Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)
1985-10-12 / 281. szám
„Nem ismerek el kifogást" A főmérnöki szoba nem éppen főnöki szoba benyomását keiti, inkább egy olyan műszerészét, akinek íróasztala is van. Ámbár az foglalja el a legkisebb és a leglényegtelenebb helyet a szobában. Két személyi számítógép, egy asztalon kibelezett műszerek, forrasztópáka, az egyik fal mellett meg mérőeszközök. A főnökségre utaló, bár nem éppen jellemző berendezés a do'hányzóasitalt körbevevő fotelek, itt lehet megbeszéléseket, értekezleteket tartani. A telefon is kézügyben a földön Az egyik számítógép képernyője óránként kivilágosodik: valamiféle vízrendszer sematikus ábrája, tartályok, szép kék szín jelzi a vízmennyiséget bennük. A sornyomtató kiírja az adatokat, néhány percig még látható a kép. — Visszahívható? - kérdezem. — Vissza, de ha nem ragaszkodik hozzá, akkor inkább nem. Nem akarok beavatkozni a számitógép munkájába, már mással van elfoglalva. De szívesen elmondom, mit látott. Völgyesi József autómérnök- tnek készült a Budapesti Műszaki Egyetemen — ma a Baranya Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat főmérnöke: — Az első diplomája szinte mindenkinek véletlenszerű; sok minden befolyásolja, hogy kit hová vettek fel, az egyetemen milyen volt az érdeklődése, s végül, hogy hol tudott elhelyezkedni. Mi nem tudjuk alkalmazni a specialistákat, ezért aztán, amikor nálunk perspektívát lát valaki, akkor mélyed el a maga területén, így minden mérnökünknek legalább két diplomája van. A főmérnöknek a második természetesen vízszakmérnöki. Beosztottjának lenni nem lehet könnyű dolog. Az a fiatalember például, aki a komlói székház labirintusában a szobájába vezetett, másodjára már meglehetősen zajosan csukja be maga után az ajtót, olyasmit morogva az orra alá, hogy értsen belőle a főmérnökét feltartó újságíró is; „Nem szeretem, ha feltartanak a munkámban." a borítékot? Egyetem után egy budapesti nagyvállalatnál helyezkedett el, nem utolsósorban azért oda, mert agyár lakáshoz juttatta szakembereit. Ö is megkapta a kiutalót, ám amikor venné át a kulcsot, kiderül, nincs ötéves fővárosi munkaviszonya, ötéves állandó bejelentett lakása. Az egyetemi évek, a kollégium nem számított annak. S akkor Völgyesi József borítékját a tisztviselő nem csúsztatja a zsebébe, nem ígérget semmit, hanem kerek perec megmondja, nincs az a pénz, amiért a rendelkezések ellenére kiutalná a lakást. Azóta főmérnök lett, s csak egy helyen, étteremben hajlandó borravalót adni, akkor is, csak ha jó volt az étel, figyelmes a kiszolgálás. Ennek ellenére, vagy éppen ezért a komlói vállalat nemcsak az országban vívott ki magának — általa is — rangot, hanem az országhatáron kívül vattyúkat, pedig van magyar is. De ennek alig negyven- százalékos a hatásfoka, amannak meg majd duplája. Számoljunk: az olaj, amiből energiát csinálunk, szintén dollárba kerül. Akkor takarékoskodom-e, ha kétszer annyi energiát fogyasztó gépet szerelek-e be, vagy ha egy jó hatásfokút? Ez egyszeri kiadás, az energiaszámla meg folyamatos ... Nagyon elkalandozott máre cikk attól, amivel Völgyesi Józseffel megegyeztünk: ő a közös munkáról beszélt, ha az emberi oldalról beszélt, hogy náluk nincsenek sztárok, ő különösen nem az, s szívesebben szólt a műszaki megoldásokról, a kiépített rendszerekről, melyekben a „számítógép csak annyira érdekes, mint a tervező kezében a ceruza.”- Tudom ma felélénkült az érdeklődés a számítástechnika iránt, de minket tényleg csak annyira érdekel, hogy használarról is szó, amiről Völgyesi József szívesen beszélt: erről a szentlőrinci számítógépes folyamatirányításról: ami nemcsak egy húszmillióba kerüíő víztornyot tett feleslegessé, hanem zavartalanná a korábban sok panaszra okot adó szentlőrinci ivóvízellátást. Szóljunk ennek testvéréről, a képernyőn látott vasasi folyamatirányító rendszerről, a még tervezetA számítóközpont legkorszerűbb gépén Hergel Jenő dolgozik- Nem ismerek el semmilyen kifogást, ők már tudják. Sem azt, hogy nem tudtam megbeszélni veled, mert éppen újságíró volt nálad, sem azt, hogy nincs anyag, vagy hogy beteg volt — semmilyen zavaró körülmény nem érdekel, csak az, hogy teljesítet- te-e valaki a feladatát. Különben is, a szakterületükön ők tudják a legtöbbet, nagyobb az értelmük, ezért sok kérdés sei én nem is foglalkozom. A tervezés, az előkészítés más akkor mindent megbeszélünk, mindent meghallgatok: amíg a rendszer kialakul az közös munka, utána már csak a kialakított időpontra a teljesítés. Lehet, nem könnyű beosztottjának lenni, de olykor irigylésre méltó. A mozgóbérkeret a fizetések tíz százaléka, de kiemelkedő munkáért - mint amilyen a fiatal diplomásnak az URH-s kommunikációs rendszer kidolgozása volt, mégpedig egy hónap alatt — a fizetés dupláját is megadja prémiumként. Mert- műszaki, azért a racionális lényegretörés a munkatársi kapcsolatokban is? Mondja, nem szereti a kedvés, mindenkivel jóban levő embereket. Nem arra tart igényt, hogy munkatársai szeressék. Lehet, hogy ezért nem rettegik mégsem? Pedig harmadszor már nem figyelmeztetnek senkit, legyen bármilyen oka a mulasztásnak. Vajon hogyan alakul Völgyesi József mérnöki karrierje, munkatársi viszonya, ha annak idején a tisztviselő elfogadja 6. HÉTVÉGE is. Nemrég Bécsben járt nem- hivatalosan, legalábbis papírforma szerint nem, együtt az igazgatóval. Turistaútra sem mehettek volna ketten, mert elhasználták már a valutakeretüket. A feleségek viszont még nem: az ő valutakeretük tette lehetővé az utat. Az igazgató és a főmérnök a Festo- cég bécsi leányvállalatához ment tárgyalni, együttműködésről, kapcsolatokról. E kapcsolat jó a vállalatnak, mert modern műszerekhez, berendezésekhez, eszközökhöz jut, s jó a Festónak, mert olyan programokhoz, melyeket Komlón fejlesztettek ki az ő műszereikre, számítógépeikre. Ez az! Amiről onnyit írunk: ha már hardwarben, eszközben nem vehetjük fel a versenyt, akkor a softwarben, az alkalmazás tudományában produkáljunk!- Az elérhető csúcstechnika alkalmazására törekszünk. De az is igaz, hogy ami nekünk elérhető, az a világ sok részén már nem is csúcs,' hanem mindennapi. Elég sok konfliktusunk volt emiatt, de vállaltuk. Vállaltuk azt is, hogy leikutassunk árut, külkerjoggal rendelkezőt, hogy kompenzációs üzlet keretében hozzájussunk ezekhez a technikai eszközökhöz. Nem azért, hogy nekünk „ilyen" legyen, hanem hogy pénzt, energiát takarítsunk meg. Lehet, két gép közül az egyik lényegesen olcsóbb, s forintért kapható, ha a másik öt év alatt nem hibásodott még meg, ■ hanem megbízhatóan dolgozik. Akkor melyik az olcsóbb? Nem szégyenlem, Nyugatról szereztünk be szíható eszköz legyen a kezünkben. Az az igazság, hogy a társadalom még nem készült fel eléggé ennek kezelésére, s Így nem is alakult még ki az a kényszerítő erő, hogy általánosan eszközként használjuk. Ahol ez mégis Így van, ott azért, mert hobbija volt valakinek, s nem azért, mert rákényszerült az alkalmazására ... A budapesti lakáshoz jutási feltételek „rokonai" itt vannak. De ezt már nem a főmérnök mondja. Azt sem, hogy akár jelképes borítékokkal megvesztegethetők lennének. De azt már elfogadja: a kiskapukat meg kell találni, mint ahogy azok is megtalálják a maguk kiskapuit, akik mindig be tudják bizonyítani, hogy a körülmények miatt nem tudtak teljesíteni, s ezért aztán mindig megkapják az újabb bizonyítási lehetőséget. Mondjon egy ilyen bürokráciarokont, biztatom: — Hát például a bázisszemlélet. Ha beállítunk egy számitógépes folyamatirányító rendszert, az mondjuk, húsz százalékkal többet tud, mint a hagyományos. De mondjuk, nem könyvelek el többet öt-tíz százaléknál, mert akkor milyen emelkedésről számolunk be jövőre az adott területen. A bürokrácia nem veszi tudomásul, hogy az a számitógép ma éppen olyan gyorsan veszi számba a lehetséges tényezőket, hogy éppen annyi idő alatt old meg egy huszonhárom ismeretlenes egyenletrendszert, s ugyanolyan optimálisan avatkozik be a folyamatba, mint egy év múlva. S ha már itt tartunk, legyen tekről: amikor ezek a folyamatirányító rendszerek nem elszigetelten működnek, hanem rádolgoznak a vállalat nagy számítógépére, használják annak adatait, képességeit. Mert van annak is jócskán: százféle típushálóval lefedi a vállalat valamennyi tevékenységét, legyen az egy közkút tervszerű megelőző karbantartásának programja, vagy a csőfektetés anyag-, munka-, eszköz-, munkaidő stb. tényezőire figyelő, s azt összehangoló számítógépes irányítása, ellenőrzése. Félő, a szakszerűséget még csak nem is idézi már e cikk. Pedig nem szóltunk még a főmérnök kedvenc területéről, a szennyvíz-hasznosításról, Mert a számítógép ugyan neki is hobbija és eszköze, de annak külön szerelmesei vannak, specialistái. S ha nincsenek a vállalatnál, akkor meg kell keresni őket. Egyetemeken, kutató- intézetekben, Pécsett, Budapesten. *- Mondtam, de én nem tudom szépíteni, ami nem szép. Mondták, nekik az kell. Mondtam, velem nehéz dolgozni, mert maximalista vagyok, mondták, nekik az kell — mondja most Völgyesi József. Nem kibúvókat keresett, s nem is csak „hibáit” szegezte szembe a kérésnek, így aztán idén megválasztották a komlói pártbizottság tagjává. Bodó László Időtálló szakmai ismereteket! Mint a Nílus termékeny vize... Részlet dr. Bernáth József, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola főigazgatójának tanévnyitó beszédéből. A Somogy megyei születésű Gyergyai Albert — a kiváló irodalomtörténész és műfordító - mondotta egy alkalommal, hogy „a tanári pálya minden más pályánál tágasabb, távlatosabb, határtalanabb, s mint a Nílus temékeny vize, túlárad saját pdrtjain. A jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, filozófus, esztétikus, lélekbúvár, művész és mesterember egy személyben, s nemcsak tudását közvetíti (bár az sem kevés), hanem példát ad, jellemet formál, ültet, gyomlál, olt és szemez, mint a gyakorlati kertész, életet visz a könyvekbe, a könyveken keresztül a tanításba, állandó és eleven hidat épít az eszmény és a mindennap az elvontsáq és a tapasztalás közé .... s legfeljebb a művésznek van tágabb és telítettebb élete." Nem hiszem, hogy ha Gyergyainak ma kellene a pedaaógus pályáról vallania, másként szólna. Terveink és törekvéseink központjában az a kongresszusi és a törvényben is szankcionált intenció áll, hogy időtálló szakmai Ismereteket közvetítsünk a hallgatóknak; fejlesszük önállóságukat, kezdeményezőkészségüket; megalapozzuk az értelmiségi létet, qondolkodásmódot; fejlesszük a társadalom iránti felelősséget, elkötelezettséget. Ahhoz, hogy ezt a feladatot a kor szerinti színvonalon teljesítsük, sok tárgyi, tartalmi és személyi feltételnek kell szerencsés módon találkoznia. Az alkalomhoz illően és igazodva az említett feltételek közül csak a tanítójelölt személyével foglalkozhatom. Schiller Róbert egyetemi oktató szerint „... az igazi egyetemen és főiskolán nem tanulók és tanárok állnak sremben egymással, hanem fiatalabb és idősebb tanulók dolgoznak eqyütt. Az eqyete- met és a főiskolát a középiskolától nem az elsajátítandó anyaq mennyisége vagy bonyolult volta különbözteti meg hanem az az iqény, amellyel oktató és hallgató együttesen feszül neki a mindia úi, mert miindiq új aspektusokat felmutató feladatoknak." Értik-e a mi tanítójelöltjeink ezt a fontos összefüggést, hogy ti. az igazi főiskolán oktató és hallgató együttesen feszül neki a feladatoknak? Szomorúan mondom, hoqy a hallgatók egy kiis töredéke nem érti, tmert egyéni kedvteléseinek rendel alá mindent, az előkelő idegen benyomását kelti, érdeklődése felületes és rapszodikus, időbeosztása véletlenszerű, olkoholfogvnsz- tása rendszeres, életfilozófiája hanqzatos, könnyen megtévesztő. Már rég elfeledte — ha eaváltalán valaha is gondolt ilyesmire —, hogy helyére akár két - az igazi főiskolás lét minden konzekvenciáját vállaló - fiatal is léphetett volna. Kis töredékről szóltam. De a könnyű élet másokra is csábító hatással léhet, és nem lebecsülendő a veszély, hoqy általa minősítik a telies hallgatóságot, amelynek többséqe pedíq igyekezettel, 'szorgalommal, a tanítói oálya iránti tisztelettel, a képzés kínálta sokféle lehetőséggel, fiatalosanélve valóban készül a szakma megkívánta feladatok ellátására. A hallgatóság krémjét, becsülendő és bátorítandó elitjét azok a lányok és fiúk alkotják, akik - Illyés Gyula kifejezésével - keményen vívják „küzdelmüket önmaguk megteremtéséért”, a főiskolai közélet színes egyéniségei, az ifjúsági szervezet soha nem fáradó aktivistái; hallgatói csoportok mágnesemberei, akik - tudva — nem tudva, hogy ez menynyire korszerű — nem egyszerűen várják, hanem megszerzik a tudnivalókat, vállalva a tanulásnak ezt a nehezebb, fáradságosabb, de önálló gondolkodást és kritikai értékelőképességet fejlesztő útját. Azt szeretnénk, ha ez a mag amely úgy vesz magára mások által Is ellátandó tennivalókat, hogy sohasem ölt mártírarcot, létszámban tovább szaporodva, és sohasem restelné, hoov nem éppen a dáridózás virtuóza. Egy korábbi kongresszuson mondotta a párt első titkára: „Az egyik választási gyűlés után vagy harminc középiskolás követte a csoportunkat. Fél óra múlva még mindig ott kullogtak mellettünk; néznek figyelnek, jönnek, a gyűlésen hegyezik a fülüket, érdeklődnek a dolgok iránt, de kicsit restellik, hogy ők rendes gyerekek. Seqíteni kell őket, hogy ne restelljék!" Akikről én beszélek, nem kullognak, hanem egyenletesen haladnak mellettünk, de sokféle mintát látva a főiskolán és kívüle, előfordulhat: restellni kezdik, hogy ők rendes fiatalok. Ezért az ő bátorításukról sohasem akarunk megfeledkezni. Pusztán egyetlen nagy szándékot és téttel bíró, jövőnket befolyásoló körülményt kívántam hangsúlyozni: azt, hogy a jó - s még jobb - tanítóképzésnek vagyunk a hívei — munkásai, s azt szeretnénk, hoov a korszerű képzésért folytatott igyekezetünk leljen megértőkre a főiskolai hallgatókban; hoqy a tanítóra váró feladatok gyakorlásának ió terepe lehet a íőinkola és a kulturális szolgáltatásait szakadatlanul kínáló város. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a főis-. kólái tanulmányok komolyságától sok kis emberke - leendő tanítvány — tudósa, embersége, életkedve függ, és hogy jó lélekkel együtt mondhassuk József Attilával, „ ... mi teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes fiút, Jd őriz belőlünk eay foszlányt, mint nap fényéből a Tejút." Eredményes, élményekkel és tapasztalatokkal teli tanévet kívánok mindenkinek.
