Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)
1985-10-05 / 274. szám
Hadüzenet a dohosodé, nyirkos magánynak Falumúzeumok, tájházak Hogyan kezd új életet egy baranyai talpas ház ? Országszerte gyarapodnak a tájházak, falumúzeumok, hely- történeti gyűjtemények. Aki egy kicsit is vonzódik hagyományaink iránt, maga is meggyőződhet róla, szűkebb hazánkban csakúgy, mint más tájakon. A szomszédos Somogy múzeumi tájékoztatója szerint mintegy 30 ilyen népi műemléket és tematikus gyűjteményt látogatnak naponta az érdeklődők százai, ezrei. (A megye- székhely múzeumait nem számítva). Baranya jóval szegényebb. Talán hét-nyolc lehet a hasonló látnivalók száma itt, s néhányról tudunk, amelyik „készülődik". Azaz gyűjtemény van, de a bemutatásához alkalmas. helyiség valamely okból még hiányzik. A kezdeményező szándék, akarat egyébként itt sem kétséges! Mindez néhány évtizede fogalomként sem létezett még. A helytörténeti gyűjtemények, tájházak, falumúzeumok iránti igény fokozatosan erősödött meg, nagyjából az egykori paraszti életforma és az élő néphagyomány eltűnésének folyamatával arányosan. Ebből következik egy indokolt kérdés: voltaképp mik és milyen célt szolgálnak e gyűjtemények? Autentikus válaszért dr. And- ráslalvy Bertalan néprajzkutatóhoz fordultam, aki korábban egyik tanulmányában a honismereti mozgalom jelenségeiről, eredményeiről, gondjairól írt. Ennek lényege szerint a tájházak honismereti, tárgyi és adattári gyűjtemények; a nép- hagyomány töredékei, emlékdarabjai, maradványai. Létrehozásukat sok szép kezdeményezés, őszinte és buzgó gyűjtőmunka előzi meg, általában egy-egy tanárember vagy más kezdeményező egyéniség irányításával. Az összehordás lelkesítő élménye után azonban a tárolás már általában probléma. Rendszerint nincs megfelelő hely. S nincs tárolásra alkalmas berendezés, szekrény, vitrin; az összegyűlt anyag helyet foglal, előbb-utóbb akadállyá, limlommá lesz gazdátlanul. A múlt emlékét őrző néprajzi tárgy ilyenkor jobban pusztul, mint eredeti helyén, vagy a padláson . . . Sok lelkesen összegyűjtött honismereti néprajzi gyűjtemény pusztult már el így, ebek hnrmincnd- jára kerülve. Mint például Baranyában Tormás vagy Tolnában Váralja falumúzeumi anya- ga. S őszintén szólva nem merném megtekinteni több, 10—12 évvel ezelőtt fölavatott baranyai falugyűjtemény mai állapotát . . . Mindebből világos: nem is olyan egyszerű a tájházak kialakítása és további sorsa. A gyűjtött tárgyakat odatolni kell (kellene), enélkül nincs tudományos értékük. De a legnagyobb veszély rájuk nézve a helyi kezdeményező ember elkerülése a faluból, illetve a megfelelő tárolóhely hiánya és a műveletlenségből, érzéketlenségből fakadó közöny, ami sajnos, igen gyakori ma is. Mindezzel együtt is azonban a tájházak, falumúzeumok, honismereti és néprajzi-helytörténeti gyűjtemények létrejötte társadalmi szükségszerűségből fakad nálunk, ahogyan másutt is, hiszen világjelenségről van szó. Kérdés: hogyan találkozhatnék a társadalmi szükséglet és az összegyűjtött anyag megóvása? A dobszai tájház A válasz kézenfekvő: olyan közösségi (honismereti szakkör, helytörténeti gyűjtőkör, hagyományőrző népi együttes stb.) jelenlétével, amely a tájházzal, a helyi gyűjteménnyel állandó kapcsolatban áll; amely a honismereti gyűjtőmunka helyi központja, a társadalmi összefogás kohója lehet — ami manapság bizony eléggé ritka. Ezért választottam példaként a nyugati megyehatár közelében, a 6-os út mentén fekvő Dobsza esetét. Itt is a helyi igen értékes tájház kialakítását kétségtelenül elég sok hu- za-vona előzte meg, szép tervekkel, gondokkal és kudarcokkal (is). Dobszón (korábban Nagydobszán) ugyanis épségben megmaradt egy nagyon szép, faragott homlokzatú talpas házból, kamrából és istái - lós-pajtából álló porta, a paraszti háztartás teljes berendezésével és eszköztárával. Megvédésére, konzerválására a szükséges munkálatokat elvégezték. A pécsi múzeum álláspontja szerint: ne tiszta múzeumként működjék, hanem a faluban találják meg azt a formát, amelyben a tudományos érték és anyag sem károsodik, ugyanakkor a ház a dobszai honismereti munka eleven bázisává lehet. Fotó: Läufer László Nemrég jártam a helyszínen. S meggyőződhettem arról, hogy Dobszán megértették a muzeális cél és a közösségi-közművelődési tartalom együvé- tartozásának fontosságát. A helyi általános művelődési központ igazgatójának, Kolics Pálnak a kalauzolásával körbejárva a kivételes szépségű parasztporta minden zegét-zugát, konstatálhattam: a talpas ház valamennyi helyisége, a pázsi- tos udvar, a szérű s a fonatos kerítésű konyhakert egyaránt ragyogó tisztasággal várja berendezését, s októberre tervezett fölavatását. (A bútorzat, a használati tárgyak konzerválása most folyik.) Megtudtam még: az épületet a község a megyei tanács segítségével vásárolta meg. A műemléki restaurálás a tavasszal fejeződött be. Jelenleg azon gondolkodnak, milyen programmal, milyen tartalommal tölthetnék meg. Ami elsősorban attól függ, hogy a faluban az emberek mennyire vallják a magukénak. A szemléletváltás „frontáttörése" akkor következett be, amikor az emberek már nemcsak kívülről nézték, mi lesz az öreg házzal, hanem sokan „manuálisan" is közreműködhettek, például az udvari rész kialakításában. S itt igen jól jött az öregek emlékezete: a szakszerű kerítésfonásban, a konyhákért szakszerű kialakításában. Találtak egy öreg nénit, aki valaha hasonló épületben lakott. Ö a vert fal „sarazó” módszerének rekonstruálásában nyújtott fölbecsülhetetlen segítséget. Mindez lelkesítőén hatott a falu hangulatára — a .^falumúzeum" közüggyé vált. Most egyelőre terveket szőnek. Arra, hogy milyen funkciót teljesíthet a jövőben ez az egykori parosztporto. A ház eleje, a „tiszta szoba" s a füstöskonyha bemutatóhely. Múzeum. A hátsó szoba (eredeti berendezésével) viszont már a honismereti kör székhelye (is) lesz. Ez a kör egykori cselédekből és nagygazdákból áll, akik eddig is fontos munkát végeztek, például a hajdani dűlőnevek azonosításában. . (A megyei kiadványban több itteni földrajzi név pontatlanul jelent meg). Szeretnék a citera- zenekar működését felújítani; a kamrában pedig a ház egykori gazdájának faragó- és famegmunkáló eszközei várnak majd új gazdákra. Az istállópajta, tervezik, teljesen új szerepkörhöz jut; pajtaszínház működne itt, egyelőre az iskolai színjátszó szakkör munkájára alapozva. Gazdakör? Falusi olvasókör? Himzőszakkör? Rendezvények, táncház, „udvari" bál a portaudvaron? Mindez terv. A fő az, hogy egyelőre a kisebb közösségek kialakítását tekintik a legfontosabb célnak Dobszán. Ahhoz, hogy ez az értékes tájház — egy-kéthetes rácso- dólkozás után is — eleven élet színhelye, egy-egy kis faluközösség otthona lehessen. A dohosodó, nyirkos magány lassú enyészete helyett. Wallinger Endre Ránki Dezső koncert előtt Ránki Dezső pécsi koncertje Egészen prózaion beszámolva a hétfő esti pécsi évadnyitó koncertről: Ránki Dezső bejött, elegánsan meghajolt, leült a „nem- beethovenszékre", és zongorázott. Bemelegedésnek, netán küzdelemnek vagy fára- dásnak másfél óra alatt sincs nyoma. Pedig bizonyára megbocsátotta volna a szépszámú közönség, hiszen any- nyi színt és élményt kapott. A minőséggé vált technikai tökély talán egyik lényeges eleme Ránki zongorázásának. Tévedhetetlen és mindig a zenei folyamatokban lévő ritmusa, acélos és mégis gömbölyű hangokat (és milyeneket!) létrehozó billen- tése is csodálatos, de mindez a kifejezést szolgálja, azt az objektív szépségideáit, amelyet — mondjuk ki nyugodtan — nagyon kevesen tudnak. Sokszor szinte elfelejtettük a hangszer „anya- giságát”, sőt, uram bocsá' Ránkit magát is, és maradt az általa közvetített zene élvezete, amely Mozarttól Brahmson át, a ráadásul adott Beethoven-tételekkel Liszt Ferencig tartott. Mozart: D-dúr (K. V-, 576) szonátájának pergő frissessége és Brahms: Variációk és fúga egy Höndel-témára nyaktörő virtuozitása után a hangverseny második felében előadott Liszt-művek sorrendje dramaturgiai telitalálat volt. Szinte egy új ciklus kerekedett, ahogy a Raffaello- festmény vizuális élményét hozó Spozalizió-1 a majd félévszázaddal későbbi Balcsillagzat megdöbbentő modernségé drámája követte. Majd a groteszk és gúnyos Melisztó-polkára „fausti" feloldást hozott az Ave Maria. E mélységekből a magasságokig érő liszti gondolkodást összegezte a Dante- szonáta káprázatos előadása. Hogyan is írja Liszt Raf- faelló-ról? „Mindenki a maga módján látja és szervezetének adottságai szerint fedezi föl benne a csodálat és a dicséret új tárgyát. S éppen ez teszi a zseni halhatatlanságát, és teszi örökké termékennyé, örökké hathatóssá." A Liszt-centenárium küszöbén — Ránki Dezsőnek is köszönhetően — vonatkoztassuk Lisztre saját szavait. Szkladányi Péter Buda visszafoglalása: 1686 A török világ vége Nagyszabású kiállításra készülnek a Budapesti Történeti Múzeumban I Kétszázkilencvenkilenc évvel ezelőtt ilyenkor már magyar zászló - is - lengett Buda várán: 15 ezer magyar, 50 ezer önkéntes és zsoldoskatona Lotharingiai Károly osztrák herceg vezetésével kiűzte Abdurraman basát a Várból, s bár hátra van még néhány magyar vár bevéte, innen számíthatjuk a több mint másfél évszázados török uralom végét. Jövőre,'a háromszázadik évfordulón tudományos konferenciákkal és nagyszabású kiállítással emlékeznek meg az eseményről.- Az ostrom június végén kezdődött, de mi a rendezvénysorozattal nem várunk addig, hanem idegenforgalmi meggondolásból, és, hogy az iskolák is meg tudják tekinteni, már május elején megnyitjuk a kiállítást — mondja dr. Bánkuti Imre, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, a kiállítás főrendezője. — Áprilisban Esztergomban magyar történészek részvételével tartunk tudományos tanácskozást, szeptember elején pedig Budapesten nemzetközi konferenciát. A kiállítás mintegy 700 négyzetméteres lesz, amelyen több mint ezer tárgy, dokumentum, nyomtatvány kap helyet. Az első rész bemutatja, milyen volt a „török világ" Magyarországon és Budán, majd azt látjuk, hogyan élt a korabeli nemesség: számos tárgy, fegyver, a viselet egyes darabjai itt kerülnek először a közönség elé. A centrumban Buda ostroma lesz. A győzelem annak idején európai szenzáció volt, valóságos örömünnep, sok metszet készült a csatáról. Többségük ugyan nem a szemtanú hitelével, mégis érdekesek, mert a kor ízlését, befolyását tükrözik, akárcsak az ebből az alkalomból készült érmek. Kiállítják a kor nagy politikusainak és hadvezéreinek képeit, kitérnek a pápaság szerepére, hiszen a hadjáratot diplomáciailag Ince pápa szorgalmazta és anyagilag is támogatta. Bemutatja a kiállítás, hogyan építették újra a rombadőlt Pestet, Budát, Óbudát, és hogy miként tükröződött a nagy esemény a művészetben, a tudományban, miként emlékezett meg róla az utókor. Szó van arról, hogy kiállítják Székely Bertalan híres festményét is. Egyébként az ányagot a hazai állami és egyházi múzeumokból, könyvtárakból és levéltárakból válogatják: a pécsi török emlékek is láthatók lesznek majd.- Lesznek-e török történészek is a nemzetközi konferencián? — kérdeztük dr. Bánkuti Imrétől.- Reméljük. A mai török történészek nem fogadják el azt a magyar tudományos álláspontot, hogy a nagy 16. századi terjeszkedés hódító háború, amely súlyos anyagi és etnikai veszteségeket okozott Kelet-Európának. Mi tiszteletben tartjuk ezt a nemzeti érzékenységet, de nem hallgatjuk el, hogy Buda visszafoglalása pozitív esemény volt: reális képet akarunk adni róla.- A győzelem osztrák vezetéssel történt. Az osztrák történészeknél nem tapasztalható éppen egy ellenkező értelmű elfogultság? — Buda visszafoglalása nemzetközi vállalkozás volt. Mióta a török feltűnt Európában, a nyugati hatalmak mindig csak beszéltek a török veszélyről, de nem tettek semmit, hiszen „Magyar- ország Európa védőbástyája". Csak ekkor, a Szent Liga megalakulásával jött létre a szövetség a törökök ellen, amikor a Habsburgok mozgástere nyugaton beszűkült, s kelet felé kezdtek terjeszkedni. A seregben harcoltak svédek, angolok is, a várfalon ma is ott van a spa- $ nyol katonák emléktáblája, a koronázótemplomban olasz ezredes sírja. Az osztrák császári reguláris ezredeket - amelyek a kor színvonalán jól felszereltek voltak — segítették a német fejedelemségek zsoldosai, Thököly ku- rucai és jelentős magyar végvári és megyei nemesi csapatok. A siker annak is köszönhető, hogy abban a korban számos kiváló osztrák hadvezér élt. (Kevésbé ismert, hogy ez Buda második ostroma volt, az elsőt, a két évvel korábbi sikertelent szintén Lotharingiai Károly vezette.) Buda számított a hódoltság fő támaszának, bevételét hamarosan követte Szeged, Pécs, majd 1687- ben Eger, 88-ban Belgrád, 89-ben Szigetvár visszafoglalása. A korabeli történetírók természetesen ünnepük a császárt és „egy nagyhatalom születése" hangnemben írtak később is erről az időről számos tudományos művet. G. T.
