Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)

1985-07-22 / 199. szám

1985. július 22., hétfő Dunántúli napló 3 Skála-Kapós GT. 73 milliós árukészlettel A nádudvari agrárközpontok az OMÉK-en Együttes kiállításon mutat­kozik be az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Kiállításon a három nádudvari agrártermelési köz­pont: a Vörös Csillag Termelő- szövetkezet, a nádudvari Ku­korica és Iparinövény Terme­lési Együttműködés, valomint a Hajdúsági Agráripari Egye­sülés. A „Nádudvar '85" cím­mel összeállított közös kiállí­tási anyaguk a BNV 16-os pa­vilonjában lesz látható. A KITE toggazdaságainak a száma az idén már 400, s technológiájával több mint 800 ezer hektáron termelnek különböző növényeket. Ebből elsősorban a legfontosabbat, a gabonaprogramot ismertetik meg alaposabban a nézőkkel, s azt, hogy ennek érdekében mit tettek az utóbbi években. Mini-market Kaposszekcsőn Luxus piperecikkek* — Híradástechnikai újdonságok — Nyári vásár, mozgó minteterem egy óriás kamionban E szelvény érvényes az 1965. július 27-i, szombati Szigetvár útvonala VDN- kirándulóvonatra. Felmutatásával a MAV-pályoudvar pénztáránál megvált* ható a részvételi jegy. Szigetvárra megy a YDN-venat Három évvel ezelőtt épült fel o Skála-Coop lerakató Kapos­szekcsőn. Szinte az első pilla­nattól kezdve legenda vette kö. rül: irigyelték azt a nagyválla­latot, áfészt és magánkereske­dőt, aki innen szerezte be az árukat. Luxus piperék, italok, ruhák, keresett híradástechni­kai újdonságok, hiánypótló ter­mékek között válogathattak. Itt adtak egymásnak esetenként randevút a baranyai, somogyi, tolnai kereskedők. A forgalom évről évre emelkedett, múlt év­ben elérte a 478 millió forintot. Idén mégis úgy látszott, hogy a lerakat nem elég: több kell, jobb koordináló szerv kell he­lyette. így alakították meg né­hány hónappal ezelőtt a Skála- Kapós Gazdasági Társaságot. A három megye 28 áfésze, a bu­dapesti Skála-Coop, a pécsi TSZKER és a helybéli Kossuth Tsz olvasztotta magába a le- rakatot. A belépéshez anyagi­lag is hozzájárultak: minimum 200 000 fo'rint vagyoni betétet fizettek be. Ebből az összegből biztosítani lehet a társaság boltjai és áruházai élelmiszer-, ruházat-, vegyesiparcikk-válasz- tékának bővítését. Vállalkoznak arra is, hogy felkutatják a há­rom megyében lévő kistermelők, áfészek kurrens termékeit és árusítani is fogják valameny- nyit. A Skála-Kapós GT. raktárbá­zisa továbbra is Kaposszekcsőn marad. Közel 5000 négyzetmé­ternyi fedett és legalább fele­annyi szabad rakfelületen tá­rolják az árukat. Kialakítottak állandó mintatermeket is — így a vevőknek azonnal be tud­ják mutatni, milyen árut rejte­getnek a hatalmas dobozok, bálák és kisebb csomagok. Gondoskodtak azokról is, akik ritkábban tudnak Szekcsőre utazni: a Hungarocamiontól egy „mozgó mintatermet" — óriási kamiont — béreltek, és ezzel járják a három meqye boltjait. Nemcsak rendeléseket vesznek föl, árusítani is tudnak. Egy- egy túrajórat félmillió forint értékű árut visz a vásárlóknak. A lerakat bejáratánál lévő Mini-marketben — melyet a tsz üzemeltet mindent meg le­het vásárolni. Sőt, arra is nyí­lik lehetőség, hogy a lerakói­ban megtekintett árut lekéres­sék és a market pénztárában fizessék be. A lerakat ugyanis az egyéni vásárlókat nem szol­gálja ki, de nézelődni minden­kinek enged. Végül is ejtsünk néhány szót az itt fellelhető újdonságokról, vagy keresett árukról. Apró, de annál fontosabb a háziasszo­nyok számára a stoppológom­ba, a hímző szett. Kertészke- dőknek és állattartóknak hasz­nos az infra gáz hősugárzó — állvány is vart hozzá. Bizonyára szívesen viszik az üdülőtulajdo­nosok a faszén izzítót, és az osztrák Alko cég fűnyírógépeit. Slágercikk az olcsó, zománco­zott edény és a Silstar hor­gászbot. Autósoknak reliautó- sampont kínálnak. A szaká­csoknak, cukrászoknak gyü­mölcs ízű fagylaltsűrítményeket, gyümölcsleveket adnak. Hűtő- táskákból, hűtőgépekből, mosó­gépekből, centrifugákból és színes tv-kből a meglévőnél jó­val többet is el tudnának adni. A társaság forgatni szeretné a pénzét, ezért szezononként kedvezményes vásárt tartanak. Most a nyári ruházati és cipő­vásár kezdődik a lerakatban. Utána számítani lehet az ipar­cikk- és az élelmiszervásárra is. Érdemes tehát odafigyelni a ke. reskedőknek . . . Adóm Erika Megy a gőzös Szigetvárra. A jú­lius 27-én reggel Pécsről 7 éra 50 perckor induló VDN-vonat utasait ezúttal egy 424-es viszi. A kiránduló vonat következetes vendégei már ismerik, hogy a részvételi jegyeket — a nyugdíjasoknak és a tíz éven aluli gyerekeknek húsz százalékos kedvezménnyel adják —, már csütör­tökön meg lehet váltani délelőtt 10-től 18 óráig a pécsi vasútállomás pénztárában, a lapunkban közölt térkép felmutatásával. A részvételi térképet fürdőbelépő- néi is fel kell mutatni. S ebből már kitűnt, hogy a program a szigetvári strandon lesz: három termálvizes medence várja a fürödni, napozni vágyókat. Délután 2-től 3 óráig pe­dig szintén a strandon a Hantos! Band ad műsort, country-zenét ját­szanak, valamint megzenésített ver­seket, gyerekverseket adnak elő. A program fakultatív része: lehetőség van a városnézésre reggel 8-tól 16 óráig. A vendégek figyelmét felhívjuk ar­ra is, hogy a szigetvári strandon tíz százalékos kedvezményt ad a rész­vételi térképet felmutatóknak két magánvállalkozó Váron István és Horváth László büféje az étkeztetés­ben. A VDN-vonat este 6 óra 25 perc­kor indul vissza, és 19 óra 10 perc­kor érkezik Pécsre. S elmondjuk még, hogy a keresztrejtvényt érde­mes már a vonaton megfejteni, mert a helyes megfejtők között könyvjutalmakat sorsolnak ki a szer­vezők a VDN és MAV-TOURS mun­katársai. A déli partról jövőre nem jut már tisztítatlan szennyvíz a tóba Fonyódligeten teherautók sorakoznak a markológéphez, amott már a csöveket fektetik, szabadítják ki a zsaluból a megkötött betont: készül a bogiári szennyvíztisztítóhoz tartó fonyódi gerincvezeték. Majoros Zoltán, a Dunántúli Regionális Vízművállalat beru­házási szakemberének tájé­koztatása szerint ősszel mór megkezdődik a próbaüzeme, s így nem fog már tisztító ti a n szennyvíz a Balatonba kerül­ni. Az új bog Iá rlellei, 8000 m'/nap teljesítményű szenny­víztisztító már üzemel, s az már a tisztított vizet sem a Balatonba engedi, hanem a Koppány patakba emeli át. A másik oldalon, Szemestől már elkészült a gerincvezeték, s most mindenütt a csatorna- társulások szervezése folyik.- Nem elsősorban a hétvé­gi házak, családi házak szennyvize árt a Balatonnak, noha az sem használ, hiszen a deritökböl előbb-utóbb a tóba kerül minden víz, — mondja Majoros Zoltán —, de a korábban felfuttatott válla­lati, szakszervezeti üdültetés, a gombamódra szaporodó kempingek kezeletlen szenny­vize igenis hozzájárult a tó vízminőségének romlásához! A Balaton vize még mindig ivóvíz-minőségű:, természete­sen csak megfelelő szűrés, kezelés utón. Márpedig ren­geteg ivóvízre van szükség a Balatonparton: az északi ol­dalt segítik a bauxitbányákból kiszivattyúzott karsztvizek, de a déli oldalt, sőt fél Somo- gyot a Balatonból nyert ivó­vízzel kell ellátni. De valóban ivóvízzel kell ellátni? Hiszen a vízügyesek is tud­ják: virágot, veteményt is kell locsolni, gépkocsit is kell mos­ni, W. C.-re, fürdőszobára is szükség van, - de nem feltét­lenül ivóvízzel kellene mind­ezeket megoldani. A megoldás Csatornaépítés Fonyódligeten Ivóvíz a Balatonból Az amerikai modell: házi víztisztítók többféle lehetne:-egy második vezeték kiépítése minden la­káshoz, nyaralóhoz, amelyen csak szűrt, de nem tisztított vizet is kapnának az emberek locsolásra, fürdésre, stb. —, de ez a megoldás a legdrá­gább. Megoldás lehet a „pá­rizsi modell": a francia fővá­rosban, mint nagyon sok he­lyütt nyugaton, csak szűrt víz folyik a csapokból, az ivóvizet boltban veszik. A harmadik út az „amerikai": a francia módi kiegészítve házi tisztí­tókkal: mindenki annyi ivóvi­zet készít magának, amennyi­re igénye van. B. L. Elégtelen Krokodilok a sörben, csiga a zöldborsó-ko-nzerv- ben, szőrös füstölt csülök, hattojásos nyolctojásos és még más furcsaságok ta­lálhatók a Baranya megyei Állategészségügyi és Élel­miszer Ellenőrző Állomás szokásos havi gyorsjelenté­sében, melyből közreadjuk tallózásunkat. Az előírtnál jóval több sót tartalmazott a kecske­méti Univer Áfész csemege és csípős változatú Piros aranya. A feltehetően gon­datlanságból eredő hibá­kért az állomás fegyelmi vizsgálatot kért. A múlt évihez hason­lóan, ismét kevesebb to­jással gyúrták a tésztát a Tolna megyei Sütőipari Vállalat dombóvári üzemé­ben. A laboratóriumi vizs­gálat során a nyolctojásos cérnametélt hattojásosnak, a hattojásos, első osztályú gyufametélt öttojásosnak találtatott. Az üzem veze­tője a tojáspor egyenlőt­len minőségére hivatkozott, ám a por vizsgálatára, minőségi átvételére nem tettek hathatós intézkedé­seket. A felelős ellen fe­gyelmi felelősségrevonásra tettek javaslatot. A minőség őrei szétnéz­tek a vállalat tamási sütő­üzemében is. A félkilós rozscipó töppedtségével hívta magára o figyelmet, a kétkilós, házi jellegű ke­nyér lapos, kis térfogató, héja nem összefüggő, rossz érzékszervi tulajdon­ságú. Az elfuserált házi­kenyér előállítójával szem­ben szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Állott szagú és ízű, tisz­tításon felületű, rágós . . . „Mindössze" ennyi kifogás érte a Tamási Állami Gaz­daság fornádi húsüzemé­ben készült főtt, füstölt csülköt, mely a komlói Zengő Áruházban akadt fenn a minőséqőrök rostá­ján. Az előállító fegyelmi felelősségrevonására tettek javaslatot. A Nagykanizsai Sörgyár kaposvári palackozójában töltött és a dombóvári Napsugár Áruházban és a pécsi Zöldért ABC-ben forgalomba hozott Bala­toni világos sör opálos volt, lebegő részek, ahogy a köznyélv mondja, kis krokodilusok úszkáltak benne. A gyár igazgatóját figyelmeztették. Ugyancsak üledékesnek találtatott a Pannonvin tortyogói üzemében palac­kozott félliteres, szénsavas üdítővíz, üledékes és gyen­ge ízű az Erdei Termék Vállalat badacsonytomaji üzemében töltött Canada dry tonik. Figyelmeztetés ment. Több kifogás érte a Szi­getvári Konzervgyár termé­keit. A magozott meggybe­főtt a maximálisan megen­gedett 5 helyett 6-14 ma­got tartalmazott, a puszta­saláta töltőtömege 40 de­ka helyett 38 deka, a cit­romízű szörp szárazanyag­tartalma az előírtnál ke­vesebb volt. Az ötnegyedes zöldborsó-konzerv jelentős mennyiségű barnafoltos, sérült szemet tartalmazott, de az ötnyolcados zöldbor­só tisztítottságával sem voltak elégedettek, üve­genként több hüvely- és szárrészt, az egyik üveg csigát tartalmazott. Fe­gyelmi felelősségrevonásra tettek javaslatot, az igaz­gató figyelmét pedig fel­hívták a gyártásközi ellen­őrzés szigorítására. Miklósvári Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom