Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-24 / 231. szám

A felújított tanácsháza belső udvara Jellegzetes régi udvar Az újjászülető „elefántos tömb" Felújított lakóház a Jókai utcában Itt lesz a TIT nyelviskola Megszépül a Kóczián ház, az utolsó XVIII. sz.-i iparosház Belváros - gyorsuló ütemben A pécsi belvárosi rekonstrukció hosszú-hosszú évekig nem volt egyéb a puszta szólamnál. Legalábbis így érezhette az, aki ennek az eredményeit is szerette volna látni. Ugyanis aki más, történelmi múltú magyar városokat is meg-megnézett, az láthatta, hogy kevesebb szóval több — helyenként nagyon is sok! — történt az ottani belváros-rekonstrukcióért. Elég csak Egert említeni, melynek az ilyen irányú eredményei ma már országos hirűek. Vagy Győrt, ahol egészen rövid idő alatt jelentős előrehaladás történt és ma már egész utca­sorok összefüggő rekonstrukciójának a végeredményét látni, s ez fölöttébb hatáskeltő dolog. Pécs igen korán szembetalálta magát a rekonstrukció szük­ségességével, de szemlátomást nem tudott hogyan hozzá­nyúlni az első nézésre is hatalmas igényű munkához. És azonkívül, hogy tisztes elméletek születtek — sejtetve a meg- újhodó belváros nemzeti értéket jelentő jövőjét —, valójában kevés tényleges intézkedés történt egészen a közelmúltig. Nem történt meg pl. a rekonstrukció gondolatának a meg­születését követően a legkézenfekvőbb lépés akkor, amikor a szanálást szinte még méretlenül lehetett csinálni. Az első pillanattól kezdve visszariasztó gondnok látszott a zsúfolt tömbbelsők megszabadítása az oda nem való toldalékoktól. Könnyű utólag okosnak lenni ezzel, de azért nem nehéz be­látni: szép apránként mára már javarészt meg lehetett volna szabadulni ettől a gondtól. És persze voltak más, nehezítő jelenségek is, amelyektől ugyancsak rég meg lehetett volna szabadulni — egy kicsivel több ügybuzgalom árán, mint pél­dául a tulajdonviszonyoknak sokfelé máig tartó rendezetlen­ségétől. Érdemes ennek a múlhatatlan emlékművére, a Sallai utca 52-re hivatkozni, ami a napjainkig sem akar rendeződni. Holott a vegyes tulajdonban az állami rész a kisebb, célszerű lett volna tehát már évekkel ezelőtt a magántulajdonosokra bízni az általuk akkor vállalni szándékozott felújítást. No de nem a régi sebek felszaggatásáról van most szó! Sokkal inkább arról, hogy az utóbbi években végre kimozdult a holtpontról a pécsi belvárosi rekonstrukció ügye és mind több figyelemre méltó eredményt könyvelhetünk el, ez pedig jó érzéssel tölt el pécsit és idelátogató idegent egyaránt. S történik ez azért, mert a helyi vezetés számára is igazi szív­ügy ma már a belváros ügye. Az itt látható képsor is minden szónál ékesebben bizonyítja, hogy o pécsi belvárosi rekonst­rukció végre a gyorsuló cselekvés időszakába lépett. A közeljövő feladatairól kérdeztük dr. Mólnál Zoltánt, a ta­nács általános elnökhelyettesét a belvárosi rekonstrukció fel­adatait koordináló bizottság elnökét, aki a következőket mondta: — A város hetedik ötéves tervkoncepcióját a közeljövőben terjesztjük a tanácsülés elé. Ebben kiemelt feladatként hatá­rozzuk meg a belvárosi rekonstrukciófolytatást, s a korábbi célok — a munkálatok gyorsítására és koncentrálására gon­dolok — markánsabb megvalósítását tervezzük. A várost al­kalmassá akarjuk tenni - a műemlékeknek és más értékek­nek a mostaninál is jobb ütemű helyreállításával — olyan várható hazai és nemzetközi rendezvények fogadására, ame­lyek környezetünk jobb megismerését szolgálják e tekintetben is. Terveink közt szerepel a belvárosban évente 150—200 la­kás felújítása, a foghíjtelkek lakásokkal, kereskedelmi és szol­gáltató egységekkel történő gyors beépítése, az intézmény- hálózat korszerűsítése és a növekvő igények kielégítésére al­kalmassá tétele (mint pl. a színház- és a szállodafelújítás). Mindezen feladataink gyors és eredményes elvégzéséhez szükségünk lesz továbbra is speciálisan képzett idegen szak­munkaerőre. Úgy ítélem meg, hogy magas színvonalú taná­csi irányítással és szervezett munkával 1986—87-ben további eredményeket tudunk felmutatni. Környezetbe illő új épület a János utcában A Helytörténeti Múzeum Részlet a Helytörténeti Múzeum kiállitóterméböl A Munkácsy u. és a Perczel u. belső udvara Folyik a városfal felújítása Délelőtti napsütésben a Sallai utca Proksza László felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom