyett" most vegyes tapasztalatokat hozott. Azt hitték, jóval több kertvárosival kerülnek eszmecserés kapcsolatba. „Mégis, ha azt veszem, hogy egy-egy fogadóórán mennyien jelennek meg — meditál Szilvási —, akkor ezt hasznosnak mondhatom. Igaz, a kapcsolatielvétel nem a szándékaink szerint sikerült, viszont mi jobban megismertük egymás területét, a tanácsiak is a helyszínen láthatták a bennünket foglalkoztató gondokat... Azt hiszem, érdemes ezt — megfelelően továbbfejlesztve — folytatnunk" A három délután tapasztalatait 35 pontba szedték — ennyi megoldásra váró kisebb-na- gyobb problémát fedeztek fel. Egy részükhöz más sem kell, csak jóakarat, másokéhoz viszont komoly összefogásra, jelentős pénzekre van szükség. Felvetődik, hogy a szennyvíztársulásoknál 30 000-ről 35 000- re emelkedett a lakossági hozzájárulás. „Ha tényleg így lesz — mondják —, a tefából kell esetleg kipótolni a rászorulóknál. Az mégsem lehet, hogy aki tavaly kezdte, az harmincezret fizessen, akinél pedig csak idén teremtődik meg a lehetőség, az 35-öt. . ." Egyébként annyira létszükségletnek tekinthető ez a Megyeri-Kertvárosban, hogy az egyik területrészről — igy mesélik - egyetlen nap leforgása alatt össze lehetett szedni a társuláshoz szükséges aláírásokat, amik mögött természetesen ott a fedezet is. A Lőtér utcában most épül a szennyvízcsatorna, a Bókay János és a Tolsztoj utcait tervezik, a Szövetség, az Egressy és a Bimbó utcában kész a társulás. A tanácskozási központ által vállalható feladatok nagy részét az utak, járdák építése alkotja. Három sáros utca van: a Bókay János, az Ág és a Csalogány utca —, ezeket a ciklus végéig rendbe akarják tenni. Aztán a járdák ... A Kertváros, a Berzsenyi Dániel, a Galamb, a Gárdonyi Géza, □ Nyárfa, a Bókay János utcák, a Táncsics Mihály út keleti oldala — ezeket is mindenképpen meg akarják csinálni, s ha a pénzből futja, még néhány utcáról szó lehet ebben a tervidőszakban — természetesen a lakosság közreműködésével. A sorrendet idejében közzéteszik. * A tanácskozási központ vezetője arra kért: tegyem közhírré, hogy ők hárman várják szocialista brigádok jelentkezését kertvárosi utak, járdák társadalmi munkában történő tervezésére. A jelentkezéseket dr. Szilvási József a 11-655-ös telefonon várja. Hársfai István HÉTVÉGE 7.
