Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-01 / 119. szám
1986. május 1., csütörtök Dunántúli napló 11 A Munka Vörös Zászló jr Érdemrendje a hirdi fonónőknek A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat Pécsi Gyára November 7. szocialista brigádja tegnap délelőtt a Parlamentben Losonczi Páltól, az Elnöki Tanács elnökétől vette át a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést. A délutáni gyári ünnepség középpontjában is a tizenegy ifős brigád állt:- Teljesítményükkel a textilipar négyezer szocialista brigádja közül eddig egyedülállóként érdemelték ki a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elismerését. A November 7. sikere egyben a gyárvezetés munkasikere is - 'mondta Sárosi Sándorné, a Textilipari Dolgozók Szpkszer- vezetének munkatársa, majd felolvasta dr. Martos Istvánná főtitkár az egész kollektívához szóló üdvözlő levelét. A Pécsi Gyár elmúlt év: munkája alapján kiérdemelte a Kiváló Gyár címet, az ezt tanúsító oklevelet Berta István, a KSZV vezérigazgatója adta át löszt Károly gyárigazgatónak. A gyár sikeres működését a növekvő árbevétel és nyereség jelzi, ugyanakkor a költségek emelkedése ezen növekedési ütem alatt marad. Termelésük eaynegyede került külpiacra. A kapcsolat főleg a Szovjetunióval, az NDK-val, Romániával és Jugoszláviával jelentős. Berta István vezérigazgató kitüntetéseket adott át. A Vállalat Kiváló Brigádja lett a Vörös Cséve, a Barátság, a Béke és az Április 4. szocialista brigád. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Berényi Istvánná munkaügyi osztályvezető, Cziger Sándor főmérnök, Jakab Feiencné személyzeti osztályvezető, Kalmár Lajosné keresztcsévélő, Szilágyi István géplakatos. Kiváló Dolgozó elismerésben öt fő részesült. A hirdi ünnepségen részt vett dr. Jerszi István, az MSZMP Megyei Bizottságának titkára, Szentirányi József, az MSZMP Pécs Városi első titkára, Piti Zoltán, Pécs város tanácsának elnöke, Simon József, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára, Burg- mann György, a KISZ Pécs Városi Bizottságának első titkára. A vendégek nevében Szentirányi József köszöntötte a gyár dolgozóit, s méltatta a nehéz munkát végző nők helytállását. Kapás Sándorné, a Csong- rád Megyei Pártbizottság tagja, a Szegedi Kenderfonógyár igazgatója a KSZV társvállalati vezetők és munkások nevében üdvözölte a hirdieket, valamint a dunaföldvári gyár- részleg és a mázaszászvári telep dolgozóit. Joszt Károly igazgató huszonegy főnek Kiváló Dolgozó kitüntetést nyújtott át. Az Internacionálé hangjai után a Pécsi Nemzeti Színház művészei adtak műsort. L. Cs. K.----------------------------------- * -----------------------------------• Á llami Biztosító Baranya Megyei Igazgatósága Az elmúlt évet rendkívül jó eredményekkel zárta az Állami Biztosító Baranya Megyei Igazgatósága, és elnyerte a Kiváló Igazgatóság címet. Az elmúlt .évben 1,5 milliárdos díjbevételi és kártérítési forgalmat értek el, 362 000 biztosítást kezeltek, ügyfeleik számát 14 ezeirrel növelték. Az ügyfélszolgálat javítása érdekében tavaly összevonták a két pécsi fiókot, valamennyi fióknál csütörtökön bevezették a 7-től 19 óráig tartó nyitvatartási és teljes körű ügyintézést. A gépjármű-kárrendezésnél a keddi nyújtott nyitvatartás mellett megvalósították a teljes körű szombati ügyeletet. Nemrég adták át az új komlói, átadás előtt áll az új sikósi fiók és megkezdték a pécsi fiók bővítését. Tegnap délután a Pannónia étteremben tartott ünnepségen Fekete Imréné, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője, Bordás András, a KPVDSZ központi vezetőségének tagja, Tar Jenő, az ÁB ügyvezető igazgatója, Papik Sándorné, az AB Országos Szakszervezeti Intéző Bizottságának titkára értékelő és elismerő szavait követően dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára méltatta az ÁB megyénk életében betöltött szerepét. Palaczky János, az ÁB Baranya megyei igazgatója vette át a Kiváló Igazgatóság, aztán a felszabadulási és kongresz- szusi vállalások teljesítését, valamint az országos munkaversenyben III. helyezés elérését tanúsító aklevel'ipketl Kiváló munkáért kitüntetést kapott Mihalik Imre csoportvezető és Rimavölgyi István szigetvári fiókvezető. A vállalat kiváló brigádja elismerésben a pécsi fiók József Attila szocialista brigádja részesült. M. L * Pécsi Dohánygyár öt év alatt másodszor lett kiváló a Pécsi Dohánygyár, egyszer miniszteri dicsérő oklevelet kapott. Az elmúlt évben megközelítette termelési értékük az 1,5 milliárd forintot. A saját fejlesztésű Sopianae cigaretta és annak alváltozatai annyira keresettek, hogy az igények kielégítése érdekében átadták gyártási jogát más dohánygyáraknak is. Milliókat költenek fejlesztésre, melynek célja, hogy a cigaretta élvezeti értékét megtartva minél több károsító anyagot szűrjenek ki az új típusú filterekkel. Új termékcsaláddal jelentek meg, a Pátriával, a Nádor, valamint o Sopianae 100 már tartalmazni fogja azt az újfajta füstszűrőjüket, melyet maguk fejlesztettek k! és nemzetközi szabadalmaztatás alatt áll. A tegnapi dohánygyári ünnepségen részt vett Rajnai Jó zsel, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára és Szabó Nándor, a Pécs Városi Tanács elnökhelyettese. Nagy László, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium élelmiszeripari főosztályvezetője méltatta a kollektíva eredményeit, és átadta Irimi Sándornak, a Pécsi Dohánygyár igazgatójának a Kiváló vállalat kitüntetést tanúsító oklevelet^. Köszöntötte a vállalatot Novák Szilveszter, a Pécs Városi Pártbizottság titkára is. A Pécsi Dohánygyár 156 dolgozója kapott tegnap pénzjutalmat. M. L. KÉlüzem kitüntetésben része-' sült a Mecseki Szénbányák külfejtési üzeme és villamos- üzeme. Az elismerést tanúsító okleveleket tegnap nyújtották át Pécsett, a Zalka Máté és a Gorkij Művelődési Házakban rendezett ünnepségen. * Szép eredményeket ért el az elmúlt esztendőben a Pécsi Közúti Igazgatóság, amely három megye — Baranya, Tolna és Somogy — mintegy 4200 kilométer hosszúságú úthálózatának a aazdája. Munkájuk elismeréseként megkapták a közlekedési miniszter dicsérő oklevelét, amit a tegnapi pécsi ünnepségen Hegyi Kálmán, a Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője adott át Temesi Ferencnek, a Pécsi KIG igazgatójának. Az ünnepségen tizennégyen részesültek Kiváló Dolgozó kitüntetésben, hárman a SZOT elnökségének oklevelét vették át. Az elismerésekhez a politikai és mozgalmi szervek nevében Remeczki Mihály, a Baranya Megyei Pártbizottság tagja gratulált. * A Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat Baranya Megyei üzemigazgatósága tegnap délután a Légszeszgyár utcai telepen megtartott ünnepségén megkapta a Vállalat Kiváló Egysége címet. Várjuk a májusi esőket A'.rózsafai termelőszövetkezet dencsházai területén tegnap közel negyven hektáron vetették a kukoricát. A képen: magot töltenek a vetőgép tartályaiba. Läufer László felvétele Kedvező az időjárás, befejezés előtt a vetés Szépen fejlődik az őszi búza A héten szeszélyes területi eloszlásban, lehullott 15—20 milliméter csapadék csak néhány óra kiesést okozott a tavaszi munkában. Tegnap reggel megyeszerte folytatódott a- kukorica vetése. Hä az időjárás nem szól közbe, a többViharjelzés a Balatonon Május elsején ismét megkezdi működését a Balaton-parton üdülők egyik őre, a viharjelző-szolgálajfc. Ettőt kezdve szeptember 31-ig reggel öt órától este kilenc óráig az érdeklődők rendelkezésére áll, s a hagyományos módon — színes rakétákkal — jelzi a vihar közeledtét. A sárga rakétákkal azt adják tud- túl, hogy kcjt-három órán belül 42— 46 kilométeres óránkénti sebességű széllökések várhatóak. Az ennél erősebb, 1—1,5 órán belül kitörő vihar közeledtére — óránként legalább 62 kilométer sebességű szélrohamokra — piros rakéták felbocsátásával fi* gyelmeztétik a srandolókat, csóna- kázókat, vitorlázókat. A tó keleti medencéjében, Balatonaligán, Siófokon, Zamárdiban, Balatonfüre- den, Alsóörsön és Balatonalmádiban kísérletképpen távvezérlésű fényjelzőket is működtetnek. Ezekkel ugyancsak vihar közeledtére hívják fel a figyelmet. Alsóörsön napkeltétől napnyugtáig működik majd egy ilyen berendezés. A sárga, rakétának megfelelő helyzetekben percenként harminc fényfelvillanással, a piros rakétával jelzendö veszélyre pedig percenként hatvan fényfelvillanással figyelmeztetnek. A meteorológusok egész nyáron, a nap huszonnégy órájában folyamatosan korszerű technikai eszközökkel figyelik az eget, a tó partjának hjl; különböző pontjáról gyűjtik állandóan a ievegőmozgást jellemző adatokat. A siófoki obszervatóriumban az idén már műholdról is tudnak venni adatokat. Az országos időjárásfigyelő radarhálózat egyik állomása is egésx nyáron a Balatonon tartja a „szemét". Az időjárás várható alakulásáról a Siófokon 10-466 telefonszámon lehet érdeklődni az egész nyári időszakban. napos ünnepen sem pihennek a vetőbrigádok. Több éves tapasztalat szerint, legalább is Baranyában, jó ha a kukorica áprilisban, de legkésőbb 'május 5-ig földbe kerül, mert így számíthatunk nagy termésre. Az időszerű tavaszi munkákban a kezdeti kéthetes lemaradást 2—3 napra csökkentették a megyében. A kukorica kivételével tegnapig minden növényt elvetettek a gazdaságok. Napraforgóból 3000, cukorrépából 2000 hektárral többét a tavalyinál. A cukorrépa-termelők helyzetét az is nehezítette, hogy az első ízben fellépő vírusbetegség a répagyökérfe- kély kártétele miatt a már elvetett terület 15 százalékát ki kellett szántani és újra elvetni. A Baranya Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi oszályán kapott tájékoztatás szerint április 30-ig a kukorica 65—70 százalékátvetették el a gazdaságok. Befejezés előtt áll ez a munka a lippói, a majsi, a mohácsi Új Barázda, a sombereki, a du- naszekcsői és szajki tsz-ekben. Ha az idő továbbra is kedvez, hétvégéig befejezik e fontos gabonaféle vetését. A munkákat megszakító eső kedvezett a növényeknek. Gyors fejlődésnek indultak az őszi gabonák. A csapadék a ritkább állományú vetések bokrosodósát segítette. A búzák vegyszeres gyomirtása megtörtént. A nyárias időjárás hatására idén ismét támadnak a vetésfehérítő bogarak. A fertőzés a lehűlés- előtt megkezdődött, most ismét folytatódik. A védekezést Baranyában Időben megkezdték. Várjuk a májusi esőket. —Rné— Holnap a VDN-ben Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy a „VDN” pénteken jelenik meg. Szombaton nem lesz újság, előfizetőink legközelebb vasárnap kapják meg a Dunántúli Naplót. • Pénteken: Tudósítások május I-ről ÚJ román kőtár épül Pécsett Készülnek a kiviteli tervek Tillai Aurél SZOT-díjas Ultrahangos vakvezető Fiatalkorú betörők a pécsi rendőrkapitányságon • Szemet szúr a monokini Patkányt reggelizik az óriáskígyó Hüllők a pécsi terráriumbán Hangulatképek az NB l-es futballidény után Nincs veszélyes sugárzás! Tájékoztató a csernobili atomerőműben bekövetkezett reaktorbaleset várható következményeiről A Polgári Védelem Országos Parancsnokságán szakértők bevonásával szerdán megbeszélést tartottak, amelyen elemezték és értékelték a csernobili reaktorbaleset következtében kialakult helyzetet, a külföldi tapasztalatokat, a föganatosí- tott intézkedéseket, és meghatározták a tennivalókat. Intézkedéseket tettek a háttérsugárzás szintje ellenőrzésének fokozására, az eddigi mintavételi helyek számának, a mérések gyakoriságának növelésére. Megállapították: a legfrissebb mérési adatok alapján a légkör és a környezet radioaktivitásának növekedése nem számottevő, a mért értékek alig térnek el a mindennapi értékektől. A szakértők folyamatosan elemzik a meteorológiai körülményeket, az előrejelzett és várható változásokat, és az esetleg bekövetkező légköri szennyeződés valószínűségét. Megállapították, hogy a meteorológiai viszonyok függvényében a háttérsugárzás mértéke emelkedhet, de a várható legmagasabb szint esetén sem éri el a kritikus értéket. Átadták a SZOT-díjakat A SZOT Szállóban szerdán ünnepélyesen kiosztották az 1936. évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vett Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke, Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és a kulturális élet számos más vezető személyisége. Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára üdvözlő beszédében méltatta a kitüntetettek munkásságát, elkötelezett alkotásaikat, amelyek széles tömegeknek segítenek eligazodni a társadalmi kérdésekben, s utat mutatnak az emberi kapcsolatok kiteljesítéséhez. Ezután Gáspár Sándor átadta a SZOT-d íjakat. SZOT-díjat kapott Ancsel Éva egyetemi tanár, Bán Róbert filmrendező, Bereményi Géza író, Boross Lajos népzenész, Dóri József népdalénekes, Ezüst György festőművész, a Falurádió című műsor alkotóközössége, Felkai Eszter színművész, Garas Dezső színművész, Jachinek Rudolf színművész, Lakatos Iván ' rendezőoperatőr, Nolipa István Pál festőművész, Pálfai Gábor fotóriporter, Radványi Dezső szereksztőségvezető, Sólyom Nagy Sándor operaénekes, Tamás Menyhért író, Tillaf Aurél karnagy, Tőkei Ferenc filozófus, Vratni József művelődési központ igazgató, valamint a Zsolnay Porcelángyár tervező kollektívája. Kitüntetések a jo munkáért