Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-25 / 83. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt XLIII. évfolyam, 83. szám 1986. március 25., kedd Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja (3. oldal) A tartalomból: Kő van, de kevés kell Ha nincs alapanyag, nem lehet dolgozni (3. oldal) Exportra készülnek a kesztyűk a Vadász utcai ll-es számú gyáregységben. ________ J M ubarak fogadta a szovjet parlamenti küldöttséget Hoszni Mubarak köztársasági elnök hétfőn fogadta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Egyiptomban tartózkodó küldöttségét, élén Pavel Gilasvilival, a Tanács Elnökségének elnökhelyettesével, a Grúz SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. Részt vett a megbeszélésen dr. Rifaat el-Mahgub, az egyiptomi országos Népi Gyűlés (parlament), elnöke. Gilas- vili a találkozó után kijelentette: szovjet részről remélik, hogy a két ország együttműködésében új perspektívák bontakoznak ki. Rifaat el-Mahgub szerint Mubarak elnök megerősítette azt, hogy Egyiptom és a Szovjetunió barátságát meg kell őrizni, tovább kell javítani viszonyukat. Jugoszláv-brit külügyminiszteri tárgyalások Hivatalos jugoszláv-brit külügyminiszteri tárgyalások kezdődtek hétfőn délelőtt Belgrád- ban. Sir Geoffrey Howe vasárnap érkezett jugoszláviai látogatásra. Raif Dizdareviccsel folytatandó tárgyalásainak napirendjén a kétoldalú kapcsolatok és az időszerű nemzetközi kérdések megvitatása szerepel. A brit diplomácia vezetőjét hétfőn fogadja Radovan Vlaj- kovics, a jugoszláv áflamelnök- ség elnöke. Az FKP KB ülése Hétfőn 10 órakor megnyílt az FKP KB kétnapos ülése. Napirenden a belpolitikai helyzet áttekintése, a nemzetgyűlési és tartományi tanácsi választások és az új kormány megalakulása után. A beszámolót Paul Laurent tartja ,,A 25. kongresz- szus útján, tömöríteni és cselekedni” címmel. Indiai kormány - Union Carbide Az indiai kormány teljes egészében elfogadhatatlannak tartja a Union Carbide multinacionális vegyicég három- százötvenmillió dolláros kártérítési összegét és elutasítja a bhopali áldozatokat képviselő magánügyvédekkel született rendezési megállapodást. A kormány hétfőn tette közzé álláspontját, egyértelművé téve: bármilyen egyezségre csak beleegyezésével üthető rá a pecsét. Új-Delhiben világosan leszögezték hétfőn, hogy csak a kormány képviselheti az összes áldozatot és kárvallottat, következésképpen csak jóváhagyásával érhető el a kártérítési rendezés. A jelzett összeg elfogadhatatlan, része a cég cselszövéseinek, hogy minél -kevesebbet kelljen fizetnie. Eredmények és feladatok Megkezdődött a CSKF kongresszusa Őrt kiszolgáló bolt Komlon Átalakították a Zrínyi téri élelmiszerboltot Nyitás ma, nagyobb áruválasztékkal A Baranya Megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat egymás után újítja fel a megyében lévő elavult, korszerűtlen üzleteit. így került sorra február közepén a komlói, Zrínyitéri hagyományos üzemeltetésű bolt. A vállalat építőbrigádja végezte a modernizálást mintegy félmillió forint ráfordításával. Legnagyobb munkájuk a hagyományos kiszolgáló pulttal volt: el kellett tüntetni a félméteres betonlábazatát, mely elfoglalta az üzlethelyiség nagy részét. Utána szintbe hozták a padozattal, festettek, mázoltak. Modern, új gondolákra cserélték a régi pultokat és a szabványnak megfelelőre alakították a villamos hálózatot. Több hűtőt, mélyhűtőt állíthattak a vevőket kiszolgáló térbe. Szemmel láthatóan nagyobb lett a belső üzlethelyiség, pedig nem tudták növelni a meglévő bolt területét. Az új berendezésekkel tágasabban és vevőcsalogatóbban sikerült berendezkedni. Külön pultot kapott a bolt bejárata mellett a zöldség-gyümölcs, és itt lehet az üvegeket is visszaváltani. Elkülönítették a mosó-mosogatószereket, a bébiételeket, az édességet, a konzerveket és az italféleségeket. Pult mögött eladó adja ki a kenyeret, péksüteményt, felvágottakat és a cukrászsüteményeket. A kijárat közelében foglalják a helyet a hűtők: most nyitásra igazán keresett termékek töltik ki. Van olcsó csirkenyak, aprólék, zúza, máj, pulykafarhát és fagyasztott csirke, pulyka. Mellettük a mélyhűtött ételek, gyümölcsök, arrább pedig a tej- és tejtermékek találhatók. Vevőre várnak a kötözött sonkák, combhúsok, füstölt tarják, szalonnák és a Csabai kolbász. Zerényi Lajos boltvezető és munkatársai sokat várnak az újjávarázsolt üzlettől, bár a régivel is elégedettek voltak. Annak ellenére, hogy a környéken több élelmiszerbolt van, hagyományos kiszolgálással havi 800—900 000 forint forgalmat bonyolítottak. Most, hogy önkiszolgáló bolttá alakultak — sokkal rövidebb idő alatt tudják a vásárlókat kiszolgálni. Növekedett az áruválasztékuk is. Egyedüli szépséghiba, hogy a régi, széntüzelésű vaskályha szolgáltatja a meleget. Ennyi erővel — egy kis ráfordítással — már kerülhetett volna egy elektromos kályha ... Az új élelmiszerbolt, ma, kedden reggel hat órakor nyílt. A. E. Gorbacsov — Raimond Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn a Kremlben, Moszkvából ; való elutazása előtt fogad- ' ta Jean-Bernard Rai- mond-t, az új francia kor- i mány külügyminiszterét, i aki miniszteri kinevezéséig ; Franciaország szovjetunió- f beli nagykövete volt. A konstruktív, szívélyes ; légkörben lezajlott találkozón Mihail Gorbacsov melegen köszöntötte Jean- Bernard Raimond-t a fe- , lelősségteljes posztra történt kinevezése alkalmából, majd kifejezte azt a meggyőződését, hogy a Szovjetunió és Faranciaor- szág közötti hagyományos kapcsolatok a jövőben is minden területen fejlődni fognak. Az új francia külügyminiszter a francia külpolitika állandó elemét jelentő francia—szovjet együttműködés fejlesztése mellett foglalt állást. Csehszlovákia Kommunista Pártjának hétfőn megnyílt XVII. kongresszusán a Központi Bizottság politikai beszámolóját Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára terjesztette elő. Néhány fontosabb részlet a beszámolóból. Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusára olyan időszakban kerül sor, amikor fontos változások történtek az ország és a világ életében. A mai idők számos új problémát és követelményt állítanak elénk. Arról van szó, hogy felelősségteljesen elemezzük a helyzetet, tényszerűen ítéljük meg elért eredményeinket. Ugyanakkor kommunista elvhűséggel nyíltan rá kell mutatnunk az előrehaladásunkat fékező gyengeségekre és hiányoságokra. Az elmúlt évek tapasztalatainak elemzésére térve Gustáv Husák emlékeztetett arra, hogy a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján történt világ- gazdasági változások kedvezőtlenül hatottak Csehszlovákia belső fejlődésére. A VII. ötéves tervidőszak első két évében csökkent a gazdasági növekedés üteme. A Központi Bizottság és a kormány kénytelen volt néhány rendkívüli intézkedést hozni azzal a céllal, hogy biztosítsa a belső és külső gazdasági egyensúlyt és megteremtse a feltételeket a nemzeti jövedelem gyorsabb növekedéséhez. Az élet igazolta az elfogadott döntések helyességét. 1983-ban sikerült felújítani a gazdasági fejlődés dinamikáját, egészében véve teljesítettük a kongresszus által kitűzött feladatokat, fontos sikereket értünk el az iparban, a mezőgazdaságban és más területeken. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy sikerült biztosítanunk a külső gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozottságát, kiegyensúlyozott fizetési mérleget értünk el a nem szocialista országok viszonylatában. Bélpolitikai és nemzetközi szempontból is kulcsfontosságú kérdés a szociális-gazdasági fejlődés meggyorsítása, a népgazdaság teljesítőképességének és hatékonyságának fokozása. A szociális-gazdasági fejlesztés lehetőségeinek és szükségleteinek elemzése alapján a 2000-ig terjedő távlati fejlesztés nagy feladatokat tűz az ország elé. A nemzeti jövedelemnek kétharmadával kell növekednie, méghozzá úgy, hogy a termelés anyag- és energiaigényessége lényegesen csökkenjen. A munka társadalmi termelékenységének kétharmadával kell nagyobbnak lennie. Csak így teremthetjük meg a szükséges forrásokat a lakosság személyi fogyasztásának ötvenszázalékos növeléséhez, a társadalmi fogyasztás további emeléséhez, másfél millió lakás építéséhez és korszerűsítéséhez. Gazdaságunk sokoldalú, intenzív fejlesztése a tudományos-műszaki haladás meggyorsításától, eredményeinek következetes gyakorlati alkalmazásától függ. Gustáv Husák rendkívüli jelentőségűnek mondotta az ország részvételét a KGST 2000- ig szóló tudományos-műszaki komplex programjában. Ez a program minőségileg új lépést jelent a szocialista gazdasági integráción belül és jelentős abból a szempontból is, hogy megszilárduljon a KGST-orszó- gok műszaki és gazdasági se- bezhetetlensége a kapitalista világgal szemben. Már a Vili. ötéves tervidőszakban döntő lépést kell tennünk a szociális-gazdasági fejlesztés hosszú távú stratégiai irányvonalának megvalósításában. Alapvető követelmény a nemzeti jövedelem 18—19 százalékos növelése. Növekményének 92—95 százalékát a munka társadalmi termelékenységének javulásával kell elérni. Nem szabad engedni a tervfeladatok csökkentésére irányuló törekvéséknek. A CSKP kongresszusa folytatja munkáját. Műszer- és irodagépnapok Baranyában címmel nyílott kiállítás Pécsett a sportcsarnokban. (Tudósítás az 5. oldalon) Fotó: Läufer László