Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-02 / 60. szám
Paks: a városfejlesztés az ezredfordulón túlra mutat Gondok és milliárdok Nemrégiben született meg a végleg'es döntés: folytatódik a Paksi Atomerőmű további bővítése. A döntés a város számára elsősorban azt jelenti, hogy a jelenlegi 25 000-es !é- lekszámról az ezredfordulóra 33 000-es lélekszámra növekszik a népesség. Erről beszélgettünk a városi tanácson Pappné Pongrácz Ildikóval, a tervosztály vezetőjével, és persze arról, hogy a város új és neves főépítésze, Makovecz Imre, hogy álmodta meg Paks jövőjét? A tanács öt év alatt 1,5 milliárd forinttal gazdálkodik, ennek elköltésére már készen állnak a koncepciók. A lakásépítés mellett erőteljes közműrekonstrukciót kell végrehajtaniuk, befejezni az új szakközépiskola építését, bővíteni az iskolai, óvodai, bölcsődei férőhelyeket, javítani a kommunális ellátást. Az erőmű oldaláról várt összegből — szintén közel 1,5 milliárd — egy középiskolát, egy főiskolai tagozatot, 120 férőhelyes bölcsődét, 150 férőhelyes óvodát szeretnének tető alá hozni. Ebből állítanának föl 3 új orvosi körzetet, építenének gyógyszertárat, Skála Sztráda nagyáruházát a 6- os út mellé, 4000 négyzetméteres bevásárlóközpontot-pia- cot, Duna-parti szabadidőközpontot, új ABC-kef és vendéglátóegységeket. A program — melyben 2015- ig összességében közel kétezer államilag épített lakással gyarapodnának — további kérdéseket is szül. Az építők szállásait hogy oldják meg, merre terjedjen tovább a település, szanálják-e a régi községközpont környékét és építsenek új városközpontot? E kérdésekre Makovecz Imre főépítész vezetésével adják meg az ország legjobbnak ítélt tervezőintézetei és tervezői a választ. A miskolci ÉSZAKTERV Vállalat kapta kézhez a lakótelepi részt, feladata, hogy ötletet adjon a sivárság feloldására, további benépesítésére. A MAKONA gmk feladata a régi városközpont igazi városközponttá alakításának programja. A Dél-dunántúli Tervező Vállalat hivatott az óváros — itt több műemlék avagy műemlék jellegű épület van — rehabilitációjára, újrahasznosítására, a SOMOGY- TERV pedig a családi házas rész továbbfeljesztését tervezi. Szakemberek mondják: ilyen komplex és sajátos „város- álom" még nem készült Magyarországon. Garancia: a világ legjobb 10 tervezője közé választott Makovecz Imre. Kozma Ferenc A legújabbak: Perbál, Kesztölc, Zsámbék Segítség a magánépítkezőknek 176 ajánlott családiháztórv az ÉTK-fóI Olaj program a VEGYÉPSZER tamási gyárában Gázliftek a sarkkörön Speciális berendezések a szénbányáknak Már elbillent a mérleg a magánerős lakásépítések javára s a helyzet az elkövetkezendő öt évben mit sem változik: várhatóan az új lakások 80—90 százaléka magánerős kivitelezésben épül. Tehát a lakásra, otthonra vágyók előtt legbiztosabb út, hogy ha győzik anyagiakkal, idővel és erővel, belevágnak. Hogy miben számíthatnak, segítségre és ki áll melléjük az „életmű” megvalósításában? Nos, az OTP a korábbiaknál is jobban kinyitja erszényét a nagy elhatározásra jutók előtt. Az anyagellátás — épp a megcsappant építési kedv és a korábbi hiányokra reagáló építőanyaggyártók termelésnövelése miatt — folyamatos, kielégítő és választékot ígérő. Ha már az induló tőke, az elodázhatatlan igény, na és a telek is megvan, legfontosabb lépés a tervezés. Milyen legyen a ház, hogy lehetőségeinkhez képest valóban kényelmes életteret biztosítson a családnak az elkövetkezendő évtizedekre, hogy megfeleljen a különféle követelményeknek? Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium is a magánépítkezők helyzetén kíván könnyíteni, többek között azzal, hogy tavaly szabályozta a típustervesítés módszerét, rendszerét, így a magánépítkezőknek szánt ajánlott terveket is felülvizsgáltatja. Sokan még esküsznek a magántervezésre, de az utóbbi három évben az Építésügyi Tájékoztatási Központ pécsi információs irodájánál (Rákóczi út 28.) már 5700 ajánlott tervet vásároltak meg. Az érdeklődők száma nem csökken.- A 176 ajánlott alapterv mindegyikének van egynéhány változata: tükörkép, tetőtér-beépítés, az utcára merőleges vagy párhuzamos tetőjű változata. Idén eddig már 3 úgynevezett fejleszthető alapterv (összesen 6 változatban) került forgalomba: a Perbál, a Kesztölc és a Zsámbék. Nézve az új háztípusok alapterveit és műszaki leírását, szembeötlő, hogy mindegyik ütemezve építhető, tehát az anyagiaktól függően idővel tovább bővíthető oldal- és hosszirányban. Az is segítség az ilyen tervet választóknak, hogy az irodában ingyenes szaktanácsot is kapnak és megvásárolhatnak egy sor, a kivitelezést könnyítő magánépítkezéssel kapcsolatos szakkönyvet, alapismereteket tartalmazó tájékoztatót vagy az épület fenntartásával foglalkozó kiadványt (ezek utánvéttel is megrendelhetők). De nem csak a családiházépítők válogathatnak kedvükre az ajánlott tervek közül: a különféle lakóháztervek mellett nyaralók, társasüdülők, zártkerti épületek, melléklétesítmények (szennyvíz- és gépkocsitároló stb.) ajánlott terveit is kínálják. Murányi László A gyáriak mondják így: gázlift. Hivatalos nevén 8 kétágas, automatikus gázelosztó berendezés, mely arra szolgál, hogy a másodlagos-harmadlagos olajkitermelést segítse. Működése pofonegyszerű, akár egy szódásszifon: 160 atmoszféra nyomással, különböző reagensekkel kevert gázt présel az olajpalák közti rétegekbe, s a lenti folyadék — az olaj — a felszínre tör. Pákozdi Jenő, a VEGYÉPSZER tamási gyára marketing- és vállalkozási osztályának vezetője szenzációról számol be: államközi szerződés alapján az idén 90 ilyen gázliftet gyártanak szovjet megrendelésre, s maguk végzik a kinti beüzemelést, szervizmunkákat. Az üzem szerelőcsarnokában még csak néhány leendő konténergázlift váza áll, de már az első félévben több útnak indul a jamburgi, tyumeni vagy tengizi olajmezők felé. Ami a dolgok lényege: mivel a számítógéppel vezérelt automata liftek többsége zord éghajlati viszonyok között dolgozik majd, úgy kell megépíteni, hogy mínusz 60 fokos környezeti hőmérsékleten se mondjon csődöt. (Több kerül belőlük a sarkkör közelébe, avagy a sarkkörön túlra.) A gyár közel félmilliárdos éves termelést mondhat magáénak, s ebben a 90 gázlift komoly tétel. De mint az a gyár nevében is benne áll — Vegyi Műveket Építő és Szerelő Vállalat —, különböző speciális igényeket kielégítő fémipari munkát is végeznek még. Régiónkban talán az egyetlen ilyen a maga nemében. Dolgoztak — és feltehetően dolgoznak majd — a paksi atomerőmű számára: lokalizációs tornyot, úgynevezett plattiro- zott gerendákat, saválló fal- burkolati elemeket készítettek. Jelenleg az olajipari berendezések mellett még két fő területen hasznosítják a francia BSE cégtől és az NSZK Heimscheid cégtől átvett licenceket- gyártáskultúrát: a bányászat és a borászat számára. A Mecsek számára még nem gyártottak — e cikk alkalom egy esetleges kézfogásra -, de a tatabányai bányavállalatok számára magas követelményeket kielégítő acélszerkezetek- támok készítését végzik, szállító pályák kialakítását vállalják. A borászok jól ismerik már a tamási -50-100 és 200 köbméteres tárolótartályokat, korrózióálló acéltornyaikat és a szakaszos üzemű borerjesztő berendezéseiket. Újdonság: a szekszárdi borvidék szakembereivel közös kísérleteket végeznek speciális, új típusú bortárolók kialakítására is, melyek a minőségi borok állagmegőrzését szolgálják. Köztudott: a fémtárolók szellőzése nulla. Már ott áll a csarnokban az első kísérleti fabetétes tárolótornyuk is, mely érdekes jövőbeni perspektívát mutat. K. F. Csirkecomb és televízió f V ______ U tas In/enc, Utas Tours Az Utasellátó területi újdonságai Bécsben, az Admiral Tagett- hoff-ban, a Duna-parti magyar étteremben gyakran főz Köves György, a pécsi főpályaudvar éttermének konyhafőnöke. Baranyai specialitásokat, finom házitésztákat is főz a vendégek örömére. Az Igazgatóság Utasellátó területi vezetőjével, dr. Melis Bélával azért találkoztunk, hogy megbeszéljük, milyen újdonságokat, bővítéseket terveznek erre az évre, de szívesen kalandozunk a témánkhoz is tartozó gasztronómiai, idegenforgalmi érdekességek között is. A pécsi főpályaudvaron már működik az Utas-lnyenc, az Utasellátó büféhálózatának egyik tagja. Az idén Szekszárdon és Kaposváron is szeretnének hasonlót nyitni. Az Utas ínyencekben, az országban mindenütt, azonos a választék: rostonsültek, hamburger, meleg szendvics, pástétom, rétesek. Áprilisban a szentlőrinci állomáson nyílik a konyhával bővített büfé, a pécsi külvárosi pályaudvaron pedig májusban az új büfé. Barcson az idén kezdődik a vasútállomás re-1 konstrukciója és az Utasellátó is átalakítja ottani kisvendéglőjét, amely jövőre készül el. Viszont már az év végén megnyílik a simontornyai állomás büféje. Tavasszal bővítik a pécsi főpályaudvaron lévő bisztrójukat is. Újdonságnak számít a Pécsett nyitandó Utas Tourist bolt, amelyet a BARANYAKER- rel közösen üzemeltetnek majd. Az Utas Tourist boltok valutáért árusítanak különféle cikkeket és az Utasellátónak már jó néhány ilyen üzlete működik a határátkelő állomásoknál és nagyobb városokban. A tervek szerint ja pécsi bolt a SaMai utcában nyílik az idegenforgalmi idény kezdetén. A későbbiekben Mohácson is szeretnének Utas Tourist boltot létesíteni. Még nem ismerik sokan, de a vállalat — budapesti központtal — létrehozta az Utas Tours utazási hálózatot, bel- és külföldi utakat egyaránt ajánlanak az érdeklődőknek. A területi igazgatóságokon is lehet az utakra jelentkezni, megismerkedni a lehetőségekkel. B. A. Nem jó rá a házipatika Ekcémás óvodások GyerekbőrgyógyószaH szakrendelés Pécsett Míg régebben elsősorban a gombás, baktériumos bőrbetegségek jelentették a leggyakoribb gyermekkori bőrbetegségeket, addig az elmúlt évtizedben megnőtt az allergiás bőrbetegségek száma. Bölcső- dés, óvodáskorú gyermekek körében gyakran jelentkeznek visszatérő és makacs, viszkető bőrkiütések, amelyek egyszerre több gondot is okoznak. Volt olyan gyerek, akit hazaküldtek, félve hogy megfertőzi a többieket. A téli hónapokban a szokásosnál több az allergiás eredetű ekcéma (atópiás dermathitis), megszaporodnak a különböző fertőzések és a hideg téli időjárás is fokozza a bőr szárazságát, érzékenységét. Mitévők legyenek a szülők, az óvónők — érdeklődtünk dr. Szepes Évától, a POTE Bőr- gyógyászati Klinikájának tanársegédjétől: — A kiütéses betegségek két csoportba tartoznak: fertőzők és nem fertőzők. Az előzőekhez soroljuk a rü- hösséget, a tetvességet és a még elő-előforduló ótvart. A másik nagy csoportba az allergiás bőrkiütések tartoznak a gyermekkori csalánkiütések és ekcémák. Ezek nem fertőzőek, a gyerek járhat óvodába, de minden esetben orvoshoz kell fordulni. Körzeti orvoshoz, hozzánk vagy a Gyermekklinika bőrgyógyászati szakrendeléséihez. Pécsett harmadik éve foglalkozik a Gyermekklinikán bőr- gyógyászati szakrendeléssel dr. Harangi Ferenc tanársegéd. Korábban a Bőrgyógyászati Klinikán dolgozott és így mindkét területet, a gyermekgyógyászatot és bőrgyógyászatot is ismeri. — Igen gyakori az ekcémás gyermek, a szakrendelésen a járóbetegeink 25—30 százalékát ők jelentik. A gyermekkori ekcéma egyrészt alapulhat veleszületett hajlamon, amely már a csecsemőkorban kitudódik, ezekben a családokban a szülők valamelyike is szenved asztmában, szénanáthában, ekcémában. Különböző provokáló tényezők is előidézhetik, így például a fertőzések, krónikus légúti gyulladások, bél- férgesség, műszálas ruhaneműk, egyes tisztálkodási szerek. A szülők hajlamosak arra, hogy az allergiát azonosítják a fehérje érzékenységgel, nem adnak tejet, tojást a gyerekeknek, akik így hiányosan táplálkoznak, holott az esetek legkisebb százalékában találkozunk ilyen problémával. A legfontosabb, amit szeretnék hangsúlyozni én is, a szülők vigyék orvoshoz a kiütéses gyerekeket, hiszen a különböző eltérések lehetnek más betegségek jelzői vagy vírusos eredetűek. Az ötletszerűen használt steroid kenőcsök, hormonhatásuknál fogva, pedig másodlagos fertőzéseket, komolyabb mellékhatásokat is okozhatnak. Igen fontos még, mondta dr. Harangi Ferenc, hogy ezeket a gyerekeket időlegesen másként kell fürdetni, csak babaszappant vagy gyógyszertári szappant lehet használni, rendszeresen kell bekenni a kiütéses testrészeket, általában a térd-könyökhajlatokat, az arcot. Súlyosabb esetekben anti- hisztaminos tablettákat is felírnak. Az ekcémák rendszeres kezeléssel „karban tarthatók", hosszabb időre tünetmentességet lehet elérni. A gyermekek egy részénél a serdülőkorban jelentősen csökkennek a panaszok. B. A. vasämapi 3