Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1985-11-18 / 316. szám

HALÁLOZÁS Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy PALLÉR GYULANÉ Lakatos Anna, volt mecsekjánosi lakos életének 73. évében rövid betegség után elhunyt. Temetése november 19-én 13 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz a ház elől indul 12.30 órakor. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett nagynénink és kedves roko­nunk, KAJTOR LASZLÓNÉ Magyar Anna, volt gyárvárosi lakos november 11- én 81 éves korában elhunyt. Teme­tése november 22-én fél 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagy­apánk, dédapánk és kedves roko­nunk, JAGICZA ISTVÁN életének 63. évében elhunyt. Ham- vasztás előtti búcsúztatója november 21-én 15 órakor lesz a komlói teme­tőben. Autóbusz 14.15 órakor indul a Zrínyi térről. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom és nagyapánk, LITTER ISTVÁN. volt teklafalui lakos, súlyos beteg­ségben 82 éves korában elhunyt. Temetése november 22-én 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyá­szoló család. SIKLÓSI LÁSZLÓ nyugdíjas bányász életének 77. évé­ben váratlanul elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása november 20-án 12 órakor lesz a pécsi központi te­metőben. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy OZV. DAVID FERENCNÉ, Pécs, Kossuth L. utcai lakos 90. életévében elhunyt. Temetése a pé­csi központi temetőben november 20- án fél 2 órakor lesz. Dr. Nagy és Szclay család. Szomorúan tudatjuk, hogv OZV. KOLLAR JÓZSEFNÉ Kamenczki Erzsébet életének 81. évében csendesen el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatá­sa november 20-án fél 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, dédink, JURENAK PÉTER, szentdénesi lakos 74 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottun­kat november 20-án 3 órakor kísér­jük utolsó útjára a pécsi közteme­tőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk a rokonok­nak, szomszédoknak, ismerősöknek, hogy drága halottunk, sípos Péter temetésén megjelentek, virágokkal és együttérzésükkel fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik megjelentek OZV. BANKUTI ISTVANNÉ temetésén. Unokája. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, szomszé­doknak, ismerősöknek, a Titán Vál­lalat dolgozóinak, a Hunor Kesztyű­gyár II. Kisszéria „Béke” brigád tagjainak, akik szeretett és felejt­hetetlen édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, OZV. LENGYEL JAKABNÉ Jeszenszky Anna temetésén részt vettek, fájdalmun­kat koszorúk, virágok és táviratok küldésével enyhíteni igyekeztek. Á gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazon ba­rátoknak, kedves ismerősöknek azért, hogy felejthetetlen rokonunk, HRABOVSZKY IRMA temetésén megjelentek és virágok, táviratok küldésével részvétüket ki­nyilvánították. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, isme­rősöknek, kollégáknak, akik felejthe­tetlen halottunk, TÓTH KAROLYNÉ temetésén részt vettek és koszorúk, virágok, táviratok küldésével fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, KISS FERENC, volt magyarszéki lakos temetésén megjelentek, virágokkal, részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám és kedves rokonunk, FRITZ ADAM elhunyta alkalmából, a temetésen való részvételükkel, koszorúk, virá­gok küldésével fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. Külön köszönet a Pécsi Postaigazgatóság vezetőségé­nek és dolgozóinak, valamint a Munkásőrségnek és az MSZMP II. sz. Pártalapszervezetének a temeté­sen való részvételükért. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, SIMON ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család. Dolgozókat ffeluesznek A NÁDOR és Pannónia Szálloda dolgozókat felvesz az alábbi mun­kakörökbe: kőműves, fűtő, konyhai segédmunkás, raktári segédmunkás. Jelentkezni lehet: Minaret Szálloda, Pécs, Sallai u. 35., munkaügy. (3033) EGYMÜSZAKOS élelmiszerraktáro- si munkakörbe szakképzett dolgozó­kat felvesz kereskedelmi vállalat. ,,Eladói szakkéoesités" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (3032) A MINDSZENT30DISAI Ady End­re Mgtsz felvételre keres szarvas­marha-ágazatába állatgondozói mun­kakörbe dolgozó családot. Felvétel esetén szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezés személyesen a termelő­szövetkezet fömezőgazdászánál. iD«- zsa Károly fömezőgazdász, Mind- szentgodisa, Kossuth u. 90.) (3014) A PÉCSI Nemzeti Színház felvétel­re keres díszítő segédmunkásokat. Jelentkezés a színház munkaügyi osztályán. (2568) A POSTAI Gépjármű Szállítási Üzem felvesz gépkocsivezetőket, ta­karítónőket és segédmunkásokat. Je­lentkezés személyesen: Pécs, Diósi út 51. (2931) A VÍZKUTATÓ és Fúró Vállalat Kaposvári Üzemvezetősége fúrási szakmunkásokat, gépkezelőket és se­gédmunkásokat vesz fel. Jelentke­zés: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 2., munkaügy. (272077) A PÉCSI Kesztyű- és Bőrdíszmű­ipari Szövetkezet jó kereseti lehető­séggel felvesz cipőfelsőrész készíté­sire szak- és betanított munkásokat. Jelentkezni lehet: Pécs, Munkácsy M. u. 10—12., munkaügy. (065113/B) A PANNON VOLÁN Komlói Üzem­igazgatósága autószerelőket felvesz. Bérezés megegyezés szerint. (2890) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem Gazdasági Igazgatóságának Ener­getikai osztályára, távfűtési hőköz­pontok és kazánházak karbantartá­sában jártas fűtésszerelő és laka­tos szakmunkásokat keres felvétel­re. Jelentkezni lehet: az Egyetem energetikai osztályán, Pécs, Kürt u. 4. (2980) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem távfűtési höközpontok és kazánhá­zak fejlesztésében, karbantartásá­ban és üzemeltetésében jártas üzem­mérnököt és gépésztechnikust keres felvételre. Jelentkezni lehet: leg­alább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezőknek, önéletrajzzal az Egyetem energetikai osztályán, Pécs, Kürt u. 4. (2982) A DÉDÁSZ Pécs-déli kirendeltsé­ge értesíti fogyasztóit, hogy áram­szünet lesz november 19-től 22-ig naponta 8—15 óráig Gyód község transzformátorállomás és a buszvég­állomás közti részén. Áramszünet lesz f. hó 18-án 7— 15 óráig Kozármisleny, Toldi, Kini­zsi, Zrínyi, Pécsi, Gárdonyi, Mun­kácsy, Móra F., Ady E., Székely B. u., Alkotmány tér, Széchenyi, Mó­ricz Zs. u. által határolt területen. A DÉDASZ Nyugati kirendeltsége értesíti fogyasztóit, hogy áramszü­net lesz f. hó 20-án 8—15 óráig a Magyarürögi út, Hetesi-köz, Mária- dülö és a Völgyi dűlő által határolt területen tr.-állomás átépítés miatt. Áramszünet lesz november 20-tól december 6-ig, munkanapokon 8— 16 óráig Komló, Kórház és Majális tér területén. LAKAS INGATLAN Eladó kazánfűtéses, két kis szoba, konyha, für­dőszobás házrész, ga­rázzsal, pincével, kert­tel. Vasas I. Irányár: 360 000.— Ft. Telefon: 14-199. __________________ Öss zkomfortos családi ház eladó. Nagybani gazdálkodásra lehető­ség van. Érdeklődni: este 7 órától. Téseny, Rákóczi u. 35.__________ B eköltözhető családi ház eladó. „Katalin u. 7.” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.________ U ránvárosi, két szoba, összkomfortos lakás al­bérletbe, bútorozva ki­adó, egvetemi hallga­tók részére. Érdeklőd­ni: 21-009 telefonszá­mon, egész nap._____ P arasztház gazdasági épületekkel, 3557 m2 te rülettej eladó. Érdek­lődni: Nagytótfalu, Pe­tőfi u. 19._____________ B olatonmárián nyaraló 130 négyszögöl telek­kel, garázzsal sürqősen eladó. Érdeklődni: 22-392-es telefonon. A siklósi buszmegálló­nál büfé-falatozó el­adó. Görqényi Tiborné, Siklós, Iskola u. 12/B. Hosszúhetényben, ta­nácshoz közel, szőlő el­adó. Érdeklődni: Kossuth u. 26. Siófok központjában panorámás kilátással kétszoba, összkomfortos, 55 m'-es öröklakás, kp — OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni: Sió­fok-Kiliti, Vörösmarty u. 61. 17 órától.__________ Sürgősen eladó Urán­városban 2 szoba, összkomfortos, tv-erké- lyes, szövetkezeti lakás Érdeklődni: 41-631-es telefonon, 17—19 óráig. 20 m! központi fűtéses műhely a Bárány út 3- ban eladó. Csendes te­vékenységre, raktárnak, vállalat, gmk részére is. Érdeklődni 30-779-es telefonon este._________ E ltartási szerződést köt­nék idős férfival vagy hölggyel, aki cserébe lakást biztosítana. So- mogyhárságy, Petőfi u. 54. "_______ A mohácsi pecsenyesü­tőnél 220 -öl telek eladó. „Sürgős" jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe. Elcserélném gyárvárosi családi házam harká­nyi nyaralóra vagy el­adnám. „ősz" jeligére a Sallai utcai hirde­tőbe. Egr szoba, konyhás, ré- gibérü lakás a belvá­rosban olcsón eladó. Érdeklődni 5 óra után: Pécs, Hajnóczy u. 15., fszt. 1., Brunner. 400 D-öl szőlő pincé­vel, présházzal eladó Máriagyüdön. Érdeklőd­ni: este 6 óra után. Telefon: Siklós 24. Garázs a Hunyadi úton eladó. „Pálosoknál" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Azonnal beköltözhető tehermentes, 2 szoba, összkomfortos lakás el­adó. Érdeklődni lehet: Pécs, Németh L. u. 10., V/23. Szombat, vasár­nap egész nap. Elcserélném pécsi, 3 szobás, garázsos, össz­komfortos, tanácsi la­kásomat * budapesti (zuglói) 1,5 szobás, ta­nácsira. Érdeklődni mindennap 5 óra után: Endresz Gy. u. 7/C., I. em. Dr. Vargáné. Tel.: 17-192._________________ E ladó 3 szoba, össz­komfortos, központi fű­téses családi ház nagy kerttel, garázzsal, mel­léképületekkel. Érdek­lődni: Magyarszék, Ár­pád ii. 12. Kövágószölösön, az Ady E. u. végén, kb. 400 ! '-öl bekerített 6 éves szőlő és gyümöl­csös eladó (vezetékes víz és villanylehetőség­gel). Érdeklődni: min­dennap 19—21 óra kö­zött, a 20-425-ös tele­fonon. Harkányban, a Tenkes- csárda alatti zártkert­ben 210 n-öl fiatal kordonos szőlő eladó. Érdeklődni: Vábró Já­nos, Siklós, Felszaba­dulás u. 96. Kétszobás, összkomfor­tos, szövetkezeti lakás Kertvárosban eladó. Ér­deklődni 17 óra után: Darvas J. u. 12., III. em. 12. vagy a 11-875- ös telefonon. 2,5 szobás, OTP-örök- lakásomat családi ház­ra cserélném. Pellérd előnyben. Érdeklődni a 10-559-es telefonon. Kertvárosi, első emele­ti, háromszobás, taná­csi lakást cserélnék másfél szobásra + egy­szobásra. „Két lakás" jeligére a Sallai utcai hi rdetőbe. Pécs, Táltos u. 12-ben eladó 2 szoba, 1 kony­ha, 1 éléskamra, 1 fás­kamra, 60 -öl kert. Megtekinthető szombat és vasárnap egész nap. Érdeklődni lehet a 13- as számú házban. Dombay-tónál, patak mentén 254 ~-öl telek, szoba-konyhás mellék- helyiségekkel eladó. Érdeklődni: Pécs, Apafy u. 37.__________________ Családi ház eladó. Ér­deklődni: Tettye u. 45. ADAS — VÉTEL Ipari Interlock eladó. Érdeklődni a 31-492-es telefonon 10—18 óráig. 18 ón. Gyógyhaskötök, sziva­csos melltartók, és váll­pántnélküli melltartók készítője: Hetényiné. Doktor S. u. 29., bejá­rat a Jászai M. u. fe­löl. Tel.: 21-688. _______ W ermona orgona el­adó. Lánycsók, Jókai tér 1., Streicher._______ 1 db, építkezéshez való felvonó és 1 db kettes erkélyajtó eladó. Le- höcz János, Komló, Liszt F. 22. Rózsákat és díszfaisko­lánk, valamint gyü­mölcsfaiskolánk összes termékeit ismertető szí­nes nagy árjegyzékün­ket kérésére díjmente­sen megküldjük. Vidéki növény meg rend elése­ket postán, pontosan, szakszerű csomagolás­ban teljesítjük. Szemé­lyes kiszolgálás Buda­pest III. kerület, Erdő­alja u. 86. alatti tele­pünkön (Óbuda), ok­tóber 20.—december 1- ig. Szálkái kertészet, Budapest VI., Népköz- társaság útja 8. Levél­cím: Pf. 206. Bp. 5. 1368 Műbőr borítású térelválasztó harmonikaajtó több színben, beszereléssel. Ügyintézői levélcím: ALBERT ISTVÁN, 6500 BAJA, SALLAI U. 12. 10/100-as Diamant haj­tóműves síkkötőgép el­adó. Érdeklődni a 11 -335-ös telefonon. Fiadó faipari szalagcsi­szológép gyári nagy méret. Pécs, Magyar­ürögi u. 55. Olajkályha elég jó ál­lapotban eladó. Pécs, Tompa M. u. 45., fszt., Szentéék. hordóvasar. 20—500 l-ig tölgyfa boroshordók. 100 l-es 2180,— Ft, 150 l-es 2780,— Ft, 200 l-es 3380,— Ft. Pécs, Úttörő u. 30. Rácváros. Telefon: 14-164. Philips hifi-torony és zenegép (magnó-rádió és lem ezjátszó) vámke' zelten eladó. Telefon: 17-035, Szabó, Szabad­ság út 54. ERDÉLYI KURTÖSKALACS KAPHATÓ. Pécs, Rákóczi út 16. (Rákóczi út, Rét u. sarok.) Nyitva: hétfőtől péntekig 9—17 óráig. Garanciális Romét Ka­dett kismotor plusz tar­tozékokkal, csomagko­sárral eladó. Pécs, Münnich F. u. 22/C. Bencze. Új S iemens színes ív és angol gyártmányú HIFI-torony garanciával eladó. Tel.: 30-495. Eladó alacsony, vilá­gos színű, vitrines könyvszekrény. Felsőba- lokány u. 1. E-épület 1/19. ____________________ I stállctrágya eladó. Bi- csérd, Rózsa F. u. 86. Japán képcsöves Video­ton Super Color tv el­adó. 7818 Csarnóta, Fő u. 34 A DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT 11. SZ. ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE KAPOSVÁR 01., és a DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT 11. SZ. ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE Kaposvár 02. feliratú bélyegző ELVESZETT A bélyegzők használata érvénytelen. Gáztűzhely palackkal eladó. Korvin O. u. 1. sz., fszt. Érdeklődni: 17 óra után._____________ 3,5 éves Dácia első kézből, jó állapotban eladó. Érdeklődni: Pécs, Déryné u. 43., I. em. SHARP 2 sebességes, 4 fejes video eladó. Telefon: 19-813, 17 óra után. Rézágy eladó. „5000” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ 60 1-es Trabant, bontva vagy egyben eladó. Ér­deklődni: Pécs, Szigeti út 21. Tóth Kálmán, du. 5 óra után. Szőnyegek, bútorkárpit speciális gépi tisztítása nyugati vegyszerekkel. Garancia! Telefon: 23-920i TV-JAVITAS HELYSZÍNEN. Telefon: 17-757 Kárpitozott bútorok fel­újítását vállalom. Bi- harvári kárpitosmester. Berek u. 17. Telefon: 23-595. DELTA TEHERTAXI\ TEL.: 33-777 Arab, francia, latin— magyar nyelvoktatást vállalok. Telefon: 10-444/258. 8—15 óráig. NEM KELL AZ UTAT LEZÁRNI, FELASNI. ÚTALATTI ATLOVÉS RAKÉTÁVAL. Telefon: 14-927. Hosszú. Sok szabad idővel ren­delkező, fiatal férfi bármilyen jellegű se­gédmunkát vállal. „20 óra után is” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. A MESZESI RUHÁZATI KISÁRUHÁZ AJÁNLATA! • Bélelt férfi motoros mííbördzseki 950,— Ft-os reklámáron vásárolható Amíg a készlet tart. Címünk: Pécs, Szeptember 6. tér 2. Uránvárosban garázst bérelnék. Ajánlatokat „Mazda" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Lakásomon mindennemű telefonügyeletet válla­lok. Tel.: 14-184. BÚTORSZÁLLÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS ÁRENGEDMÉNNYEL TEL: 23-308 Szőnyeg- és kárpit­tisztítást rövid határidő­vel vállalok. Közület- nek is. Telefon: 12-870. Fregoli műanyagból, fá bál 180 Ft-tól -{- szere­lés, panelfúrás, szög- belövés. Megrendelhe­tő: a 11-166-os telefo­non. Várhelyi. bútorszállítás, KÖLTÖZTETÉS, árengedménnyel. Telefon: 28-512. Szobafestést, mázolást, tapétázást és lakarítást vállalok. Árengedmény­nyel. Telefon: 18-197. ,,Express” tervezés, adaptálás, költségvetés készítés OTP-hez, fel­újítás, kivitelezés. Tele­fon: 23-183. TEHERTAXÍ 41-777 Középiskolai tanár tör­ténelemből felvételi előkészítést vállal. Te­lefon: 41-280. baranya *4i-m taxi SZEMÉLY* TEHER-BILLENCS Hidegburkolást válla­lunk kis- és nagy tétel­ben, közületnek is ja­nuár 10-től. Bánfalvi Emil, 7761 Kozármis­leny, Munkácsy M. u. 59. sz. SZÁLLÍT, KÖLTÖZTET. Telefon: 41-517. Szolgáltatási Háztartá­si gépek helyszínen ja­vítását vállalom. Tele­fon: 21-229. TAXI SZEMÉLY—TEHER 1:10 961 Általános iskolások orosz korrepetálását vállalom. „Anyanyelv” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. MOBIL TEHERTAXÍ 1—10 tonnáig mindent szállít. FIX, DARUS, BILLENCS. Telefon: 22-392. Szobafestést, mázolást, tapétázást vállal kis­iparos, azonnalra is. Telefon: 10—17 óráig, 30-596, munkanapokon. TEHERTAXÍ" RENDELES FIX, BILLENCS. GOLYADARUS. ZART GÉPKOCSIKRA telefon: 10 351 Bármilyen munkát vál­lal nappal, 29 éves. állandó éjszakás gép­kocsivezető. „Minde­nes" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Mindennemű gépi var­rást, összeállítást vál­lalok. „Bedolgozás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. A SZENTLÖRINC NAGYKÖZSÉGI KÖZÖS TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA pályázatot hirdet ♦ 1 műszaki csoportvezetői és ♦ 1 beruházói munkakör betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: építészmérnöki, illetve üzemmérnöki képesítés, legalább 3 éves kivitelezői gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség. Pályázati határidő: megjelenést követően 15 napon belül. A pályázatokat részletes önéletrajzzal a tanács elnökénél kell benyújtani. MAI MŰSOR Iliiül SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Ványa bácsi (es­te 7 óra) Mikszáth-bérlet. HANGVERSENY POTE aulájában: „A” bérlet 3., „Egyetemi bérlet" 2. hangversenye (19.30 óra). PLANETÁRIUM Derült idő esetén az éqbolt táv­csöves megfigyelése: a Hold krá­terei, hegységei (17.30 óra). FILM Petőfi: A cápa (f4, hn6, 8). Kossuth: A cápa (f 10, hn12). Ván­dorlások meséje (2. 4). A tanítvá­nyok (61. A méhkas (8). Park: Nyomás, utána! (f 4. f6, f8). Nevelési Központ: A negyvenegye­dik (4). Fantom az éjszakábcn (6, 8). Rákóczi: Vadlovak (5). Fekete Gyémánt: A birodalom visszavág (6).. Jószerencsét: Forróvérű kísér­tet (4, 6). Mohács: Törekvő tanerő (6, 8). Komló, Zrínyi: önbíráskodás (4. 6, 8). Komló, Május 1.: Eszki­mó asszony fázik (f6, f7). Sziget­vár: Akit a kutyák elé vetettek (6 8). Siklós: Vezekelj bűnödért (7). Harkány: Az élet muzsikája (7). Boly: A házibuli folytatódik (71. Dunaszekcsö: A tizedes meg a töb­biek (7). Pécsvárad: Androidok lá­zadása (7). Sásd: Álmodik az ál­latkert (7). Sellye: Hazánk (3). Ádáz hajsza (5, 7). Szentlőrinc: Az elveszett frigyláda fosztogatói (7). Villány: Katapult (7). Mágocs: Sor­tűz egy fekete bivalyért (7). Bere- mend: Társasutazás (6). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Nyugdíjasok műsora. 9.00: A hét zeneműve. 9.30: Versek. 9.40: A Gyermekrádió műsora. 10.05: Kis­iskolások műsora. 10.35: Nóták. 11.05: Régen találkoztunk . . Be­nedek István. 11.25: Tamássy Zden- kó dalaiból. 11.39: Ádámcsutka. Regény rádióra alkalmazva. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Bio-gyár az Al­földön. Riportműsor. 13.05: Gulyás Q.énes énekel. 14.10: Őrségi nép­dalok. 14.35: A kamáslis végzet. Novella. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Irodalmi évfordulónaptár. — Lev Tolsztoj. 15.30: Kóruspódium. 16.05: Ugróiskola. 17.00: Gazdasá­gi magazin. 17.30: Liszt és Bartók műveiből. 18.00: Tudományos hír­adó. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: Rádiónapló — a fővárosról. 20.45: összeállítás Farkas Ferenc zeneszerző életéről. 21.32: A szov­jet-amerikai csúcstalálkozó előtt. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Találkozás a világhírrel. — Allen Ginsberg. 23.20: Kamaramuzsika. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalcsokor. 8.50: Dél­előtti torna. 9.05: Napközben. 12.10: Fúvós muzsika. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Népi muzsika. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: A Rádió kí­vánságműsora. 17.05: Külföldi slá­gerek. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Tip-top parádé. 19.05: Nóták. 19.30: Sportvilág. 20.05: Rockújság. — II. évfolyam, 17. szám. 21.05: Hekus Dönci és a többiek . . . 21.55: Hang­lemez— MK. 22.00: Egy órában egy élet . . . 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Fúvósmuzsika. 0.15: Éjfél után . . . HARMADIK MŰSOR 9.05: A kiállítótermek programjá­ból. 9.08: Dzsesszarchívum. 9.35: Bruckner: Vili. szimfónia. 11.00: Operaáriák. 11.30: Kamarazene. 13.05: Élőképek — állóképek. 13.31; Népdalkórusok. 14.00: Zenekari mu­zsika. 14.56: Orgonahangverseny a lahti fesztiválon. 16.00: Európai kul­turális fórum 1985. — Szovjetunió. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Operett­részletek. 18.12: Magyar zeneszer­zők. 18.50: Egészségünkért! 19.05: Két hangon. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. Közben: Kb. 20.20: Kántor Zsolt szarvasi költővel Cseh Éva beszélget. Kb. 20.40: A hang­versenyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: Az UB 40 együttes felvéte­leiből. Kb. 22.00: Operakettősök. 22.32: A hét zeneműve. — Ravel: Szonáta. 23.02: Palestrina: Marcell pápa miséje. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zala megyei magc izin. 18.00: Dél-dunántúli h ír­adó. — Lapelőzetes. — Hí írek. 18.30 Sze rb-horvát nemzetiségi mű­sor. 19.00: Nemzetiségeink zen i éjé­bői. 19.05 Német nemzetiségi in ü­sor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.20: Videooldalak. 16.30: Műve­lődési műsor. 17.00: Magyar nyel­vű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv- naptár. 17.45: Dejan utazása — so­rozat gyermekeknek. 18.15: Egykor és most — művelődési adás. 18.45: Szervusztok, fiatalok! 19.15: Rajz­film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: M. Glisic: Cukrosüveg — dráma. 21.14: Párhuzamosok — külpolitikai adás. 21.45: Kiválasz­tott pillanat. 21.50: Tv-napló. 22.10: Egy szerző, egy film. MÁSODIK MŰSOR 18.05: Hírek. 18.30: Zágrábi ko kép. 19.00: Telesport. 19.27: Ma es­te. 19.30: A jugoszláv rádió és le' Icvizió napjai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom