Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
1985-07-20 / 197. szám
Itt mindenki egyet akar... mm Ujja formálódó Kamaraszínház Látogatás az építkezésen Év elején beszámoltunk a pécsi színházrekonstrukció helyzetéről. Első fázisában a Kamaraszínház és a volt SZMT- székház épületegyüttese készül el, átadási határideje szerint 1985. december végéig. Az építkezés menetéről januárban jó tapasztalatokat szereztünk. A munkálatok üteme fölgyorsult; a Baranya Megyei Építőipari Vállalat a múlt évben 57 millió helyett 64 millió Ft értékű munkát végzett el. A szokatlanul hideg tél miatt számottevő lemaradás nem volt. A belső szerelés szinte leállás nélkül folyt tovább. Hivatalos nyilatkozat szerint az átadási határidőt vállalják; a színház 1986 első negyedében megkezdheti az átköltözést a nyaktaggal összekötött Kamara- színházi épülettömbbe. Mi történt azóta? Erre kerestünk választ július első napjaiban, körbejárva az építkezést. Kísérőim; Csorba Tivadar, a Városi Tanács művelődési osztályának vezetője és Simon István, a színház ügyvezető igazgatója. Kalauzunk; Skriván József művezető. Első lépéseinket a volt SZMT- székház alsó szintjén (a hajdani Színház-téri kiállítóteremben) tesszük. S a látványban, jóllehet az építők még az utolsó simításokon dolgoznak —, talán épp a serény munka láttán, amit az épület valamennyi szintjén tapasztalhattunk —, őszintén gyönyörködünk. Ez tehát Pécs város leendő új kávéházi helyisége, az eredeti sarokbejárattal ... A hajdani Corso Kávéház „vissza kávéhá- zasított” helyisége. S oagyon reménykedem — sokadmagam- mal —, hogy homlokzatára ismét az a védettnek is tekinthető régi név kerülhet majd föl . .. Amiben, gondolom, Városszépítő Egyesületünk is sokat segíthet. A kávéházból csigalépcső vezet az alagsori színész klubba, s a felső presszó-részbe. Itt voltaképp minden készen várja már a belső berendezéseket szerelő KERIPAR szakmunkásait. Az előcsarnokban is hasonló kép fogad: az építők dolga Itt 90 százalékban készen van; az álmennyezetek fölszerelését kell még befejezni. A kamaraszínház-terem teljes állványzattal fogad. Rövidesen kezdik bontani, hiszen itt is mindennel elkészültek. A zsinórpadlás, a díszletmozgatás szerelése következik még, ami kb. 4—5 hónapot vesz igénybe. Az állványzatoktól most még nehéz elképzelni, hogy itt a színpad (és a nézőtér) nyolcféle variációban alakítható majd, ideértve a körszínpadot és a süllyeszthető-emelhető zenekari árkot is. — Ennek köszönhető — említi Csorba Tivadar —, hogy a műsorprogram nem korlátozódik majd kamaraelőadásokra. Megoldódnak a pécsi opera- játszás eddigi fő gondjai: az opera- és operettelőadások itt lesznek. Játékhelynek ‘megtartjuk ugyan a Ságvárit is a tervezett kamaraopera és zenés vígjátékok céljaira, illetve, ha szükséges, játszani fogunk az Ifjúsági Ház színpadán is. Az előcsarnokból a második szintre, vagyis a félemeletre jutunk. Kisebb próbaterem, kiszolgáló részlegek (világosítók, férfi varroda), a galéria-presz- szó s — átellenben — a színházterem fölötti nagy próbaterem helységeiben az építők, ahogyan lent is, kb. 80—90 százalékban elkészültek a munkájukkal. Helyenként az álmeny- nyezetek és a Zsolnay-(piro- gránit) burkolat szerelése maradt még hátra. Az I. emelet: az igazgatási szint, ,,/ff lesz a szinház szive' —, hallom a művezetőtől, s jót derülünk rá Csorba Tivadar tréfás közbeszólásán: „Én azért örülnék, ha az „agya" is itt lenne . . . I" Derünk, ahogy fölfelé haladunk, fokozódik. A II. emeleti rész a Pécsi Baletté. Tágas, hatalmas balett-terem, balettpihenő, öltözők, igazgatóság. Csak a burkolási munka van hátra, ahogyan a III. emeleten is (a gépházban) a gépek a helyükön, a továbbiakban az elektromos automata vezérlés munkálatait kell még elvégezni. Az építők munkájából derekasan kivették részüket az ide szerződött lengyel vendégmunkások. A művezető szeretettel és elismeréssel szól róluk. — Jelenleg 47-en munkálkodnak itt, s kéthavonta mennek haza néhány napra a családhoz. Nem jobb és nem rosszabb szakmunkások a mieinknél. Csak fegyelmezettebbek ... És valahol nagyon megtanulták, hogy a munkaidőt az első perctől az utolsóig „ki kell dolgozni" . . . Állítom: Nagyon jó velük! Megbízhatóak, ponotsak, lelkiismeretesek. Pedig tolmács útján — s „kézzel-lábbal” meg egy kicsit magyarul ők, egy kicsit lengyelül mi — érintkezünk. Értjük egymást, ők pedig érzik, mennyire fontos, amit csiná lünk. Valahogy általában érezni, hogy itt mindenki egyet akar: akarja, hogy jó és szép legyen ez az egész. — Végül is: mi várható decemberig? — Jól haladunk, az épület szerkezetileg készen van. A burkolatok s a társvállalkozói szerelések maradtak még; az épület külső-belső csinosítása. Most már a szoros értelemben vett látványos munkák következnek. Ezektől már nem félek, a jó ütemet és a decemberi átadás időpontját tartani tudjuk —, mondotta összefoglalásképpen az építkezés művezetője. W. E. Szentistvánnapi búcsú Krleza-mű hazai ősbemutatója a Tettyén Intellektuális élmény Jó évtizede, a Zágrábi Ga- vella Színház budapesti vendégjátékán csodálkozott rá először a szakma és a közönség Miroslav Krleza első drámaírói korszakának kimagasló értékű korai remekére, a Kraljevo-ra. Címét szerencsés ötlettel magyarosította Szentistvánnapi búcsúra a fordító Spiro György, hiszen a búcsú többjelentésű szavunk. Jelenti a középkori eredetű vallásos ünnepet a hozzákapcsolódó színes vásári mulatsággal, vagyis a dráma színhelyét; s jelenti egyben az időpontját s a mienkkel közös történelmi gyökerét is. (írói utasítás szerint a darab az I. világháború előtti Zágrábban játszódik egy forró augusztus 20-i éjszakán. Ami egyébként a Drávától délre is vallásos ünnep, lévén Szent István óta a magyar királyok egyben horvátországi uralkodók is). S jelenti a búcsú az elválás, az eltávolodás valamilyen kísérő gesztusát vagy szokását is. Történelmi kataklizmák esetén, omikor letűnőben egy korszak, ezt a zene, a költészet halól- tánc-motívummal is jelzi. Ez a Krleza-drámában is jelen van, de aligha tudatosan. Keletkezésének ismeretében: a fiatal író e drámáját „dühében irta", miután pályakezdő műveit rendre elutasították. S ha a Monarchia bukását előre vetítő vátészi szándék nem is, a színpadi értelmezés, a megjelenítés lehetősége adott, amelyet finom utalásokkal jelzett is a rendezés. Hasonló jelzéseknek mindvégig tanúi lehetünk ezen az előadáson, amely számomra maradandó intellektuális élményt adott. S az lehet bárkinek, aki egy picit is érdeklődik a történelem s benne Közép-Kelet- Európa népeinek közös sorsa, közös vétkei és közös szenvedései iránt. De mondhatnám azt is,: a világ dolgai, a mai ember életérzése iránt. Hiszen a kettő századunkban mélységesen összefügg. Bagossy László rendezése ennek, vagyis az emberi kapcsolatok sivatagi kietlenségének ad erőteljes nyomatéket. Nagyon is időszerű képzettársításokat csiholva bennünk, eme furcsán fölsejlő avantgárd képsorok, e különös vásárhan- guiatú erotikus táncrítus, e ricsajosan szlávos-délies Dio- nüszosz-ünnep zabolátlan forgatagában feszülő expresszív képek nyomán. Hiszen ebben az egész kavargó tömegben nincs egyetlen biztató emberi rezdülés, egyetlen igazán rokonszenves figura; itt mindenki magának „kapar", magának zabái, iszik, szeretkezik, s a maga demagóg („hazafias”) szólamait fújja. A darabnak ugyanis nincs „főtémát" hordozó középponti hőse. Epizódok láncolatából rajzolódik ki a világháború előtti Zágráb minden rendű és rangú népessége, az akkori világ teljessége, ahonnan nem hiányoznak az „árnyékvilág” alakjai sem. Szimbolikus elemek és alakok s különböző irracionális motívumok »beúszta- tásával- tárul föl egy korabeli totális világ, amelynek kivetítésében a halott élni kezd, s az élő meg — potenciális hulla. Ezeket a rétegeket, csoportokat ütközteti az író, miközben ez az egész látomásszerű folyamat egy délszláv népzenében és táncban tobzódó, extatikussá fokozott orgiába torkollik, s a színpadon álló hatalmas Életfa körüli döbbenetes haláltánc- vízióban csúcsosodik ki. A szerző fontos instrukciókat ad a mű hangulatára, alakjaira, helyszínére, kellékeire, játékstílusára stb. vonatkozóan. Ezeket a rendezés, tiszteletben tartotta. Nyomában az előadás, a játék színházszerűségét is dicsérnünk kell, amiben a rendező két nagyszerű segítőtársra lelt. A megragadó színpadkép, a térkihasználás kitűnő arányai; a vertikálisan belógó funkcionális elemek a középkori falháttérrel, a Tettye színpadművésze, a látványtervező Bachmann Zoltán fantáziáját dicsérik. Ebben a miliőben keltik élet- re ezt az állandóan mozgó, lüktető, vibráló szentistván-éji kavalkádot, a főszerepben Vi- dákovics Antal koreográfiájával, a Baranya Táncegyüttes előadásában, pontosabban: megjelenítésében. A megkapó délszláv kólódallamok, a különböző zajhatások; a tarka és korhű jelmezek, kaleidoszkópszerű táncjelenetek színekben, fényekben is gondosan megkomponált összhatása helyerKörtvélyesi László felvétele ként már-már Brueghel-i reminiszcenciákat ébresztenek a szemlélőben. Nagy kár, hogy mindebben a szöveges részek interpretálása csupán két-három (p.ofi- színész) szereplőnél jutott el a mozgáskompozíció színvonalára. Itt Lobancz Borbála remekbe szabott, enyhén groteszk Ma- dam-alakítását, illetve Krum Ádám hatásosan megformált hedonista erőművészét és Nagy Éva „nimfoid" Ankáját említhetjük. A megszámlálhatatlan (közel negyven) szereplő személynek általában rövid vagy csak pár mondatos szerepe van. Ezeket a Baranya nép- táncosaira s néhány amatőr színjátszóra osztotta a rendező. A néptáncosok beszédtechnikája, ahhoz képest, hogy nem a szó emberei, elfogadható. Egyikük-másikuk, például Lukács Szaniszló (Kispolgár) vagy Sáfár János (Blazina úr) egyéni színeket villantottak föl. Az amatőrök szövegmondása viszont (pl. a négy kurva szerepében), egy kivétellel, (Hajnal), logopédusért kiált. 8e- senczi Árpád (Janez) hulla-alakítása erőtlen, csak villanásokban érezzük igazán hitelesnek e Mandarin-szerű figura szenvedélyét. Juhász László a szó erejével jóval messzebbre jut hasonló feladatában. Bognár József és Bálint Éva táncszó- lomai egy kitűnő rendezői ötlet magas színvonalú megvalósításai. Az öttagú zenekar stílusos muzsikával vált a játék aktív részesévé (Zenei szerkesztő: Kircsi László)-, Tresz Zsuzsa jelmezeire már utaltam; a dramaturg Simon István volt. A Pécsi Nyári Színház fontos küldetést teljesített a Krle- za-életmű teljesebb hazai megismertetésében: megérdemelt sikerrel. Wallinger Endre Közhely és köznyélv A 19. Pécsi Nemzetközi Zenei Tábor különböző alkalmi és állandó csoportjai kedden este kortás magyar zeneszerzők műveiből összeállított hangversenyt adtak a Művészeti Szakközépiskola hangversenytermében. A műsor jelentőségét az adta, hogy három ősbemutató is elhangzott, hiszen Dukay Barnabás, Kása Gábor és Vidovszky László Pécs Város Tanácsa felkérésére komponált. A feladat nem volt könnyű, mivel a zeneszerzők a felkérés időpontjában nem ismerhették a majdani zenei tábor résztvevőinek hangszeres képességeit, affinitásukat a mai zenéhez. Kétségtelen tény, hogy a zenei tábor már fennállása óta programjává tette mai magyar zeneszerzők műveinek újrajátszását, de ez más volt. Szervánszky, Dávid, Maros vagy Farkas Ferenc művei 8. HÉTVÉGE sikert arattak mindenhol, bevett repertoárdarabok, tehát a garancia is megvolt arra, hogy az azokat előadók nem pusztán kötelező anyagként kezelték, hanem „hazavihető élménnyé" vált eljátszásuk. Nem vagyok biztos abban, hogy ezúttal ez történt. Tudomásul kell persze vennünk, hogy a közvetlen folk- lórfogantatású ún. komolyzenei alkotások felett eljárt az idő. A téma, ha nem is merült ki, átrendeződött. Alkotási módok uralkodnak, és a nemzeti karakterek ebben oldódnak fel — ha egyáltalán fontos ez még. Jelentős szerepet kap a számítógép, például Kásánál — azaz a véletlen tudatos vállalása. Dukay műve, a Hangszeres motetta Várkonyi Nándor emlékére, sokunknak okozott csalódást. A hangszerelés puhasága (vonósok, klarinétok, fuvolák és kürtök) és a műfajból eredő lineáris gondolkodás ugyan felidézett valami időtlent és régiest, de hol volt ez emlékezés arra az emberre, aki így merte vállalni saját gondolkodását és gondolatait? A művet Ligeti András vezényelte. Talán Kosa Gábor 4+2 kezes c. műve (zongorára 6 kézre és 2 ütőjátékosra) felelt meg leginkább az elvárásnak. Ezt a lényegében a tábor hallgatóiból álló közönség „tetszésindexe" is igazolta. A zene alapelemeinek majd’ pedagógiai hangsúlyozása (tehát egyes ritmusok, skálák, folyamatos mozgások áttörése hangszerek között, dallam vagy dallamfoszlány stb.) ellenére is a mű nem vált ezek tárházává, hanem zene lett. Alighanem az a helyzet hogy Kásában — aki nagyszerű ütőhangszeres — a zeneszerzési képesség együtt van az előadók lelkivilágának megértésével. Kár volna, ha az ősbemutató egyben a mű utolsó előadása lenne. A sikerhez hozzájárult Kovács Imre lelkes és „dekoratív" vezénylése. Vidovszky László Wiederholung in Es c. alkotása talány, A klasszikusok kezén kialakult fúvóshatos (2—2 oboa, kürt és fagott) a 18. század végén és a következő század elején a kor kedvelt műfaja. A talány a következő: stílustanulmányról van-e szó vagy amolyan „lepkegyűjtemény” a műfaj közhelyeiből? Vagy csak egy „haydnmozartbeethoven- utáni” kis mester művének át- hangszerelése vagy a köznyelv kigúnyolása? Mindenesetre műfajtól és talánytól függetlenül az előadók játszhatták volna muzikálisabban és főképp tisztábban. Zempléni László 3 fuvolás Triója és Hidas Frigyes 3 kis Scherzoja a Rézfúvósötösből — utóbbi a remekül muzsikáló Jeunesses Rézfúvósötös előadásában — egészítette ki, tegyük hozzá szerencsére — az ősbemutatókat. Végül egy mondat a címhez. Várkonyi Nándor sajnos, az első világháborúban megsüketít. Szkladányi Péter Hazai rendezvényeit külföldi magyaroknak Sajtótájékoztatót tartottak a Magyarok Világszövetségének székházában azokról a tanácskozásokról, programokról, amelyekre a nyári időszakban várnak külföldön élő magyarokat. Lőrincze Lajos professzor, az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének elnöke bejelentette, hogy az V. anyanyelvi konferenciát augusztus 5-től kezdődően ötnapos programmal Veszprémben, a Vegyipari Egyetemen tartják meg. Elmondta, hogy a 15 esztendővel ezelőtt kibontakozott anyanyelvi mozgalom adja e rendszeresen ismétlődő konferenciák termékeny hátterét. A korábbi hasonló konferenciák Debrecenben, Szombathelyen, Budapesten és Pécsett zajlottak le. A mostani veszprémi találkozón orról lesz szó, hogy az egyházak, az irodalom és a művészetek, valamint a tankönyvek milyen szerepet töltenek be a nyugati országokban, és a tengerentúlra került magyarok és leszármazottaik között a magyarságtudat megőrzésében, nyelvünk, kulturális értékeink ápolásában és átörökítésében. A konferenciára várhatóan 130 külföldi magyar érkezik, s mintegy száz hazai résztvevőt — pedagógusokat, könyvtárosokat, nyelvművelő szakembereket és másokat — várnak. Szabó Zoltán, az MVSZ égisze alatt önállóan működő Magyar Fórum elnöke elmondta, hogy e fórum — amely tavaly alakult meg — külföldön élő magyar értelmiségiek és hazai pályatársaik tudományos igényű találkozóinak megszervezésébe hivatott. Az idén augusztus 21—23-án megrendezik külföldi magyar és hazai agrárszakemberek találkozóját Budapesten, a Kertészeti Egyetemen. A megnyitó előadást Láng István akadémikus, az MTA főtitkára tartja A mezőgazdaság fejlesztésének fő irányai címmel, s a külföldről érkező vendégeket szakmai tanulmányútokra is elviszik termelőszövetkezetekbe, állami gazdaságokba. A Magyar Fórum másik rendezvénye: a Magyar Könyvtárosok II. Tudományos Találkozója augusztus * 26—27-én. Helyszíne a Budavári Palotában az Országos Széchenyi Könyvtár új otthona lesz.
