Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-07 / 335. szám
1965. december 7.. szombat Dunántúlt napló H Korszerű csomópontokat alakítottak ki Elkészült a pécsi Rákóczi út Elérkezett a nagyon várt nap, s ma reggel hajnali négy órától ismét forgalomba helyezték a pécsi Rákóczi út, Bajcsy Zsilinszky út és Rózsa Ferenc utca közötti szakaszát. A Rákóczi út több hónapig tartó felújításának eredményeként korszerű csomópontokat alakítottak ki, a négysávos úton biztonságosabbá és gyorsabbá vált a közlekedés. A kivitelező Pécsi Közúti Építő Vállalat szép munkát végzett. Az útszakasz egyik újdonsága, hogy a beton külső sávok befelé lejtenek, így esőzésekkor sem áll meg a víz az út szélén, s a járművek nem csapják fel a vizet a járdán várakozó, közlekedő gyalogosokra. Az eddigiekhez képest lényeges változás, hogy két csomópontnál módosul a forgalmi rend: A Rákóczi út—Rózsa Ferenc utca-Felsőmalom utca ta- láílkozásánál a Rákóczi úton a Budapest felé haladók két forgalmi sávban, ívben kanyarodhatnak a 6-os számú főközlekedési útra, a Harkány irányába közlekedőknek külön job'bro kanyarodó sávot alakítottak ki jelzőlámpás irányítás nélkül. A Felsőmalom utca észak felé változatlanul egyirányú, a 6-os úton Budapestről érkezők a csomóponttól két forgalmi sávban közlekedhetnek. A Hal téri csomópontnál változás, hogy nagy ívben, balra is lehetőség van a Rákóczi útra kanyarodásra, s hogy várhatóan a jövő év első felében forgalomirányító berendezést is üzembe helyeznek. A Bercsényi utcával szemben, a butikok mögött lehetőség van parkolásra: ennek nyugati irányból való külön megközelítésére sávot létesítettek. A Rákóczi útra öt tonna feletti járművekkel tilos behajtani. Horváth Olivér kiállítása A Pécsi Galéria egyik fontos feladata, hogy helyet adjon a városban, Baranyában és régióban élő képző- és iparművészek munkáinak, rendszeresen bemutassa egy-egy alkotó pályájának szakaszait, jelentősebb állomásait, vagy - spk évtizedes alkotói munka után - lehetőséget adjon az életmű összegzésére. Ezúttal Horváth Olivér festőművész kiállítására került sor. Horváth Olivér 1915-ben született, hosszú ideig Bonyhádon tanított, majd két évtizedig a Pécsi Tanárképző Főiskola rajztanszékén nevelt rajztanárokat. Szakköröket vezetett, fiatalokat segített megismerkedni a képzőművészet rejtelmeivel. A kiállításon ennek a hösszú pályának legérdekesebb alkotásai láthatók: olajképek, akvarellek, tűzzománcmunkák. A tárlatot pénteken délután Kovács László, a MÉV gépészeti és energetikai főosztályvezetője nyitotta meg. Ismertette Horváth Olivér művészi tevékenységét és méltatta a MÉV- vel való együttműködését: a vállalat segítségével kísérletezett a tűzzománctechnikával, és szakkört is vezetett a MÉV dolgozói számára. G. T. FILMJEGYZET „Egy kis virányt a puszta homokon’1 — e sor különösen megragadhatta, s hogy talált Texas térképén egy Párizs nevű helyet — ha-ha-ha, ez nagy poén — bennr a sivatag közepén, kezdődhet a film: a puszta homok már megvan, jöhet a kis virány, úgy is mint legne- mesb. S mi lehet az? Hát visszavezetni elhagyott gyermeket az elhagyott szép feleséghez. A szép feleség szőke és fiatal, az eltépett szűz gyönge öltönye és a dühös bujának pongyolája kereszteződéseként bolyhos, hátul mélyen kivágott pulóvert visel; a gyermek szintén szép, szőke, továbbá aranyos, csak azt nem értem, miért kell elszakítani a hős öccsétől és feleségétől, akiket már apaként-anyaként szeret. Bizonyára, mert ott jó helye van, szemben a teste muVilágfájdalom Texasban togatásából élő, s a film végén továbbra is otthagyott szép szőke mellett. A hős tipikusan amerikai hős: jön a nagy semmiből, eltűnik a nagy semmibe, a közbeeső másfél-két órában küzd ereje szerint a legnemesbekért, továbbá keresi fogantatásának helyszínét, a texasbeli Párizst, ami roppant entelektuális dolog, a művelt nézőnek van szánván, úgy is mint jelkép: honnan jövünk, mi a múltunk, miért vagyunk a világon — nos Amerikának a fogantatása mégiscsak Európa, Európát leginkább Párizs jelképezheti, Wenders meg német, szóval nagyon meg van csavarva a dolog, pláne ha a film folyamán háromszor is a néző szájába rágják. Nincs rosszabb mint az értelmiségi giccs. Mert míg az őzike a szivárvánnyal őzike szivárvánnyal, a kerti törpe meg kerti törpe, a Párizs, Texa$ az elidegenedett emberről szóló lírai világfájdalom valamint a művészet köntösébe öltöztetett süket duma; egy tolvajtanya ösz- szehordott zsibvására. Huston gyönyörű várossivatag, de Tar- kovszkij a Solarisban már egyszer kifejezte képben az útren- getegben autózó ember útta- lanságát — bár csak ez lenne a filmben az egyetlen plágium. Továbbá nemcsak világhíresség, hanem új magyar film is szerepel a hét műsorán, ráadásul gyermekfilm, szintén aranyos gyermekszereplővel, s legalább olyan idióta felnőttekkel. De lényegesen jobb film: nem akar művészfilm lenni, sőt jó fiimsem akar lenni, s ezt maradéktalanul megvalósítja a Gyermekrablás a Palánk utcában. B. L. Holnap a VDN-ben MAGYAR SZILVAKRITIKUS NAP MAGÉRT - JAPAN A grafikon még az PARADICSOM n—— ostobaságot is Egy tokiói kislány mmmmm _____—fPsyPMiP* k imutatja ajándéka * * IDE A „SUSKÁT" MILYEN LESZ A m ,- t ' Fegyházban a fegyveres KARÁCSONYI HAL- ÉS —Jmmá . rabló PULYKAELLÁTAS? MT ... * * KÉRDÉSEK BOGLÁRLELLEI SZIKORA RÓBERTHEZ MŰSZÉN Llf*. fH * Környezetbarát Bp $ " / ifl A SZÓPÁRBAJ MÁR tüzelőanyag, szuperjjk ™ ELKEZDŐDÖTT titkos adalékok É * r Gregory nagy mellénye A magyar sajtó napján Rákos János, o Pécs Városi Pártbizottság titkára köszöntötte a sajtó kitüntetett dolgozóit. Läufer László felvételei Ünnepség a megyei pártbizottságon Nívódíjak kiemelkedő munkáért Elismerések lapterjesztésért A magyar sajtó napja alkalmából ünnepséget rendeztek tegnap délután Pécsett a megyei pártbizottságon. A résztvevőket Kiss György, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának osztályvezetője köszöntötte. Az ünnepségen részt vett Rajnai József, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára, Horváth Lajos, a Baranya Megyei Tanács elnöke, Szentirányi József, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának első titkára. ünnepi beszédet Rákos János, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának titkára mondott, aki köszöntötte ia Dunántúli Napló, a pécsi rádió, a pécsi televízió, a nyomda, a posta dolgozóit. A magyar sajtó napja alkalmából, a megyei állami és társadalmi szervek alapította elismerések, díjak átadására került sor. A Baranya Megyei Tanács nívódíját Horváth Lajos tanácselnöktől Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló főszerkesztője vette át. A Szakszervezetek Baranya Megyei Tanácsa nívódíját Neubauer József vezető titkártól dr. Dunai Imre, a Dunántúli Napló rovatvezető-helyettese, a Népfront Munkáért kitüntető jelvényt Halas Ilonától, a HNF megyei titkárhelyettesétől Gál- donyi Magdolna, a Dunántúli Napló rovatvezető-helyettese, o KISZ Baranya Megyei Bizottsága nívódíját Tölgyesi Márta megyei titkártól Bozsik László, a Dunántúli Napló munkatársa, a Szövetkezetek Megyei Bizottsága nívódíját Kasza Tibor elnöktől Ferenci Demeter, a Dunántúli Napló munkatársa vette át. A Tűzbiztonsági Érem bronz fokozatát Török Béla tűzoltóalezredestől Vincze Viktor, a Mecseki . Bányász munkatársa vette át. Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényt kapott Gombosi Attila, az Apáczai Csere János Nevelési Központ technikai csoportvezetője. Bikádi Mihály, a tv gyártásvezetője főkapitányi dicséretben részesült. Az elismerést Orbán István r. vezérőrnagy, a megyei RFK vezetője nyújtotta át. A Televízió pécsi stúdiója kollektívájának a Kiváló Határőr jelvényt Lovász József hőr. alezredes adta át Békés Sándor stúdióvezetőnek. A Dunántúli Napló Szerkesztősége Magyar Lajos díját Mitzki Ervin főszerkesztő Bodó László újságírónak, a Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztősége „Arany Mikrofon" díját dr. Borsos Jó- zser, a szerkesztőség vezetője Nógrádi Róbertné újságírónak, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója „A Pécsi Stúdióért" em- léfkplakettjét Békés Sándor stúdióvezetőtől Kiszel y Attila felvételvezető, a Mecseki Bányász szerkesztősége diját Somssich Lászlónétól, az MSZMP Komló Városi Bizottságának első titkárától Fehr- ling József, a lap munkatársa vette át. A Húsipari Munkás cimű lap által a legszebben tördelt lap címért meghirdetett versenyben az üzemi lapok előállításában való közreműködésért Ragoncsa János, a Mecseki Ércbányász tördelőszerkesztőjének és Budán Lászlónénak, a Pécsi Szikra Nyomda dolgozójának Braun Károly, a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója jutalmat adott át. A Népszabadság Kiváló Terjesztője elismerésben részesült Schaffer Károly, a MEHIV szervezője, Kárpáti Zoltán, a szigetvári postahivatal vezetője és Wéber Erzsébet, a bólyi postahivatal vezetője. A Dunántúli Napló Kiváló Terjesztője elismerésben részesült Kacskovics Tamásná, a Pécs 1. hírlapkézbesítője, Borbás Szilveszterné, a Komló 1. hfrlapkérbesítője, Mangold József, a Mohács I. 'kerületi kezelője és Simon Lászlóné, a somogyapáti postahivatal vezetője. * Báling József, a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettesp a magyar sajtó napja alkalmából két nívódíjat kapott. Az Állami Biztosító nívódíját Deák Andre vezérigazgatótól, a MÉM és a TOT nívódíját dr. Villányi Miklós, a mezőgaz- sági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkártól vette át. Dr. László Lajos, a pécsi rádió helyettes vezetője, a Szövetkezetek Országos Tanácsa nívódíjában részesült. Krassó Jenő, a pécsi rádió munkatársa a Magyar Rádiótól Kiváló Munkáért, a TOT-tól Kiváló Termelőszövetkezeti munkáért ‘kitüntetést kapott. * A Magyar Televízió Pécsi Stúdiója házi ünnepséget rendezett tegnap, — mely az új épülettömb használatba vételével volt egybekötve. — A vendégek között ott volt Rajnai József, a Baranya Megyei Pártbizottság titkára is. Az ünnepségen kitüntetésben részesítették több dolgozót. Kiváló Határőr jelvényeket kaptak: Bucsky Csilla adásrendező, Pallós Györgyi gyártásvezető, Kurucz Gyula szerkesztőriporter, Háda Sándor operatőr. A Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke dicséretben és jutalomban részesítette Békés Sándort; a Polgári Védelem Országos Törzsparancsnoka névreszóló tárgy- jutalmat adományozott Békés Sándornak és Bárány György főoperatőrnek. A Tűzbiztonsági Érem ezüst fokozatát kapta Cserepes Károly csoportvezető. A Pécsi Stúdió vezetője a regionális műsorok politikai és művészeti színvonalának emelése céljából nívódíjat alapított. Az első körzeti nk- vádiját Füzes János, Popovics István, Stangl Márta szerkesz- tóriporterek, Lajtai György operatőr, Németh István gyártásvezető és Hoffmann György adásrendező kapták. * Az ipari miniszter 1985. évi nívódíját Vízhányó Imre, o Mecseki Bányász felelős szerkesztőjének december 3-án dr. Kapolyi László miniszter adta át.