Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)

1986-02-12 / 42. szám

1986. február 12., szerda Dunántüli napló 5 U| tornaterem épült Testnevelési óra az új tornateremben Tovább bővült a pécsváradi szakmunkásképző intézet Lehetőségek a szakképzés fejlesztésére Várják a tanulók jelentkezését Az elmúlt héten kezdték meg a tanítást a Pécsváradi Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet újon­nan elkészült szárnyában. Az 1984 májusában átvett új is­kolaépület bővült tovább: az első ütemben elkészült négy szaktanterem, a hozzájuk tar­tozó szertárak, a tanári szoba, az igazgatási és a gazdasági rész gyarapodott most. A má­sodik ütemben két újabb tan­termet vehetett birtokba az is­kola. A szakmai kabinetek után most közismereti tárgyak, a történelem és a fizika tanter­mét rendezhették be a szem­léltetőeszközökkel, illusztrációs képekkel. Új 12x24-es méretű tornaterem is épült az új szárnyban — húszéves fennál­lása óta az iskola ezt mosta­náig nélkülözte, öltözők, fürdők és a tavasszal kialakítandó szabadtéri tornapályók teszik teliessé ezt a részt. Dr. Brezniczky József, az is­kola igazgatója elmondja, hogy az új épület, bár nem kész még telejsen, máris jó lehetőségeket nyújt az oktató-, nevelő munkához — mivel mindez oktatási célra készült. Több különálló, nem erre a rendeltetésre épült helyen folyt a tanítás az új iskola el­készültéig. A kollégiumokat és régi iskolájukat, a Felszabadu­lás téren most is használják, mivel ez utóbbiban zajlanak — két csoportra bontva az osztályokat — a matematika- és a magyar órák. Az építkezés ugyanakkor fo­lyik tovább: megyei erőkből érkezik a támogatás, a kivite­lezést a Pécsváradi Építőipari Szövetkezet végzi. Most a tan­műhelyeket építik, ezzel is a nem ilyen célra épült korsze­rűtlen helyiségeket szeretnék Növeli a hőtároló tégla gyártását a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat. Solymári üzemében a tavalyinál 4 mil­lióval több, összesen 44 millió poroton falazóblokk készül az idén. A többlet egy kisebb fa­lu felépítéséhez elegendő. A különleges tégla anyagába habosított műanyagból készült gyöngyöt kevernek. Az égetés során a műanyaggyöngyök helyén légbuborék, illetve üreg képződik. A poroton falazó­blokk ezektől az üregektől kapja kitűnő hőszigetelő ké­pességét. A hagyományosnál drágább tégla ára egy átlagos felváltani. Itt tanulhatják majd a gyerekek a szakmai géptan alapozó ismereteit. Lakatos, gépszerelő, gépipari és forgá­csoló műhelyek, továbbá tej­vizsgáló laboratórium készül el itt a harmadik ütemben. — Bővítésre szorulunk idő­vel a kollégium terén is — beszél az iskola gondjairól dr. Brezniczky József. — Leány­tanulóink számára 70—80 sze­mélyes kollégium volna szük­séges, itt az iskola új tömb­jéhez csatlakozva. Nagyon kor­szerűtlen a konyhánk, az ebéd­lőnk, ennek a felépítése is itt volna kedvező. A következő tervciklusban a fiúkollégium megépítése zárná elképzelé­seink szerint ezt a programot. Az itt folyó szakoktatásról végül ezt mondta az iskola igazgatója: — Két húsfeldolgozó osztá­lyunk indul a jövő tanévben is. Várjuk a tanulók jelentkezését a főként lányok számára ala­kult baromfihús-feldolgozó osz­tályba; egy sütőipari osztályt indítunk és a jelentkezők számától függően egy vagy két állattenyésztő (sertéstenyésztő és szarvasmarha-tenyésztő) osztályba. Ezeket a lehetősé­geket máris figyelembe vehe­tik a nyolcadikosok. Az Állat­forgalmi- és Húsipari Vállalat is igényli, lehetőségeink is megvannak rá, hogy szakkö­zépiskolai képzést .kezdjünk a húsfeldolqozó szakmában. En­nek kidolgozása most zajlik. Ezen kívül az országszerte hi­ányzó molnárképzés terén is szóbajött Pécsvárad szakmun­kásképzője. Lehetőségeinket és a középkorig visszanyúló helyi molnáripart tekintve mi készen állnánk ennek fogadására is. méretű családi ház esetében a fűtésnél tíz éven belül megté­rül. Jelenleg naponta százezer porotontégla kerül le a gyár­tósorokról Solymáron. Ez csu­pán kétharmada az üzem ka­pacitásának, a téli időszakot kihasználva ugyanis a terme­lés mellett most végzik a kar­bantartók a felújítás, kemen­cejavítás munkáit. Az igazi szezon márciusban indul, ami­kor a Budapest környéki épít­kezők nagyobb arányban ren­delnek az energiatakarékos téglából. Kósáné dr. Görcsös Judit Fiatal, széparcú teremtés, gondolni sem merné az ember, hogy a nagyobbak fia az idén érettségizik. Mosolya természe­tes; így ismerik őt Pogányban, a helyi tanács vb-titkárát, Kó­sáné dr. Görcsös Juditot. Tol­nából jött ebbe a 700 lelkes Pécs környéki községbe, az egyetem elvégzése után nagy ambícióval' látott a tanácsi munkának, lassan 15 éve. Még ma is neveti: a jogi egyetemen egyetlen vizsgát kellett megis­mételni, azt is államigazga­tásból. Közéleti ember, de nem csak hivatásából eredően. Tavaly decemberben a közalkalma­zottak szakszervezete központi vezetőségének tagja lett, aktí­van dolgozik a nőbizottság­ban, s a választás, miszerint küldött lesz a szakszervezetek XXV. kongresszusán, képvisel­heti a baranyaiakat, szinte „természetes”, — Nyilvánvalóan nagy meg­tiszteltetésnek vettem, s úgy gondolom, kamatoztathatom e megbízatást. Ugyanis arra szá­mítok, hogy a kongresszus nem a panaszok és a siránkozások légkörében telik, hanem a munka lesz a középpontban. Hogyan és miként lehetne megújulni, cselekedve jobban csinálni. Formálni életünket, mindennapjainkat. Amikor készült a találko­zónkra, egy mondatot jegyzett fel, amolyan mottóként. Így hangzik: „Ne a szavad, a lé­nyed legyen a prédiká­ciód .. .1"- Határozatokat hozhatunk, amennyit akarunk, önmaguk­ban mit sem érnek. Én úgy val­lom, hogy kinek-kinek becsü­lettel a maga munkakörében kell megállnia a helyét, tudá­sa legjavát adva. így - talán Gállos Orsolya Négymillióval több poroton falazóblokk Zárszámadás Újpetrén Tegnap tartotta zárszámadó közgyűlését az újpetrei Petőfi Termelőszövetkezet. Bohár Ernő tsz-elnök beszá­molója elején arra hívta fel a figyelmet, hogy 1985-ben az időjárás kedvezőtlen hatása az átlagosnál nagyobb erőfeszíté­seket, fegyelmezettebb gazdál­kodást követelt meg annak ér­dekében, hogy a növényterme­lés kiesését pótolják. Ennek eredménye, hogy a szövetkezet a tervezett előirányzatokat meghaladta, bővültek a terme­lés alapjai, tovább javultak a gazdálkodós feltételrendszerei, az állattenyésztésben és a mel­léküzemági tevékenységben je­lentősen előreléptek. Az ipari növényeink jó termést biztosí­tottak. A gabonafélék termés- eredményei azonban alacso­nyabbak a megyei átlagnál. Az állattenyésztésben a nyere­séget a többlethozamokkal, költségmegtakarításokkal érték el. Az ipari főágazat árbevétele meghaladta a tervezettet, eh­hez jelentősen hozzájárult, hogy javult a munkafegyelem, jobb lett a piackutató munka. A háztáji ágazatból 11 222 hí­zósertés és 214 vágómarha ke­Küldött a SZOT kongresszusán egy kissé furcsán hangozhat ­én nem a kongresszustól vá­rom a csodát, hanem itt a la­kóhelyemen, ebben a környe­zetben, ahol élek és dolgozom, ahol a határozatokból konkré­tumok születhetnek. A községek - Pogány és Kökény tartozik a közös ta­nácshoz — jövője a legfonto­sabb. Végre-valahára a fejlő­dés egyetlen gátja is a múlté lesz, megoldódik a vízhiány, örömmel említi a beruházást, az idén megkezdődik az eger- ági-pogányi vízműrendszer építése, s ha az ígéretek meg­valósulnak, 1988-ban egészsé­ges és elegendő ivóvizet kap­nak.- Fejlődhet Pogány?- Tíz házhelyet adtunk el nemrégiben, de többszöröse elkelt volna. Helybeliek is épít­keznének, de érdeklődnek a pécsiek is, jönnének vissza az elvándoroltak. A vízhiány miatt azonban felelőtlenség lett volna nagyobbat lépni... Majd '88 után. A tanácsi munkáról csak annyit mond: falun ez kötetlen munkakör. Ha úgy adódik, szombaton délelőtt még a pé­csi piacon, bevásárlás közben is „fogad" panaszost, ha úgy adódik, a nap bármely órájá­ban. Lehet, hogy csak taná­csért jönnek, jogi útbaigazítá­sért avagy csak beszélgetni. A többi az ő lelkiismeretére van bízva. Mondják: Pogányban szere­tik a vb-titkárt. Kozma F. rült a tsz-en keresztül értéke­sítésre. Az elnök elismerően szólt az építési üzem jó mun­kájáról; a tsz-en kívül 8,5 mil­lió forint értékű munkát végez­tek, többek között Pécsett az Állami Biztosító, az Állatkór­ház részére, a kozármislenyi Általános Iskolánál. A termelő- szövetkezet árbevétele 397 mil­lió forint, bruttó jövedelme 73 millió, a szövetkezeti eredmény 27,6 millió forint volt. Egy tag­ra 62 480 forint személyi jöve­delem jutott. Külön méltatta a beszámoló a termelőszövetke­zetben működő 17 szocialista brigád kiváló teljesítményeit. Az elnök az elmúlt év mun­kájának értékelése után a jö­vő feladatait, a VII. ötéves terv végére tervezett célokat ismer­tette. Szeretnék elérni, hogy termelési értékük 432 millió, árbevételük 450 millió, bruttó jövedelmük 83,5 millió, szövet­kezeti eredményük 29,3 millió forint legyen, az egy tagra ju­tó személyi jövedelemnél a 77 600 forintot jelölték meg. Mindezek megvalósításának alapjait már 1986-ban szeret­nék megteremteni. Ebben az évben a növénytermesztésben olyan változásokat terveznek, melyek magasabb eredmények elérését teszik lehetővé. A bú­za vetésterülete némileg csök­ken, ugyanakkor a borsóé, az olajos magvaké nőni fog, a ku­koricáé változatlan marad. Az állattenyésztésben a tejterme­lés, a hízósertés-kibocsátás nö­vekedését tervezik. Az ipari ágazatban további piackutatá­sokkal, a termelékenység nö­velésével kívánják az eredmé­nyességet javítani. Az ötéves terv időszakában 5 millió forintot kívánnak for­dítani a kisherendi sertéstelep, 50 milliót az újpetrei szarvas­marhatelep, 5 milliót a gépja­vítóműhely fejlesztésére, 40 mil­liót a géppark felújítására és 3 milliót a számítógépes rend­szer feilesztésére. A küldöttgyűlésen a KSZE- rendszer elismerő oklevélben részesítette Tóth Sándor nö­vénytermesztési ágazatvezetőt az új technológiák alkalmazá­sában eléri eredményeiért. Az MSZMP Siklós Városi Bi- zottsám nevében Szarka Ár­pád köszöntötte a közgyűlés résztvevőit. M. E. Kemping­világtalálkozó Magyarországon Hazánkban rendezik augusz­tus 1. és 10. között a Nemzet­közi Camping és Caravanning Szövetség (FICC) 47. kemping- világtalálkozóját — jelentette be kedden, a Parlamentben megtartott sajtótájékoztatón Menyhárt Ádám, a Magyar Camping és Caravanning Club főtitkára. Elmondta, hogy hazánk egy ízben — 1966-ban — már vendégül látta a nemzetközi találkozót. Ennek emlékezetes sikere, valamint a magyarorszá­gi kempingmozgalom tekinté­lye járult hozzá ahhoz, hogy az MCCC újból elnyerhessse ezt a jogot. Harminchárom ország 48 társszervezetének csaknem tízezer képviselője érkezik augusztusban a Debrecen mel­letti Vekeri-tavi mintakemping­be. Körülbelül háromezrén jön­nek a szocialista országokból, ötezren a nyugat-európai álla­mokból, s minteqy kétezerre tehető a belföldi résztvevők száma. Az előkészületekről szólva Menyhárt Ádám elmondta, hogy megkezdték a jelenlegi ezer személyt befogadó kemping bővítését; a tereprendezés megtörtént, s az alapvető in­frastrukturális hálózatot — víz, csatorna, villany — is kiépítet­ték. Barcs Sándornak, az Inter­parlamentáris Unió magyar csoportja elnökének vezetésé­vel parlamenti küldöttség uta­zott kedden Varsóba, a szo­cialista országok IPU csoport­elnökeinek évi konzultatív megbeszélésére. * A Svájci Nemzeti Tanács (parlament) szociáldemokrata frakciójának meghívására ked­den Svájcba utazott az or­szággyűlés Külügyi Bizottságá­nak küldöttsége. A küldöttsé­get Szűrös Mátyás, a Külügyi Bizottság elnöke vezeti. A re­pülőtéri búcsúztatásnál jelen volt Paul Wipfli, Svájc buda­pesti nagykövete. * Sándor József, a munkás- mozgalom kiemelkedő szemé­lyisége születésének 75. évfor­dulója alkalmából koszorúzá- si ünnepséget rendeztek ked­den a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjá­ban lévő sírjánál. A tisztelet, a megemlékezés virágait a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága nevé­ben Karakas László osztályve­zető és Gyebrovszki Andrásné, a Központi Bizottság tagja, az országgyűlés nevében Cserven- ka Ferencné alelnök és Peják Emil, a budapesti képviselő- csoport vezetője, valamint az MSZMP XV. kerületi bizottsá­ga és a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége kép­viselői helyezték el. * Ali Akbar Farazi, az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete kedden fogadást adott hazája nemzeti ünnepe alkalmából a Gundel étterem­ben. Az eseményen megjelent Hetényi István pénzügyminisz­ter, Medve László egészség- ügyi miniszter, Villányi Miklós mezőgazdasági és élelmezés- ügyi minisztériumi államtitkár. Nagy Gábor külügyminiszter­helyettes és Melega Tibor kül­kereskedelmi miniszterhelyet­tes. * Az Elnöki Tanács Schiffer Pál nyugalmazott nagykövetnek több évtizedes munkásmozgal­mi tevékenysége elismerése­ként, 75. születésnapja alkal­mából a Magyar Népköztársa­ság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendje kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt Kó- taii Géza, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának osztályveze­tője és Várkonyi Péter kül­ügyminiszter. Schiffer Pált, a munkásmozgalom régi harco­sát, párttagsága 50. évfordu­lója alkalmából Szűrös Má­tyás, az MSZMP KB titkára kö­szöntötte és átadta a Közpon­ti Bizottság emléklapját. A köszöntésen jelen volt Kótai Géza. * A világ egyik legnagyobb utazási irodája, az American Express, vendégeinek vélemé­nye alapján a budapesti Fó­rum Szállodának adományoz­ta az „1985 legjobb szállodá­ja" címet. A vendégek a világ nyolcszáz Fórum szállodája közül ítélték a legjobbnak a budapestit. A rangos kitünte­tést jelképező ezüst plakettet kedden a szálloda különter­mében Giancarlo Bucchi, az American Express igazgatója adta át Niklai Ákosnak, a Fó­rum igazgatóiának. * A Magyar Külügyi Intézet meghívására február 8—11. között Magyarországon tartóz­kodott Horst Teltschík, az NSZK kancellári hivatalának osztály­vezetője, a szövetségi kancel­lár kül- és biztonságpolitikai tanácsadója. Horst Teltschiket fogadták Havasi Ferenc és Szűrös Mátyás, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárai, Marjai József, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Várkonyi Péter külügyminiszter, valamint más párt- és állami vezetők. Horst Teltschik előadást tartott a Ma­gyar Külügyi Intézetben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom