Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-18 / 316. szám
1985. november 18., hétfő Dunántúli napló 7 Ilii Hét perc híján egy pont Döcögött a támadójáték Róth Schróthról Mészáros önvizsgálata A lila-fehér szurkolók úgy örültek, mintha a Juventust fektette volna kétvállra csapatuk. Sorfalat álltak az öltöző előtt, egy fanatikus újpesti pedig gyászlobogót lengetett a PMSC- busz ablakai előtt. — Ne szórakozzon már velük! — szólt rá végül egyik társa. — Én Pécseit voltam katona, rendes emberek laknak ott és ezek is rendes gyerekek — bökött oda az Ikarusban ülő pécsiek felé. Nem tudom, ez a derék szurkoló a 83. perc, vagyis Kardos gólja előtt is ennyire szerette-e Róthékat? Lehet, de az is bizonyos, majdnem meqint dührohamba kergette a PMSC Cöráesőt, a Dózsa vezető edzőjét. Az első félidő ugyanis teljesen meddő hazai fölényt hozott. Ha végig így játszottak volna Herediák, száz évig sem rúgtak volna gólt. Szünet után az első negyedórában viszont állandóan ott pattogott a labda Bodnár kapuja előtt és néha hajmeresztő dolgokat mutattak a pécsi védők, de aztán múlni látszott a vész. — Felkészültünk ezekre a heves rohamokra — mondta Garami Józsel, a PMSC vezető edzője. — Átvészeltük ezt az időszakot és már én is azt hittem, kifulladt a Dózsa. Sikerült ,,megfognunk" a labdát, néhányszor eljutottunk az ellenfél kapujáig és akkor egy figyelmetlenség összedöntött mindent. Bérczy Balázs, az eddigi mérkőzéseken fényesen helytállt fiatal hibázott. Az ő feladata lett volna a pontrúgásoknál Kardos őrzére, de akkor elkésett egy ütemmel. Persze — ahogy mondják — az ilyen benne van a pakliban és igazán senki nem gondolta sem a csapathoz tartozók, sem pedig a kívülállók közül, hogy csak ezen múlt volna a pontszerzés. Róth is máson mérgelődött: — A gól előtti támadásnál Schróth lesre futott, he is intette a partjelző, de Győri felülbírálta és szögletet Ítélt. Igaz, gyorsan azt is hozzátette a népszerű labdarúgó, hogy más lett volna minden, ha ők is betalálnak egyszer Szendrei hálójába. Ez az, vagyis a veszélyes támadójáték, ami legjobban hiányzott a PMSC-nél és ígv vétekedett Garami IÓ7se( is. Mindössze egy lehetőséget jeqyezhettem fel, de Megyerié r^m volt olyan tiszta, nagy helyzet, amitől a hajóba kap a szurkoló. Ráadásul az. Újpest meglehetősen harmatos teljesítményt vezetett elő. Hajtott ugyan, de hiányzott Kiss Sanyi és Dékány, akiről volt aki azt suttogta, nem is sérült, csak kissé hosszasan és a kelleténél alaoosabban ünneoelte maqát az MTK-VM elleni iá iáték után. Persze Mészáros és Lovász sem csillogott. A válogatott csatár körülbelül úgy játszott ahogy mostanában nagy példaképe, Paolo Rossi. Vaqyis szinte sehogy. Hazafelé mellettem ült egv darabig. Erősen fájlalta a térdét, keserqett a sok sérülés miatt, naqyon bántotta gyenge teliesítménye. — A legnagyobb baj, hogy ki kellett hagynom a nyáron az alaoozást a sérülésem miatt. Kevés az erőm. Hiába, a munka az, ami minden csillogásnak az alapja — zárta a szót. Sajnos, úgy általában az volt a benyomása az embernek, hogy fáradt a PMSC. Ezzel nem arra gondolok, hoqy nem edzenek eleqet a labdarúqók, hiszen az eddigi teljesítményük ponto. san az ellenkezőjét bizonyítja. Csakhoay a hosszú, kimerítő őszi menetelés szinte törvényszerűen lemerítette a javarészt fiatalokból álló gárda ..akkumulátorait". Az autókat ilyenkor lejtőre szokták állítani, hogy elinduljanak. A labdarúgás más, és mi épp azt reméljük, hogy a hátralevő két tétmérkőzésen nem kerül lejtőre a PMSC. Belénessy Csaba Újpesti Dózsa- PMSC 1-0 (0-0) Megyeri út, 2500 néző. V.: Győri. Újpest: Szenderi — Grósz (Víg, a 82. percben), Kardos, Kozma, Szabó A. — Kovács, Herédi, Steidl (Horváth K„ a 76. percben), Rostás — Schróth, Selmeczi. Edző: Göröcs János. PMSC: Bodnár — Kónya, Torna, Róth, Brezniczky dr. — Megyeri, Túri (Dobány, a 84. percben), Bérczy, Lőrincz — Lovász, Mészáros. Edző: Garami József. A 83. percben szerezte meg a győzelmet jelentő gólt az Újpest. Rostás jobbról ívelt be szögletet, Kardos bevetődött a pécsi védők közé és 10 méterről nagy erővel a jobb sarokba fejelt. A többi szombati eredmény: Bp. Honvéd—Siófoki Bányász 2- 1 (0-0). Vasas—Tatabányai Bányász 0-0, ZTE—Békéscsaba 3- 0 (1-0), Rába ETO —MTK- VM 1-1 (0-1), Videoton—Haladás 1-0 (0-0). Tegnap játszották Bp. Volán FTC 2-1 (0-0). Czabán Samu tér, 15 000 néző. V.: Kovács I. L. Góllövck: Katona, Hatvan- ger, illetve Palkovics. Újpesten a két csapat játékosai irányt tévesztettek, mivel ezen időszakban csak a maratoni kaput veszélyeztették. Fotó: Szabó Géza így láttam Vldeofoci Az Újpesti Dózsa — PMSC mérkőzésen a pécsi játékosok teljesítményét Kállinger István szurkoló értékelte: Bodnár (6) — Kónya (5), Torna (6), Róth (6), Brezniczky dr. (5) — Megyeri (4), Túri (4), Bérczy (4), Lőrincz (6) — Lovász (4), Mészáros (6). NB I. utánpótlás Újpesti Dózsa—PMSC 1-1 (1-0). Megyeri út, 300 néző. V.: Mészáros. PMSC: Kollár (Bo- gyay) — Berki (Kerner), Bárány, Berényi, Vidák — Paletta, Kosa (Puskás), Márton, Bo- jás —- Vető, Réfi. Edző: Botos Antal, G.: Balogh Z. ill. Vető. A PMSC legjobbjai: Bogyay, Bárány, Berényi és Kosa voltak. Az Újpest—PMSC mérkőzés felvételét, ma a BÉV-szállón 16.00, a Nevelési Központban 18.30 órakor, kedden a Ságvá- ri Művelődési Házban 16.00 órakor láthatják az érdeklődők. A bajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 18 12 4 2 37-15 28 2. Pécs 18 10 4 4 27-13 24 3. Videoton 18 7 7 4 17-15 21 4. Z.-egerszeg 18 6 8 4 33-25 20 5. Rába ETO 18 5 10 3 30-25 20 6. FTC 18 7 5 6 21-20 19 7. Ú- Dózsa 18 7 5 6 24-25 19 8. MTK-VM 18 7 4 7 27-22 18 9. Tatabánya 18 5 8 5 15-15 18 10. Haladás 18 6 4 8 21-24 16 11. Vasas 18 5 6 7 21-25 16 12. Debrecen 17 4 8 5 16-27 16 13. Békéscsaba 18 5 5 8 20-26 15 14. Bp. Volán 18 4 6 8 21-30 14 15. Siófok 18 5 3 10 20-30 13 16. Csepel 17 4 1 12 14-27 9 A Csepel—Debrecen mérkőzést november 27-én, szerdán játsszák. Kézilabda Duna Kupa Győzelem a búcsúmérkőzésen PMSC—ASKÖ Linz 28-22 (9-12) (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése.) Linz, 100 néző. V.: Gutmann. PMSC: Kovacsics — Kőszegi (3), Horváth (2), Steer (—), Per- ger, Kedves (14), Takács (3). Csere: Jedlicska (kapus), Hunyadi (3), Ivanics (1), Kovacse- vics (2). Edző: Koleszár György. Hat perc elteltével lőtték első góljukat a hazaiak, addig idegesítette őket a labda. Ekkor már 4-0-ra a pécsi csapat vezetett. Azt első félidő végéig volt csak a PMSC-nél az előny, ekkorra — bírói segédlettel is — fordítottak a linziek. A szünet után megpróbálta gyorsan ledolgozni hátrányát a PMSC, ezt 11 perc alatt sikerült is neki. Különösen Kedves vállalt sokat. A végére elfáradtak az osztrákok, és egyértelmű fölénybe kerültek a piros-feketék. A PMSC önmaga tette nehézzé magának a mérkőzést, mivel kiengedtek az első félidőben. Az ASKÖ Linz legjobbjai: Hörl 5, Gallas 4. A másik magyar csapat, a Bp. Honvéd eredményei: Bp. Honvéd—HC Köflach 32-25 (17-13). ASKÖ Linz—Bp. Honvéd 26-24 (17-13). A III. Duna Kupa végeredménye: 1. HC Bratislava 12, 2. PMSC 12, 3. Bp. Honvéd 9, 4. Skoda Plzen 7, 5. ASKÖ Linz 6, 6. HC Köflach 2 ponttal. Horváth László Sakk Arhipov győzött a IX.Tenkes Kupán Befejeződött Harkányban a Siklósi SE IX. Tenkes Kupa nemzetközi versenye. Az egyre népszerűbb versenyt egy nagymester, 15 nemzetközi mester, és 16 FIDE mester részvétele a hazai rendezvények élvonalába emelte. A közel kéthetes küzdelemsorozat végeredménye a papírformát igazolta. Az első helyet az esélyes Arhipovnak sikerült megszereznie. Honfitársa, a két nagymesteri normával rendelkező Cejtlin végig versenyben volt, mikéit az NDK-s versenyzők is, akrk most is igazolták jó hírüket. Különösen Bönsch játszott igen biztosan, de Espig nagymester is nagy harcosnak mutatkozott. Némi meglepetés, de teljesen megérdemelt a csehszlovák Pekarek harmadik helyezése. Jellemző a verseny színvonalára az idei magyar bajnok Perényi csak a 6. helyet tudta megszerezni, ezzel a legjobb magyarnak bizonyult. Nemzetközi mesteri címet szerzett Hardicsay Péter, és Emő- di Gyula és nem kevesebb, mint 12 versenyző kapott nemzetközi értékszámot, köztük a komlói Iván Zoltán és Iván Attila. Kádár mesternek a hajrá nem sikerült, így nem tudta valóra váltani reálisnak látszó célkitűzését, a nemzetközi mesteri normát. A 78 fős mesterverseny élcsoportja a következőképpen alakult. 1. Arhipov nk. mester (Szovjetunió) 8,5 pont, 2. Bönsch nk. mester (NDK) 8, 3. Pekarek nk. mester (Csehszlovákia), 3. Cejtlin nk. mester (Szovjetunió). 5. Espig nk. nagymester (NDK). 6. Perényi nk. mester, 7. Hardicsay FIDE-mester, 7,5— 7,5 ponttal, 8. Emődi FIDE- mester 7, 9. Horváth I. FIDE- mester, 10. Jaskikowky nk. mester (Lengyelország) 7—7 ponttal. A 56 főt számláló B-ver- senyt Horváth Sándor mester nyerte, Flecker (Ausztria) előtt. Még a C-verseny 54 résztvevője közül Makai Gyula (Tab) bizonyult legjobbnak. Harmadszor is Magyar- országé az első díj Magyarország- Lengyelország 24-22 (14-13) Pécs, városi sportcsarnok, 900 néző. V.: Horváth, Mosnicka (mindkettő jugoszláv). Magyar- ország: dr. Hoffmann — Fodor (2), Gyurka (3), Kovács M. (1), Szabó. Marosi (6), Kontra (9). Cserék: Oross (kapus), Iváncsik (2), Debre (1). Edző: Mocsai Lajos. Lengyelország: Marsalek — Konitz (2), Dziuba (5), Tlu- czynski (6), Mrowiec, Kosma (5), Salski (1). Cserék: Szu- kalszki (kapus), Dawidzuk, Robert, Antczak (3), Szargiej, Fie- dorov. Edző: Stefán Wrzens- niewski. Alapos, félórás ,,fejmosást" kaptak a komlói első félidőért a magyar csapat tagjai és csak azután bocsátotta pályára melegíteni őket Mocsai Lajos és Adorján János edzepáros. A magyaroknak mindig is mumust jelentő lengyelek ellen idegesen kezdtek a hazaiak. Jóllehet a fehérmezesek alaposan felkészültek az ellenfél játékrendjéből, mégis meglepték őket a mindeddig ,,eltitkolt'' Dziuba lövései, minek következtében 10 percen ót a lengyelek vezettek. Marosi árnyékként kísérte az ellenfél legjobbját, Tluczynskit, ............... .. H U U U' w %xm Szabó a beállás posztján tisztára játszotta magát, a góllal azonban ezen a mérkőzésen adós maradt. Fotó: Erb János aki az első figyelmetlenséget bombagóllal torolta meg. Nagy harcot vívott a két csapat két legjobb átlövője. A közönség mégis inkább Kontra cimbalomgóljaitól, no és Hoffmann nagyszerű ütemvédéseitől jött lázba. Jóllehet válogatottunk kétszer is háromgólos előnyre tett szert, a vendégeknek mindig sikerült utolérni a magyarokat. Sőt hat perccel a mérkőzés vége előtt átvették a vezetést úgy, hogy emberelőnyben voltak. Ekkor azonban a tatabányai trió — Debre—Marosi—Kontra — hatalmas hajrába kezdett és végül is sikerült vezérletükkel legyőzni az elmúlt hetekben szép sikereket aratott vendégeket. Ukrajna válogatottja- Áusztria 20-18 (13-7) Pécs, városi sportcsarnok, 500 néző. V.: Hummal, Kiss. Ukrajna: Sztoljarov — Gavrilov 2, Zsubkov 5, Kosztyuk. Sevcsuk 2. Beresztovoj 1, Szelivanov 1. Cserék: Mirosnyicsenko 4, Gor- gyijenko 5. Edző: Konsztantyin Kologyazsnij. Ausztria: Höfe- ring — Konics 1, Schörg 4, Huber 2, Zecher 1, Schnabel 5, Gotwald 1. Cserék: Schuszter (kapus), Pompe 2, Hiketzber- ger, Winkler, Tomani 2, Poliak. Edző: Vass Sándor. A szívósan védekező osztrákok ellen az első 10 percben, csupán büntetőkkel tudott előnyt kicsikarni a Komlón az első félidőben magyarok ellen nagyszerűen játszó Ukrán válogatott. A fiatal —átlagéletkoruk alig érte el a 20 évet — ukránok a 16. percben indították nagy rohamaik sorát, minek következtében a 28. percre már öt góllal vezettek. Szünet után tovább nőtt a különb- séa a két csapat között. Ám amikor már vert helyeztben voltak az osztrákok, 10 percen át álljt parancsolva a pirosmezeseknek nyomukba eredtek és végül is szorossá tették a mérkőzést. A IV. Sopiana Kupa végeredménye 1. Magyarország 3 3 ----------- 71-53 6 2 . Lengyelország 3 2 — 1 69-62 4 3. Ukrajna 3 1 — 2 53-59 2 4. Auszria 3 ------- 3 54-73 — A IV. Kézilabda Sopiana Kupa nemzetközi férfitorna befejezése után került sor az eredményhirdetésre, amikor is a tiszteletdíjat, a Zsolnay-vázát dr. Keszthelyi József, a Sopiana GÓDgyár igazgatóhelyettese és Horváth László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára nyújtotta át Kovács Mihálynak, a maayar csaoat kapitányának. A különdíjak közül a torna legeredményesebb játékosának járó díjat Marosi László (Magyarország) kapta, 19 góljáért, a torna legjobb kapusának Szsrgej Sztoljarov (Ukrajna), a legtechnikásabb játékosnak Maciej Fiedorow (Lengyelország), a közönség játékosa Stefan Hiketzberger (Ausztria) kapott díjat. A legsportszerűbb csapat különdíját Ukrajna válogatottja érdemelte ki. K. L IV. Kézilabda Sopiana Kupa