Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)
1986-01-11 / 10. szám
A Megye utca nyugati résié Fotó: Proksza László „Kétség” az egységből? A belváros hangulata Egyszerű, nemes vonalú épületek sora Díszes, cifra paloták Képviselői fogadóórán A gázvezetéképítéstől a Márvány vendéglőig A jövőt, amit a rendezési tervek ígérnek, benne a megőrzendő múlttal, mindenkinek ismernie kell Hársfai István a Sallai utca 24-es számú háznak, az ún. Kóczián-hóznak a helyreállításával kapcsolatban a Dunántúli Naplóban aggodalmának adott hangot. Hársfai is és minden pécsi nagy örömmel látja azt a törekvést, amely a belváros helyreállítása irányában történik. A követendő példák (pl. a Városi Tanács épülete) mellett jócskán akadnak aggasztó jelenségei is. A Kó- czión-ház „helyreállítása" az egyik ilyen aggasztó jelenség. Az épület helyreállítása felveti azt a kérdést: a rehabilitáció (vagy rekonstrukció) folytán mennyiben marad meg a műemlékekben gazdag belváros, annak épületegyüttese, a belváros oly sokak által megcsodált és leírt hangulata? Pécs műemléki épületei kvalitásukban meg sem közelítik a budai várnegyed, vagy Sopron, Kőszeg, esetleg Győr, Eger védett épületeit. Ennek történelmi okai vannak. Pécs a török megszállás alóli visszafoglalás után romokban hevert. Az azt követő két évszázadban is jellegzetes vidéki kisváros maradt. Polgárai szerény körülmények között éltek egyszerű, jórészt földszintes, a központban egyemeletes házaikban. Csak későn és igen lassan indult meg a vagyoni rétegződés. Mégis, ez a város különölege- sen egységes kisváros volt. Amikor a belváros rehabilitációjáról (rekonstrukciójáról) beszélünk, erre az elmaradásra, s a késői fejlődési folyamatra kell gondolnunk, azaz nemcsak az egy-két kiemelkedően érvényes (főleg egyházi) műemlékre, hanem a hajdani kisváros különleges hangulatát őrző kispolgári házak sorára is, melyeknek eltűnése — eltüntetése — alapjában változtatná meg a belváros arculatát. A történeti irodalom sokat ostorozta a XIX. századvég pécsi építkezését, mely ebbe az egységbe először nyúlt bele igen gorombán és ezzel sokat rontott a városképen. Azóta már többször is leszögezték: ezek a pöffeszkedő, nagypolgári épületek mennyit rontottak a városképen, az utcák és terek arculatán. (Kossuth Lajos utca, Széchenyi tér stb.) Ma ugyanaz a folyamat ismétlődik meg. Mindezek előrebocsátása után nézzük meg: mi jellemzi napjainkban az egyre nagyobb ütemben zajló rehabilitációs munkálatokat, s ezen belül a műemléki értékű épületek helyreállítását? © Az értéktelennek vélt, de több száz éves házak helyre- állíthatatlanná minősítésük után lebontásra kerülnek (ha védettek voltak, kiemelik a védett épületek sorából), s helyükre új, díszes, cifra paloták épülnek. Az egyik — nem pécsi — tervező középületét így minősítette e sorok írójának: „Műemlékkel ajándékoztam meg Pécs városát". E kijelentés bizarr furcsasága eléggé meghökkentő, de leszögezhetjük: ez a belváros nem bírja el a túlságosan is díszes palotákat, kilógnak azok az egyszerű, nemes vonalú épületek sorából, gyengítik, zavarossá teszik a városképet. © Tervezőink restellik műemlékeink, védett épületeink egyszerűségét, puritánságát, s a helyreállítás során előkelőbbé, díszesebbé teszik azokat. Erre sorolni lehet példákat. Az utóbbi időben a legtöbb védett épületet nem állították helyre, hanem jelentős mértékben díszítve, pompássá varázsolva, átalakították. (Jókai u. 5., Kossuth Lajos utca 41., Felsőmalom utca 9. és 10., Széchenyi tér 7., Sallai utcai 24. stb.) Le kell szögeznünk: mindkét eset abból adódik, hogy a tervezők alig ismerik a műemléki törvényt, még kevésbé e város történetét. Az előbbire nincs mentség, az utóbbi viszont érthetetlen. Köztudott ugyanis Pécsett, hogy a Városi Tanács nem kis anyagi ráfordításával 1978-ban megjelent Madas József: Pécs belváros telkei és házai című, országosan is egyedülálló adatgyűjteménye. Ebben ugyanis minden belvárosi ház története megtalálható. A történeti kutatást a szerző elvégezte, csak használni kellene e könyvet, mely nyilván minden érdekeltnek a birtokában megtalálható. A Dunántúli Napló november 16-i számában Hársfai István megemlíti: a Kóczián-ház utcai homlokzata elsősorban a tetőtérbeépítés következtében változott meg. Erről a Műemlékvédelem című szakkönyv ezt írja: „az 1/1962. (IV. 15.) Pm — PM számú rendelet 2. §- ónak (1) bekezdése értelmében emeletráépítést vagy tetőtérbeépítést csak akkor szabad végezni, ha ez a műemlékvédelem érdekét nem sérti." Nem kívánom a szakemberek e hasznos és fontos olvasmányát részletesen ismertetni, egy dologra mégis szeretném a figyelmet felhívni. Ezért ismét idézek az említett könyvecskéből: „Az építési és városfejlesztési miniszter és művelődési miniszter ez ideig ... Pécs belvárosát... nyilvánította műemléki jelentőségű területté." E határozatnak konzekvenciái vannak, s ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni sem a Kóczián-ház, sem más pécsi épület helyreállítása esetében, sem a bontásoknál vagy az új építkezéseknél. Bezerédy Győző, a Janus Pannonius Múzeum újkori osztályának vezetője Huber Jenő, a pécsi 2. számú országgyűlési választókerület képviselője azt ígéri: pontos lesz, sőt, néhány perccel három előtt megtalálom már a DOZSO-ban, bár a fogadóóra előtt még haza kell ugornia a gyárból a „felszereléséért." Nem tudtam, mire gondolni: ugyan honnan tudja, mire lesz szüksége, hiszen ahány ember, annyiféle gond, probléma. Út és járda, villany és szennyvíz- csatorna, szanálás és egészségügyi ellátás, buszközlekedés és érthetetlen telefonszámlák. Huber Jenő országgyűlési képviselői minőségében először tartott fogadóórát, s bár tanácstagi múltja van, a kettő mégsem azonos. Közéleti tapasztalata azonban az előbb említett kérdésemre megadta a választ: nagyvonalakban ki lehet előre számítani — fejtegette — mi foglalkoztatja a választókat. Példaképpen mondja: telekviták, rendezési tervek, városrészek, utcák, épületek jövője, közművek. S az első vendége, aki a fogadóórára átengedett igazgatói irodában rányitja az ajtót: telekvita miatt kereste fel. Muth József a Rudas László utca 9-ből szabadkozik: először jár képviselői fogadóórán. Egy ablakról van szó, amelyet a kertje végéhez csatlakozó háznál neki nem tetszőén vágtak a falba. Hetedik éve jár annak utána, hogy rendeződjön a dolog, ám a tanács és a PIK össze-vissza küldözgeti, ügyintézők adtak használhatatlan tanácsot, utasították el a beadványát. A tanácson közölték vele: a PIK többszöri felszólításuk ellenére sem adott választ a hivatalnak. — Még ilyent... — berzenkedik Muth József. — Egy alárendelt szerv a felettesének! Hát azért ez mégiscsak furcsa ... Mutat egy levelet: a „szerv” felszólítja az engedély nélkül készült ablak használóját a szocialista együttélés szabályainak betartására. — Ez nem sok! — mondja Huber Jenő. — Elmegyek önhöz, megnézem azt az ablakot. Muth József megnyugodva csukja be maga mögött az ajtót, a képviselő pedig inkább magának, mint nekem mondja. — Na, rendben, ez teljesen magánügy... De sok ilyen az már közügy! — Miben tudok segíteni? — kérdi második vendégét, Alma- melléki Károlynét, aki a Vadász utca 12-ből kereste fel és tudni szeretné: a háznak, amelyben laknak, milyen szerepet szán a rendezési terv. S itt kiderül: miért is akart Huber Jenő a fogadóóra előtt hazamenni a „felszerelésért”. Jókora, fekete táskájából tervrajzok sokaságát veszi elő, egyiket - Pécs-budai városrész rehabilitáció beépítési terve — kiteríti Almamelléki Károlyné (előtt: különböző módon satírozott részek - bontások, újjáépíthető és megtartandó, felújítandó épületek — között ott a Vadász utca 12—14. szám is. — A rendezési terv szerint — mondja — az épület lebontandó, helyette tetőtér-beépítéses, földszintes házat lehet csinálni. Szó sincs arról, hogy az egész területet „leradírozzák”. Az eddigi építési tilalmat feloldották, s ez a része a városnak van olyan szép, van annyi sajátossága, hogy érdemes is az itt lévő épületeket helyrehozni. — De hát húsz éve húzódik ez az ügy! S mit lehet csinálni egy vályogházzal? Valószínűleg eladom ... — Lesz rá vevő! Olyan létesítményeket terveznek a környékre — óvoda, bölcsőde —, amelyek nagymértékben növelik a városrész vonzerejét. Azt tanácsolom: gondolja meg! Crósz Ernőnének a Gázművel gyűlt meg a baja. Panaszolja a képviselőnek, hogy amikor az Erzsébet utcában a gázvezetéket építették és kiásták a mély árkot, az őszi nagy esőzések során ezekbe zúdult víz következtében fellazult a talaj, nyolc éve megvett házuk alatt is a falak megrepedeztek — véleménye szerint csakis ennek eredményeként. Hiába keresi a megoldást, nem találja, perelik a Gázmüvet, de miből ...? — Meg fogom nézni — kapja a választ —, de annyit már előre biztosan mondhatok, ez a Gázműre tartozik, nem a tanácsra. Azt is megígérem, hogy beszélek az előbbiekkel. Grószné elmegy. — Félek, hogy az Erzsébet utca 3. számon kívül még sok helyről panaszkodnak majd a gázvezeték-építéssel járó károk miatt. Az árkok tényleg megteltek vízzel a nagy esőzések idején. Azt hittem, ilyen gonddal felkeresnek ma például a Sándor utcából is. Hosszú idő óta dúl a környékbeliek és a Rudas László utcában lévő Márvány-vendég- lő között a harc. Most egyszerre ketten protestálnak a képviselőnél : Móró Mária Anna a Rudas László utca 3-ból — szomszédjában van a kocsma — és Tiglmann József a Katalin utcából. Panaszuk lényege: zajos, szagos a vendéglő, vendégkörével az egész környék nyugalmát zavarja. - „Amikor jön a Hoppsz, te Zsiga ... — meséli Móró Mária Anna —, a dobogással, kurjantással, a zárt ablakok mellett is a káromkodásokat kell hallgatnom, elgondolkodom azon: kik fognak ezek közül másnap reggel 8-kor dolgozni menni?" —, s hogy nem a vendéglősre neheztelnek, hanem azokra, akik az ilyenféle működést engedélyezték. Tiglmann József mondja : számos helyen voltak mór panaszra, de reménytelenül, pedig 35 család írta alá „csendkérelmünket”. Huber Jenő segítséget ígér. — Mintha kevés lenne egy- egy alkalommal a választópolgárokra a két óra. — így gondolom én is, lehetne évente akár hatszor is képviselői fogadóóra. Persze, a mai különleges annyiban, hogy egy elöregedett városrész lakói jöttek, láthatta, zömmel idős emberek, ez a terület amúgy is egyik érzékeny pontja Pécsnek. De a jövőt, amit a rendezési tervek ígérnek — benne a megőrzendő múlttal -, mindegyiküknek ismernie kell. S erre is nagyon jó volt ez a két óra. Mészáros Attila Asztalos László egy eredeti dokumentumok alapján rekonstruált kályhája Fotó: Proksza L. A cserépkályhás — A jelenlegi mesterem rakta nálunk a cserépkályhát, amikor nyolcadikos voltam — meséli Ábrahám Gábor elsőéves kályhás szakmunkástanuló. (Egyébként 10 év óta 1985-ben vettek fel először két cserépkályhás szakmunkástanulót Baranyában). — Nagyon megtetszett. Szüleim is azt mondták, ennek nagyobb a jövője, mint a hidegburkoló-szakmának. Már akkor is segítettem a mesternek a kályha építésénél. Tetszett, ahogyan ügyelt arra: az összeállításkor a színárnyalatok együtt legyenek. Asztalos László pécsi cserép- kályhás-mesternek — nála tanul Ábrahám Gábor — nincs ideje arra, hogy unatkozzon: rengetegen keresik. — Kéményseprő volt az eredeti foglalkozásom. A hatvanas évek közepén Komlón dolgoztam. Volt ott egy idősebb kollégám, aki cserépkályhákat rakott. Mindig vele mentem, s igyekeztem ellesni az alapfogásokat. Egyre több könyvet olvasott a cserépkályhákról. Beiratkozott a Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskolába. Első időkben inkább csak ismerősöknek, rokonoknak rakott kályhát. — Mindig elmondtam, hogy én még csak most tanulom a mesterséget. Ha vállalják a rizikót, akkor szívesen felépítem a kályhát. — S mi történt, ha nem sikerült jól? — Akkor újraraktam az egészet. 1980-ban másodállásban kezdte el a kályharakást és 1982-ben váltott iparengedélyt. — Ma ismét divat a cserépkályha. Egy szépen felrakott kandalló, kályha sok lakásban bútordarabbá válik. Készítettem már padkásat, kör alakút, hosszúkását, de volt már olyan megrendelőm is, aki sokszögalakút kért. A hétvégi házakba is rakatnak kandallót, bu- boskemencét. Évente egyszer- kétszer ha begyújtanak. A cserépkólyhák élettartama akár húsz év is lehet, ha betartják az előírásokat. — Ebben a szakmában az a legszebb, hogy minden kályha más és más. Mindig a megrendelő igényei döntik el, milyen lesz. Mindegyiket újra kell tervezni, hiszen sok múlik azon is, milyen csempét, agyagot, samottéglát tudok beszerezni. Jelenleg Kozármisleny területéről szállítják a földet. Kályhacsempét már több helyen gyártanak és árusítanak az országban, de a minősége a legtöbb esetben rossz: lepattogzik a festék, szemcsehibás, deformált. — Télen, amikor egy kis pihenőidőm van, újabb és újabb megoldásokon gondolkodom. Találtam már arra is módot, hogyan lehet a kályha belső terét úgy kialakítani, hogy a tüzelőnek csak egyötödét kelljen felhasználni, mégis meleg legyen a lakásban. Az eljárás a levegő hőcseréjén alapul. Külföldi prospektusokat is tartok, hogy a megrendelők abból is választhassanak. A szokványostól eltérő kályha felépítése ugyanis mindig szakmai próbatétel is egyben. Igyekszem a megrendelőim elképzeléseit megvalósítani, de ha nem lehet, azt becsületesen megmondom. Az alapigények a legtöbb esetben egyformák: szép legyen, jól fűtsön és kevés tüzelőt kelljen elhasználni. Szalai K.
