Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-07 / 335. szám
Címzetes egyetemi tanár Dr. Temesi Mihály A nevelői pólya bére: a tanítottak hálája, a társadalom esetleges elismerése. A Pécsett élő nevelők soraiból is kiemelkedik évtizedes nevelői szolgálatával, gazdag tudományos tevékenységével dr. Temesi Mihály nyug. főiskolai tanszékvezető tanár. A megszokott főiskolai tanári címhez most új járult: a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának előterjesztésére a művelődési miniszter dr. Temesi Mihály nyugalmazott főiskolai tanárt, a nyelvtudomány kandidátusát, a „címzetes egyetemi tanár" címmel tüntette ki. Az új cím nemcsak az anyanyelvűnk ismeretének oktatására nevelő kiváló pedagógusmunka elismerése, hanem elsősorban azt a tudóst illette, akinek tudományos munkásságát Magyarországon és a határainkon túl is ismerik, értékelik. Neve, munkássága szorosan egybeforrt Pécs város kulturális és tudományos életével: Pécsett született, e városban végezte egyetemi tanulmányait magyar—francia szakos tanárjelöltként. 1930-tól kezdve a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetében díjtalan gyakornok, 1937-től kezdve pedig díjtalan tanársegéd. A Bölcsészettudományi Karnak — annak 1940- ben történt szüneteltetéséig — oktatója volt. Közben 1937-ben filozófiai doktori oklevelet szerzett „A magyar névmások története" című értekezésével, amelyért Tóth Lojos-jutalomdíj- ban is részesült. Egy évi bajai tanári működés után, 1941-ben a Pécsi Széchenyi István Gimnáziumba került miközben a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jogi- és Államtudományi Karán is tartott magyar nyelvészeti előadásokat. 1950-ben nevezték ki a Pécsi Pedagógiai Főiskola magyar nyelvi tanszékére főiskolai tanárnak, és megbízták a tanszék vezetésével. Harminc éven ót Irányította a tanszéki munkát és a hallgatók anyanyelvi oktatómunkáját. Ugyanakkor részt vállalt a Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási Minisztérium különböző nyelvi szakbizottságainak munkájában, főleg az anyanyelvi nevelési kutatások területén. E munkaköri tevékenység azért is jelentős, mert az e bizottságokban hozott kollektív döntések nagymértékben befolyásolták a főiskolai anyanyelvi oktatás munkáját. 1954- től irányította a Pedagógiai Főiskolák Magyar Nyelvi és Irodalmi Szakbizottságainak munkáját, 1961-től pedig a Pedagógiai Főiskolák Magyar Nyelvi és Irodalmi Szakbizottságának elnöke volt, majd 1969 és 1980 között a Tanárképző Főiskolák Magyar Nyelvi Szakbizottságának az elnöke. Mindezekhez járul még néhány társasági 6. HÉTVÉGE és társulati, akadémiai bizottsági tagság. Temesi Mihály tudomán.yos munkássága korán kezdődött. 1933-ban egy középkori latin nyelvű beszédgyűjtemény magyar nyelvű glosszáinak hangtani vizsgálatáért elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia könyvjutalmát. Később a Hegedűs Lajossal együtt készített az Ormánság nyelve című pályamunkáját a bíráló bizottság felemelt különdíjjal jutalmazta. Jelenleg is a mór eltűnőben lévő ormánsági nyelvjárásnak negyven évvel ezelőtti állapotát bemutató, mintegy 750 lap- nyi kéziratán munkálkodik. Tudóssá érlelődésének jelentős állomása volt, hogy 1947- ben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara egyetemi magántanárrá habilitálta: Általános nyelvészet és magyar nyelvjáráskutatás című tárgykörrel. Egyetemi magántanárként 1950-ig tartott rendszeres előadásokat Szegeden. Pécsi munkatársaival (Rónai Bélával és Vargha Károllyal) megírja és szerkesztésében 1955-ben megjelenik az Anyanyelvűnk című kézikönyv, amely a helyes beszéd és fogalmazás alapvető követelményeire vonatkozó leíró nyelvtani anyagot öleli fel. 1961-ben tíz nyomdai ívnél is több terjedelmű munkája az akadémiai nyelvtan szójelentési és szófajtani részét tartalmazza. E munkájáért — megosztva — az MTA elnöki jutalmának I. fokozatát kapta. Fél évtizeddel ezelőtt jelent meg A magyar nyelvtudomány című, 25,5 ív (408 lap) terjedelmű, a felszabadulás utáni magyar nyelvészetnek első olyan összefoglaló munkája, amelyben mai nyelvünk lényegéről, tényeiről vallva hangsúlyozza az elmélet és a gyakorlat egymásrautaltságát. E művét a Tudományos Minősítő Bizottság nyelvtudományi szakbizottságának felkérésére kandidátusi értekezésként nyújtotta be, s szerezte meg vele a kandidátusi címet 1984-ben. Ezt követte a mostani, egyetemen elérhető legmagasabb fokozat. öt kiadott könyve, tizenhárom tankönyvpótló jegyzete és hatvan tanulmánya arról tanúskodik, hogy szerzőjüket méltán jutalmazták régebben is, most is magas kitüntetésekkel. A mór nyugdíjban lévő professzor ma is tevékeny tagja az MTA alkalmazott nyelvészeti munkabizottságának és a Pécsi Akadémiai Bizottság nyelvtudományi munkacsoportjának. Nyugdíjasként is tart még órákat az egyetemen. Amikor a JPTE első c. egyetemi professzorát megkérdeztük, hogy az oktatói és a tudományos munkán kívül milyen más elfoglaltsága akad, mi a titka a hetven esztendőn túli, még ma is rugalmas életvitelének, munkabírásának, nevetve válaszolta : — Akinek négy eleven unokája van, akinek háza körül kiskert is akad, és abban barack mellett tarack is található, jól tudja kamatoztatni munka után maradt kevés szabad idejét. T. I. Közösségi magatartás és felelősségvállalás Az MSZMP XIII. kongresz- szusa az ideológiai munkával foglalkozók számára sok feladatot fogalmazott meg. Többek között a következőket: „Az ideológiai munka segítse elő erkölcsi elveink, normáink, értékeink általánossá válását. Ilyenek: a munka megbecsülése és a dolgozó emberek tisztelete, a közösségi magatartás és felelősségvállalás, a köztulajdon védelme és a takarékos gazdálkodás, az önként vállalt fegyelem, az új iránti fogékonyság és kezdeményezőkészség, a szocialista haza szeretete, más népek megbecsülése, a proletár internaciánalizmus.” Ez a rövid idézet a társadalmi élet több, bonyolult, további elméleti elemzésre és gyakorlati megoldásra váró problémáját érinti. Ezek közül a közösségi magatartással és felelősségvállalással kapcsolatos néhány kérdésről lesz szó az alábbiakban. Közösség és felelősség A közösségi magatartás és felelősségvállalás elvi kérdései között igen szoros összefüggés van. A társadalmi tevékenység folyamatában. létük fenntartásában az emberek kölcsönösen függenek egymástól. Az ősi kezdetektől fogva az emberi önteremtés, önmegvalósulás sajátos csoportokban, társulásokban történik. Ezek a társadalmi csoportok egymástól igen eltérőek gazdasági alapjukat, nagyságukat, funkcióikat, szervezettségüket, kultúrájukat. fejlettségi szintjüket tekintve, de közös sajátosságuk, hogy az egyéni élet feltételei. Minden korszak egyedei egy nagyobb szociális csoport kötelékében válnak emberré, s közös tevékenységgel teremtik csoport és egyén számára a létfeltételeket, az anyagi és szellemi javakat, saját életüket, új nemzedékek életét és egymáshoz való viszonyaikat. A történelem folyamán sokféle szociális csoport követte egymást. Napjainkban népek, nemzetek, nemzetiségek, társadalmi osztályok és rétegek, munkahelyi és egyéb csoportok egzisztenciális függőségi viszonyait, kölcsönös tevékenységcseréjét láthatjuk a világban. A szociális csoportok közötti és csoportokon belüli felelősség ebből a kölcsönös, sokszálú összefonó- dottságból, a kölcsönös egymásra utaltságból fakad. Azonban nem jellemzője minden csoportnak és egyénnek az egymáshoz és a közös feladatokhoz való felelős viszonyulás. A kölcsönös együttműködés és segítségnyújtás erkölcsi jelensége az ellenségeskedés, a háború antihumánus jelenségeivel együtt létezik a emberiség életében. Mert az erkölcsi életet is a termelési módokban kialakult szükségletek és érdekek határozzák meg. Így felelősségvállalást csak a szükségletei és érdekei alapján összetartozó csoportok és egyének között találhatunk optimális esetben. Ilyen csoportok felelőssége megnyilvánul abban, hogy megszervezik a közös létet biztosító tevékenység folyamatát, tagjaikról gondoskodnak, az egyének felelőssége pedig abban, hogy önkéntesen részt vállalnak a közös feladatokból. A felelős magatartás kisebb vagy nagyobb mértékben, de az emberi szükségleteket és érdekeket, a hu- manizációt szolgálja. A felelősség megnyilvánulása például, ha államfők, kormányok, népek vagy egyének a békéért, a leszerelésért, a munkanélküliség megszüntetéséért, az éhezők megsegítéséért, betegek gyógyításáért vagy természeti csapások áldozatainak megmentéséért fáradoznak. A felelőtlenség veszélyezteti az emberi kibontakozást. Senki sem nevezheti emberhez méltó, felelős magatartásnak a fegyverkezési hajszát, a természeti környezet rombolását, támadó háborúkban ártatlan népek kiirtását. A felelős gondolkodás, felelősségvállalás és felelős cselekvés határait egyrészt az szabja meg, hogy érdekei alapján az embereknek milyen széles köre tartozik össze. így beszélünk az emberiség közös felelősségéről a világbéke ügyében. Csakis egyetemes összefogással biztosítható az emberiség békés jövője. Más fontos ügyekben nemzetek, társadalmi osztályok vagy egyének felelősségéről van szó. Másrészt a felelősség a társadalmi szabadság elért fokának, az adott körülmények között választható lehetőségeknek és az emberek ismeretei, általános és szakmai műveltsége megszabta választási képességüknek, valamint cselekvő- képességüknek és cselekvési eredményeiknek a függvénye. Szabadság és felelősség Az emberi gondolkodás történetében felmerült a kérdés: „Létezik-e egyáltalán emberi szabadság és felelősség?" A különböző éti-, kai irányzatok egymástól eltérő válaszokat adtak e kérdésre. A fatalista felfogás szerint az ember nem alakíthatja önállóan az életét, így nem vállalhat felelősséget sem, mivel a „sors" kiszolgáltatottja. Az emberi élet olyan erők függvénye, amelyeket sem megismerni, sem befolyásolni nem lehet. Ez a felfogás elvileg megfosztja az emberiséget, az egyes embert az önálló cselekvés, a felelősségvállaló magatartás minden lehetőségétől. A voluntarista etikák álláspontja az, hogy az egyes ember saját sorsát tetszés szerint alakíthatja, bármit megtehet, amit csak akar, olyanná teheti önmagát, amilyenné akarja. Ez az abszolút szabadságról szóló elmélet az egyént teljesen felelőssé teszi sorsának alakulásáért. Nem veszi figyelembe, hogy az egyes ember makro- és mikrocsopor- tok tagja, melyeknek tevékenységét számtalan objektív és szubjektív feltétel határozza meg. A marxista etika a szabadság és felelősség kérdését a következőképpen értelmezi. Minden új emberi nemzedék sajátos genetikai adottságokkal, meghatározott természeti és társadalmi feltételek közé születik. Mindezek számukra szükségszerű, akaratuktól függetlenül létező, objektív tényezők, amelyek megszabják életfolyamataikat. Azonban az előttük járó nemzedékektől, és felnövekedve önállóan is, fokozatosan ismeretekre és tevékenységi eszközökre tesznek szert, amelyek birtokában képesek a valóságban eligazodni és arra visszahatni, azt megváltoztatni. Engels szerint a szabadság lényege abban áll, hogy az ember képes megismerni a természet és a társadalom törvényszerű összefüggéseit és képes azok értelmében érdekeinek megfelelően megváltoztatni a valóságot. Az ember nem abszolút szabad, hanem viszonylagosan önálló lény. Nem tehet meg bármit, amit szeretne, mert tevékenységének határt szabnak a valóságban meglévő lehetőségek, valamint megszerzett ismereteinek és tevékenységi eszközeinek fejlettségi szintje. A reális felelősség- vállalás pedig az elért szabadságfok függvénye. Minden helyzetben legnagyobb a felelőssége azoknak .az embereknek, akik a valóságot, annak lényegi összefüggéseit, a cselekvési lehetőségeket a legjobban ismerik, valamint azoknak, akik a politikai és gazdasági hatalom birtokában az emberek sorsát érintő kérdésekben döntéseket hozhatnak és azoknak, akik rendelkeznek a cselekvés eszközeivel és adott körülmények között a legcselekvőképesebbek. Az emberi szabadság és felelősség történelmi termék. Az ősközösség embere a természeti és társadalmi erők kiszolgáltatottja volt. Fokról fokra haladva, sok tévedés és kudarc árán tanulták meg az emberek sorsukat felelősen alakítani. A ma élő nemzedékeknek is küzdelmes az előrelépés, a szabadság egy-egy új fokának elérése. A valóság rendkívül összetett, időről időre változik, lényegi ösz- szefüggései nem könnyen tárhatók fel. Számtalan természeti és társadalmi jelenség megismerése és felhasználása során az ember eljutott a viszonylagos önállóság igen magas fokára, képes azokat felelősséggel hasznosítani érdekeinek megfelelően. Példája ennek a víz, a kőolaj, az elemi részecskék energiájának sokoldalú fel- használása és sok más természeti erő hasznosítása. Talán légkifejezőbben a társadalmi forradalmak mutatják, hogy társadalmi osztályok a szabadság és felelősség milyen magas fokát érhetik el, hogy képessé válhatnak helyzetük teljes megértésére és a változásokban érdekeltekkel összefogva sorsuk gyökeres megváltoztatására. Közös nemzeti felelősségünk Az MSZMP XIII. kongresz- szusa küldötteinek tevékenységére is a felelős gondolkodás, a felelős magatartás volt a jellemző. Elemezték a szabaddáválási folyamatban népünk által elért eredményeket, az előttünk álló problémákat, megoldásuk lehetséges formáit és módjait. Megerősítették az MSZMP politikájának fő irányvonalait. A kongresszuson megfogalmazott célkitűzések csak nemzeti összefogással és a haladó nemzetközi erőkkeJ való közös együttműködéssel érhetők el- Minden intézménynek, minden munkahelyi csoportnak erkölcsi kötelessége konkrét helyzetének elemzése, a változás, a fejlődés lehetőségeinek feltárása, a tevékenység távlati és napi céljainak kialakítása, optimális feltété,leinek és eszközeinek megteremtése. A tevékenység megszervezéséhez szükség van világos normákra, a feladatkörök pontos kialakítására és a feladatok elvégzésére alkalmas személyek kiválasztására. A tevékenység végzése közben biztosítani kell a folyamatos ellenőrzést, az igazságos értékelést, a jutalmazás és elmarasztalás elveinek következetes alkalmazását. A felelőtlenség megnyilvánulása lehet a téves helyzetelemzés, a valóságos lehetőségek elmulasztása, a tevékenység konkrét for- máinck helytelen megválasztása. De felelőtlen az antidemokratikus és az elhamarkodott döntés is. A felelőtlenség fakadhat a munkakörülmények hiányosságaiból, a munkakörök pontatlan kialakításából, a munkanormák hiányából, a dolgozók egyenlőtlen megterheléséből is. Ugyancsak a felelőtlenség forrása, ha nem megfelelő az ellenőrzés, ha az emberek értékelése nem objektív mércék alapján történik, hanem előítéletekkel vagy más szubjektív alapokon, ha a jutalmazás és az elmarasztalás esetleges. Csoportok vagy egyének kényelmessége, megújulási képtelensége, valamint a felelősség áthárítása a körülményekre, felsőbb vezetésre, a beosztottakra vagy egymásra, szintén a felelőtlenség megjelenési formája. Népünk soráért, más népekhez fűződő baráti és testvéri kapcsolatainkért felelősségünk közös, el nem háríthatjuk magunktól. A felelősség mértéke és tartalma ugyan különböző, de minden közösségnek és egyénnek becsülettel kell teljesítenie megbízatását, a tudatosan vállalt feladatokat, mert csak jól irányított, szervezett, összehangolt nemzeti összefogással és a haladó nemzetközi erőkkel való együttműködéssel valósíthatók meg a kongresszuson megfogalmazott nagy politikai, gazdasági, -kulturális és ideológiai célkitűzések. Judi Istvánné, az Oktatási Igazgatóság tanára
