Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-11 / 339. szám
-1985. december 11., szerda Dunántúli napló 5 Europa Cantat Fesztivál lesz Pécsett Megalakult az előkészítő bizottság Holub József-emlékülés Fotó: Proksza László Három év múlva, 1988. július 28—augusztus 7-e között Pécs lesz a házigazdája a nemzetközi Europa Cantat tizedik Fesztiváljának — jelentették be tegnap a rangos rendezvény előkészítő bizottságának a városi tanács épületében tartott alakuló ülésén. A fesztivál főrendezője a Művelődési MiniszTegnap Pécsett a városházán hirdették ki a település- központ bővítésére az ÉVM, a Baranya Megyei és a Pécs Városi Tanács által kiírt tervpályázat eredményét. Schéry Gábor, az ÉVM műszaki főtanácsosa, a bíráló bizottság elnöke elmondta: hasznos és időszerű volt a pályázat kiírása, mert az elbírált 12 pályamű körvonalazta, hogy a jövőben hogyan kell foglalkozni a Rákóczi úttól délre levő területtel. A bíráló bizottság olyan ajánlásokat fogalmazott meg, amelyek alapján megszabhatja a város a jövőbeni igényeit és feladatait. Ha a folyamat a továbbiakban abban az irányban halad, amit a legjobb hat pályamű meghatározott, akkor a város is, a lakossága is jól jár. 130 000 forintos díjban részesült Mórán Marcell (BME) Az eszéki egyetem pedagógiai fakultása és a pécsi JPTE Tanárképző Kara között fennálló kapcsolat keretében kedden nyolc eszéki oktató érkezett a Tanárképző Karra. A vendégek meglátogatják a kar Formatervezési triennálé otthona lesz 1987-től Székes- fehérvár: a Fejér Megyei Tanács, az Ipari Minisztérium, a Magyar Kereskedelmi Kamara, az MTESZ, a Művelődési Minisztérium, az OMFB, és a Székesfehérvári Városi Tanács ezzel kapcsolatos megállapodása szerint a Csók István Képtárban háromévenként megrendezendő, nagyszabású kiállításon a formatervezés legújabb vállalati eredményeit, legszebb, legpraktikutérium és Pécs Város Tanácsa, de számos társrendező segíti majd a munkájukat. Az előkészítő bizottság elnöke Piti Zoltán, a városi tanács elnöke. Az alakuló ülésen részt vettek a pécsi szervezőkön kívül a Művelődési Minisztérium és a KÓ- TA képviselői. és Csórja Zsuzsa (BME), valamint Bognár László (BME) és Csikós Attiláné (VÁTI) pályaműve; 100 000 forintos díjban részesült Horváth András és Lehmann Gyula (DTV), valamint Koller József, Tóth Mi- hályné, Zámbó Terézia, Feje István és Tukora Györgyné (DTV) pályaműve; 70 000 forintos megvételben részesült Fortvingler László, V. Szendröi Katalin (DTV), és Horváth Margit (BÉV), valamint Biczó László, Lehmann Gyula (DTV) és Horváth Margit (BÉV) pályaműve. A pályázat nyilvános ismertetése január 16-án Budapesten a Magyar Építőművészek Szövetségének a székházában lesz. Előtte Pécsett mutatja be a pályázati anyagot a Városszépítő és Városvédő Egyesület. A pályázat részletes ismertetésére lapunkban visszatérünk. marxizmus-leninizmus tanszékét, a szerbhorvát, a német, az angol, a neveléstudományi, a fizika és a kémia tanszékeket. Előadásokat, megbeszéléseket tartanak itt-tartózkodá- suk két napja alatt. sabb gépipari termékeit mutatják be azzal a céllal, hogy a formatervezésben rejlő lehetőségek fokozottabb kihasználására ösztönözzék a vállalatokat. A kiállításon pályázat és meghívás útján lehet részt venni, a legjobban sikerült munkák alkotóit díjazzák. A bemutatón szakmai napokat is tartanak, s ezen a formatervezés vállalati alkalmazásának problémáit és módszereit vitatják meg. Dr. Szita János előadását tartja Születésének 100. évfordulója alkalmával tudományos emléküléssel adóztak tegnap a Jogi Karon dr. Holub József, a Janus Pannonius Tudomány- egyetem volt rektora, a kar volt dékánja emlékének. Egy tudományos intézmény rangját mindig a benne dolgozók tudományos eredményei adják meg, s az a törekvés, hogy az intézmény a legkiválóbbak munkásságához méri mindenkori tevékenységét — ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a dr. Holub József- emlékülést dr. Herczeg Géza egyetemi tanár, a Jogi Kar dékánja. Ezután három elő(Tudósitóinktól) • ülést tartott tegnap a Szigetvár Városi Tanács Végrehajtó Bizotsóga, melyen többek között a népesedéspolitikai helyzet alakulását tárgyalták meg. A számított adatok alapján Szigetvár lakossága az ezredfordulóra várhatóan meghaladja a 15 000 főt. A város területén a népesség öregedési tendenciája stagnál ugyan, de a kedvezőtlen korösszetétel előrevetíti az időskorú népesség számának és arányának növekedését. A legnagyobb mérvű aránycsökkenés a 0-14 éves korosztálynál várható. Emiatt is a jövőben erősíteni kell az egészség megőrzésének az egyéni felelősségét. A város és a centrumközségek orvosi ellátása javult ugyan, de adás adott képet arról a széles körű tudományos és oktatói munkásságról, amit dr. Holub József végzett a pécsi egyetemen 1923-tól 1952-ben történt nyugdíjaztatásáig. Dr. Szita János egyetemi docens, dékánhelyettes a jogtörténész Holub József tevékenységét elemezte. Holub professzor kutatásainak köszönhetően világos kép rajzolódott ki a magyar középkor feudális magánjogának számos kérdéséről, egykori közigazgatásunkról. Az okleveleket kutatva mindig az volt a célja, hogy a magyar nép életének alakulására derítsen fényt. a községek körzeti orvosi ellátása helyben nélkülözi a szak- rendelést, melynek kialakítására törekednek. Bölcsőde csak Szigetváron és Szentlőrincen működik, de az utóbbi fejlesztésre vár. Az óvodai férőhelyek és tantermek száma nőtt és javult a diákszociális ellátás, de gondot jelent, hogy visszaesett az óvodákba járók száma és a tantermek -számának emelkedése sem tette lehetővé a kétAz alkoholizmus elleni küzdelem helyzetéről, feladatairól tárgyalt - többek között — Dr. Kajtár István egyetemi adjunktus a történész Holub József tevékenységét elemezve rámutatott, hogy ezen a tudósi pályán mindig érvényesült a szaktudományok egyes ágai közötti kapcsolat. Olyan pálya az övé, hangsúlyozta dr. Szita Jánossal együtt, amely folytatásra, követésre és némileg befejezésre vár. Dr. Benedek Ferenc egyetemi tanár, mint Holub Józesf volt tanítványa emlékezett meg néhai profesz- szorának nemes emberi tulajdonságairól, kutatói korrektségéről és pedagógiai kiválóságáról. műszakos tanítás megszüntetését. A VII. ötéves terv céljai között is ott van a többgyermekes családok, valamint a pályakezdők és családalapító fiatalok lakásgondjainak megoldására irányuló törekvés. A lakáshoz jutás támogatásaként 1984-ben Szigetváron 1 millió forintot osztottak fel, ez azonban csak mérsékeli a gondokat. Romics Ágnes tegnapi ülésén Siklós város végrehajtó bizottsága. A tájékoztató riasztó számokat közölt az alkoholizmus terjedéséről mind megyei, mind helyi szempontból. Az alkoholizmus elleni küzdelem fokozását és szervezetté tételét a Siklósi Városi Tanács működési területén különösen indokolja, hogy a ve- szélyezetett családok száma 1984-ben a megyei átlagot (105 százalék) meghaladóan 28 százalékkal nőtt az előző évhez képest (1983-ban 263 család, 1984-ben 336 család) és az alkoholizmus miatt veszélyeztetett kiskorúak száma a megyei 6 százalékos csökkenéssel szemben közel 12 százalékkal (142-ről 159 főre) emelkedett. A kialakult helyzet indokolttá teszi, bogy Siklós városban az alkoholizmus elleni küzdelmet a tanács művelődési és egészségügyi bizottsága mellett működő alkoholizmus elleni albizottság fogja össze és irányítsa. Fontos feladat az utógondozás megoldása, ennek egyik lehetséges módja az alkohol- ellenes városi klub, melynek létrehozását tervezik. A testület a vitát követően feladatterv kidolgozását írta elő, amelyben minden ágazat konkrét teendőit rögzíteni kell. Máté János A közélet hitei Németh Károlynak, az MSZMP főtitkárhelyettesének elnökletével kedden ülést tartott a Kun Béla Emlékbizottság. Áttekintette az 1986. február 20-án esedékes Kun-centenárium előkészületeit, foglalkozott a Kun Béla tevékenységéről már megjelent kiadványokkal és a további publikációkra, valamint a különböző megemlékezésekre vonatkozó javaslatokkal, s jóváhagyta az 1986 februári tudományos ülésszak tervezetét. * Sarlós István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, az ország- gyűlés elnöke hazaérkezett Varsóból, ahol Roman Malinowski- nak, a lengyel szejm elnökének meghívására kétnapos hivatalos, baráti látogatást tett. * A Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége, valamint a Budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza a szovjet—magyar barátság fejlesztéséért és erősítéséért, a Szovjetunió eredményeinek népszerűsítésében kifejtett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként a magyar sajtó napja alkalmából 23 magyar újságírónak kitüntető oklevelet adományozott. Három kollektív kitüntetést is adtak a Magyar Távirati Iroda, a Lapkiadó Vállalat és a Magyar Rádió dolgozóinak munkásságuk elismeréseként. Az okleveleket Ivan Bagyul, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa adta át kedden a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. * Kedden megkezdődött Budapesten a „Tábornokok a békéért és leszerelésért" nemzetközi mozgalom néhány vezető képviselőjének kétnapos tanácskozása. A megbeszélésen értékelik a mozgalom ez évi tevékenységét és — figyelemmel a genfi csúcstalálkozóra — megvitatják az 1986-os esztendő feladatait. Átadták a megyei MTESZ- díjakat Évzáró ülését tartotta tegnap a pécsi Technika Házában az MTESZ Baranya Megyei Szervezetének elnöksége. Az ülésen beszámolók és tájékoztatók hangzottak el a megyében működő tudományos egyesületek közelmúltban lezajlott tiszt- újításairól, az MTESZ jövő év januárjában esedékes tisztújító küldöttértekezletére való felkészülésről, a szervezet jövő évi munkatervéről. Bejelentették, a soron következő tudományos heteket a jövő év március 4—28-a között rendezik meg, a vezérgondolat: Baranya fejlődésének lehetőségei a hetedik 5 éves terv időszakában. Az ülésen az idei munka mérlegét röviden dr. Földvári János, a szervezet megyei elnöke vonta meg, rámutatva, a tudományos egyesületek és az MTESZ teljesítette küldetését, idei tevékenységét is emlékezetes események fémjelzik, a műszaki értelmiség hallatta hangját, s véleményét figyelembe is vették a köz javára. Dr. Földvári János végezetül a tudományos társadalmi munkában kiemelkedőt nyújtóknak kitüntetéseket és jutalmakat adott át. Megyei MTESZ-dijat kapott Kispál Tibor, a Mohácsi Városi Tanács nyugdíjas műszaki osztályvezetője, a szervezet mohácsi intéző bizottságának elnöke, és Csávolszky Jenő, a Pécsi Hőerőmű osztály- vezetője, az Energiagazdálkodási Tudományos Intézet megyei titkára. Nem csillog az Aranykapu Magas árak — kevés vévé Egy hete tart nyitva a pécsi Aranykapu az Ifjúsági Ház előtti parkolóban. A kiskereskedők és kisiparosok hetven helyen kínálják portékáikat. Az árak nem éppen a kispénzűek zsebéhez méretezettek. Különlegesség alig van, itt-ott látható ugyan egy-egy szép, kézzel kötött pulóver, elfogadható színű dzseki. A szép napsütés sem csalogatott sok embert a vásárba. Aki kijött, az is inkább nézelődik, keresgél. — Tessék mondani, van fekete szövetnadrág - érdeklődött egy tizenéves fiú. — Csak barna van, de feketét béleltben tudok adni — jött a válasz.- Köszönöm, azt nem kérek. A harmadik sorban lévő konténer előtt nagyobb csoportosulás. Középiskolás diákok vizsgálgatnak egy világos színű szövetnadrágot, csekély 1200 forintért. Forgatják, nézegetik. Az egyik végül elhúzza a száját. - Nagyon drága! A kiskereskedők közül többen érkeztek az ország más vidékeiről. Gróf Éva Zalaegerszegen él, első alkalommal vesz részt a vásáron. — Többet vártam a pécsi Aranykaputól. Bihari Györgyné tatabányai kiskereskedő. Szőrmebundákat árusít. Az irhakabátokat 3500 forinttól 9000 forintig adja, az egész bundák sem drágábbak 13 ezernél.- Nem nagy a forgalom. Nincs az embereknek pénzük, abban bízunk, hogy ha a bányászok megkapják a fizetésüket, talán többet költenek. Azt hiszem, jobb lett volna, ha vásárokba járunk és nem kötjük le magunkat húsz napra. Sz. K, Pályázati eredményhirdetés Pécs település- központjának a bővítése Eszéki egyetemi küldöttség a Tanárképző Karon Formatervezési triennálé Székesfehérvárott Ub-ülesek napirendien Családalapító fiatalok támogatása Szigetváron Alkoholizmus elleni küzdelem Siklóson