Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-20 / 78. szám
1986. március 20., csütörtök Dunántaii napló Magyar—svéd vegyesvállalat A cigányügyi koordinációs bizottság ülése Nemzetiségi népfőiskola Hecseknádasdon Holstein-fríz tenyésztők továbbképzése a Pécsi Állami Gazdaságban A gyulapusztai tehenészeti telep állományát csütörtökön fogják minősíteni Fotó: Läufer László Genetikai program Noha jelentős előrelépések történtek a baranyai cigánylakosság érdekében és által, a Baranya Megyei Tanács cigányügyi koordinációs bizottsága tegnapi ülésén úgy határozott, hogy a tigánylakosság beilleszkedése érdekében hozott, 1986- ig szóló intézkedési terv három évvel való meghosszabbítását javasolja a megyei végrehajtó bizottságnak. Baranyában megközelítőleg 23 ezer a cigányszármazású állampolgár — a lakosság 5,3 százaléka. S noha a megye szinte valamennyi településén megtalálhatók, eloszlásuk egyenetlen: Pécsett él 13, a többi városban 14 százalékuk, s minden negyedik cigánylakos abban a főleg Dráva menti hatvanhét községben- mely a Megyei Tanács besorolása szerint halmozottan hátrányos helyzetű település. A nagyváros a lum- penesedésnek kedvez, a kistelepülés nem segíti a kulturális felemelkedést. Míg például javult a cigánylakosság foglalkoztatottsága, ezen belül a férfiaké szinte százszázalékos, addiq aliq történt előrelépés a foglalkoztatás minőségét illetően: 9—10 százalékuk csak a szakmunkás, 23—24 százalékuk betanított munkás, 67—69 százalékuk pe- diq seqédmunkás. Ezzel össze- füqqésben it fontos a cigánygyerekek oktatása. A legielentősebb változás az eltelt időszakban az volt a megyei ciqánysáq életében, hogy — néqy kivételével — megszűntek a cigánytelepek. Az életmódváltás azonban nemcsak előrelénést jelentett, hanem a beilleszkedés eMent- mondásait it a felszínre hozta. A koordinációs bizottsáq dr. Erdndi Gvula titkár előterjesztésében vitatta mea az intézkedési terv véqrehaitásának állaootát, illetve a ciqányla- kossáq megyei helyzetét. Az íilésen, melyen tóiékoztató hanqzott el a ciaány'ako'sáq beilleszkedését segítő vöröske- resztes tevékenységéről, Pirisi János elnökölt. Csökkent az influenzások száma Az országban jelentősen csökkent az influenzamegbetegedések száma. Március 10 és 16 között 225 ezer új megbetegedést jelentettek, 97 * ezerrel kevesebbet, mint az azt "'megelőző, héten. Szövődményt —, főleg légcsőhurutot és tüdőgyulladást — az esetek öt százalékánál észleltek. A járvány kezdetétől több mint egymillióan, - elsősorban gyermekek és középkorú felnőttek betegedtek meg inf- luenzában. Nemzetiségi népfőiskola nyílt kedden este Mecseknádasdon — az első at országban. A megnyitó beszédet Szentágo- thai János akadémikus mondotta — németül. A TIT szervezésében a főiskola két szemeszterrel indul. Most tavasszal hat előadást tartanak — egyetemi tanárok, akadémikusok. A vendégeket — köztük Szende Bélát és Hambuch Gézát, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének elnökét, illetve főtitkárát — és a nagyszámú hallgatóságot Wekler Ferenc tanácselnök köszöntötte. Mecseknádasd jellegzetessége, hogy 2500 fős lakosságának túlnyomó többsége németajkú és a faluban lakó diplomások, értelmiségiek száma több, mint 100. A főiskola a német nyelv, a nemzetiségi hagyományok áoolá- sának, a továbbképzés és a közélet fóruma kíván lenni. Szentágothai János akadémikus előadásában a többnyelvűség jelentőségével foglalkozott. Elmondotta, azért vállalkozott az előadásra, mert a főiskola céljaival messzemenően egyetért. Alapvető érdekünk, hogy minél többen tudjanak több nyelven beszélni, mert a mostani' 7 százalék túlságosan kevés. Példaként említett más kis népeket, mint a svédeket, dánokat, hollandoMárcius 20-án, csütörtökön 22 óra 04 perckor beköszöntő csillagászati tavasz, napéjegyenlőség alakul ki Földünkön. Ez azt jelenti, hogy bolygónk északi és déli féltekén egyaránt 12 óra lesz a nappal és 12 óra az éjszaka. Ettől kezdve Földünk úgy fordul tengelyével a Nap körül, hogy az északi félteke kapja a több fényt és meleget, délen pedig ősz kezdődik. kát, ahol ritka az az értelmiségi, aki ne beszélne három nyelvet. Különösen előnyösnek tartja, ha a többnyelvűség a szülői házban gyökerezik. „A szülők nem adhatnak nagyobb ajándékot útravalóul gyermeküknek, mint a jó alépítményt, természetes nyelvükből.” Nincs olyan veszély, hogy a második nyelv károsan hatna a magyarra. Az emberi agy veleszületett funkciója, hogy gyorsan és egymást nem zavarva tud nyelveket megtanulni és alkotó módon továbbépíteni. Fontos, hogy a szülői házban megtanult nyelvre ráépüljön az az iskolai oktatás, az írásbeliség elemei, sőt a középiskolai nyelv, az, irodalmi ismeretek, amit aztán tovább épít a gyakorlat és az olvasmányok felnőtt nyelvvé speciális területek- rejkkiterjesztve. A gyermekkorban gyökerező »többnyelvűség legnagyobb értéke, hogy az ember nem fordít egyikről a másikra, hanem azon a nyelven gondolkodik, amelyen éppen beszél és minden idegen nyelv egyben egy másik kultúrkört nyit meg a gyermek számára. A német kultúrának pedig előkelő helye van Európában. Jövő héten Tilkovszky lóránt egyetemi tanár, a történettudományok doktorának előadására kerül sor Mecseknádasdon. Az első csillagászati tavaszi napon, március 21-én pénteken 5 óra 47 perckor kel a nap és 17 óra 57 perckor nyugszik. Látszólag 10 perccel hosszabb lesz a nappal mint az éjszaka. Az eltérés a légkör fénytöréséből adódik, a nap lebukása után ugyanis néhány percig még látható az égen. Az első tavaszi holdtölte március 26-án lesz, ezért a szokásoknak megfelelően ennek a hétnek a végén ünnepeljük a húsvétot. A tejtermelés kétféleképpen növelhető: a tehénlétszám, vagy az állatok hozamának emelésével. Ez utóbbit célozza a genetikai párosítási program, amelyről háromnapos szakmai továbbképzés kezdődött tegnap délelőtt a Pécsi Állami Gazdaság üszögpusztai központjában. Holstein-fríz tejelőállománynyal foglalkozó állami, gazdaságokból és a dunavarsányi termelőszövetkezetből érkeztek tenyésztéssel foglalkozó szakemberek, hogy az American Breeders Service — Amerikai Tenyésztő Szolgálat - két munkatársának előadásán, szakmai képzésén részt vegyenek. A program az állatok küllem i bírálat alapján történő egyedi genetikai értékelésére vonatkozik. A továbbképzés célja az — mint azt Cser László, a rendező gazdaság igazgatója megnyitójában elmondta —, hogy szakszerű tenyész- egyed-kiválasztásra tanítsák A Hungarotex Textilkülke- réskedelmi Vállalat, az Inte- rinvest Külkereskedelmi Fejlesztési Hitelintézet és a svéd Mölglycke Consumer Products AB Sancella-Hungary Kft néven vegyesvállalatot alapított egyszer használatos egészségügyi termékek gyártására, valamint bel- és külföldi forgalmazásra. Az alapítók szerdán sajtó- tájékoztatót tartottak a Taverna Szállóban, ahol elmondták: 100 millió forint alaptőkével indulnak, a svéd cég hozzájárulása 49, a két magyar vállalat befektetése összesen 51 százalék. Az egyszer használatos pelenkákat és egészségügyi betéteket Nagykátán gyártják, ahol 14 millió forintért egy 3000 négyzetméteres üzemcsarnokot alakítottak ki. A nagy teljesítményű modern gépeket és a technológiát a svéd cég adta. meg a résztvevőket. Ezen az alapon a gazdaságokban lévő Holstein-fríz törzstenyészetekben a tehenek tejhozamát a 7. ötéves tervidőszak végére átlagosan 7000 literre kívánják emelni. Á Holstein^frízt 1969-ben kezdték behozni Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából. Jelenleg az állami gazdaságok 160 000-res tehénállományából 14 000 tartozik ide. Az az új a genetikai párosítási programban, hogy minden tehénre külön meghatározzák, mely bikával való termékenyítésével érhető el legnagyobb javulás az utódok termelési képességeiben. Az egyedek minősítésére kiképzett magyar szakemberek értékeléseiket számítógépes feldolgozásra az Amerikqi Tenyésztő Szolgálathoz küldik a Egyesült Államokba, s onnan érkeznek vissza az ajánlások a legmegfelelőbb párosításra. (Balog N.) Ma beköszönt a csillagászati tavasz Á szakmunkások közvetlen továbbtanulási lehetőségei Jelentkezés április 15-ig Feltámadt mecseki források Megyei vállalatok képviselői, vezetői vettek részt tegnap azon az információs fórumon, amely a szakmunkások közvetlen egyetemi, főiskolai továbbtanulási lehetőségeivel foglalkozott. Pécsett, az SZMT' székházában a Szakmunkásokat Előkészítő Tanfolyamok (SZÉT) iroda vezetője, dr. Neuwirth Gábor egyetemi tanár tartott vitaindítót. Elmondta; szeretnék, ha az ipari, mezőgazda- sági vállalatok az eddigieknél több, 30 év alatti szakmunkást jelölnének - az egyéves előkészítő tanfolyamok után lehetséges - közvetlen bejutásra a műszaki, agrár, közgazda- sági és jogi felsőoktatási intézményekbe. A mozgalom 11 éve alatt eddig több mint ezer — eredetileg szakmunkás fiatal — szerzett így diplomát, és jelenleg mintegy 1100 jár az említett intézmények valamelyikére, túlnyomó többségben nappali tagozatra. A következő tanévre április 15-ig jelentkezhetnek azok az érdeklődő szakmunkások, akik legalább két éve szerezték bizonyítványukat, jól dolgoznak, voltak már katonák, akiket a vállalat javasol és tanulmányaik alatt (átlagban havi 4-4500 forinttal) segíti. A szép számú hozzászóló elsősorban anyagi kérdésekkel foglalkozott. Többen rámutattak arra is, hogy a vállalatuktól korábban végzettek megállják a helyüket az új feladatkörükben. (Az 1985-86-os tanévre 6 baranyai szakmunkást »vettek fel különböző felsőoktatási intézmények első évfolyamára.) A mecseki hegyháton végrehajtott melioráció érdekes következményére figyeltek fel a szakemberek: feltámadtak a régen elapadt források. A völgynyílásokban ismét buzogni kezdett a víz, újra megteltek a kiszáradt forrásmedrek és erek. A meredek lejtőkön korábban szinte akadálytalanul rohant le a csapadékvíz, magával sodorta a termőföldet, s beiszapolta vele a völgyekben levő szántókat és réteket. A hegyháti gazdaságokban megvalósított komplex melioráció — vízrendezés és talajjavítás — során erdősítették a kopár hegyoldalakat, mégpedig oly módon, hogy a facsemetéket gondosan kiképzett padkákra ültették. A lépcsőzetesen elhelyezkedő teraszok a hegy felé lejtenek, így a lezúduló csapadékvíz fennakad a befásított padkákon és lassan elszivárog. A mostani hóolvadás és esőzés időszakában jól megfigyelhető már az eróziógátló módszer eredményessége: helyreállt a talaj vízháztartása. A földbe került víz megtalálta régi útját a hegy alján. Ezek a vizek már nem okoznak gondot a mezőgazdaságnak. Kártétel nélkül vonulnak le a gyűjtőcsatornákba, nem fenyegetik tehát a megjavult termőképességű földeket. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója szerdán a főváros IV. kerületébe látogatott. A vendéget Káder Gyula, a kerületi pártbizottság első titkára és Fekete János, a városrész tanácselnöke fogadta. A Az Európai Amerikanisták Szövetsége márciusban Budapesten rendezi nemzetközi konferenciáját. Az European Association for American Studies (EAAS) az európai egyetemeken és más kutatóhelyeken működő ameri- kanista szakemberek nemzetközi szervezete. Kétévenként rendez tudományos eszmecseréket, s első ízben tart ilyen összejövetelt szocialista országban. A Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja szerdán fogadta Vilma Espin GuiHoist, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagját, a Kubai Nőszövetség elnökét, aki a Magyar Nők Országos Tanácsának meghívására tartózkodik hazánkban. A találkozón részt vett Duschek Antalné, az MSZMP KB tagja, az MNOT elnöke is. * A Minisztertanács Doros Bélát, a Magyar Posta általános elnökhelyettesévé, dr. Kertész Pált. dr. Oláh Lászlót és dr. Valter Ferencet a Magyar Posta elnökhelyetteseivé kinevezte. A Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban fejezte ki részvétét a Sxeneqáli Füaqetlen- ségi és Munkapárt Központi Bizottságának Seydou Sissoko, a párt főtitkárának elhunyta alkalmából. Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán a Központi Bizottság székházában fogadta a szocialista és szocialista orientációjú országok nőszervezeteinek egyeztető tanácskozásán, résztvevő delegációk vezetőit. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége jubileumi emlékérmet adományozott Kiss Lajos -nyugállományú vezérőrnagynak, a Magyar Honvédelmi Szövetség volt főtitkárának, valamint dr. Pál Albert- nek és Zsarnai Istvánnak, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége tagjainak, akik a Szovjet Hadsereg kötelékében harcoltak a II. világháborúban. A Dunántúli Napló Mozsgón Találkozóra hívjuk mozsgói és környékbeli olvasóinkat. Ma, csütörtök délután 4-től 6 óráig várjuk a községi közös tanács épületében mindazokat, akik személyes problémáik megoldásához kérnek segítséget. A díjmentes jogi, társadalombiztosítási tanácsadást dr. Somogyi Árpád tartja. Délután 6 órától újságíró— olvasó-találkozóra várjuk a mozsgóiakat és a társközségbelieket a termelőszövetkezet központjába. A baráti találkozón a Dunántúli Naplótól részt vesznek: Báling József főszerkesztő-helyettes, Bo- dó László, Bazsik László, Csuti János, Mészáros Attila, Pauska Zsolt, Török Éva újságírók, Cseri László fotóriporter, Banked Tibor, a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat terjesztési előadója. Vendégeink az MTV pécsi stúdiójából: Hársógyi Margit, Rózsavölgyi Erzsébet szerkesztő-riporterek, a Magyar Rádió pécsi stúdiójából: Kerner Lőrinc stúdióvezető-helyettes, Kovács Imre főmunkatárs..