Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-17 / 225. szám

1985. augusztus 17., szombat Dunántúli napló 6 A pécsi Ifjúsági Áruházban többféle fazonban kinálnak iskola­köpenyeket Fotó: Proksza László Iskolaruházati ellátás Pécsett Két hét és ismét kinyitják ka­puikat az iskolák. Ezekben a napokban azonban még csak a szülők igyekeznek igazán. Ho­gyan készült fel a kereskede­lem az 1985/86-os tanévre? Ruházati Kereskedelmi Vál­lalat, Pécs. Pataki Edit osztály- vezető elmondta, hogy a tava­lyinál jobbnak ígérkezik az el­látás. A kis- és a nagykereske­delmi vállalatok szakemberei májusban és júniusban bemu­tatókon vettek részt Baján, Nagykanizsán, Budapesten és a gyártókhoz is ellátogattak. Pécsett a Belvárosi Áruház és az Ifjúsági Áruház mintegy másfélmilliós készlettel várja a szülőket, de a Rókus utcai, a kertvárosi Vegyesruházati Bolt, és a többi szakboltok, a kom­lói Csille, a mohácsi Duna, a siklósi Központi és az Ifjúsági Áruházban is jó a választék. Augusztus végén és szeptember elején 3 napig helybeni vásár­lási lehetőséget kinál a Neve­lési Központba kitelepülő If­júsági Áruház és az 1. sz. Kip- Kop cipőbolt. Ifjúsági Áruház. Iskolaköpeny van minden méretben. Fiúknak a hagyományos sötétkék végig- gombos, fazonos, hosszú ujjú, lányoknak a gombos, bebújós, oldalt kötős, farkasfoggal, pasz­póllal, fodorral, gyümölcsdí­szítéssel és csíkos betéttel, pi­ros, sötétkék és középkék, va­lamint fehér színekben. A ta­valyi kamaszöltöny-, matróz­blúz- és tornadresszgondot nem kis utánjárással tudták megol­dani. Nagykamaszöltönyből há­romszáz érkezett, a sötétkék kiskamaszöltönyt a Budapesti Felsőruházati Nagykereskedel­mi Vállalatnál rendelték meg, ötvenet várnak a napokban. Matrózblúzt a bajai Nagyke­reskedelmi Vállalattól szerez­ték be, háromszázat kaptak, a tornaruhákat már januárban megrendelték, a szállítás fo­lyamatos. Jelenleg is van rak­táron rövid ujjú középkék, va­lamint jugoszláv piros, sötét­kék, világoskék, fekete, hosszú és rövid ujjú változatban. Nincs hiány leányka sima, rakott és bakfis sötétkék szoknyából, nagykamasz és fiú sötétkék nadrágból sem. Melegítőből azonban szűkös, szegényes a választék. Mint Marosvári Lász- lóné üzletvezetőtől megtudtuk, a melegítőket csak a nagyke­reskedelmi vállalatokon keresz­tül lehet beszerezni. Egyelőre csak a 152-es méretig tudnak adni, nagyobb nincs. Az isko­lák a csíkban kockadíszítéses és különböző színekkel kombi­nált melegítőnadrág-igényeik­kel sajnos az idén is sok után­járást okoznak a szülőknek. Volt rá példa, hogy egy-két pé­csi iskola együtt adta le a ren­delést a kereskedelemnek. 38. sz. Sportbolt. ötszáz kö­zép- és sötétkék melegítőt vár­nak a hónap végére Bajáról, ebből százat kamaszméreFben. A fehér-kékkel kombinált te­nisz- és a kinai kosárcipőből másfél hónap alatt 2000 párat adtak el és további (2000) két­ezret rendeltek. Van rövid uj­jú leányka tornaruha is feke­te, kék színekben és ezer da­rab hosszú ujjút rendeltek a SKÁLA-COOP-nál. Fehér, kék fiú tornanadrágból, valamint trikóból még van raktáron, de várják az újabb szállítmányt. Úttörőbolt. Az úttörőbolt rak­tári készlete bőséges, van pi­ros, bordó, kék melegítőjük, fe­hér és sötétkék atlétatrikójuk, rövid és hosszú ujjú torna­dresszük. Nagyon csinosak a pécsi Szociális Foglalkoztató­ban készült leánykaszoknyák, tegnap pedig megérkeztek a kisméretű sötétkék fiúnadrágck. m rv. Kéthetes, összehangolt munka után Ismét van meleg víz Pécsett Szeptember 15-ig befejeződik a fűtési szezon előkészítése Tegnap óta ismét van meleg víz a megyeszékhely távfűtéses lakásaiban. A szakemberek csü­törtökön éjjel és pénteken haj­nalban is dolgoztak, hogy az ígért határidőre befejezzék a munkát, beindítsák a szolgál­tatást. A PÉTÁV augusztus 5-én zár­ta le a forróvizes rendszert, kezdte meg a szokásos nyári nagy karbantartást. A munká­latok során különböző helyeken 62 darab új elzáró szerelvényt építettek be. A 150—700 milli­méter átmérőjű import szerel­vényekre azért van szükség, mert ezek megbízhatóbbá te­szik a rendszer működtetését. A 125 km hosszúságú vezetéken egyébként mintegy 2500 elzárót ellenőriztek, átvizsgálták a csa­varozást, a zsírzást és a tömíté­seket, kijavították a korábbi infratelevíziós vizsgálatok által kimutatott hibákat is. A karbantartás során új léte­sítményeket kötöttek a rend­szerbe. Így többek között a há­lózatba kapcsolták a Megyei Kórház pavilonját, a Xavér ut­cai Szociális Otthont, a Rákó­czi utca 30. szám alatti épüle­tet, valamint a kertvárosi új la­kásokat. üzembe helyezték a T—1 jelű 700 milliméteres ge­rincvezetéket amely az erőmű­től a Légszeszgyár utcáig szál­lítja a forróvizet. A kéthetes összehangolt mun­kában 150 dolgozó vett részt, a PÉTÁV, a CSŐSZER, a BÉV, valamint a Tanácsi Magas- és Mélyépítő szakemberei. A veze­tékek feltöltését a múlt hét végén kezdték, összesen 14 ezer köbméter vizet pumpáltak a csövekbe. Csütörtökön délután a légtelenítést követően indult a próba: a • keringtetés és a hegesztések javítása után este nyolc órakor kezdték a ,,hőbe- íáplálást". A reggeli órákban már lehetett meleg vízben fü­rödni a Kertvárosban, a Me- csek-nyugati, a belvárosi laká­sokban és a Szigeti városrész­ben is. Uránvárosban pénteken három és öt óra között kellett megérkeznie a meleg víznek. Hanyecz László, a PÉTÁV műszaki igazgatóhelyettesének tájékoztatása szerint az első napokban előfordulhatnak ki­sebb zavarok. Ezért szívesen ve­szik, ha a fogyasztók a 14-111- es telefonon jelzik az esetleges problémákat. A műszaki igazga' tóhelyettes egyébként elmon­dotta azt is, hogy a nyári kar­bantartás ezzel még nem ér véget, a következő napokban, hetekben tovább folyik a felké­szülés a fűtési szezonra. A munka nagy részét szeptember 15-ig szeretnék befejezni, hogy ha az időjárás szükségessé te­szi, előbb is meg tudják kezde­ni a lakások fűtését. A vállalat az idén mintegy 110 millió fo­rintot fordít karbantartásra. Komlót kivéve Baranya vala­mennyi városában — és Szent- lőrincen is — van melegvíz­szolgáltatás. A hálózat felújí­tása Komlón is befejeződött, a szolgáltatás beindítását az erőműben folyó munkálatok miatt várhatóan csak augusz­tus 24-én tudják megkezdeni. A rendszer próbája a tervek szerint augusztus 21-én lesz. F. D. Huber József veszi át a kitüntetést Krasznai Antaltól, a HNF Baranya Megyei Bizottságának elnökétől Műanyag vödrük, füles mosogatók, sarokivek A Plastex új termékei a péterpusztai üzemben fl Plastex új termékei Idén 25 millióval növelik a szövetkezet árbevételét Ebben az évben csaknem 25 millió forinttal több árbe­vételre számít, mint tavaly, a pécsi Plastex Műanyag- és Textilipari Szövetkezet. E je­lentős többlet mindenekelőtt az idén megkezdett új termé­kek gyártásából adódik, tud­tuk meg Kőszegi János elnök­től. A Nitrokémia Vállalatnak, a tavaly év végén megkötött szerződésnek megfelelően, a szövetkezet péterpusztai mű­anyagüzemében 80 ezer 23 li­Pofoneső Yuccában Yucca jellegzetes pionír- település a makaróni-wester- nekből kiszakított vadnyuga­ton, ideális környezet a jósá­gos tekintetű, ám gőzkala­pács öklű Piedone-nak. Akad egy gyakori kirablásra ítélt bankfiók, pozdorjává törhető szalon, a főutca alatt futó arany-telér és néhány véde­lemre szoruló helybeli, akik a film rendezőjével, operatőrével és egész stábjával egyetem­ben sem veszik komolyan a javaikra törő rosszarcú fiúkból összeverbuválódott bandát. S barátunk - szeretem ezt a nagydarab szakállas fickót - erre az alkalomra még a colt bravúros kezeléséből is példát mutat: a hét mesterlövész bár­melyike leckét vehetne tőle. Ennyi: se több, se kevesebb a héten vászonra kerülő ki- kapcsolódás, a mozik új siker­filmje, az Aranyeső Yuccában. Azt adja, amit várunk tőle. Széria-pofonesőt, amelybe nem lehet belesántulni, amely elé sűrűn oda lehet állni; de nem folyik a vér, s hiányzik a rögvest méretet vevő helyi te­metkezési vállalkozó. Valahol motoszkál bennem, hogy leírjam: volt már jobb is — de nem írom le, mert nem akarok ünneprontó lenni. Fo­gadjuk szeretettel a széria újabb darabját, s röhögjünk felszabadultan, rekeszizom­gátak nélkül, ahogyan csak ritkán sikerül. Vége felé köze­leg a nyár, letelnek a szabad­ságok, vége szakad a nyugodt, kellemes pihenésnek, s lassan- lassan illik kinek-kinek elkez­denie főhivatását, a munkát. Ritka az az ember, aki vidá­man konstatálná mindezt — főleg, hogy még dühöng a kánikula —, s mondom: ilyen­kor az megy moziba, aki nem tud magával mit kezdeni, meg az, aki a filmjegyzetet írja. S még a mozik fülledt levegő­jét is feledteti, kikapcsolódást nyújt a film, ha tetszik, segít a napi gondokon átmenteni Piedone. Gondolatban én is kioszthatok néhány pofont. A fürdőhelyi fizetőpincérnek és étlapár-kalkulátornak, le­taglózhatom az álmagasság fölé érő gyümölcsárakat, elta­poshatom a belvárosi közle­kedési táblákat, amikor kon­zekvensen visszaparancsolnak a kiindulási pontra, s mángor­lóval lekaphatom életem meg- rontóinak szakállát. Kilőhetem a füstokádó járművek bal hátsó kerekét, beverhetem a szabadságon lévő hivatal ab­lakát, dörmöghetek egyet a vámárunyilatkozattal a kezem­ben, mint az ország kapujá­ban álló autófolyam egyik porszeme, s megmoshatom uj­jaimat a langyos sörben . . . másban. Persze, csak úgy, mint Pie­done: túl ne fájjon, de azért érezhető legyen. A felsorolás­ba minden behelyettesíthető, mint ahogyan a filmbéli Bug- ner Jóska helyett is bárki le­hetett volna a kétarcú seriff. Kozma Ferenc teres műanyag tartályt gyártanak. A Nitrokémia tu­lajdonképpen ezekben a zár­ható fedelű, vödörre emlékez­tető edényekben szereli ki sa­ját termékeit; különböző vegy­szereket és festékeket. A következő, idén megkez­dett új termék a 15 literes fü­les mosogató, melyet az Am­fora ezidáig Ausztriából szer­zett be. A mosogató gyártá­sához szükséges célszerszámot a szövetkezet vette meg, melyre az Amfora adott va­lutát, s mely szerszám a hol­land Curver cégtől származik. Az említett füles mosogatók­ból évi 35—40 darab gyártását tervezik, a szövetkezet az el­következendő két év során az Amforát látja el új terméké­vel. Az új termékeket sorolva, a saját fejlesztésű, 10 literes csőrös vödör következik, me­lyet hat színben gyártanak, évenként 80 ezer darab kerül ki a péterpusztai üzemből. Végezetül a Szatmár Bútor­gyárral kötött szerződést kell megemlítenünk. E szerint a gyár egy teljesen új bútorcsa­ládjához készít a szövetkezet úgynevezett sarokíveket. A gyártást a napokban kezdik el, melyből 50—60 ezer dara­bot terveznek évenként. A szerződés mindkét fél számára előnyös, az új sarokívekkel szerelt bútorokat az őszi BNV-n mutatják be a nagy- közönségnek. Egyébként eze­ket az alkatrészeket eleddig a bútorgyár Ausztriából impor­tálta. Právicz L. ünnepséget tartottak teg­nap a HNF Baranya megyei Bizottságának székhazában, ahol megemlékeztek alkotmá­nyunk napjáról és elismerése­ket adtak át. A HNF orszá­gos és megyei elnöksége ne­vében Krasznai Antal, a HNF Baranya megyei Bizottságának elnöke köszöntötte a népfront­aktívákat, majd kitüntetéseket adott át. Többéves kiemelkedő köz­életi tevékenységükért a HNF Országos Elnökségének a Népfront Munkáért kitüntető jelvényét kapta Balázs János, a Kertbarátok és Kistenyész- tők Baranya megyei Társadal­mi Szövetségének elnöke, Grünwald Géza, a HNF Bara­nya megyei Bizottságának munkatársa, Huber József, a dobszai községi népfrontbi­zottság elnöke, Varga Dezső- né, a HNF Baranya megyei Bizottságának mindszentgodi- sai területfelelőse. A HNF me­gyei elnökségének Kiváló Tár­sadalmi Munkás jelvényét Bősz Ádám, a HNF Baranya megyei Bizottsága PEB elnö­ke, Hardi József és Horváth Sándor, a Kertbarátok és Kis- tenyésztők Baranya megyei Társadalmi Szövetségének el­nökségi tagjai, dr. Lisica Ist­ván, a PANNONVIN Borgaz­dasági Kombinát képviselője a kertbarátok szövetségében, Nyersné Gödöny Zsuzsanna, a szentlőrinci népfrontbizottság mellett működő nő- és érdek­politikai bizottság elnöke, dr. Varga Tamás, a HNF Ba­ranya megyei Bizottsága mel­lett működő Béke—Barátság Szolidaritási Bizottság tagja, Orbán György, a Kertbarátok és Kistenyésztők Baranya me­gyei Társadalmi Szövetségé­nek tagja, a városi tanács mezőgazdasági osztályának vezetője kapták. Hídavatás Békésen Pénteken Békésen Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes felavatta az új Kettős-Körös hidat, amely a századfordulón állított, s néhány évvel ezelőtt megrongálódott régi híd he­lyett épült 127 millió forint költséggel. Az új híd teljes hossza 214 méter, a folyót át­ívelő rész — a legnagyobb fesztávolság 77 méter. A híd tíz méter széles, ez két forgal­mi sávnak, s a két szélen ke­rékpárúinak ad helyet. A Körösközben a középko­ri fahídakat a múlt század végén kezdték acélhidakkal felcserélni — abban az időben, amikor Magyarországon meg­felelő színvonalat ért el az acélgyártás. A régi békési hi­dat a Ganz Gyár elődje épí­tette, az újat — határidő előtt, s a tervezettnél ötmillió forint­tal kevesebből — a Hídépítő Vállalat. I Nincs elég nagyméretű melegítő Kitüntetések a HNF Baranya Megyei Bizottságánál

Next

/
Oldalképek
Tartalom