Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-31 / 299. szám

2 Dunántúli napló 1985. október 31., csütörtök A közélet hír Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, szer­dán Pest megyébe látogatott. Budapesten, a Pest megyei pártbizottság székházában Krasznai Lajos első titkár és Balogh László, a megyei tanács elnöke fogadta, s tájékoztatta a csaknem egymilliós lakossá­gú megye politikai, gazdasági és kulturális életéröl, az MSZMP XIII. kongresszusa óta végzett politikai munka ta­pasztalatairól. A Miniszterta­nács elnöke ezután Gödöllőre utazott és felkereste a Ganz Árammérőgyárat. Ezután Szabó István igazgató ismertette a vállalat munkáját. Elmondta, hogy az üzem, amelyet Lázár György 1979-ben már egyszer meglátogatott, azóta a Ganz Műszer Müvek árammérő gyá­rából önálló vállalattá vált. Az elmúlt öt évben árbevételük több mint 50 százalékkal, nye­reségük mintegy 90 százalékkal növekedett. Lázár György programjának következő állomása a Gödöllői Helytörténeti Gyűjtemény volt. A vendég megnézte a „Termé­szeti környezetünk" címmel ta­valy megnyitott állandó kiállí­tást is, amely Gödöllő és vidé­ke növény- és állatvilágát, er­dő- és vadgazdálkodását mu­tatja be. Lázár György útja innen a Gödöllő Agrártudományi Egye­temre vezetett. Bevezetőül Biró Ferenc rektor ismertette az in­tézménynek az agrárszakem­ber-képzésben és a mezőgaz­dasági kutatómunkában betöl­tött szerepét. A tájékoztató meghallgatása után a Minisz­tertanács elnöke beszélgetést folytatott az egyetem vezetői­vel a felsőoktatási intézmény előtt álló feladatokról. Az esz­mecsere során érintették a me­zőgazdaság továbbfejlesztésé­nek kérdéseit is. Lázár György Pest megyei lá­togatásának befejező állomása Veresegyház volt. Itt Czene Já­nos, a községi pártalapszerve- zet titkára és Pásztor Béla ta­nácselnök beszámolt a dina­mikusan fejlődő település éle­téről, majd a miniszterelnök megtekintette a község több új létesítményét. Sarlós István, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke szerdán látogatást tett Csongrád me­gyében. Hódmezővásárhelyen, a városi pártbizottság székhá­zában Csongrád megye és a város párt- és állami vezetői fogadták. Szabó Sándor, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára és Kiss Lajos, a hódmezővásárhelyi pártbizott­ság első titkára tájékoztatta a Politikai Bizottság tagját a gaz­dálkodás eredményeiről és a gondokról, a hetedik ötéves terv előkészületeiről. A követ­kező évek fontos feladatai kö­zül kiemelték a biotechnológiai kutatás eredményeinek gyakor­lati hasznosítását és a megye bőséges termálvíz-kincsének a lakóházak fűtésére való fel- használását. Sarlós István ezután felke­reste a Komócsin Zoltánról el­nevezett vendéglátóipari szak- középiskolát, valamint kereske­delmi és vendéglátóipari szak­munkásképző intézetet, és is­merkedett az ott folyó oktató­nevelő munkával. A látogatás következő állomása az évente több mint egymilliárd forint ér­tékű árut termelő Alföldi Por­celángyár volt, ahol az idén öt százalékkal növelik a termelést, túlnyomórészt a jobb munka- szervezésnek, a termelékenység fokozásának eredményeként. Az országgyűlés elnöke megte­kintette a fürdőszoba-berende­zéseket gyártó üzemrészt, s el­ismerő sorokat írt az ott dolgo­zó Petőfi brigád naplójába. A Politikai Bizottság tagja a városi tanács dísztermében rendezett megyei aktivaérte- kezleten tájékoztatót tartott oktatáspolitikánk időszerű kér­déseiről, majd látogatásának befejező programjaként meg­tekintette a nemrég megnyílt Alföldi Galéria kiállítótermeit. Pál Lénárd, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára szerdán Heves megyébe láto­gatott. Gyöngyösön, a városi pártbizottság székházában Barta Alajos, az MSZMP Heves megyei bizottságának első tit­kára és Markovics Ferenc me­gyei tanácselnök fogadta. Pál Lénárd felkereste a Mikro­elektronikai Vállalat gyöngyösi gyárát, ahol tájékoztatót hall­gatott meg a mikroelektronikai eszközök gyártásának fejleszté­séről, majd találkozott és be­szélgetést folytatott az üzem dolgozóival. A Központi Bizott­ság titkára ezt követően Eger­be utazott, és ellátogatott a Ho Si Minh Tanárképző Főis­kolára. Az intézmény oktató- nevelő munkájáról szóló beszá­moló meghallgatása utón esz­mecserét folytatott a főiskola vezetőivel a tanárképzés hely­zetéről és fejlesztési lehetősé­geiről. Heves megyei látogatá­sának befejező programjaként Pál Lénárd előadást tartott időszerű tudomány- és műve­lődéspolitikai kérdésekről a megye politikai és gazdasági vezetőinek egri aktívaértekez­letén. Borbély Sándor, az MSZMP KB tagja, a Munkásőrség or­szágos parancsnoka tegnap Baranyába látogatott. A me­gyei munkásőrség székházában fogadta Lukács János, az MSZMP KB tagja, a Baranya Megyei Pártbizottság első tit­kára, dr. Jerszi István, a me­gyei pártbizottság titkára és Czilják József megyei parancs­nok. Borbély Sándor tájékozta­tót hallgatott meg a munkás­őrség ezévi tevékenységéről, amit kiválónak minősített. Az országos parancsnok délután Komlóra látogatott. A pártbizottság épületében ta­lálkozott Somssich Lászlónéval, a városi pártbizottság első tit­kárával, aki tájékoztatót mon­dott a bányászváros dolgozói­nak élet- és munkakörülmé­nyeiről és a városi munkásőr- egység munkájáról. A beszél­getésen ott volt Orosz Lajos egységparancsnok. Borbély Sándor komlói prog­ramjának befejező állomása a Carbon Könnyűipari Vállalat volt, ahol Szűcs István igazga­tó adott tájékoztatást munká­jukról és további terveikről. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Rómában Bettino Craxi megbízott miniszterelnök (jobbról) folytatta kormányalakítási tárgyalásait A norvég kormányfő levele Reaganhez Norvégiának az az álláspont­ja, hogy Washingtonnak be kell vonnia űrfegyverkezési program­ját az amerikai szovjet lesze­relési tárgyalásokba. Kaare Willoch norvég kor­mányfő o szovjet amerikai csúcstalálkozó előtt három hét­tel Ronald Reagan amerikai elnökhöz intézet levelében rá­mutat: eredményesebbnek bi­zonyulna, ha az Egyesült Álla­mok hajlandóságot mutatna a tárgyalásokra a stratégiai vé­delmi kezdeményezésnek neve­zett katonai űrprogramról is. A kormányfő alapvető fontos­ságúnak minősítette, hogy Wa­shington tiszteletben tartsa a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról 1972-ben kötött ABM-szerződést és a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásá­ról 1979-ben kötött SALT 2 szerződést. Kare Willoch végezetül arra kérte Reagan elnököt, hogy a genfi csúcstalálkozón vitassa meg Mihail Gorbacsov szovjet vezetővel a kelet nyugati gaz­dasági együttműködés fokozá­sának kérdéseit is.-f WASHINGTON: Az ameri­kai képviselőház, a háttérben folytatott hosszas viták után, el­fogadta az 1986-ra szóló kato­nai költségvetést. A kétpárti egyeztető bizottság áltol kidol­gozott törvény minden korábbit felülmúló összeget, 302,5 milli­árd dollárt irányoz elő e cél­ra. A szavazás 251:164 arányú volt. A törvény amely csak a fő célokat és összegeket hatá­rozza meg 1969 óta először enqedélyezi vegyi fegyverek előállítását. Folvtatódik az ,,MX" interkontinentális rakéta­program, valamint a ^Midget- man" -rakéták kifejlesztése, s 2 milliárd 750 millió dollárt fo­lyósítanak az űrfegyverkezési tervekre. A szenátus már ko­rábban jóváhagyta a katonai költségvetési törvényt. Hátra­van még a pontos kiadási ősz- szegek törvénybe foglalása, ami különálló folyamat. ♦ GENF: A nukleáris és űr­fegyverekről folyó genfi szov­jet amerikai tárgyalások kere­tében sezrdán ülést tartott a hadászati fegyverekkel foglal­kozó tárgyalócsoport. / Uj autóbuszjárat Komlón A Pannon Volán Vállalat értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1985. no­vember 1 -töl Komló város térségé­ben, Komló autóbuszállomás és a Sikondai-városrész között 19-es jel­zéssel új autóbuszvonalat létesít. A JÁRATOK KOMLÓ, AUTÓBUSZ- ALLOMASRÓL, HÉTFŐTŐL PÉNTE­KIG MUNKANAPOKON: 4.45, 5.15, 5.45, 6.15, 6.45, 7.15, 7.45, 8.45, 9.45, 10.45, 11.45, 12.30, 13.30, 14.30, 15.15, 16.30, 17.15, 18.30, 19.15, 20.30, 21.10, 22.25 és 22.50 órakor. SZABAD- ÉS MUNKASZÜNETI NA­POKON: 4.35, 5.45, 7.15, 8.30, 10.45, 12.30, 13.30, 15.30, 17.30, 20.30 és 22.50 órakor. SIKONDAI VÁROSRÉSZBŐL, HÉT­FŐTŐL PÉNTEKIG, MUNKANAPO­KON: 5.00, 5.30, 6.00, 6.30, 7.00, 7.30, 8.00, 9.00, 10.00, 11.00, 12.00, 12.45, 13.45, 14.45, 15.30, 16.45, 17.30, 18.45, 19.30, 20.45, 21.25, 22.40 és 23.05 óra­kor. SZABAD- ÉS MUNKASZÜNETI NA­POKON: 4.45, 6.00, 7.30, 8.45, 11.00, 12.45, 13.45, 15.35, 17.45, 20.45 és 23.05 órakor indulnak. A vonalon a viteldij: 4 Ft. Csomagviteldij szintén 4 Ft. A havi bérletjegy ára: 70 Ft. A tanuló- és nyugdíjas-bérletjegy ára: 30 Ft. Ugyancsak 1985. november 1-től a 6-os jelzéssel Komló, autóbuszállo­más—Mecsekfalu között közlekedő járatok indulása is megváltozik. A JÁRATOK KOMLÓ, AUTÓBUSZ- ÁLLOMÁSRÓL — HÉTFŐTŐL PÉNTE­KIG MUNKANAPOKON: 4.30, 5.00, 6.00, 6.45, 7.15, 9.15, 11.15, id.12.50, 14.35, 15.50, 16.10, 17.55 és 19.55 órakor. SZABAD- ÉS MUNKASZÜNETI NA­POKON: 6.30, 9.15, 11.30, 14.30, 16.30 és 19.30 órakor. MEGJEGYZÉS: id. — iskolajárat, Dávidföld betéréssel közlekedik. MECSEKFALUBÓL - HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG MUNKANAPOKON: 4.45, 5.15, 6.15, 7.00, 7.30, 9.30, 11.30, 13.10, 15.00, 16.05, 16.25, 18.10, és 20.10 órakor. SZABAD- ÉS MUNKASZÜNETI NA­POKON: 6.45, 9.30, 11.45, 14.45, 16.45 és 19.45 órakor indulnak. M19X jelzéssel a Sikondai-város­rész—Béta-akna között munkanapo­kon: 5.15, 13.15 és 21.15, illetve Béta-aknáról: 6.35, 14.35 és 22.35 erekor. M19Y jelzéssel a Sikondai-város­rész—Zobák-akna között munkanapo­kon: 5.00, 13.00 és 21.00, illetve Zobák-aknáról: 6.30, 14.30 és 22.30 órakor céljáratokat közlekedtet. A járatok a vonal bármely szaka­szán csak 2 db 4 Ft-os menetjeggyel vagy összvonalas bérletjeggyel ve­hetők igénybe. Amerikai támaszpontok sorsa A NATO dél-európai szár­nyán lévő amerikai katonai támaszpontok fenntartásáról, illetve bővítéséről folytatnak helyszíni tárgyalásokat ameri­kai diplomaták ezekben a na­pokban, A görögországi ame­rikai bázisok jövőjéről Michael Armacost külügyminiszter-he­lyettes tartott eszmecseréket kedden és szerdán Athénban, míg Ankarában Robert Strausz- Hupe nagykövet vezeti az- ame­rikai küldöttséget a szerdán kezdődött megbeszéléseken. Az Egyesült Államok és Gö­rögország 1983 júniusában olyan szerződést kötött, amely­nek értelmében a görögországi amerikai katonai bázisokat 1988 után 17 hónap alatt be­zárják és ezzel egyidejűleg tá­voznia kell a 3500 főnyi ame­rikai katonai személyzetnek is. Bár Armacost tárgyalásairól részleteket nem hoztak nyilvá­nosságra, diplomáciai források szerint Papandreu azt ajánlot­ta fel az amerikaiaknak, hogy a bázisok egy részét bezárják, mig másokat NATO kezelésbe adnak. A görög—amerikai megbeszéléseket mindkét fél úgy értékelte, hogy az új kor­szakot nyit a két NATO-ország utóbbi időben igen feszült vi­szonyában. Törökország szep­temberben jelezte, hogy felül kívánja vizsgálni az amerikai katonai jelenlétet szabályozó szerződést: a bázisok bővíté­séért cserébe a korábbinál je­lentősebb katonai és gazdasá­gi támogatást vár Washington­iéi. Sikertelen tárgyalás Szerdán hajnalig tárgyalt Ammanban Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szer­vezet elnöke. Husszein királynál járt, azután felkereste Zaid Ri­tái kormányfőt — Husszein leg­közelebbi bizalmasát —, majd az éjszakai órákban saját ta­nácsadóival értekezett a PFSZ jövőjéről, a Jordániával kiala­kítható viszony és közös fellépés lehetőségeiről. Jordánia és az Arafat vezette PFSZ meghasonlásához vezetett az izraeli és a palesztin erősza­kos cselekmények sorozata az elmúlt hónap során, különösen az olasz luxushajó-eltérítésnek bonyodalmai. Husszein úgy vé­lekedett, hogy nincs meg az Arafat vezette PFSZ-ben a to­vábbi diplomáciai egyezkedé­sekhez szükséges egyeztetési le­hetőség. Célzást tett arra is, hogy adott esetben felkéri az arab országokat: vizsgálják fe­lül a palesztin képviselet elis­merésének ügyét. Jasszer Arafat a közeljövő­ben állítólag Kairóba is elláto­gat. Hoszni Mubarak államfő kedden újságírók előtt fenntar­tásait hangoztatta a PFSZ poli­tikájával szemben, de leszögez­te: nem lát az Arafat-féle ve­zetés helyett elfogadható mási­kat. Arafat — mondotta — a palesztin népnek változatlanul legelhivatottabb képviselője, még ha most képtelen is arra, hogy ellenőrzést gyakoroljon bi­zonyos áramlatok fölött, ame­lyek elvben neki engedelmes­kednének. AFL-CIO támadás a washingtoni kormány ellen A Reagan-kormányzat politi­kája ellen intézett éles hangú támadások jegyében ülésezik a californiai Anaheimben az AFL- CIO szakszervezeti szövetség kongresszusa. A kongresszus egyik fő kérdése az amerikai szakszervezeti mozgalom vissza­esése. A szervezett dolgozók száma az elmúlt években folyamatosan csökkent. A harminc évvel ez­előtt létrejött, 96 szakszerveze­tet tömörítő szövetségnek jelen­leg mintegy 13 millió tagja van — egymillióval kevesebb, mint egy évtizede, s az amerikai munkavállalóknak csak keve­sebb mint 20 százaléka tagja valamelyik szakszervezetnek. Lane Kirkland, az AFL-CIO elnöke a kormány kereskedelmi politikáját tette felelőssé azért, hogy számos iparágban a kül­földi verseny hatása következ­tében igen jelentősen csökkent a munkahelyek száma. Több felszólaló, s maga Kirkland is elzárkózó intézkedéseket köve­telt, elsősorban a textil- és ru­házati ipar, illetve a cipőipar dolgozóinak védelmére. Heves támadások érték a Reagan-kor- mány tervezett adóreformját is. William Winpisinger, az AFL CIO aielnöke olyan fogósnak nevezte a tervezetet, amely „a gazdagokat gazdagabbá, a sze­gényeket szegényebbé" teszi. ♦ BUDAPEST: Szerdán az Európai Kulturális Fórum kül­dötteinek egy csoportaj meglá­togatta a Dohány utcai zsina­gógát. A delegátusokat dr. Schöner Alfréd főrabbi, vala­mint a Magyar Izraeliták Or­szágos Képviseletének vezetői fogadták. A külföldi vendégek megtekintették a világhírű bu­dapesti zsinagóga épületét, s kegyelettel adóztak a II. világ­háború magyar zsidó mártírjai emlékének. Ezután Benoschofs- ky Ilona igazgató kalauzolásá­val a Zsidó Múzeum gyűjtemé­nyével ismerkedtek meg a Kul­turális Fórum küldöttei. Magyar —csehszlovák belkereskedelmi árucsere­megállapodás Spilák Ferenc belkereskedel­mi miniszterhelyettes és Ladis- lav Somogyi szlovák keres­kedelemügyi miniszterhelyettes szerdán Budapesten aláírta az 1986. évi magyar—csehszlovák választékcsere-megái lapod ást. Ennek értelmében a két or­szág állami és szövetkezeti bel­kereskedelme az 1985. évinél mintegy öt százalékkal több, összesen 13,4 milliárd forint ér­tékű árut szállít kölcsönösen egymásnak. Csehszlovákiából többek között szövet- és méter­árut, cipőt, sportruházatot, fér­fi konfekciót háztartási kisgépe­ket és faházakat vásárolunk, Magyarország pedig műbőrből készült divatárukat, kozmetikai, kemping- és egyéb cikkeket szállít. A két fél megállapodása rögzíti az 1986-ra tervezett áru­házi cseréket is. Ezek kereté­ben 70—70 alkalommal rendez­nek a jövő esztendőben árusí­tással egybekötött nemzeti he­teket különböző magyar és csehszlovák áruházakban. ♦ ÚJ-DELHI: Az indiai köz­ponti kormány december ele­jéig meghosszabbította annak a múlt év közepén hozott tilalom­nak az érvényét, amely meg­akadályozza, hogy külföldiek utazhassanak a szikhek lakta északi Pandzsáb államba. A döntésről az úi-delhi belüqymi- nisztérium közleménye tájékoz­tatta kedden a közvéleményt. A tilalom nem vonatkozik az Indiába akkreditált külföldi új­ságírókra. A PTI indiai hírügy­nökség jelentése szerint legke­vesebb kilenc pakisztáni katona vesztette életét az elmúlt két hónapban indiai katonákkal történt, határmenti összecsapá­saik következtében az észak­indiai Dzsammu és Kasmír ál­lam határán, ahol mind gyako­ribbak a pakisztáni határsérté­sek. Szabadon bocsátották azt a három szovjet állampolgárt — a Libanonban működő szovjet intézmények munkatársait , akiket egy hónapoal ezelőtt raboltak el Bejrútban — je­lentette a szovjet televízió es­ti híradója, a Vremja. A há­rom szovjet állampolgárt a li­banoni szovjet nagykövetség épületébe szállították. Negye­dik elrabolt társukat, a liba­noni szovjet nagykövetség konzuli osztályának titkárát, Arkagyij Katkovot az ember­rablók megölték. A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ BEM U.-l BOLTJA FELVESZ szakképzett ruházati és műszaki eladókat, valamint jegyíró pénztárosokat JELENTKEZÉS: PÉCS, RÁKÓCZI ÜT 5—7. SZ. ALATT (VOLT TŰZOLTÓ-LAKTANYA). Megnyitottuk új MÉH felvevőhelyünket! Pécs, Vasút u. 2. sz. alatt (a Bizományi Áruház épületében) felemelt áron átvesszük a tiszta fehér és színes pamuttextil-hulladékot, valamint egyéb használt ruhaneműt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom